Délmagyarország, 2003. augusztus (93. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-13 / 188. szám
14 «SPORT« SZERDA, 2003. AUGUSZTUS 13. Risztov Éva a családról, bulikról Műiről Lűóról és a szerelemről Az athéni álom már nem hazudhat USZAS Még több mint egy hónap. Enynyi van hátra Risztov Éva „szabadságából", addig nyaralhat, pihenhet, idejct a családnak, a kutyáknak és a haveroknak szentelheti. Vásárhelyen, majd mártélyi otthonában is meglátogattuk, arra voltunk kíváncsiak, milyen magánemberként. Az úszást, a vizet azonban nem kerülhettük ki, ugyanis szeptember 15-én már kezdi a felkészülést az athéni olimpiára. - Egy kerti partiból jövök mondta a kölcsönös üdvözlés után a hódmezővásárhelyi Sarokház presszó teraszán Risztov Éva -, amikor itthon vagyok, a haverok sok bulit rendeznek, ezeket imádom. Nem iszom, már csak azért sem, mert általában én vezetek, de így is jól érzem magam. eszünk, állandóan kunyerálnak és egyértelmű, hogy mindenből kapnak - alig tudunk egy jót kajálni. De ezt mindenki, aki szereti a kutyáját, normálisnak tartja. Állításait a két érintett a Risztov-rezidencián bizonyította. A kétéves Mili és a nyolchetes Liló kutyacsókkal (végignyalták az arcát) köszöntötték, s kaptak az almás pitéből és a pisztáciából is. Napról napra A másfél hónapos pihenés, szabadság alatt is 5.30-kor kel a vizslák miatt, utána visszafekszik és 10 óra felé ébred. Majd reggeli, vízparti kirándulás - legutóbb a vízisíelés jelentett haláli élményt -, utána „haverok, buli, Fanta"... Szeptember közepétől, a felkészülési időszakban szürkébbek, keményebbek a napok. Ekkor 4.30-kor veti ki az ágy, 5 órakor már útban van az uszoda felé, ott 9.45-ig tréning, majd egy kis iskola (a Csík Ferenc Gimnázium magántanulója), ebéd és délután 3 órától már megint az uszodában lehet találni, ahol 7-ig tempózik - faltól falig. Évi híres arról, hogy „fát lehet vágni a hátán", annyi munkát végez el, amennyit Túri György edző előír számára. - Főként agyilag nehéz elviselni a tréningeket. De nincs idő elmélkedésre, egymást követik a feladatok, pörgünk, csak akkor lazíthatunk fejben, ha háromezreket, vagy még többet úszunk egyfolytában. Ilyenkor van, aki szaval, van, aki énekel közben én az utóbbiakhoz tartozom. Hogy mit? Hangulatfüggő és véletlen, lehet, hogy azt a dalt dúdolom, amit útban az uszoda felé hallok a rádióban. Este fél 8-8 felé érek haza, megvacsorázom, elkezdek nézni egy DVD-t, de a végére nem jutok - 9-kor már alszom. Édesanyja, Molnár Ágnes ott él vele Pesten, gondoskodik róla és az is fontos, hogy neki elmondhatja a problémáit, panaszkodhat. Szerelem - a nagy Ő Az említett időszakban az úszáson kívül nem sok mindenre jut, marad ideje. Barátnőjével, Reményi Diánával járnak moziba film terén mindenevő -, komolyabb kapcsolatot is nehezebben alakít ki. A fiúk nagy része ugyanis nem könnyen emészti meg, hogy nem ő, hanem a lány diktál, akkor találkoznak, amikor Éva akarja, ideje engedi. Mert az úszás az első, s az a célja, hogy mindent megnyerjen - a szerelem, az ő szavaival élve a „huszonnyolcadik". De az érzés nem ismeretlen a számára: Most is szerelmes vagyok - és ő is szeret. Erről nem szeretnék többet mondani. Az álmok hazudnak? Athénról, az olimpiáról még nem szívesen beszél - és nem is álmodik vele. A berlini Európa-bajnokság előtt ugyanis azt álmodta, hogy nyert, a dobogó legfelső fokára állhatott és a német fővárosban neki játszották a Himnuszt. Négy ezüstöt szerzett. - Igyekszem nem sokat gondolni az ötkarikás játékokra, hogy ne álmodjak vele. Bár azzal kiegyeznék, hogy a berlini álmok a görög földön valósuljanak meg. Addig is jó lenne elmenni a családdal - nagyon fontosak a szüleim - egy hétre valamelyik tengerpartra, hogy zavartalanul lehessünk együtt, örülhessünk egymásnak. IMRE PÉTER Turbófeltöltők forgalmazása és javítása gyári alkatrészekkel. 9 hónap garanciával Tisza Volán Kt. • larmííjaritó és Ipari Igazgatósai; rt>. Szeged, Kakas N. u. 48. • TelVfax: I62> 560-198 -.-*FÜGGÖNYVÁSÁRI ORIASI KEDVEZMENY! Jtszéles választékban! ¡[dőpontja: iHeiyeTSieced, Bólint Sóncíor Művimen! •ni (Temesvári köz 42.) mNEM DARABOS, SPANYOL,L [német és gardénia függönyökI MÉRSÉKELT ÁRON! ^áTjaÖnöket a GÍÍEX Dekor'stú'dióH »Tel.: 30/9594-335T eyGGÖNWÁsÁR ' I M*tálu<'. ISAMAé MfUIUni Várja I. osztályé német és magyar Klara FÜGGÖNYÖK A város legnagyobb választékával már 10 éve a félegyháziaktói. I SZEGED, Ifisági Hó |Fet$őfezapoit 2.) | augusztus 14-15. IcsiMk-pénlekI 9-17 óráig. "Ai elégedett vevő visszatéri" | Keresse minden hónap elején SZOLGÁLTATÓ ÉS KULTURÁLIS programajánlónkat! PROGRAM NEKED! Iskolakezdés Adidasban! ^ Korábbi modellek aA 20-50% kedvezménnyel! Táskák, J Cl | Cl Cl S egyéb modellek • w bö választékkal! RENAULT Molnár Autóház Kft. 6728 Szeged, Dorozsmai út 8. Telefon / fax: (62) 420-237 NEMZETKÖZI ÉS -ÉRTÉKESÍTÉS (börze) Helye: Szeged, Mars tér 14. Ideje: 2003. augusztus 14., 15., 16., 17. Nyitva tartás: 8-18 óráig Délterületi Díszmadártenyésztők és Természetvédők H-21 Egyesülete Főtámogató: Szuper Elszo '57 Kft. ARANY AKCIÓ ÁREMELÉS ELŐTT Használja ki és válasszon a (250 Ft/euró árfolyam) raktáron lévő készletünkből Krisztina királynő Hogyan kerülhet az ember nem is egy, hanem rögtön több lépéssel közelebb Risztov Évához? Úgy gondoltam, a példakép, Egerszegi Krisztina lehet a 1 ulcs - vajon tartják még a kapc allatot? •- Utoljára egy esztendővel ezelőtt futottunk össze egy ünnepségen -, de SMS-üzeneteket rendszeresen váltunk, a világbajnokság alatt is küldött minden szám után, és gratulált. Azt hiszem, érthető, hogy még most sem tudok úgy nézni rá, mint egy átlagemberre, számomra ő a legnagyobb. Annak idején, amikor először találkoztunk Vásárhelyen, édesanyámmal együtt mentem oda hozzá Mili, a kétéves magyar vizsla és Risztov Éva között nagy a barátság. Fotó: Schmidt Andrea - csak így mertem. Azóta is elfogódott vagyok, lehet - kis túlzással - most is szükség lenne az anyura. Érdekes, hogy magam is átéltem, átélek hasonlót: a régi haverjaim közül páran - akikkel korábban sülve-főve együtt voltunk - nem mertek odajönni hozzám és megszólítani. Pedig ugyanaz a vagány, normális csaj maradtam, akit ismertek, akivel apu lenyíratja a füvet, elmegy a közértbe a bátyus helyett, s minden hülyeségre, bulira kapható. Persze, csak bizonyos korlátok között - nem akarok bulvársztár lenni... Buli, Mili és Liló Míg beszélgettünk, telefonáltak, jöttek, majd mentek - kis focikaput vásárolni - a haverok. Ezt két-három órával később a mártélyi ház udvarán összeszerelték, s már útra készen álltak, hogy ismét „megtámadják" a csongrádi Körös-toroki üdülőhelyet. - Nyáron a család, a kutyáim és a barátaim töltik ki az életemet. Ilyenkor is mozgok, imádok például focizni, otthon apuval játszunk. Ez nem sokáig tart, mert a két magyar vizslám, Mili és Liló amint megneszeli, vége a szórakozásnak, ott teremnek, „leszerelnek" bennünket, s ők labdáznak tovább. Zabálni való a két „döndi pogácsa", még a legnagyobb csínytevések után sem tudunk rájuk haragudni. A házunkhoz ezer négyzetméteres terület tartozik, ők természetesen bent alszanak, heverésznek. A szobámban mindkettő saját fotellel rendelkezik, de az ágyamon is otthonosan mozognak. Együtt NE ÉRD BE KEVESEBBEL! Twingo Season már 2.095.000,-Ft-tól! A Twingo Season limitált szériához Te is ragaszkodni fogsz, hiszen alapfelszereltségéhez tartozik a szervokormány, a központi zár. a 2xl5W-os rádiómagnó, a dupla légzsák, az elektromosan állítható tükrök és az elektromos ablakemelők. IJ 60 LE-s, U 16V 75 LE-s ésUI6V 75 LE-s automata váltós motorokkal rendelhető. Ráadásul az ára még szeretetre méltóbbá teszi. Várunk Márkakereskedéseinkben! www.rm^tt.hu tfir WR koK fcwptfwr 5JB43* /.VIÁ Orvzá^cK. fúíÁ&ocsoÉiá jfistg IJ?* 14? ^dKttuftrl Éktpfkftté ña Ma». fogy (viroVoraigút/vcgyn - 1,6 16V hcni.n): 9.9/6. 1/7.51/100 km, COj 180 g/km Corsa Viva 1,0 5 ajtós 2 066 800 Ft-tól Astra Viva 1,2 5 ajtós 2 828 900 Ft-tól (Viva plus csomag!klíma) Astra Viva 1,4 246 000 Ft árkedvezménnyel Zafira Comfort 1,6-16V 4 617 600 Ft-tól (ajándék tempómat és digitális klíma) Arany Autóház Kft. 6600 Szentes, g Csongrádi út 251. 8 Tel.: 63/560-060, 560-061 . 6800 H óu mczúvásárhely, m Szántó K. J. u. 134. T? Tel : 62/535-021, Tel.: 62/553-691 535-020 DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