Délmagyarország, 2003. szeptember (93. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-18 / 218. szám

12 « H I ROETES- CSÜTÖRTÖK, 2003. SZEPTEMBER 18. Postabontás plusz Tisztelt Olvasóink! Örömünkre, nagyon megnőtt a szerkesztőségünkbe küldött olvasói levelek száma. Ezért a jövőben - alkalmanként - a Kapcsolatok hasábjain kívül, lapunk másik oldalán is olvashatják a hozzánk eljuttatott írásokat. (A szerk.) Becsöngettek Az 1940-es 50-es évek iskolás korosztályú diákjai alig várták Szent Egyed napját, szeptember elsejét. Aznap reggel végérvényesen véget ért a nyári vakáció. Igaz, sokan szerették volna, ha ez a gond és tanulás nélküli idő karácsonyig is eltartott volna, hiszen olyan jó volt fürdőzni, túrázni, hogy felőlük akár be is zárhatták volna az iskola kapuját. Akik viszont hajdan a szülőknek segítettek és kapálás, aratás és betakarítás idején velük együtt izzadtak napkeltétől estendéig, már nagyon várták az első iskolanapi becsöngctést. Örvendtek a hűvös osztálynak és egymásnak, s csillogó szemmel mesélték, hogy bezzeg űk már részt vettek a család kenyerének (fejadagjának) előteremtésében. Eleibe kukoricakapáláskor, mint a többi gyerek a kacscsat szedegettem. Aratáskor kötelet terítettem, hordás, betakarítás idején pedig a kocsit raktam vendégoldalra és irány a szérűskert, a takarmányos. A szérűn a libafalkák elől őriztük a cséplés előtt álló árpa- és búzakazlakat, nehogy megdézsmálják. Estefelé éppúgy mentünk fürdeni a Tiszára, mint vasárnap ebéd után, családostól. Vasárnap délelőtt fürdettük, úsztattuk a teheneket, hátukra ülve meg a lovakat. Vacsora után dinnyét bicsakhögyeztünk, s egy kis szaladgálás után máris eltettük magunkat, lefeküdtünk, mert sötét volt még mikor kelni kellett. A városi diákságnak nem adatott a falusiakéhoz hasonló vakációs élmény, hacsak nem voltak falusi, tanyai rokonok, ahol belekóstolhattak a verejtékeztetö falusi, tanyai „vakációzásba". Jól emlékszem, nekünk nem volt nyári kötelező olvasmányunk, ajánlott nem is egy, és volt - szintén ajánlott - naplóírás. Én is írtam, és sajnálom, hogy elkallódott. A naplóírásért jeles érdemjegyet kaptunk, s aki szépen és hibátlanul írt, az dicséretben is részesült. Ma már más a világ. Egy azonban maradt: ahogy nyár elején kicsöngettek és indulhatott a szünidő, úgy most becsöngettek, és ki-ki egy osztállyal magasabb szinten gyarapíthatja tantárgyi ismereteit. IFJ. LELE JÓZSEF, SZEGED Kerekezők helyzete Szegeden A dráguló tömegközlekedés miatt a diákok is szívesen kerékpároz(ná)nak a jó utakon. Fotó: Kantok Csaba Olvastam az újságban a kerékpározás mellett szóló 10 érvről. Én kerékpáros lévén, egyetértek a felsoroltakkal, egy kivételével. „Veszélyektől nem kell tartani: a kerékpározás veszélytelen sport, ficamra, törésre nem kell számítani." Úgy gondolom, ez a kijelentés nem igaz, főleg nem Szeged kerékpárútjain! A Stefániát átszelő kerékpárút olyan gidres-gödrös, hogy kerékpáros legyen a nyeregben, aki néminemű gerincbaj nélkül megússza a napi zötykölődést. A Petőfi Sándor sugárúton kijelölt kerékpárút kísértetiesen hasonlít a régi M7-es útra! A gerinc-összerázkódás, a fogból töméskiesés veszélye itt is fennáll, ezért ne csodálkozzon senki, ha a kerékpárosok visszaszoknak az úttestre! Nem az út hibája, hanem az autósok