Délmagyarország, 2003. szeptember (93. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-15 / 215. szám
HÉTFŐ, 2003. SZEPTEMBER 15. • AKTUÁLIS« 3 A választások után másfél évvel kampányba kezdett az MSZP Géczi József lavórba lépett Egy lavór Tisza viselő. •vízbe állva az ellenzéket akarta leleplezni Géczi József szocialista országyűlési képFotó: MTI/Németh György PANEK SÁNDOR „A Medgyessy-kormány dolgozik, a Fidesz és politikusai hazudnak" - ez az egyik jelmondata az MSZP által Csapatjáték néven elindított utcai kampánynak, amelyre az elmúlt hetekben a kormányzó párt aktivistákat képzett ki. A kampány az MSZP válasza az elmúlt hónapokban bekövetkezett népszerűségvesztésére. A „jóléti rendszerváltozás" néven meghirdetett politikát szinte átmenet nélkül követte a „takarékosság éve", s az előbbire akasztott túlságosan nagy táblát nem lehetett feltűnés nélkül egy túlságosan kicsire cserélni. Az MSZP több százezer szavazót vesztett, s ebben nemcsak a beígért jólét elmaradása játszott szerepet, hanem az is, hogy pragmatikus stílusa és erkölcsi viszonylagossága miatt a kormány ezután már nehezen tud elfogadtatni olyan stratégiát az emberekkel, amelyhez egy jobb közeljövőben kell hinni. Elvégre a pragmatizmus mottója az, hogy vegyük úgy a dolgokat, ahogy vannak, a megoldás nem hit kérdése, hanem az érdekeké. A választók semmit nem tettek, csak úgy vették a kormány dolgait, ahogyan azok vannak. Jólétet ígértek: Az lett ?Nem az lett. A népszerűségvesztés mögött a kormány átmeneti kudarca van, de nem olyan kudarc, amit egy ciklus közepén ne lehetne megfelelő stratégiával, a gazdaság helyreállításával és főként a jövőre szóló tervek kommunikálásával kezelni. A szocialisták nem ezt választották. Még csak nem is a már jó ideje kínosan nevetséges Fideszre mutogatásban bíznak, hanem egyenesen a támadásban, az agresszív tudatformáló utcai kampányban. A töretlenül dolgozó MSZP és a mindig hazudó Fidesz képe (amelynek idején csupa elnyomás és szorongás volt az emberek élete) már-már pszichiátriai módon árulkodik arról, hogy az egész kampány néma valóságból indul ki. Egy baloldali választó szemével nézve a Fidesz idején rossz politikát folytattak - váltani kellett. A kampány szórólapja azonban oly mértékig démonizálja a Fidesz-ciklust, mintha az államszocializmus leváltásáról lenne szó, ami már csak a pártok múltja miatt is valóságtévesztés. De az MSZP igazi problémájáról mégis az árulkodik, hogy ebbe a kampányba egy ciklusa közepén járó párt fog bele, amelyet még nem szorít az elszámolási kényszer, és minden lehetősége meglenne arra, hogy megmutassa, mire képes saját erejéből. Az elmúlt hónapokban a szocialisták népszerűségvesztése sokkal nagyobb arányú volt, mint a Fidesz-szavazók számának növekedése. Ez azt is mutatja, hogy nem a Fidesz ellenzéki tevékenysége okozta a fordulatot, hanem a szociahsták pohtikája: éppen azok az emberek nem bíznak már a Medgyessy-kormányban, akik annak idején rá szavaztak. Alighanem ezt fehsmerve választotta az MSZP a Fidesz-elleni agresszív propagandát, hiszen ez ebben a körben egyszer már sikeres volt. Most azonban, amikor a korábbi szavazók az MSZP-től saját elképzeléseire vonatkozó válaszokat várnak a jólétről és a tiszta közéletről, egy ilyen kampány legfeljebb azt könyvelheti el „sikerként", ha a pohtikai ellenfél rosszul reagál a provokációra. Elkészülhet az M43-as autóút A hét végén Szegeden is megkezdte a kormányt támogató kampányát az MSZP. - Hittanórán azt tanultam, a szent dolgokkal nem lehet viccelni - jelentette ki Géczi József Alajos, az MSZP szegedi országgyűlési képviselője tegnap, a Dugonics téren megtartott sajtótájékoztatón, majd összetekerte és eltette a magával hozott nemzetiszínű lobogót. A politikus sajátos „performance" előadáson szemléltette a Fidesz politikai támadásait. A nagy kartondobozból sorra előkerültek kellékei: egy-egy tollas ütő, vízipisztoly és lavór. Ez utóbbiba Géczi egy kannából Tisza-vizet töltött, majd cipőjét, zokniját levéve, beleállt. A lavórból mondta: ahogyan a Fidesz le akarta leplezni a kormány egyik tagját (Gyurcsány