Délmagyarország, 2003. augusztus (93. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-27 / 199. szám

SZERDA, 2003. AUGUSZTUS 27. • POSTABONTÁS7 Postabontás plusz Tisztelt Olvasóink! Örömünkre, nagyon megnőtt a szerkesztőségünkbe küldött olvasói levelek száma. Ezért a jövőben - alkalmanként - a Kapcsolatok hasábjain kívül, lapunk másik oldalán is olvashatják a hozzánk eljuttatott írásokat. (A szerk.) Miért végezzünk házszentelést. Egyre több alkalommal kérnek arra, hogy szenteljem meg az új, vagy felújított lakást, fő lenne, ha minél többen tudnák, mi a célja a házszentelésnek. Azután megfelelőképpen fogadnák, ha középületben házszenteléssel találkoznak. A cél megértéséhez hozzásegít, ha leírom a házszentelés menetét. Keresztvetéssel kezdjük: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen. Ének: Indulj az úton, előre nézz! Nem tántoríthat ezernyi vész! Életed útját végig kell járnod és az út végén Jézus fog várni! Mindannyiunk életében biztos tény, hogy néhány évtized múlva megérkezünk a másvilágra. Megérkezünk oda, ahol aztán örökké élnünk kell. Ez nem hit kérdés, ez nem akarom, vagy nem akarom lehetősége, biztos tény, hogy egyszer életünk végéhez érünk, amikor átlépünk egy másik világba. Isten megüzente, hogy ott a bennünket jutalmazni akaró Jézus vár. Aki ezt az utat úgy akarja végigjárni, hogy valóban a jutalmazó Jézussal találkozzon, annak időnként meg kell állni és elgondolkodni: jó irányba haladok-e az úton? Nem kell-e valamin változtatni, hogy jutalmazómmal találkozhassam? Ilyen megállás, elgondolkodás életünkbe a házszentelés is. Most mielőtt egy felújított épületet használatba vennénk, mi is megállunk és elgondolkodunk azon, mire figyeljünk amikor használjuk ezt az épületet, amikor Jézus felé közeledünk az úton. A Biblia ad utasítást erre nekünk. Szent Pál apostol pedig ezt mondja a szeretetről: l.Kor 13,1-13. Szóljak bár angyalok vagy emberek nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom. Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem bár az összes titkot és minden tudományt, legyen akkora a hitem, hogy hegyeket mozgassak. Mit sem érek. Osszam el bár egész vagyonomat a szegényeknek. Vessem oda testemet, hogy elégessenek, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny. Nem kérkedik, nem gőgösködik. Nem tapintatlan, nem keresi a magáét. Haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója. Nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent eltúr, mindent elhisz. Mindent remél, mindent elvisel. A szeretet soha el nem múlik! E tanítás lényege, hogy a jó úton járáshoz nélkülözhetetlen a szeretet. Ezt a szeretetet semmivel sem lehet pótolni. Hiába van nagy tudásom, hiába van sok pénzem, vagy mérhetetlen hatalmam, ha a szeretet hiányzik életemből, rossz úton járok. A szeretet nemcsak mindennél fontosabb, de mindent pótol. Nincs olyan körülmény, amely megakadályozhatná az embert a boldog megérkezésben a másvilágra, ha a szeretet ott van a szívében. Azért imádkozzunk a megszentelendő házért, az itt munkát végzőkért, az ide betérőkért, hogy e szeretet meglegyen szívükben és értékes élet után Jézussal mint jutalmazójukkal találkozhassanak. Azután odaátról segítsék a még úton levőket, hogy ők is jó úton járjanak. Miatyánk... (Közben szenteltvízzel meghinti a pap a házat.) Ének: Testvér, ha egyszer eljutsz oda! Nézz vissza hozzám bátorítva! Mutasd az utat, amin kell járni és az út végén lézus fog várni! Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen. KATONA PÁL PLÉBÁNOS Óvodások kérdései Az újszegedi színpad kerítésének közelében lévő padon ültem - többször - nézegettem a fákat, az ott játszó óvodásokat. Hozzám jöttek néhányan, egy fiúcska megjegyezte: „Te a múltkor nem itt ültél!" Tényleg nem. Ha kérdezte volna, miért, elmondom, hogy a felnőttek rosszul viselkedtek, cipőjük talpáról a sarat annak a padnak a szélén hagyták! Nem ültem rá. Kezemben a Tiszatáj egyik száma. Egy másik fiú kérdezi, „Te tudsz olvasni?" Igen - válaszoltam. „Mióta?" Hetvenkét éve. A válasz megnyugtatta őket. Még pár szót váltottunk, majd szaladtak társaik közé játszani. Számomra viszont ennyi is elég volt a magány feloldására. Az okos, mozgékony gyerköcökkel öröm volt a találkozás, és számomra mindig szép emlék marad... KÁTA1 FERENC, SZEGED Sintérek és állatmenhely A felháborodás, a kétségbeesés, de leginkább a tehetetlen düh adott tollat a kezembe „Az elkóborolt állatokat megölik, ugye!" cikk kapcsán. Én igazán nem vagyok gyűlölködő, de ha meghallom a sintér szót, ökölbe szorul a kezem és remegni kezd a gyomrom. Az újságban leírt eset Makón történt, de sajnos én Szegeden is voltam már szemtanúja „humánus" gyepmesteri ténykedésnek, illetve szerencsétlen cicákat kergető sintérek látványának. Míg élek, nem felejtem el. Szerencsére, ahol én lakom, azon a környéken jobbára állatszerető emberek laknak, etetik és vigyázzák a kóbor állatokat, de sajnos még mindig nem vagyunk elegen ahhoz, hogy a sintértelep megszűnjön és végre felépüljön a régen várt állatmenhely. Nincs szükség sintértelepre és sintérekre! Pénzbe kerül és nem igaz, hogy 10 napig őrzik az állatokat és utána elaltatják őket, ha senkinek nem kellenek. Durván bánnak velük és nem elaltatják, hanem lemészárolják őket. A sintértelepre fordított pénzt költsék a menhelyre, ahol humánusan bánnak az állatokkal még akkor is, ha tényleg el kell őket altatni. Ha nézzük a külföldi tévéadók állatokról szóló műsorait, ott az állatrendőrség sokszor börtönnel bünteti akár az állatok éheztetését is, nem beszélve a kínzásról, vagy megölésről. Ott nincsenek sintérek már nagyon Kutyabaj. A jóérzésű emberek nem pusztítják el megunt kedvenceieket. Fotó: Káinok Csaba régóta, sőt lehet, hogy soha nem is voltak. Mi is Európába, illetve az unióba tartunk, hát úgy is kellene viselkednünk, mert ott alapvető követelmény a leghűségesebb barátaink, az állatok védelme, tisztelete. Aki nézett már egy kóbor kutya vagy cica rettegéstől, félelemtől tartó szemébe, soha nem felejti el (már ha emberből van). Én sajnos nem vagyok gazdag, ha az lennék, Szegeden már volna állatmenhely. Minimálbérből élek, de többször adtam már élelmet is kóbor állatoknak, illetve az én cicám is talált, de nagyon örülök neki, hogy megtaláltam őt, mert sokkal „szegényebb" lennék nélküle. Sok olyan ember van Szegeden és bizonyára Makón is, aki egy összegben ki tudná fizetni az állatmenhelyet. De azt hiszem, ebben mi, állatszerető szegény emberek hiába reménykedünk. így marad a gyűjtés és a várakozás. És persze a remény, hogy ilyen cikket nem kell olvasnunk, mint a fent említett volt. Minden tiszteletem és megbecsülésem azoké az embereké, akik az állatmenhely ügyét felkarolták és végre talán lesz is valami belőle. Az önkormányzatoknak pedig csak annyit: sintértelep helyett a pénzt az állatmenhelyre költsék. Sokkal emberségesebb „állatbarátaink" hűségét meghálálni, mint lemészárolni őket. HEVESI GABRIELLA, SZEGED Kiegészítés a történethez A július 7-i számukban hosszú olvasói levél jelent meg „Klebelsberg egyik legkedvesebb Idinikája" címmel. A cikk írója dr. Hencz Péter. Ehhez van kiegészítésem: ezen a klinikán műtött engem 1941-ben dr. Tróján Emil. A klinika legfelső emeletén a vízművek felőb legnagyobb sarokszobában feküdtem tizedmagammal. A második világháborúban, a vasúti híd bombázása során ez az egyetlen klinika kapott találatot - ez volt legközelebb a hídhoz - a többi szerencsésen megúszta a támadást. És itt jön