figyelmetlensége veszélyezteti a kerékpárosokat az Oskola utca felől haladva a régi hídon át, amikor is a hídra jobbra kanyarodó autós - habár elsőbbségadás kötelező tábla hívja fel a figyelmét a kerékpárosokra - a lehető legritkább esetben áll meg, sőt: a túlélésért való harc mindennapos az itt közlekedőknek! A nagykörúton nem lehet kerékpárral közlekedni, teljesen normális, mivel a többsávos főút igen veszélyes. A járdák viszont nem alkalmasak a kerékpárral (kerekes székkel, babakocsival) való közlekedésre, mivel nincsenek a kereszteződések átalakítva e célra! Úgy gondolom, Európába tartva minimum erre is figyelni kellene. Főleg azért is, mivel a körút járdája elég széles ahhoz, hogy megfelezve a gyalogos és a kerékpáros is elférhessen. Nem kellene új utat építeni! Más helyen, ahol nincs kerékpárút, az autóutak állapota keseríti el az arra közlekedőket. Egy-egy mélyebb gödörbe, lyukba, repedésbe kerékpárral belehajtva nem túl veszélytelen a közlekedés. Mindez akkor tetőzik, amikor eső után a gödrökben megáll a víz, és a gyanútlan kerékpáros belehajt, minek utána megindul benne az összes belső szerve, majd rendezgetni próbálja útja végéig -, ha van olyan szerencséje és nem bukfencezik egy nagyot. És a bukfenc. Megadatott, hogy Nyugat-Európa kerékpárútjait is kipróbálhattam. Sima, tökéletesen kijelölt utakon tudtam kerekezni, figyelmesek az autósok a kerékpárosokkal szemben és természetesen fordítva is! De: mindenki hord kerékpárossisakot! Javaslom, hogy itthon is tegyük ezt meg! A kerékpáros-baleseteknél leggyakrabban a fej sérül. Ennek ne tegyük ki magunkat, főleg akkor, ha van védelem! Gondoljunk csak a régi hídra, ha netalán véletlen elesnénk, akár a járdán megyünk, akár az úttesten! Milyen magas a járda széle! Az újszegedi Ligetet átszelő kerékpárút sem a simaságáról híres. Úgy gondolom, lehetne sorolni napestig, mivel nem tudnék egy olyan kijelölt kerékpárutat sem mondani Szegeden, aminek a minősége egy kicsit is megközelítené az általam ismert nyugati kerékpárút minőségét. Egyet jó lenne, ha az illetékesek meghallanának: nem elég sárga színnel kijelölni a kerékpárosoknak szánt közlekedési területet, annak minőségével is foglalkozni kellene! És, hogy nehogy azt mondják, hogy a jelenlegi városvezetést marasztalom el - mivel én teljesen pártatlan vagyok -, azt el kell mondanom, hogy már évek óta, ilyen-olyan politikai városvezetés mellett sem történik semmi e téren! Pedig milyen jó lenne, ha történne, mert akkor biztos, hogy a cikkben tett másik kilenc állítást betartva, az emelkedő benzinárak ellenére, vigyázva városunk levegőjének tisztaságára (nem szennyezve azt tovább), élvezhetnénk a drótszamáron való közlekedés számtalan előnyét! SZ. E., SZEGED Hatvanéves érettségi találkozó Makón A közelmúltban kisszámú, de lelkes csoport gyülekezett Makó egyik éttermében: az 1943-ban, a Csanád Vezér Gimnáziumban érettségizettek csoportja, szám szerint öten. Annak idején 29-en voltunk, de az Élet ide-oda sodort bennünket. A hiányzók levélben jelentkeztek, ám egykori osztályunk nagy része már csak a túlvilágról figyelhetett bennünket. Ez a korosztály tényleg történelmi időket élt meg: a II. világháború végét (1924-es születésű osztálytársainkat vitték katonának, majd fogságba, amit évtizedekig elhúzódó