Délmagyarország, 2003. augusztus (93. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-28 / 200. szám
2 BELFOLD - KÜLFÖLD» CSÜTÖRTÖK, 2003. AUGUSZTUS 28. PM: egyeztetés az adóelképzelésekről Medgyessy látogatásának kezdete nemzeti poétánk kultusza jegyében Petőfi, a „kínai költő"szobra Medgyessy Péter magyar kormányfő és Szun Csia-cseng kínai kulturális miniszter Pekingben felavatta a Petőfi-szobrot. MTI Telefotó: Kovács Attila BUDAPEST (MTI) Megkezdődött az egyeztetés a jövő évi adókról a koalíciós pártok és a kormány között szerda délelőtt a Pénzügyminisztériumban - értesült az MTI. A háromoldalú munkacsoport felállításáról hétfőn állapodott meg Medgyessy Péter miniszterelnök, Kovács László szocialista és Kuncze SZKOPJE (MTI) A Civilizációk párbeszéde című nemzetközi konferencián való részvétel lesz az egyik legfontosabb programja Mádl Ferenc köztársasági elnök háromnapos hivatalos macedóniai látogatásának. Az államfőt Borisz Trajkovszki macedón köztársasági elnök hivta meg 2001. novemberi budapesti látogatása során. Mádl Ferencet útjára elkísérte felesége, Mádl Dúlnia. A magyar államfőt szkopjei érkezése után ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással fogadták a parlament épülete előtt. Alighogy kitette a lábát az országból az MSZP elnöke, Kovács László külügyminiszter, a párt választmányának elnöke kényelmetlen kérdésekre kell hogy válaszoljon. BUDAPEST (MTI) A kormány és a párt közös felelőssége, hogy határozott, világos, egyértelmű, hiteles és a társadalom számára elfogadható válaszokat adjanak azokra az ügyekre, amelyek az elmúlt időszakban felvetődtek - közölte fánosi György, az MSZP országos választmányának elnöke. Szerinte ezek az ügyek árnyékot vetettek a kormányra és az MSZP-re is. Arra a kérdésre, hogy mely esetekre gondol, a politikus azt Gábor szabad demokrata elnök. A jövő évi adócsökkentés fedezetét kereső testületben Veres János, a PM politikai államtitkára képviseli a kormányt, az MSZP Szabó Lajost, az SZDSZ Wekler Ferencet delegálta a munkacsoportba. Az egyeztetést a július közepe óta tartó, az adóügyekkel kapcsolatos koalíciós nézetkülönbség tette szükségessé. Mádl Ferenc ezután szúk körű megbeszélést kezdett Trajkovszki elnökkel, majd részt vett a parlament alkotmányügyi bizottságának plenáris ülésén, és találkozott Nikola Popovszki parlamenti elnökkel, majd Nikola Gruevszkivel, a Belső-macedón Forradalmi Szervezet-Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) ellenzéki párt elnökével, volt pénzügyminiszterrel. Ezután fogadta a macedón ortodox pátriárka személyes képviselőjét. Este TVajkovszki elnök és felesége díszvacsorát adott Mádl Ferenc és felesége tiszteletére. mondta: Gyurcsány Ferenc sportminiszter korábbi ingatlanügyeire, a K and H brókercéggel kapcsolatos fejleményekre és „az összes felmerülő ügyre". • Ha igaznak bizonyulnak egy MSZP-tag ellen felhozott korrupciós vádak, akkor az illetőnek magánemberként vállalnia kell a következményeket - közölte Jánosi György annak kapcsán, hogy a Magyar Nemzet szerint korrupciógyanús ügybe keveredett egy szocialista párttag. A lap szerint „ötmillió forint kenőpénzt vett át Csonfta Gábor, a szocialista párt tagja ifjabb és idősebb Jónás Csabától, hogy közbenjárása révén a VI. kerületi vagyonkezelő kifizessen ötvenmillió forint számlatartozást". Petőfi Sándor első, Kínában álló szobrát avatta fel szerdán a hivatalos látogatásra Pekingbe érkezett Medgyessy Péter miniszterelnök, valamint Szun Csia-cseng kínai kulturális miniszter a Lu Hszün irodalmi múzeumban. PEKING (MTI) A múzeum kertjében álló mellszobor - Vígh Tamás szobrászművész alkotása - leleplezése után a magyar kormányfő találkozott neves kulturális és Magyarországgal szoros kapcsolatokat ápoló kínai személyiségekkel, köztük Hszing Van-senggel, Petőfi kínai fordítójával. A kormányfő találkozott Hszü Jen-ji kínai költőnővel, aki Kertész Imre Sorstalanság című, Nobel-díjas művét ülteti át