az észrevételem: a khnikának csak az az egyetlen kórterme szenvedett sérülést, szakadt be a mennyezete, melyben néhány évvel azelőtt én is feküdtem. Az épület többi részének nem lett baja. A levélnek az az állítása, hogy porig rombolták a klinikát, nem felel meg a valóságnak. KOVÁCSANTAL Ez a Szeged nem az a Szeged Dunántúh ismerősöm levelében lehangolóan ír a jelenlegi szegedi valóságról, íme: - Tegnap „Szögedében" jártam. Emlékeztem és ismerkedtem. Sok dolog nem, sok más nagyon megváltozott. Korábban kissé idegenkedtem a Kárász utcától, most azonban nagyon tetszett. Nem annyira, mint 50 éve, de tetszett. Felháborodni már régen nem szoktam, de megdöbbentett, hogy a Tiszavirág szobrocskán ott van a kezük nyoma a spray-vel festegetőknek. S nem mostani rajzok voltak, ami azt mutatja, hogy a város illetékesei „kissé figyelmetlenek". (Nálunk is vannak ilyenek, de csak egy hétig legföljebb.) Aztán igen érdekes volt, hogy azt állapítottam meg (remélem tévedek), hogy számos utcán életveszélyes kilépni a ház kapuján, életveszélyes keresni olyan zebrát, ahol a gyalogos átevezhet a túlsó oldalra. Az nálunk is szokás, hogy a zebrára lépőktől 15 méterre az autós gyorsítani kezd, A spray-vel festegetők még a belvárosi szobrokat sem kímélik. Fotó: Miskolcri Róbert sőt még dudál is, de hogy egy udvarias vezetőt meg akarjon verni az utána haladó, az nagyon izgalmas volt. Szóval nosztalgiáztunk a feleségemmel, és már nem költöznénk vissza a Kígyó utcába. Szeged legjobb hírű, legelegánsabb cukrászdája is már csak a nevét őrzi, az ízeket nem... Sok minden volt még, de erről enynyit." Hát! - erről ennyit. Név és cím a szerkesztőségben Magyar Nobel-díjasok világszerte szétszórtan ! i írásommal nem kívánok senkit sem megbántani, de jogom sincs hozzá... Mi, magyarok büszkék lehetünk, mint kis nemzet, hogy 13 Nobel-díjasunk van. Nemrég történt, hogy Svédországban, Stockholmban a svéd király átnyújtotta Kertész Imrének az irodalmi Nobel-díjat a „Sorstalanság"című alkotásáért, mint magyar származású írónak, aki Budapesten született. Az egész ország nagy örömmel vette tudomásul, hogy ilyen nagy elismerés érte a magyar irodalmat. Az ünnepségen a világ több tudósa is Nobel-díj kitüntetésben részesült. Az ünnepségen részt vett a világ elismert, sok jeles embere, Magyarország részéről Medgyessy Péter miniszterelnök, több magyar kiválósággal. Úgy hiszem, nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a Nobel-díj a világon a legrangosabb kitüntetés... Hogy miért írom ezeket a sorokat, megvan az oka! Nemrég olvastam Kertész Imre Sorstalanság című könyvét, melyet egy szomszéd középiskolástól kaptam kölcsön elolvasásra. Az jutott eszembe, hogy Hódmezővásárhelyen 3500 példány térítés nélkül kaptak az iskolások, s nem csak a diákok szerezhetnek tudomást a holokauszt bűneiről, hanem a szülők is. Felháborító, hogy idővel egy kisebb csoport részéről szégyenteljes és ostoba kifogások merültek fel. Feljelentés, röplapok kerültek Hódmezővásárhelyen a békés és becsületes lakosok postaládájába ismeretlen tettes(ek) részéről. Kérdezem, miért? Röpiratok kritizálták Kertész Imre művét és Nobel-díját. Továbbá a röplap felelősségre vonta Hódmezővásárhely polgármesterét és a képviselő testületet, amiért a fiatalságnak segítséget adott történelmi ismereteik szélesítéséhez. Talán ezt a gesztust nem inkább elismerés és dicséret illetné? Tudomásom van arról, hogy Stockholmban nagyon sok középiskolás diák ingyen kapta meg a „Sorstalanság" című könyvet (biztosan svéd nyelven). Azon gondolkodtam, 15 éves volt Kertész Imre az auschwitzi és a buchenwaldi koncentrációs táborban szerzett „élményei" idején. Én a könyvben semmilyen „gyűlöletről-bosszúról" nem olvastam. Elgondolkodtam, hogy a könyv elolvasásánál milyen érzések vannak. Aki részese, netán „lakója" volt a táboroknak, mit érez? Az az ember, aki emberségből elítéli, ami valóban történt, vagy az az illető, aki részese volt netán a „nácizmus" árnyékában... Találkoztam olyan emberekkel, akik úgy vélik, hogy ez a koncentrációs tábor talán nem is volt igaz! Úgy hiszem, a korom, életsorsom, tapasztalatom megadja erkölcsi alapom ahhoz, hogy őszintén beszéljek. A sors úgy hozta, hogy Hódmezővásárhelyen egy jól menő tsz-ben dolgoztam, amelynek még az akkori NDK-ban egy hasonló tsz-szel szoros kapcsolata volt. Később a Hódmezővásárhelyi Szakszervezeti Vadásztársaság egy német vadásztársasággal barátságot kötött cscrclátogatás céljából. De nem ez a lényeges, hanem az, hogy német barátaink a magyar termelőszövetkezet és vadásztársaság tagjait három esetben elvitték a buchenwaldi koncentrációs táborba. Kérem, nem mese, hanem a valóság, amit mi ott láttunk... A nagy bejáratnál, nagy fém betűkkel ki volt írva „Arbeit macht frei." (A munka szabaddá tesz.) Egy barakk eredetiben állt, sok másiknak csak a helye volt meg. Volt ott krematórium, gázkamra, pincék, ahol a falból akasztásra alkalmas rövid gerendák álltak ki, meg számtalan dorong, alkalmas valakit fejbe vágni vele... Volt egy nagy helyiség, amely tele volt szemüveggel, a másikban rengeteg protézis és fogak, volt olyan helyiség, ahol sok - főleg női - haj volt elhelyezve. A koncentrációs táboron kívül volt egy nagy félkörben kialakított szoborcsoport, talán Európa minden nemzetéből külön-külön, egymás mellett. Mert a buchenwaldi koncentrációs táborban nem csak zsidók voltak, hanem oroszok, franciák, lengyelek stb. is szenvedtek. A nagy emlékmű előtt mi, magyarok is tiszteletünket tettük. Még sokáig ennek a látványnak a hatása alatt volt mindenki. El szeretném még mondani, hogy egyesek a Nobel-díjról való döntést is kritizálják. Ez a komoly és tekintélyes Nobel-díj bizottság feladata. Én szeretném, hogy sok tehetséges magyar fiatal, mint például az a fiatal 18 éves kislány, aki már 16 évesen a bőrrák eredményes gyógyítása érdekében nemzetközileg elismert kutatást végez, aki Stockholmban Kertész Imre mellett mosolygott, hasonló elismerésben részesüljön. Legyünk azon, hogy a jobb- és a baloldal egyaránt segítse elő, hogy sok magyar fiatal tehetség a Nobel-díj tulajdonosa legyen. VISKY LAJOS NYUGDÍJAS, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Bűnöző ügyvédek és a kártérítés A lapban közölt Ügyvéderkölcsök című olvasói hozzászólással teljes mértékben egyetértek. A rendszerváltást követően az addig eléggé zárt közösséget alkotó ügyvédek létszámát, az egyéni ügyvédi státus lehetősége felhígította és egyben lerontotta a munka színvonalát. Az ügyészek, bírók, ügyvédek alkotta igazságszolgáltatás presztízsét az ügyvédek bűnözési hajlandósága nagymértékben lerontotta. Az emberek valamikor úgy fordultak a fiskálisokhoz, mint az igazságszolgáltatás felkent papjaihoz, maradéktalanul megbíztak munkájukban, becsületességükben, eszükbe nem jutott, hogy esetleg becsapják, csalárd módon elveszik vagy nem adják vissza a kölcsönkért pénzüket. A presztízs visszaállítása érdekében Dobozy Levente ügyvéd úr, ügy is mint a kamara tisztségviselője kezdeményezze a „Bűnöző ügyvédek kártérítési alapja" létrehozását abból a célból, hogy kártalanítani tudjanak minden olyan ügyfelet, akit a kamarai tagú ügyvéd megkárosított ilyen vagy olyan módon. Tudom, hogy van felelősségbiztosításuk, de az is egy kibúvó, és csak arra jó, hogy ne kelljen a károsultnak fizetni. Valamennyi ügyvéd okozta - bíróság által megítélt - kárt elegánsan a kamara rendezze, s aztán „házon belül" úgy számolnak el egymással, ahogy akarnak. „ K. V. M„ SZEGED