betegségek követtek), az orosz megszállást (lelkünket mozsárba törte), a Rákosi-Kádár rendszert, végül a rendszerváltozást, amely minden eddigi értékítéletünket a visszájára fordította (fordítja?...) A szép nyárvégi napon ezek szóba sem kerültek, csak a sok régi szép emlék, név, esemény röpködött, szeszélyes tűzijáték módjára. Őszintén örültünk egymásnak és gondolatban visszaszálltunk a régi alma mater falai közé, ahol tanáraink európai műveltséget csepegtettek - olykor konok - fejünkbe. Akkor az érettségi komoly rangot jelentett. Aki közszolgálatba készült, már állásba mehetett. Az egyetemeken nem volt felvételi: később hullott ki az „alja". Fiatalabb tanáraink pertut ittak velünk a vizsgák után, és lehetett dohányozni. Az érettségi bankettünket nem engedélyezték (elsötétítés volt), így titokban, az ipartestületi vendéglő belső termében jöttünk össze. Itt a fogadkozások és az örök barátságok megkötése után indult az igazi ballagás: a szerenádok végtelen sora, Fátyol Miskáék kíséretével. Összes tanárunk, tanárnőnk, lány osztálytársunk sorra került már virradt, amikor Ferenczy Juditnak szerenádoztunk a megyeháza előtt, ám apja, az alispán úr, kikérte magának a nótát, „macskazenének" minősítve produkciónkat. Nem vettük tragikusan, inkább nevettük a paprikapirosan gesztikuláló főbeamtert (no meg: volt is némi igazság kritikájában...). Mostani találkozónk tárgysorozata Fazekas )ancsi tiszteletbeli osztályfőnökké választásával kezdődött (egykori osztályfőnökünk, a legendásan szigorú Kovalik Antal tanár úr már rég megpihent), hiszen ezt és az összes eddigi találkozót ő hozta össze, az utóbbi időben megromlott egészségi állapota ellenére. Határozat született, hogy ezután 2 évenként találkozunk. A távollévők leveleinek felolvasása után a közös ebéd következett; megint sok emlék felidézésével: Emlékszel? Ott voltál? Tanárainkról hálás szeretettel, megbecsüléssel szóltunk, pedig annak idején nem voltunk mindig „angyali jó gyerekek". Lassan elfogyott a téma (meleg is volt nagyon), hát elbúcsúztunk 2 évre. (De akkor mindenki itt legyen!) Egy felejthetetlen szép nap emlékével ráztunk kezet. Ki a temetőbe, ki a Maros-parti cserkésztalálkozóra igyekezett; de tudtuk: egy család tagjai maradunk továbbra is. DR. KISS ERNŐ A füvészkert elbűvöli a látogatókat A színes növényvilág kellemes látványt nyújt. Fotó: Gyenes Kálmán Vendégeim érkeztek a németországi Gadebusch városából. A kis városnak számító település messze északon, a Balti-tenger közelében fekszik, így éghajlata a tenger hatására nem olyan szélsőséges, mint a mienk. Télen a mínusz hőmérséklet 18 fok volt, a nyár is hűvös. Rövid beszélgetés után érdeklődtem, mit szeretnének látni rövid szegedi tartózkodásuk alatt. A füvészkertre esett a választás. Kissé szorongtam, hisz tudom, hogy 1999-ben belvíz, 2000-ben aszály, 2003 tavaszán a mínusz 25 fok hideg és a beszabadult őzek hatalmas kárt tettek. Félelmem ellenére ők nem csalódtak, alig győzték dicsérni már a bejáratnál található galambdúcos székely kaput, a kertismertetö táblát. Később aztán bejárták az egész kertet, üvegházakat. Csodálkoztak, hogy itt a nagy magyar Alföldön nemcsak az ország különböző növénytársulása, hanem Afrika, Ázsia, Ausztrália, Amerika jellegzetes növényvilágának egyes képviselői is megtalálhatók. Virágoztak még az üvegházban és a szabadba kirakva orchideák, az indiai lótusz. Az üvegházban a filodendron, a monstera, a papagáj virág kékkel díszített narancsszínű virága. Idei termések lógtak a törpebanánon, a kakaófán, a feketeborson. Megcsodálták a csendes-óceáni szigetvilágból származó számtalan változatban virító mályvacserjéket, hibiszkuszokat, cikászt és csavarpálmákat. Bekukkanthattak a kaktuszház zárt üvegajtaján, gyönyörködtek a páfrányház dús, változatos növényeiben, a pálmák leveleiben. Virított a bugenilla nevű kúszónövény, melynek buga turtjei, felleveleinek sötétlila színe minden tekintetet vonzott. Télen fóliával fedett áloék, euforbiák, cereusok, opuntiák most fólia nélkül a tűző napon virítanak. A fügekaktuszok terméssel, az oszlopkaktuszok bimbókkal örvendeztettek bennünket. Száznál többfajta rózsa a forróság ellenére elég szép számban virágzott. A kis Veronica legalább 10 fajtát megszagolt, és hosszasan gyönyörködött szín- és formagazdagságukban. Olyan részeket is felkerestünk mint a sziklakert, a nyugat-dunántúli égeres erdő, alföldi fenyves, kaszáló, a gazdasági növények, a gyümölcsöskert, a borókagyűjtemény, ahol a virginiai borókától a kínai borókáig számtalan hazai borókafaj is él. Közös bennük, hogy toboz helyett bogyótermésük van. Az ősfenyők közül a hegyi mamutfenyőt, a mocsárfenyót és a Kínában fellelt szecsuani ősfenyő hatalmas példányait csodálhattuk meg. Nyolcvanéves a füvészkert, így ezek a faóriások csak nekünk tűnnek hatalmasnak, őshazájukban 30-100 métert is elérnek és egyes példányok 2-3 ezer évet élnek. A luc, az erdei fenyők, selyemfenyők sajnos elég betegek. Az esett rosszul, hogy sétánk közben az egyik bodzabokor mellett volt egy tábla, én nagy biztonsággal mondtam a magyar és latin nevet, vendégeim ellenőrizték és az mondták: nem, ez nem bodza, ez boróka. Kiderült, egy csintalan látogató a borókától elhozta a tájékoztatótáblát és a bodza mellé szúrta. „Tévedésemet" megbocsátották, miután még elvezettem őket a madárodúkhoz, ahol hosszasan magyaráztam nekik, hogy ezeket nem fészkelésre rakták ki, hanem iskolapéldaként, hogy hogyan kell elkészíteni egy cinke, rozsdafarkú, búbos banka vagy bagoly odúját. Hogyan kell megvédeni a fészket a macskák és egyéb ragadozók támadásától. Elmondtam kedves vendégeimnek, hogy az egyetemisták, főiskolások tanulmányait segítik, mellesleg belépődíj ellenében mindenkinek látogatható. Jó ötletnek tartanák a lepkeház felállítását zoológusok és látogatók örömére. Annak örülök, hogy több mint ezer kilométeres utazásukkal viszik Szeged és a füvészkert jó hírét. HEGYI GÁBOR, SZEGED Ki tévedett és ki akar megtéveszteni? A lap szeptember 10-i számának Postabontás rovatában Havránek Ferenc hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő A bocsánatkérésen túl címen jelentette meg újabb személyeskedő hangvételű írását, Alapkőletétel - kis hibával című cikkérc adott válaszunkkal kapcsolatban, mely a Móricz Zsigmond utcai telekügylet valós részleteit kívánta feltárni. A magam részéről szívem szerint figyelmen kívül hagynám a képviselő megjegyzéseit, azonban ezt nem teszi lehetővé az a körülmény, hogy Havránek képviselő tényferdítő beállításai és félrevezető következtetései a város érdekében munkálkodó vezetést és annak szándékait hamis színben tünteti fel. Egyetértek Havránek képviselővel abban, hogy mindenképpen jogos igény, hogy aki tévedett, az valóban ismerje el azt, különösen akkor, ha tévedése miatt, nagy nyilvánosság előtt helyez helytelen megvilágításba tényeket, közismert személyeket. Korábbi levelünk kiegészítéséül nézzük tehát az események sorrendjét és azok hátterét úgy, ahogy valóban megtörténtek. Való igaz, hogy az önkormányzat már régebb óta foglalkozott az említett telek eladásával, azonban abból, hogy a korábbi években milyen adásvételi ár került kialakításra, nem lehet következtetéseket levonni egy későbbi időszakra, figyelemmel az ingatlanárak emelkedésére. A vitatható adásvételi szerződés megkötésére az okiratok szerint 2000. december l-jén került sor. Érdekes körülmény, hogy a vételár kialakítását nem előzte meg szakértői értékbecslés, csak a vevői ajánlat állt rendelkezésre és az is, hogy a szerződés megkötésének dátuma a városban 2000. december 3-án megtartott időközi választást megelőző utolsó munkanap, amikor is még eljárhatott a választást követően leköszönő ideiglenes vezetőség. Amennyiben az ügylet megfelelően volt előkészítve és megalapozott volt, számomra érthetetlen ez a fajta sietség. Az időközi választást követően megalakult közgyűlés vizsgálta a megelőző időszakban történt intézkedéséket, s ennek során jutott arra az álláspontra, hogy a Móricz Zsigmond u.-i telekeladás körülményeit is feltárja. Az elvégzett forgalmi értékbecslés eredménye arra engedett következtetni, hogy az ingatlant áron alul értékesítette - a polgármester távollétében - az akkor intézkedésre jogosult alpolgármester. Ezt követően, a közgyűlés határozata alapján indultak hatósági eljárások a felelősség megállapítása érdekében. Abból a tényből, hogy az első fokon eljáró bíróság nem állapította meg az értékaránytalanságot, nem következik az, hogy az adásvétel minden tekintetben megfelelt volna a jogos elvárásoknak, a városi vagyonnal kapcsolatos gondos gazdálkodás követelménycinek. Ennek okán a megindított eljárást az önkormányzat tovább folytatta. Ebben a szakaszban kereste meg a vevő jogi képviselője az önkormányzat jogi képviselőjét és tette meg ajánlatát arra vonatkozóan, hogy követeléseink kompenzálására engedményeket kíván tenni. A tárgyalások során a korábbiakban megjelölt vételárhoz képest mintegy 15%-os növekményt könyvelhetett el a város. Nekem mint polgármesteri jogkört ellátó alpolgármesternek azt is mérlegelnem kellett, hogy az önkormányzat részéről a per további folytatásával a csőd szélére sodrunk - a megegyezés hiányában - egy építőipari céget, mely több vásárhelyi családnak biztosítja a megélhetését. Mindezek alapján úgy érzem, könnyen eldönthető, hogy ki járt el helyesen, aki kellő előkészítés és megalapozottság nélkül, kihasználva döntési pozíciójának utolsó lehetőségét, nagy sietve kötött szerződést, vagy aki, közgyűlési felhatalmazas alapján, a város érdekeinek megfelelően érvényesíteni kívánta és tudta is a vagyongazdálkodással szemben támasztható elvárásokat. Azt, hogy ki tévedett vagy ki akar megtéveszteni, korábbi tényfeltárásunk és mostani kiegészítéseim alapján döntse el a kedves olvasó. ALMÁS i ISTVÁN ALPOLGÁRMESTER, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY