Délmagyarország, 2003. augusztus (93. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-06 / 182. szám

2 • BELFÖLD - KÜLFÖLD­SZERDA, 2003. AUGUSZTUS 6. DZSAKARTA (MTI) Az indonéz vöröskereszt adatai szerint legalább 17-cn meghaltak és 150-cn megsebesültek a dzsa­kartai Marriott Hotel elleni, he­lyi idö szerint kedd délben elkö­vetett pokolgépes merényletben. Az indonéz hatóságok az al-Kai­dával kapcsolatban levő Dzse­máa Iszlamijah szélsőséges mu­zulmán szervezetet gyanúsítják az öngyilkos tenorakcióval. A külföldi áldozatok között van egy holland állampolgár is: a 49 éves Ham Winkelmolen a PT Rabo­bank Duta Indoncsia, a Rabo­bank holland szövetkezeti bank indonéziai fiókjának elnöke, aki­nek augusztus végén kellett vol­na hazatérnie - közölte a bank szóvivője. A meghalt elnök utó­dát, akivel Winkelbolen együtt ebédelt, kórházba szállították. Konzultáció az Országos Érdekegyeztető Tanácsnál Bérek, érdekek mentén BUDAPEST (MTI) jövőre csak a bérek reálértékének fenntartása lehet a cél, s 2005-re, valamint 2006-ra tervezhető az 1 -2, illetve a 2-3 százalékos reál­bérnövelés - mondta lÁszló Csa­ba pénzügyminiszter az Orszá­gos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) keddi plenáris ülésén a középtávú gazdaságpolitikai programról tartott konzultáción. A munkavállalói oldal ugyanak­kor határozottan kiállt azért, hogy jövőre a GDP bővülésének megfelelő, tehát 3,5 százalékos legyen a reálbérek javulása. A szakszervezetek határozot­tan elutasították azt a koncepci­ót, hogy a béremelések visszafo­gása legyen a versenyképesség ja­vításának eszköze. A munkaadói oldal a verseny­képesség javitása érdekében az adó- és járulékterhek csökkenté­sét szorgalmazta. Az SZDSZ nem tárgyal kompromisszumos javaslatról szja-ügyben A gazdaság az első helyen Az SZDSZ továbbra is ragaszkodik a jövő évre elfogadott személyi jövedclemadó-táb­la bevezetéséhez, annak módosítását nem fogja megszavazni - hangoztatta az SZDSZ elnöke a párt keddi, budapesti ügyvivői testületi ülésének szünetében. BUDAPEST (MTI) A kisebbik kormánypárt vezetője, Kuncze Gábor leszögezte: az SZDSZ nem tárgyal semmilyen kompromisszumos javaslatról és - mint fogalmazott - úgy ítéli meg, hogy e te­kintetben nincs szükség, és részükről nincs is lehetőség kompromisszumra. Kuncze Gábor kérdésre válaszolva elmond­ta: a jövő évi költségvetéssel, illetve az adóel­képzelésekkel kapcsolatban a jövő héten kez­dődhetnek meg az egyeztetések. Az SZDSZ elnöke közölte: a kormányprog­ram teljesítése és a két koalíciós párt által el­fogadott adótábla az, ami mellett az SZDSZ kiáll, és - mint mondta - „ha valaki ettől el akar térni, tegye meg a javaslatát". Kuncze Gábor úgy vélekedett: most a gaz­daságnak kell az első helyen lennie, és utána lehet a gazdaság által termelt javakat olyan területek javítására fordítani, ahol az szüksé­ges. Azokra a sajtóhírekre reagálva, amelyek szerint a kormányfő több miniszterrel együtt megállapodott egyebek közt a lakásépítési tá­mogatások kedvezményeiről, illetve az 53. heti nyugdíjról, Kuncze Gábor kijelentette: „mégiscsak van mozgástér a költségvetés­ben". Brókerbotrány: megdőlni látszik a magányos elkövető elmélete Magas kapcsolatok hálójában A Fidesz szerint megdőlni lát­szik a magányos elkövető el­mélete, miszerint Kulcsár At­tila egyedül végzett minden olyan tevékenységet, amivel több tízmilliárd forintos kárt okozott - közölte Demeter Er­vin fideszes képviselő. BUDAPEST (MTI) Elmondta: Kulcsár Attila szak­mai bizonyítványa hamisításá­nak szálai elvezetnek a Pénzügy­miniszter kabinetfőnökéig és ki­derült az is, hogy a kormányvál­tás óta a már sikkasztással gya­núsított brókernek állandó belé­pője volt a Miniszterelnöki Hiva­talba. „A K and H botrány elérte a kormányt" - fogalmazott De­meter Ervin, aki közölte: vála­szokat várnak egyebek közt arra, hogy Kulcsár kikkel, mikor, mi­ről