Délmagyarország, 2003. szeptember (93. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-10 / 211. szám
Szonda Patkós Attilával hétköznap SZTÁROK, ZENE, SULI, BULI MINDEN SZERDÁN RANDEVÚ FM9S4^Rádim AZ ÉLETÜNK RÉSZE SZERKESZTI: WERNER KRISZTINA, HEGEDŰS SZABOLCS • 2003. SZEPTEMBER 10. BALATON SZÉPEI VITTÉK A ZÁSZLÓKAT A BOKSZG ALAN Fiatal lányok a szorítóban A hét végi profi ökölvívó gálán a bokszcsemege mellett a Balaton szépe verseny döntősért is megcsodálhatta a szegedi közönség. A három fiatal lány nagyon megszerette a napfény városát. Erdei Zsolt profi interkontinentális bajnoki mérkőzéséről a pompázatos körítés sem hiányzott. Ennek elengedhetetlen tartozékai a szép lányok, akik a résztvevők zászlóit tartották. Szombat este a lobogókat és a menetek számát jelző táblákat a Balaton szépe verseny idei döntősei vihették körbe. Amikor először meghallottam, hogy nem szegedi hölgyeket bíznak meg a feladattal, rögtön megkérdeztem, talán nincs három szép lány ebben a városban. Amikor azonban megérkezett a hölgytrió, igazat adtam a szervezőknek. Polgár Krisztina, Zsíros Anna és Uj Bianka valóban elbűvölő volt. A lányok először jártak ilyen rendezvényen, de profi módon végezték a feladatukat. Uj Bianka volt a szépségverseny negyedik helyezettje, ö kaptá a belga zászlót, a mérkőzés bírájának lobogóját. A tizennyolc éves szolnoki lány még gimnáziumba jár. Az iskola mellett fitneszversenyek résztvevője, Európa Kupán is képviselte már hazánkat. Profi ökölvívást eddig csak a televízióban látott, Kovács „Kokó" István mérkőzéseit mindig megnézte, ha tehette. Nagyon élvezte a gálát, soha nem gondolta, hogy ilyen fantasztikus élmény egy bokszmeccs. Bianka szerint a szegedi publikum kitett magáért, és nekik is köszönhető a felejthetetlen hangulat. Több hírességgel is összefutott az este folyamán, így most találkozott először Bochkor Gáborral. A szintén tizennyolc esztendős Zsíros Anna harmadik lett a Balaton szépén. Ő a spanyol kihívó, Pérez lobogóját tartotta a találkozó előtt. Anna idén érettségizett, majd felvételt nyert az ELTE matematika szakára. A budapesti lány elmondta, hatalmas élmény volt számára a szegedi gála. O sem volt bokszrajongó, de a hétvége óta az lett. Nagyon örült, hogy a ringbe léphetett, : . • - . Zsíros Anna (balról), Polgár Krisztina és Uj Bianka a kötelek között. FOTÓ: KARNOK CSABA hiszen ez a sportolókon kívül nem sokaknak adatott meg. Erdei címvédése alatt állva biztatta a bajnokot, de egy percig sem kételkedett a magyar versenyző sikerében. Külön öröm volt számára, hogy személyesen is megismerhette Erdeit és Kovács Istvánt, akiket rokonszenvesnek talált. Anna Szegedet is a szívébe zárta, most járt először a városban, és nagyon megtetszett neki. A lány mostanában elfoglalt, egyetemi órarendje nem sok szabadidőt hagy számára, de nála a tanulás mindenek felett áll. Polgár Krisztina volt Miss Balaton első udvarhölgye. Neki adatott meg az a lehetőség, hogy a magyar zászlót vihette a szorítóba. Nagy megtiszteltetésnek tartotta a törökszentmiklósi lány, hogy a közönség ünneplése között vonulhatott a szorítóba. A tizenhét esztendős hölgy még iskolába jár, jövő tavasszal fog érettségizni. Kicsit izgult, amikor a magyar táncok ritmusára el kellett indulni a küzdőtér felé, de hamar úrrá lett szorongásán. Az olimpián is külön jelentősége van, hogy ki viheti nemzete zászlaját, és nagyon boldoggá tette, hogy ezt a feladatot rá bízták ezen az estén. Joggal merül fel a kérdés, hol volt a királynő. Miss Balaton, vagyis Sándor Orsolya a lelátóról izgult udvarhölgyeiért és Erdeiért. A bokszimádó szépségkirálynő az első sorból nézte a kisvilágbajnoki címért folytatott csatát, és nagyon élvezte a nívós küzdelmet. TAMÁS ÁKOS Justin kénytelen lesz elvenni Cameron Diazt? Új szerelme miatt kénytelen lesz hazudni az anyjának Justin Timberlake, sőt az is lehet, hogy csak akkor védheti ki a mama haragját, ha elveszi feleségül Charlie szőke angyalát. Az amerikai énekessel megígértette a szigorú mama, hogy felhagy végre a tetoválásokkal. Justin testét jelenleg öt ábra díszíti, és az édesanyja szerint jobb lenne, ha nem varratná szét magát teljesen. A 22 éves világsztár ünnepélyesen megfogadta a tanácsot, és megígérte, hogy legközelebb a menyasszonya nevét íratja a hátára. Az ígéret ellenére úgy tűnik, hogy Justin közel áll a hazugsághoz. Timberlake úrfit ugyanis a napokban többen látták, amint egy tetoválószalonban az új mintákat nézegette. Szíve szerint egy angyalszárnyat készíttetne, amelyet a Charlie angyalai című film főszereplője, Cameron Diaz ihletett. A legmenőbb játékok A technika, a Playstation és a számítógép megszállottja vagy? Egyedül bütykölöd éjszakánként a joystickot vagy csapatostul kalandoztok a stratégiai játékokkal? Egyébként tudod, mi a menő ősztől? MUNKATÁRSUNKTÓL A törisek a Secret Weapont Over Normandyra buknak. (Bocsi az angol címekért, de ezek a cuccok még annyira frissek, hogy magyar verziónév egyikhez-másikhoz még nem is készült.) Szóval a normandiai titkos fegyverekkel legendás helyekre utazhatsz, miközben jól felpakolod magad arzenálnyi puskával. A Call of Duty (Hív a haza) a II. világháborúba vezet, lehetsz amcsi vagy orosz, míg a Men of Valor a vietnami helikopterütközeteket eleveníti fel. A sci-fi-falóknak itt lesz a Haló 2. Persze ebben is, mint az elsőben, a Földet kell megmentened az űrlények hordájától. A Half-Life 2. is folytatás, aki elkezdte, tudja, hogy azoknak való, akik a valósághű verziókra buknak, és azoknak, akik szeretik az egész játékot maguk felépíteni. A tavaly karácsonykor megjelent Gyűrűk ura is bővül: az új szereplők Gandalf, Frodo és Sam. Riválisa a briteknél taroló Fable, amelyben egy egész sor rivális felett kell győznöd, mivel a cél az, hogy te legyél a hős. A videojátékok közül a Mario Kart a Double Dashsel jelentkezik, a Perzsia Hercege az Idő homokja című játékával pedig lehet, hogy megveri, mert már 3D-s feldolgozású, és akrobatikus mozdulatokat végeztethetsz a főhőssel. Ja, és a Harry Potter „mörcsöndájzerei" is arra szavaztak, hogy „videjósoknak" adják el a kviddicskupajogokat. S ha már a sportnál tartunk: a Madden Football 2004 szintén ősszel jön, mint a Gran Turismo hiperrealisztikus négyes verziója is. A hódeszkások örömére lesz SSX 3, amelyben a legkisebb buckától a legnagyobb csúcsig mindent megtalálsz. MA MIT VEGYEK FEL? Döntés a gardrób előtt Anya már nem készíti ki a napi hacukádat (jobb esetben, ha igen, itt az ideje, hogy lebeszéld róla, nem vagy te már gyerek) és ott állsz a ruhásszekrény előtt tanácstalanul: mit vegyek fel? Szóval meg kell tanulnod dönteni, csak az a kérdés, hogyan. 1. Először is reggel nézz ki az ablakon. Ha látsz embereket az utcán, szerencséd van, mert megtudod nézni, ők hogyan öltöztek. Ha nem, akkorte magad is érzed, hogy fázol vagy meleged van. Ha még ez sem megy, de mondjuk tudod, hogy a haverod korábban szokott kelni, mint te, akkor hívd fel telefonon. 2. Ez a lépés azért is jó, mert hozzáöltözhetsz, Illetve vice versa: elkerülheted, hogy tök egyformán nézzetek ki a suliban. Utóbbit egyéni kiegészítőkkel (úgy mint egy jópofa kendő, saját dekorálásé táska, Beckham-féle uniszex hajráf) is elérheted. 3. Legyél te a legokosabb. Ha nem is tudsz dönteni, abszolút jó megoldás a réteges ruházkodás: egy pulcsi vagy kardigán tuti elfér a táskádban. Nem kell, hogy meglássák, milyen megfontolt vagy, elég ha akkor előhúzod, amikor mindenki didereg. (A fordítottja is igaz. Azért, mert menő a pulcsid, még vehetsz alá nem lyukas pólót, hátha le kell venned a délutáni napsütés miatt a felső szerelést.) 4. A lila és a piros még mindig nem passzol. Meg a kék és zöld bizonyos árnyalatai sem. Szóval ügyelj a színekre, és esetleg a fazonra. A mamának tett ígéretet csak akkor lehetne kivédeni, ha az énekes feleségül venné a színésznőt. A közelgő lánykérésre utalhat, hogy Justin összeállított a barátnőjének egy kazettát, amelyen a kedvenc számai vannak. A dalokat például Frank Sinatra és A1 Green adja elő, de a legérdekesebb Sam Cooke klasszikusa, a You Send Me. A sláger egyik sora ugyanis így szól: „Végre rátaláltam önmagamra, feleségül akarlak venni és haza akarlak vinni". niBALTEX BURKOLÓLAP SZAKÜZLET Teljes átalakítás után: 20 gyár • 5000 féle termék 20000 mJ árukészlet • a legjobb szakemberek Balta Burkolólap Szaküzlot Szagod, Kálvária tgl 104 Tol.: 62/444-508, Fax: 62/543-865, E-mail: tzagad@bata.hu MEGMUTATJUK LAPJAINKAT!