Ferencet - a szerk.) a Balaton vizében megtartott sajtótájékoztatón, úgy leplezik le ők is az ellenzéket a Tisza-vízében. Azután megnyugtatta a jelenlévőket: az ellenzéki párttal szemben neki legfeljebb egy percre ment el az esze. - Szeged most már újra a szegedieké, kiállunk azért, hogy ez így is maradjon - mondta Kozma lózsef. Az MSZP szegedi elnöke nem acsarkodást, hanem konstruktív javaslatokat vár az ellenzéktől, amelynek felhívta a figyelmét: ne rombolja a jóérzésű polgárok bizakodását. - Szeged város vezetése mindig kész elszámolni tetteivel, de a mostani ellenzéknek is vállalnia kell korábbi kormányzása következményeit - fogalmazott. A Központi Statisztikai Hivatal által kiadott adatok alapján állította össze és saját költségén nyomtatta ki az MSZP azokat a szórólapokat, amelyek cáfolják a Jövőre mindenképpen megkezdődik a szegedi nagyállomás felújítása. Erre tett ígéretet a vasúttársaság vezérigazgatója a város polgármesterének. Tavaly nyárra ígérte a szegedi nagyállomás felújításának megkezdését a MAV Rt., de ez máig nem történt meg. Az előző önkormányzati ciklusban a városvezetés elvi támogatásáról biztosította a vasúttársaságot, és vállalta, hogy a munkálatok költségének csaknem tíz százalékát 100 millió forintot - fedezi. A választásokat követően azonban hiába erősítette meg a korábbi vezetés ígéretét az új önkormányzat, az első határidő letelte után több mint egy évvel még mindig nem kezdődött meg a rekonstrukció. Ez azért is meglepő, mert a pályaudvar átépítése szerepel a MAV Rt. által meghirdetett, 30 állomást érintő felújítási Fidesz vádjait - hangsúlyozta Újhelyi István. Az országgyűlési képviselő szerint a Fidesz hazugságaival, rágalomhadjáratával kikényszerítette, hogy másfél évvel a választásokat követően kampányt kell indítaniuk a szocialistáknak, hogy tényszerűn bemutassák a kormány működését. A Fidelitas ugyancsak tegnap, programban. A vasúttársaság korábban már konténerek is telepített az Indóház térre, hogy a munkálatok eredetileg tavaly nyárra tett megindulását követően biztosíthassák az utasok zavartalan kiszolgálását. Úgy tűnik, ha két év késéssel is, de jövőre mégiscsak megkezdődhet a nagyállomás felújítása. Legalábbis erre tett ígéretet Mándoki Zoltán, a MÁV Rt. vezérigazgatója, aki Botka László polgármesterrel tárgyalt többek között az állomásrekonstrukcióról is. A vezérigazgató elmondta: a MAV 2004-2005-ös költségvetésében szerepel a felújításra szánt összeg. A beruházás megkezdésének csúszását a MAV adminisztrációs okokra vezeti vissza. A Hajós Tibor által elkészített felújítási tervekre kapott építési engedélyt ugyanis a vasúttársaság megfellebbezte, mert az önkormányzat kötelezte a MAV-ot, hogy újítsa a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján elhangzottakra - a polgárok gyűjtsék össze a kampányfüzeteket és szemétként vigyék a MÉH-telepekre - reagálva Újhelyi István kijelentette: a családi pótlék 28, vagy a közalkalmazotti bérek 50 százalékos emelése, a 700 ezer gyermeknek kiosztott ingyen tankönyv, a lakásépítési fel az Indóház tér villamossínig térjedő részét is. Egy telekkönyvi bejegyzés szerint ugyanis egy tulajdoni lapon szerepel a tér és az épület. Az ügyben azonban már nem az önkormányzat, hanem a Nemzeti Kulturális Örökségvédelmi Hivatal az illetékes, mert időközben a pályaudvar épületét ideiglenes védettség alá vonták. A másik probléma, hogy a MAV a felújítási költségek egy részét a pályaudvaron lévő vendéglátóhelyek bérlőjével, a Resti Rt.-vel akarja kifizettetni. A cég azonban nem akar fizetni, azokra a vállalkozókra akarja áthárítani a költségeket, akik a Resti Rt.-tői bérbe vették és üzemeltetik a vendéglátó helyeket. A MAV Rt.-nek a két jogvitát mielőbb meg kell oldania. A vasúttársaság vezérigazgatója szerint optimális esetben jövőre megkezdődhet a rekonstrukció. K.B. szocpol támogatás 30 százalékos növelése már mindenképpen megvalósult, és a Fidelitas szemétakciója nem gátolhatja meg, hogy ezt az emberek fordulatként értékeljék. - Minket a hazugságok és a valótlanságok zavarnak, a Fideszt pedig a tények - tette hozzá. KÉRI BARNABÁS Működhet a makói CT Biztosítottnak látszik a makói komputertomográf működtetésének finanszírozása erre az évre. Erről tárgyalt a megyei közgyűlés ifjúsági és sportbizottsága és az oktatási szakbizottság közös, kihelyezett ülésen. A makói kórház komputertomográfjával mind a mai napig csak fekvő betegeket lehet vizsgálni, mert a járó betegek diagnosztizálását nem támogatja az egészségbiztosító. Annak ellenére sem, hogy a megye kórházai között megállapodás született a vizsgálati kapacitások elosztásáról; a szaktárca ugyan azt ígérte, ha ez az egyezség megszületik, teljesíti a makói kórház kérését, erre azonban utóbb mégis hiába vártak a makóiak - idézte fel a minap Makón tartott tájékoztatóján Martonosi György. Ezért újra benyújtotta korábbi javaslatát, mely szerint az intézményt működtető megyei közgyűlésnek kellene finanszíroznia a két éve beszerzett korszerű képalkotó berendezés üzemeltetését a járó betegek esetében, legalább addig, amíg az egészségügyi minisztérium véglegesen megoldja a helyzetet. A költségvetési módosító javaslat sorsáról a közgyűlés szeptemberben fog dönteni. A bizottsági egyeztetések azonban már folynak, az oktatási, illetve az ifjúsági és sportbizottság is támogatásáról biztosította az elképzelést. Ezzel együtt már öt bizottság rokonszenvezik az ötlettel. Martonosi szerint a finanszírozás idén nagyjából ötmilliós kiadást jelentene a megyének, ami a vártnál magasabb illetékbevételekből teremthető elő. SZABÓ IMRE Folytatás az 1. oldalról A jó hírt lapunk munkatársától tudta meg a beruházásért politikusként évek óta küzdő Marosvári Attila, a Csongrád Megyei Közgyűlés makói alelnöke. Értékelése szerint az előkészítő munkálatokra megítélt támogatás a gyakorlatban azt jelenti, hogy immár biztosan nem fog csúszni az elkerülő út építése az eredetileg tervezett időponthoz képest. Ez tavasszal még nem volt biztos, sőt az alelnök egyik tárgyalópartnere a Nemzeti Autópálya Rt.-nél még néhány nappal ezelőtt is azt mondta Budapesten: a beruházás akkor kezdődhet meg időben, ha lesz rá pénz. Most, hogy van, a már meglévő tervek engedélyeztetési eljárását kell elsőként lebonyolítani. Ha ez megvan, következhet az előzetes becslések szerint akár több száz milliós kiadást igénylő részletes kivitelezési tervek elkészítése - ezt támogatja most az ISPA. Ezt követően pedig elkezdődhet az érintett területen a kisajátítási eljárás, illetve az ilyenkor kötelező régészeti feltáró munka. Hogy ez utóbbi mennyi időt vesz majd igénybe, egyelőre nehéz megbecsülni; a muzeológus végzettségű Marosvári'Attila szerint tárgyi emlékek szempontjából igen gazdag területről van szó, az azonban szakmai kérdés, milyen mélységű lesz az ásatás. A közgyűlés alelnöke szerint a kivitelezési munka 2005 őszén kezdődhet el, méghozzá Szeged felől indulva, három ütemben. Ha minden a tervek szerint alakul, 2007-ben kerülhet sor az átadásra. Hasonló ütemezésre számít a makói polgármester, Búzás Péter is. A város első embere már egy áprilisi megbeszélés alkalmával ígéretet kapott a Nemzeti Autópálya Rt. képviselőitől arra, hogy a makóiak által régóta várt, balesetveszélyes és környezetszenynyező 43-as főútvonalat tehermentesítő elkerülő út belátható időn belül elkészül. A mostani hír bizonyíték a kormányzati szándék komolyságára. A polgármester nagyon örül annak, hogy rövidesen elkezdődik a beruházás tényleges előkészítése, és bízik abban, hogy 2007-ben - ahogyan azt neki megígérték - valóban gépkocsiba ülhet a FÉG-nél az autópálya-építő társaság embereivel és az új úton elmehet a sztrádáig. SZ. I. M.-I. SZ. Msmmmsmm: Belgrád nem ellenzi BELGRAD (MTI) Szerbia-Montenegró külügyi helyettes államtitkára cáfolta, hogy Belgrád ellenezné a vajdasági magyarok kettős állampolgársághoz való hozzájutását. - E kérdés elsősorban a magyar államra tartozik. Amennyiben Budapest meg akarja adni a kettős állampolgárságot, a mi törvényeink ez elé nem gördítenek semmilyen akadályt - közölte Aleksandra foksimovics az újvidéki televízió műsorában. Két év késlekedés után jövőre elkezdődhet a felújítás ígéretek a nagyállomásra