tárgyalt a MeH-ben, és e tár­gyalások alapján milyen üzlete­ket kötöttek. Rámutatott, hogy hamis szakképesítési bizonyít­ványt állítottak ki Kulcsár Attilá­nak. Szavai szerint ebből a doku­mentumból kiderül, hogy azt a K and H Equitics felfüggesztett ve­zetője, Csuka László bizonyítvá­nyának a felhasználásával készí­tették cl. „Az ő oldalbordája pe­dig nem más, mint László Csaba pénzügyminiszter kabinetfőnö­ke" - tette hozzá Demeter Ervin. A fideszes képviselő közölte: „Itt az ideje, hogy érdemi válaszokat kapjunk arra, mit keresett Kul­csár Attila a MeH-ben, miért vált 2002 nyarától olyan fontos sze­méllyé, hogy ott kellett folytat­nia tárgyalásait" - közölte De­meter. Mint fogalmazott: tekin­tettel arra, hogy „egyre jobban a kormány irányába mutatnak a szálak", ismét aktuálissá válnak azok a kérdések, amelyeket a Fi­desz Lamperth Mónikához és Tóth Andráshoz intézett és ame­lyekre még nem kaptak választ. „Várjuk a belügyminiszter vála­szát, hogy milyen kapcsolatban áll, vagy állt ő maga, a férje a K and H bankcsoporttal, vagy Kul­csár Attilával" - kérdezte. To­vábbra is várják a választ, hogy Tóth András milyen kapcsolat­ban áll Kulcsárral, és mi indokol­ta, hogy egy operatív ügyben ma­ga hallgatta meg Kulcsár Attilát. • „Azonnali hatállyal visszavon­ta Kulcsár Attila belépőjét a MeH közigazgatási államtitkára" - kö­zölte a MeH. „Megszigorítják a MeH-be szóló belépők kiadását szeptembertől; az új szabályozás visszamenőleg érvényes, így fe­lülvizsgálják a dokumentummal rendelkezők jogosultságát" - így a közlemény. Szeptember 1-jctól „állandó belépőt csak helyettes államtitkári rangú vezető igé­nyelhet, kizárólag írásos indok­lás alapján, csak a hivatallal rendszeres munkakapcsolatban lévő személyek számára". Tizenhét áldozata van egy terrorakciónak Rendőrök vizsgálják a dzsakartai Marriott Szállodát a robbantás után. MTI Telefotó/AI'/Tatan Syuflana Amerikai nyomásgyakorlás Izraelre Szálka az épülő kerítés Az USA keresi azokat az eszközöket, amelyekkel nyomást gyako­rolhat Izraelre a Jordán folyó nyugati partján épülő biztonsági ke­rítés felszámolása érdekében. Mindezt amerikái kormányzati for­rások közölték kedden, utalva arra, hogy a legújabb közel-keleti békekezdeményezés, az úgynevezett útiterv megvalósításán fára­dozó Bush-kormányzat számára egyre több fejtörést okoz az épülő kerítés. Felvételünkön: izraeli katonák tiltakozó nemzetközi ak­tivistákat vesznek őrizetbe a kerítés tövében. MTI Telefotó/AP RÖVIDEN EURÓPAI LAPKIADOK Mcdgyessy Péter kormányfőhöz fordult az Európai Lapkiadók Szövetsége, levélben fejezve ki aggodalmát a magyar kormány lapkiadással kapcsolatos új adópolitikája miatt. „Az Európai Bizottság 2003 júliusában irányelv-javaslatot adott ki a csökkentett általános forgalmi adóról. Ennek ismeretében meglepődve értesültünk arról, hogy Önök a lapokra az áfa-kulcs 15 százalékra történő felemelését tervezik" - írta a 21 európai ország 3200 lapjának érdekeit képviselő ENPA. KIRABOLT PÉNZVÁLTÓ Egy ismeretlen férfi kirabolt a fővárosi Erzsébet körúton egy pénzváltót. A pénztárosnőt kórházba szállították, a támadó elmenekült. A 30 év körüli Csabai Lászlóné a lakásügyi támogatásokról Nincs „fiatal" kategória A lakásügyi kormánymegbízott nyilatkozott azon egyeztetésekről, amelyeket a Pénzügyminiszté­riumban tartottak a lakáshoz jutás feltételeiről. BUDAPEST (MTI) Tovább emelkedik az új lakást vásárló vagy építő házaspárok, illetve élettársi viszonyban élők szoci­álpolitikai támogatásának összege: egy gyermek után 800 ezer forint, a második gyermek után 1,2 millió forint - összesen 2 millió forint -, három gyermek esetén 3,2 és a négy gyermek után 4 mil­lió forint lesz a támogatás - mondta Csabai László­né. A lakásügyi kormánymegbízott hangsúlyozta, hogy a korábbi tervekkel ellentétben nem tesznek különbséget a kedvezményt igénylők életkora