kínaira. A miniszterelnök találkozott végzős magyar szakos diákok egy csoportjával is. Medgyessy Péter miniszterelnök és kísérete délután Peking két jelentős műemlékét, idegenforgalmi nevezetességét tekintette meg: a kínai főváros szimbólumának számító Ég Templomát és a kínai hatóságok által a vallásszabadság, a nemzeti egység jelképeként kezelt Lámakolostort. • Petőfi Sándor - akinek első, KíRÖVIDEN GYILKOSSÁG AZ ÉJSZAKÁBAN Halálos kimenetelű lövöldözés tört ki szerda hajnalban Budapest III. kerületében. A Vihar utca egyik szórakozóhelye előtt kezdődött lövöldözésben egy személy életét vesztette, egy másikat több lövedék eltalált. Egy álarcos férfi több lövést adott le két személyre. Az egyik áldozat a III. kerületi éjszakai élet ismert figurája. SÚLYOS KOCKÁZAT Nincs újabb fejlemény az iraki rendőrök esetleges taszári kiképzésével kapcsolatban, hivatalos felkérés még nem érkezett - közölte Tóth Tamás külügyi szóvivő. Simicskó István fideszes képviselő sajtótájékoztatóján azt mondta: súlyos biztonsági kockázatot jelentene, ha iraki rendőröket képeznének ki Magyarországon. ÜGYVÉDI KÖLTSÉGEK A pervesztesek számára drágább, a pernyertesek számára viszont olcsóbb lesz a pereskedés. Összességében az ügyszám csökkenését, az ítélkezés gyorsulását eredményezheti az ügyvédi költségekről szóló igazságügy-miniszteri új rendelet - mondta Kovács Kázmér, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökhelyettese. A polgári eljárásokban alkalmazható rendelet alapja a polgári perrendtartásnak az a paragrafusa, amely kimondja: a pernyertes fél költségeinek megfizetésére a pervesztest kell kötelezni. SAN FRANCISCO, LONDON (MTI) Negyven év vakság után őssejtátültetésnek köszönhetően viszszanyerte látását egy férfi, akit csak MM álnéven említenek az orvosok. A férfi hároméves korában baleset következtében vakult meg, és látásának visszanyerése után most csak fokozatosan kénában álló szobrát szerdán avatta fel Medgyessy Péter Pekingben - nem csupán magyar, hanem bizonyos értelemben kínai költő is: minden verssora olvasható kínai nyelven. A világon elsőként Kínában jelentették meg 1998-ban a magyar szabadságharc költőjének összes művét, az 1950-es Tovább folyik a kormányerők és az ellenzék között az adok-kapok bankügyben. Újabban egy MSZP-képviselő vállalkozott dobozos bemutatóra. BUDAPEST (MTI) Az Orbán-kormány több miniszterének felelősségét firtatta /uhász Gábor (bal oldali felvételünkön) MSZP-s képviselő a Magyar Fejlesztési Bank tavalyi vesztesége kapcsán szerdán Budapesten, pes megbarátkozni azzal, hogy újra lát - számolt be a Nature Neuroscience című szakfolyóirat szeptemberi számában a kaliforniai egyetem Ione Fine vezette kutatócsoportja. A kutatók számára nagyon tanulságos, hogy MM visszanyerte a látását, mert felismerhetik általa, hogy milyen nagy a jelentőévekben Magyarországon tanult Hsziang Van-seng professzor műfordításában, hat keménykötésű kötetben, összesen 2628 oldalon. Ezzel Kína lett az egyetlen olyan ország, amelynek a nyelvén - a magyaron kívül - olvasható Petőfi minden leírt sora. Műveit kínaiul összesen 42 kia pénzintézet székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján. „Szeretném megtudni, hogy Varga Mihály, az Orbán-kormány pénzügyminisztere utasította-e a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságot a hitelintézeti törvény megszegésével különleges feladat elvégzésére" - mondta a szocialista frakcióvezető-helyettes. Juhász Gábor azt is szeretné megtudni, hogy az Orbán-kormány kancelláriaminisztere, Stumpf István, aki az alapítói jogokat gyakorolta, valóban kérte-e a bank igazgatóságát, hogy a banki szabályzattól eltérően hozzon meg döntést. A kormánypárti politikus az Magyar Fejlesztési Bank székháza előtt negyven kartondobozzal szemléltette a bank százharminchétmilliárd forintos veszteségét. • Méltánytalan politikai támadás érte az Orbán-kormányt és az Informatikai Kormánybiztosság (IKB) tevékenységét - jelentette ki Stumpf István (jobb oldali felvételünkön) szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Stumpf István szerint politikai megrendelésre készült a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata; mint rámutatott, az IKB tevékenységét a megelőző másfél évben hat szervezet vizsgálta és „nem állapítottak meg sehol bűncselekményt". Az Orbán-kormány kancelláriaminiszsége a tanulásnak a látás kialakulásánál. MM ugyan már két éve újra lát, de csak egyszerű geometriai formák és mozdulatok felismerésében áll azonos szinten a többi emberrel. Ezzel szemben csak fokozatosan képes egymástól megkülönböztetni a mindennapi életben használatos tárgyakat. Még az általa ismert emadásban, mintegy 250 ezer példányban adták ki. Petőfi költészete Kínában középiskolai tananyag. A poétát Kínában a világirodalom nagyjai között, Heine, Puskin, Shelley és a többi költőóriás mellett tartják számon. A „Szabadság, szerelem" szinte népdal ismertségú. tere közölte: mérlegelik, hogy milyen jogi lépéseket tehetnek az ügyben. Stumpf István arra reagált, hogy a kormányszóvivő kedden a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentésére alapozva azt mondta: az Informatikai Kormánybiztosság ellenőrzése során kiderült, hogy az előző kormány a gyakorlatban „miként alkalmazta a klientúraépítést, a közpénzek milliárdos nagyságrendben történő kivonását az állami felügyelet alól". berek esetében is csak 70 százalékában volt képes megmondani, hogy férfi vagy nő-e az, akit éppen lát. Vakon például kitűnően megtanult síelni, ma ellenben amióta újra lát - behunyt szemmel indul neki a lejtőnek, nehogy a vizuális benyomások páni félelmet keltsenek benne - áll az AFP jelentésében. Mádl Macedóniában A tülekedés áldozatai Mintegy 40 embert halálra tapostak egy hindu vallási ünnepen az indiai Mahárástra állambeli Naszikban. A hindu zarándokok tömege egy keskeny úton indult meg a Godávari folyó felé a megmerítkezési szertartáshoz. Az emberáradat egy helyen áttörte a védőkorlátokat, az elöl haladók elestek, az utánuk következők pedig rájuk zuhantak. Felvételünkön: az áldozatok egy kórházi folyosón. MTI Telefotó/AP/Aidzsaz Rahi lánosi György Gyurcsányról és a brókerügyről Válaszokat kell adni Negyven év vakság után visszanyerte látását Keresztkérdések, válaszok és hagyományos adok-kapok Kartondobozok a bank előtt Fóazerkeaaó: S'ZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÖRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mcUékictekI, M1SKOLCZI RÓBERT (fató), OLÁH ZOLTÁN (hír és információ), SÜLI IÓZSEF lapon) • Délvilág szcrkcsztóscgvczctó: UJSZASZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6710 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház Levélcím 6740 Szeged, Pí.: 153. Ttícíon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881 Sportrovat: 62/567-882. Interneteim, www dclmagyar.hu • E-mail szerkesztőségin dclmagyai szcged hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel /fax: 62/241-905. Hirdetési telJfax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tel. 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3 Tel /fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u S Tél : 63/401 -024 M./lax 63/314-838 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Caléria) Tél /fax: 63/481-010 • KIADIA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁC K1ADO • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA • Kiadói titkársági fax: 62/442-958 Hirdetésfelvétel 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Tirjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN, finesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06/80/821-821. Előfizetési dii egy hónapra 1240 Ft |Délinagy.itország), 1130 Ft (Délvilág) • Árus tertesztés: Délhír Rt. • ISSN 0133-025X (Délmagyarországi, ISSN 1416-0099 (Délvilág)» A Délmagyarország Kiadóa Lapcom Kft. tagja Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN