Délmagyarország, 2003. augusztus (93. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-14 / 189. szám

Csütörtök, 2003. augusztus 14. BIZALMASAN 9 Az autonómiáról HA A NAGYI FŐZTJE A CSÚCS a főszakácsok? Autonómia. Egyre többször hallott divatos kifejezés, főképp a nők körében. Az előző generáció latmodellje már lejárt, az új modell most van kialakulóban. Kezd beérni a Vízöntő-kor hozománya: a tudatos önkeresés, az önismeret fontossága. Anyáinknál még szóba sem kerültek azok a kérdések, hogy ki vagyok, mit szeretnék, mit akarok valójában, nem analizálták folyamatos tudatossággal érzéseiket, vágyaikat. Tették, amit az elvárások szerint tenniük kellett. Sokan közülük még azt sem merték megtapasztalni, milyen időnként férj nélkül, barátnőkkel eljárni szórakozni. A most felnövőben levő generációnak ez már elképzelhetetlen lesz. Az, hogy a nemiségen alapuló birtokviszony és a különféle társadalmi elvárásoknak megfelelő szerepjáték tartson össze embereket, az önmagát megismerni vágyó ember számára már nem fog működni. Persze, tudom, sokan beleroppannának az őszinteségbe, nem is igazán tudnának mit kezdeni vele, hiszen egy életen át megmondták nekik, hogyan kell élni. Ma egyre több nő választja az autonómiát, a függetlenséget. És egyre több az egyedül élő nő, divatos kifejezéssel élve: a szingli. Társadalmi jelenség lett. Ők egyenrangú partnerként, nem pedig alárendelt szerepben szeretnének élni a választott férfival. Mivel ez új jelenség, sok férfi ettől megriad, nem tud mit kezdeni vele. A nő, aki gondolkodik, önálló, egyenrangú, nem birtokolható és nem kiszolgáltatott. Persze minden belső erő mellett is gyöngédségre vágyó és azt nyújtó. Ehhez partner kell, lélektől lélekig szóló őszinteség. Nagyon izgalmas korban élünk, tele változással, őrületes tempóban ránk zúduló információkkal. És ezek a változások mindenkire kihatnak, még a zárt emberekre is. Úgyhogy mi is változunk, és változni is kell, és hogy ezt tudjuk követni, egyre inkább belül kell megteremteni a biztos erőt, az árbocot, hogy önmagunk tartóoszlopaivá váljunk. És akkor vége a társfüggőségnek, s ha két autonóm ember egymás valódi társává válik, akkor akár a föld is megmozdulhat körülöttük, ők már lélektől lélekig össze vannak kötve. SOMA MAMAGÉSA divatvilágváros A ruha mint műalkotás. A divat mint iparművészet. Párizs és Budapest mint a divat fővárosai. Kétszáz év, száz öltözékkel illusztrálva, pompás selymek, ékszerfinomságú csipkék, veretes hímzések. Hírességek ruhatervei a film- és a színház hírességeinek. A divat világcsúcsa és a legvidámabb barakk egyenöltözékei. S egy villanás az új tervező generációtól. MTI Mindez együtt és részleteiben a Budapesti Történeti Múzeum szeptember 28-ig látogatható Párizs és Budapest a divat tükrében 1750-2003 című kiállításának pazar látványa. A rendezők, a francia Catherine Join-Diéterle, Sophie Grossiord és a magyar F. Dózsa Katalin a műtárggyá nemesült viseleteket állították középpontba, ezért nem enteriőröket, hanem ruhákat mutatnak be. Időrendben a XVIII. századtól indul a tárlat. Ez az a kor, midőn a világ népei vigyázó szemüket Párizsra vetik. S nemcsak politikai, gazdasági hanem kulturális vagy éppen divatteremtő értelemben. Ez a szalonok nagy korszaka, a lyoni selymeké, a legfinomabb francia hímzéseké. A vitrinekben arannyal átszőtt selyemmel hímzett férfi díszruha, selyem fogadó köntös. E század végén jelennek meg a divatlapok. Illusztrálásul teljes összhangban egy párizsi városi viselet képe - és egy előkelő magyar nő ruhája. A XIX. század végén, a XX. század elején Worth szalonja mellett a kényelmesen elegáns modelljeiről és az 1926-ban bemutatott fekete kisestélyijéről híressé vált Chanel, a szürrealizmusból ihletet merítő Elsa SchiapirelUgyancsak meglepődnénk, ha étteremben ülve a pincérrel hívatnánk a főszakácsot (vagy a konyhafőnököt), és egy nő érkezne az asztalunkhoz. Pedig ma is járja a szóbeszéd, hogy bezzeg a nagymama főztjénél nincs jobb. Nos akkor hogy is van ez? Imádjuk a nagymama ételeit, mégis férfiak állnak fakanállal a vendéglő konyhájának élén? Hát mitől jobbak ők, mint a nők? Mielőtt egy értő szakembertől faggatóztunk volna válaszért, úton-útfélen mondtak ezt-azt, olyasmiket például, hogy ha a férfi főz, nála egy a fontos: dús legyen az étel, nem baj, ha holnapra nem marad tejföl, nem sajnálja ki a dolgokat, míg a nők nyolcvan százaléka beosztóbb. Egyes vélemények szerint karakteres ételt csak férfi szakács tud főzni, bár oda ügyes kézilány is kell. A férfiak keményebben ízesítenek, míg a nők „simulékonyabbak", ezért is jobbak a főzelékeik meg a süteményeik. No és mi lehetett a nagymamák titka? Mondják - akik még emlékeznek - a sparheltet (annyi karikát vettek le, amennyivel nagyobb hőt akartak, és a végében melegen lehetett tartani az ételt), említik a fekete palacsintasütőt, az egy hétre előre készített rántást, a fekete lemezből készült tepsit, a vaslábast, a házilekvárt, a békebeli lisztet... Mondták: azért is jobb a nagymama főztje, mert ő a kedves, az engedékeny, nincs minden kérésre válaszként szigorú nem... Hát persze, hogy ilyen hangulatban jobb az ételt elfogyasztani! Marad tehát a fő kérdés: ha nem a nagypapák főztje vált szállóigévé, mégis miért és mitől ügyesebbek, jobbak a férfi szakácsok? - Nem jobbak, nem ügyesebbek, hanem jobb szervezők - adja a hiteles választ a tapasztalt mesterszakács, Pető István, a győri Club Carat étterem vezetője. - Ha szakácsként hasonlítjuk öszm J. """"V; JSB • „.,§ Ál : ' iM^gifi* JLM jJk <4 '/•Ml l -19f ^tk vgjfm • | »a^^Mi •Kii • nawwr^v ii0mf*~t gj r " j •''''^¡ŰirÁ x,, yJ&l R^ ifg, 1 1 S- 1 A férfiak jó szervezők a konyhában. sze őket, lehet, hogy sokkal árnyaltabb, kifinomultabb ízlése van egy nőnek, mint egy férfinak. Viszont egy nagy konyhán, ahol egyszerre két-háromszáz embert ki kell szolgálni, ott inkább a szervezésre kell a súlyt fektetni, ezért van az, hogy nagyobb szállodákban inkább férfiak a konyhafőnökök, kisebb éttermekben pedig ők a főszakácsok, mert a nők határozatlanok, kevésbé döntőképesek. A nők érzelmi alapon közelítik meg a dolgot, nem a reális képet látják, mégis tudnék számtalan példát mondani arra, hogy nagyon kiváló szakácsok nők, de konyhafőnöknek ritkán valók. Van még egy árnyoldala a dolognak: a nő hátterében ott a család. Akik jól bedolgozott, híres szakácsok, azok többnyire öreglányok maradtak. És az sem közömbös például, hogy egy hentesmunkát a férfi jobban el tud végezni, erősebb fizikumúak másképp állnak egy csontozáshoz, bár erre is vannak ellenpéldák. Az viszont vitathatatlan, hogy a tésztáknál és a süteményeknél a nők vannak inkább előnyben, a tálalást pedig többnyire a férfiak csinálják. Ugyancsak a férfiak nyúlnak bátrabban a fűszerekhez, ám az ilyen karakteres ételeket a középkorúak szeretik inkább, mert tompulnak az ízlelőbimbók, másképp érzik az ízeket, míg a nők inkább az ingerszegény fűszerekkel készült ételeket választják. Mindent összevetve nagyon értékes a női munka, ha tehetem, a szakácsok felét nőkből választom ki, mert ők olyanok, hogy ha rájuk bíznak valamit, azt biztos, hogy maradéktalanul végrehajtják, ezzel szemben a férfiak könnyebben átlépnek egy-egy technológiai lépcsőt. Pető Istvánnak sok olyan receptje van, amelyeket örökölt a nagymamájától, aki egyszerűen, parasztosan főzött: a borsólevese, a rizibizije és az aprólékos rizse utánozhatatlan volt. A mesterszakács unoka tapasztalata az, hogy kiforrott, igazán jó ételeket csak tiszta forrásból, a falusi főzőasszonyok, háziaszszonyok receptjeiből lehet főzni. HÁMOR VILMOS Egyéjszakás kaland Sophia Loren híres öltözékei is láthatók a kiállításon. li, vagy az 1930-as években selyemkreációi által sztárrá lett Nina Ricci a legismertebb tervezők. A harmincas években éli utolsó korszakát az elegancia. A II. világháború után a francia divat világdivattá lesz. E korszakot a Párizsba költözött spanyol Balenciaga, a new look-ot megteremtő Dior, Courréges, Yves Saint Laurent, a fémmel dolgozó Paco Rabanne, a Madonnának is tervező Gaultier és Castelbajac ruhái reprezentálják. A hírességek vitrinében Marlene Dietrich, Sophia Loren, Audry Hepburn, Brigitte Bárdot francia mesterektől származó öltözékeit gyűjtötték egybe. Az angolok lusták főzni A britek a leglustábbak főzni Európában: a földrész egyetlen más országában sem esznek több készételt, mármint előre elkészítettet, mint Nagy-Britanniában. A britek kétszer annyi készételt esznek, mint a németek és a franciák, négyszer anynyit, mint az olaszok és hatszorosát annak a mennyiségnek, amelyet a spanyolok kebeleznek be. Az angol készételek „menüsora" hihetetlenül hosszú. A Mark and Spencer szupermarket hűtőpultjai előtti séta valóságos kulináris világjárás: indiai csirkétől a mexikói ínyencségig minden megtalálható rajtuk. Brit szociológusok a társadalom átalalkulásával magyarázzák a készételek robbanásszerűen gyors elterjedését. Sok a magányosan élő ember, gyakran vannak úton és sem Idejük, sem kedvük ahhoz, hogy a hivatal, a fitneszterem és a mozi között még odahaza főzzenek is. Sok családban már nem szokás a közös étkezés és egyre kevesebb angol főz hagyományos módon, ami nem baj: az angolok ugyanis nemigen tudnak főzni. Szerelmesre fűszerezte az étkeket a konyhában és maga tálalta fel a vágyat fokozó falatokat a vendégeknek egy különleges, egyéjszakás, zamatos kaland keretében a képernyőről ismert mesterszakács, Kovács Lázár (képünkön). Nemcsak a kamerák előtt, a tévés felvételek miliőjében, és nemcsak megszokott partnerével, segítőjével, Kaszás Géza színésszel együtt állja meg a helyét a gasztronómia színpadias kihívásai közt Kovács Lázár. A képernyőről ismert mesterszakács nemrégiben egy különleges este alkalmából csodálóival közvetlen kapcsolatba kerülve kápráztatta el őket, méghozzá nem is akármivel. A vacsorán, melynek ő volt a „karmestere", minden a férfi és a nő közti kapcsolat romantikája és szenvedélye körül forgott. Olyan alapanyagokból készültek az ételek, melyeket amiatt, hogy a természet varázslatát a szerelem istennőjének, Aphroditének tulajdonítják az emberek, afrodiziákumnak nevez a tudomány. Nem titkolt, hogy ezek elismerten nemi vágyat fokozó szerek, de még a feltálalt finomságok formája is a szerelem szimbolikáját idézte. Lázár először a konyhában sürgölődött, aztán a vendégeket fogadta. A szokásosnál fűszeresebb, csípősebb, szokatlan ízvilágú étkeket alkotott, melyek kellemesen ébresztik az érzékeket. Ráadásul azokat személyesen tálalta fel, néhány tanács és magyarázat kíséretében a hatásukra és a készítésükre vonatkozóan. Mielőtt azonban az erotikus ételsor terítékre került volna, az aperitifként kínált pezsgőt a tévészakács a vendégek szeme láttára bájitallá keverte. A habzó, buborékos itallal teli poharakba pipettával vérvörös színű gránátalmaié-eszenciát cseppentett. Ezt az ásványi anyagokkal és vitaminokkal teli, ét- és egyéb vágyat gerjesztő italt szánta indításnak az étterem ötfogásos menüjéhez, mely az „Egyéjszakás kaland" elnevezést kapta. Nem kevésbé fantáziaébresztő az egyes fogások neve sem, ezért érdemes azokat és tartalmukat a háziasszonyok okulására ismertetni. Előételként a „Nincs opera nyitány nélkül", azaz articsóka fűszeres sonkával, szárított paradicsommal és ruccolával került az asztalra. Ezt követte az „Alanytól függ az állítmány", vagyis a kapros lazacleves szürke kaviárral, majd a „Remegő vágy", a roston sült fűszeres libamáj kakas erényével és büszkeségével. A csúcs közeledtét sejtette „Az eksztázis tájfunja", azaz a bűnös hús a vadonban, tiltott gyümölcsökkel és végül a nyalánkság, a beteljesült meglepetés. S, ha még más is következett aztán, az biztos nem az étteremben történt... RIMÁNYI ZITA