sze­rint, nem szerepel az a kategória, hogy fiatal. Csa­bainé elmondta, a múlt héten a PM-nél tartott egyeztetésen más értékmérőket próbáltak kidol­gozni, elhagyták az életkor szerinti besorolást. Hangsúlyozta, hogy a kormány a lakáshitel-szerző­désben szerzett jogokat sem most, sem a jövőben nem kívánja megváltoztatni. „Ezt a szándékát az is bizonyítja, hogy a kamattámogatás felülvizsgálata­kor nem módosította az új, illetve a használt lakás vásárlásához felvehető hitel kamatának mértékét és a futamidőt" - mondta Csabai Lászlónc. Hozzá­fűzte: ugyanakkor az adóvisszatérítés rendszerének felülvizsgálata a lakáshoz jutás feltételeinek igazsá­gosabbá tétele érdekében elkerülhetetlen. „Jelenleg azon dolgozunk, hogy a leginkább rászoruló hitel­felvevők számára a törlesztési idő első néhány évé­ben megtartsuk a lakáshitclkamathoz kapcsolódó adójóváírást. Ha a kormány, majd a parlament dönt az adójóváírás új szabályozásáról, az egyaránt érinteni fogja azokat, akik már felvettek hitelt, és azokat is, akik a jövőben vásárolnak lakást" - kö­zölte Csabai Lászlóné. álarcos férfi puszta kézzel bántalmazta a pénztárosnőt, kitépte nyakából az aranyláncát és több százezer forinttal gyalogosan elmenekült. TILTOTT TOBORZÁS A francia idegenlégió nem szövetséges haderő, ez derült ki a Honvédelmi Minisztérium állásfoglalásából, amelyet egy tiltott toborzás miatt indult, precedens értékű büntetőügyben adott a pécsi rendőrségnek. Három gyanúsított az idegenlégióba való belépésre hívott fel Pécs belterületén utcai szórólapok segítségével. HITELES ÍV Hitelesítette a Munkáspártnak a kórháztörvény megsemmisítésére vonatkozó népszavazási kezdeményezését, a kérdést tartalmazó aláírásgyűjtő ív mintapéldányát az Országos Választási Bizottság (OVB) keddi ülésén. Az OVB határozatát a Magyar Közlönyben történt közzétételét követő 15 napon belül támadhatja meg bármely magyar állampolgár. Elkészül a budapesti tengerpart Megkezdődött a homokos part kialakítása a majdani Budapest Plage területén kedden reggel. A Mar­git híd pesti hídfője és a Dráva utca közötti szakaszon a XIII. kerületi önkormányzat hozzájárulása alapján lezárták az alsó rakpartot hétfőn este. Az 1200 köbméternyi homokot - amelyet 20 centimé­ternyi vastagságban terítenek szét - mintegy 100 gépjármű szállítja egy dunavarsányi bányából szer­da reggelig. Ezt követően helyezik el a növényeket és a kiszolgáló sátrakat. MTI Telefotó: Nándorfi Máté Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes ÓRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT (lotó), OLÁH ZOLTÁN (hír és információ), SÜLI IÓZSEF (sport) • Délvilág szcrkcsztóségvczeló IJ|SZÁSZI ILONA • Kiadó es szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881 Sportrovat: 62/567 882. Interneteim www delmagyar.hu • E-mail szerkesztőség« dehnagyar szeged hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u 1-3. Tel./fax: 62/241 905. Hirdetési tel /fax 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tel.: 62/213-391, hirdetésfclvael és előfizetés: Csanád vezér tér 3. Tel /fax: 62/213-198. 6600 Szentes. Kossuth u 8 Tel 63/401-024 tel,/lax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galériai tel/fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁC KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA • Kiadói titkársági fax: 62/442 958 Hirdetésfelvétel 62/567 832, 62/567-835 Fax: 62/567-885 • Nyomdavezető HOCZ PÁL Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt 67. Telelőn: 62/466-847. • terjesztési vezető: KÓT1 ZOLTÁN. Tetjcsztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06/80/821-821 Előfizetési dí| egy hónapra 1240 Ft | Dél magyarországi, 1130 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. • ISSN 0133-025X IDélmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcorő Kit. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents