Délmagyarország, 2003. augusztus (93. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-15 / 190. szám
SZERDA, 2003. AUGUSZTUS 13. «AKTUÁLIS« 5 Egy civil irányította a forgalmat a Tescónál Hármas karambol a Rókusi körúton Három jármű ütközött össze tegnap reggel Szegeden, a Rókusi körúton. Személyi sérülés nem történt. A forgalmas útszakaszon pillanatok alatt feltorlódtak a gépjárművek, a rendőrség kiérkezéséig egy fiatal szentesi férfi próbált közöttük „rendet tenni". Szegeden, a Rókusi körúton, a Tesco előtti buszmegállóból kanyarodott ki egy 90H-S helyi járatú Tisza Volán-busz tegnap reggel negyed kilenckor. A rendőrség tájékoztatása szerint a jármű vezetője nem adott elsőbbséget a szélső sávban közlekedő kistehergépkocsinak, ezért az a busz bal első kerekének hajtott, majd keresztbe fordult az úton. A belső sávból érkező Audi Aó-os sofőrje hiába fékezett, már nem tudta elkerülni az ütközést, a kisteherautónak csapódott. Az anyagi kár jelentős, mintegy kétmillió forint. Személyi sérülés nem történt. A rendkívül forgalmas úton a baleset miatt pillanatokon belül feltorlódtak a járművek. Egy szentesi fiatalember, Zilcsák János úgy döntött, amíg nem érkeznek meg a rendőrök, ő veszi kézbe az irányítást. A fiatal szentesi férfi elmondta, azért választotta ezt a megoldást, mert úgy látta, ha senki nem tesz semmit, rövidesen káosz alakul ki a körúton. A helyszínre érkező rendőrségi helyszínelő megköszönte a fiatalember munkáját, aki sikeresen szüntette meg a torlódást. A busz vezetőjét a helyszínen megbírságolták. A. T. J. A hármas koccanás után egy szentesi fiatalember „vette kezébe" az irányítást. Fotó: Miskolcri Róbert Vörös lufikat tett a Fidesz a szocialista képviselők helyére Tiltakozás a városházán Folytatás az 1. oldalról Molnár szerint a trükkös kommunikáció a rendkívüli közgyűlés ügyében arra irányul, hogy elhitesse, nincs szükség a Fidesz-kezdeményezésre a szegedi távhő-kompenzáció kiterjesztése, a korszerűtlen kémények rekonstrukciós pályázata és az egyetem ingatlanbérlete ügyében. A további felszólalások - Szöllősy Béla, Kalmár Ferenc, Dobó László - viszont megerősítették, hogy a Fidesz-kezdeményezés helyénvaló, mert a távhőár kompenzációjáról minél előbb kell dönteni, a kémény-pályázatot a városvezetés „nem vette észre", az egyetemnek pedig nulla-száz helyett ezer-ezerkétszáz forintot kell majd fizetnie ingatlanbérleti díjként. A „részközgyűlésen" kérdéseket, interpellációkat is megfogalmaztak, amelyeket írásban is eljuttatnak a polgármesterhez. Hűvös László: Mit kíván tenni Botka László azért, hogy a gázzal fűtő emberek is előnyös helyzetbe kerüljenek? Kohári Nándor: Tisztában van-e a városvezetés azzal, milyen ingatlanok kerülnek egyházi kárpótlásba és ennek alapján hoz-e döntéseket? Drégelyi Zoltán : Mit kíván tenni a polgármester azért, hogy az intézmények az év második felében is fizetni tudják a fűtésdíjakat? Szabó László: ElképzelhetőEz a fele megtelt a padsoroknak, a másik üresen maradt. Fotó: Gyenes Kálmán nek tartja-e Botka László, hogy nem politikai okból nem kapott támogatást a választókörzete? Farkasné Pocsai Blanka: Ott van-e az ingyenes tankönyv és étkezés fedezete az iskolai költségvetésekben? Az egész státusban foglalkoztatott iskolai könyvtárosok munkába állhatnak-e az iskolakezdéskor, ahogyan a törvény előírja? A városházán az újságírók rendelkezésére bocsátottak egy Solymos László kabinetfőnök által aláírt nyilatkozatot, amelyben ez áll: „Érthetetlen, gyermeteg műbalhé a Fidesz frakciójának demonstratív fellépése. Az ellenzéki frakció komoly szándékát a rendkívüli közgyűlés megtartására az bizonyította volna, ha képes kellően előkészített - és a hatályos jogszabályoknak megfelelő - előterjesztéseket is benyújtani." A nyilatkozat a továbbiakban utal arra, hogy a három témában megfogalmazott Fidesz-javaslatok nem felelnek meg a követelményeknek és „komoly tárgyalásra alkalmatlanok". Ezért van szükség a 22-i rendes közgyűlésre. S. E. Tizenhat éves libériai fiút fogtak a határőrök Az egész családját megölték hazájában annak a tizenhat éves libériai fiúnak, akit szerdán fogtak el a határőrök Mórahalom térségében, az úgynevezett Halmi Iskolánál. Legalábbis a fiatalember elfogásakor ezt mondta a határőröknek. A Mórahalmi Határőrizeti Kirendeltség járőrei lakossági bejelentés alapján fogták el a fiatalt, aki elmondta, hogy hazájában, Libériában 4 elemi osztályt végzett és néhány hónapja indult útnak hazájából, mivel édesanyját, édesapját és testvérét is meggyilkolták a belharcokban. Mivel úgy érezte, nincs vesztenivalója, 75 dollárral a zsebében elmenekült hazájából. Először busszal, majd hajóval utazott, így érkezett Európába. Pontosan nem tudja, merre járt, általában gyalog közlekedett. A rossz fiúk combjára céloznak Békefenntartók lőttek Dócon Békefenntartói lőgyakorlatot tartott tegnap délelőtt a vásárhelyi Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandár 2. gépesített lövészzászlóalja a dóci lőtéren. A magyar-román közös békefenntartó zászlóalj magyar katonáinak a hagyományostól eltérő módon, speciális célokra kellett tüzelniük. Ellenséges fegyveresek veszélyeztették a magyar-román közös békefenntartó zászlóalj magyar katonáit, akik a fenyegetést azonnal elhárították. A képzeletbeli ellenséges fegyvereseket imitáló anatómiai lőtáblákra a vásárhelyi Bercsényi dandár 2. gépesített lövészzászlóaljának szerződéses tagjai térdelve lőttek gépkarabélyokkal, pisztolyokkal és távcsöves puskákkal a dóci lőtéren. A lövészeknek eltért a feladatuk a hagyományos katonai feladatoktól - tudtuk meg a helyszínen Fekete László alezredestől, a 2. gépesített lövészzászlóalj parancsnokától és Fábián László századostól, zászlóalj hadműveleti tiszttől. Nem hatszáz, hanem csak 25 méterre felbukkanó, ember formájú, kezén-lábán kékre, míg a fején és a test többi részén pirosra festett alakra kellett célozniuk. Fontos volt, hogy az ellenséges fegyverest csak a kezén vagy a lábán találják el. Ráadásul csak azután lőhettek, hogy angolul kiáltottak rá: „Állj, vagy lövök!", majd két figyelmeztető lövést is leadtak. A kiáltás, a figyelmeztető, majd a célzott lövés rövidebb idő alatt következett be, mint ahogy olvasóink végigfutották ezt a néhány sort az újságban. A békefenntartó feladat - melyre a katonák egész héten sokféle módon készültek - másik része is legalább ennyire eltért a hagyományos katonai feladatoktól. A harcjárműből kiugró lövészeknek, illetve a BTR 80/A-s 30 milliméteres gépúgyú kezelőinek úgy kellett kilőniük a civilek közt megbúvó fegyvereseket, hogy az ártatlan szemlélők közül egy se sérüljön meg. A meglehetősen látványos, felettébb hangos bemutatón a 2. gépesített zászlóalj katonái remekül teljesítettek. Jól mutatta ezt az is, hogy a céltáblákra festett alakoknak elsősorban a combjait lőtték szitává, míg mellkasuk és fejük érintetlen maradt. Azaz, a képzeletbeli támadók csak megsebesültek, de nem haltak meg. Az is igaz persze, hogy egyszer sem tüzeltek vissza. A katonák a hét folyamán nem csak az éleslövészetre készültek, de többek közt arra is, hogyan ismerhetik fel az aknamezőket, s hogy tudják azt épségben elhagyni. Megismerkedtek a katonai illemszabályokkal, így felismerik majd a külföldi rendfokozatokat, s tudják, hogyan kell angolul szólni vagy köszönni - még a katonanőknek is. A 2. gépesített lövészzászlóalj adja a tervek szerint a jövő év elején a KFOR-erők zömét. B. K. A. A békefenntartó katona békésebb pillanata. Levegőzni muszáj. Fotó: Karnok Csaba A borfesztivál nyitónapja Bokroson Kárenyhítésre várva A csongrádi borfesztivál nyitó rendezvényén, a szőlőtermelők és borosgazdák bokrosi szakmai napján mintegy százan vettek részt. Elhangzott: a kárenyhítésre novemberben kerül sor, az átvett szőlő árát azonban időben megkapják a termelők. A nemrég felújított művelődési házban megtartott rendezvény az ünnep és a továbbképzés ötvözete volt. A jó szőlőtermelő ugyanis holtig tanul. Kovács Lászlóné, a csongrádi művelődési központ igazgatója, a csongrádi napok főszervezője ismertette a vasárnap éjfélig tartó borfesztivál és kenyérünnep gazdag programját, s arra a kérte a gazdákat, nagy számban vegyenek a hétvégi ünnepségeken, melynek színhelye a Borutca (azaz: Dob utca!) Gulyás Ferenc, a Csongrádi Hegyközség elnöke nem a közismert bajokat sorolta, mivel ezekkel a jelenlévők teljes mértékben tisztában voltak. Inkább a praktikus tudnivalókat ismertette. Sokan megfordultak ugyanis a hegybírónál, hogy le ne késsék a fagykár bejelentését, mert azt hitték, az augusztus 20-i határidő rájuk is vonatkozik. A szőlőtermelők kárának rendezése a szüret utánra került át, sok adminisztrációval kell majd igazolni a tényleges kárt és valószínűleg november közepénél hamarabb nem jutnak hozzá a kárenyhítő pénzhez az érintettek. A bokrosi és a csongrádi borpince vezetői viszont arról tájékoztatták a hegyközség elnökét, hogy az idén a szőlő átvétele után nem kell sokat várni az árára. Előzetes becslések szerint a tavalyihoz képest tizenöt százalékkal többet fizetnek majd a szőlőért. Nagy figyelemme1 hallgatták a gazdák a szakmai előadásokat, mert a szőlő növényvédelme és tápanyagellátása, különösen az olyan nehéz évben, mint az idei, megalapozott szakértelmet kíván. Többen szót kértek, s köztük Murányi László, az önkormányzat mezőgazdasági bizottságának elnöke azt javasolta, hogy ne tekintsék lezárt ügynek a kárenyhítést, mert az eddigi feltételek megalázóak. Az aszálykárt, s különösen a fagykárt a valós tények alapján támogassa a kormány. A fölvetéssel a hegyközség elnöke egyetértett. A növényvédelmi bemutatón Gulyás Ferenc elmondta: mind a cabernet franc, mind a zweigelt állapota jónak mondható, a fürtök teltek, de a hektáronkénti öt-tíz mázsa az idén csúcstermésnek számít. A bemutatott szőlők sem adnak többet öt mázsánál, noha mindent megkaptak, amit a technológia előírt. Eddig hétszer permetezett és szüret után is kell még egyszer permetezni. B. GY. GY. Szegeden a Való Világ 2 sztárjai Jön Anikó és Laci MUNKATÁRSUNKTÓL A Való Világ 2 két sztárja, Anikó és a győztes Laci a mai napjukat Szegeden töltik. A két egykori villalakó a város több pontján is megfordul, így a rajongóik akár egy teljes napot eltölthetnek velük. Reggel fél 9-re érkeznek a Toyota Wéhlihez, ahonnan a Szeged Plazában lévő Solisunba mennek. Itt a dedikált fotókon kívül Anikó maxi CD-jéhez is hozzá lehet jutni. Déltől a Mega City szórakoztató központban folytatják a közönségtalálkozót, még mindig a plazában. Ezután a John Bull Pubban ebédelnek, fél négy körül pedig a Stefánia cukrászda teraszán várják majd rajongóikat. A Tescóban egy órán át dedikálnak, fél öt és fél hat között. Hat órától pedig a Rádió 88 élő, telefonos műsorának lesznek vendégei, ahol a hallgatók kérdéseire is válaszolnak. A Sing-Sing-ben 7 órakor kezdődik az Exclusive Solisun Party, ahol Anikóval és Lacival bulizhat mindenki.