Délmagyarország, 2003. július (93. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-29 / 175. szám
EGÉSZSÉG, ÉLETMÓD, TÁPLÁLKOZÁS MINDEN KEDDEN Mellékletünket a ^RICHTER GEDEON RT.J támogatja GYOGY-IR •••i i • • '• ••••••• -11111111181111^ SZERKESZTI: DR. DÉZSI CSABA ANDRÁS, LÉVAY GIZELLA • 2003. JÚLIUS 29. AZ ARPALENEK KEVES KÖZE VAN A P0CAK0S0DASH0Z A sörhasért is a gének felelősek? A sörhas legtöbbször magas vérnyomást, magas vérzsírszintet, illetve cukorbetegséget jelez. ILLUSZTRÁCIÓ: KARNOK CSABA Olasz kutatók nemrég bejelentették, sikerült megállapítaniuk, kik hajlamosak sörhas növesztésére. A férfiasnak mondott pocakra hízásért szerintük egy meghatározott gén a felelős. Noha az érintettek eddig is védekezhettek azzal, hogy őket sajátos testalkattal áldotta meg a sors, most már tudományos alapon is kikélhetik maguknak a becsmérlő megjegyzéseket. A nápolyi egyetem orvosai Pasquale Strazzulo vezetésével - húsz évig kísérték figyelemmel az Olivetti gyár helyi üzemében dolgozók egészségi állapotának alakulását, s egyúttal a közel ezer férfi hasi kiterjedtségét. Megállapították, hogy egy jellegzetes géntípussal rendelkező férficsoportnak sokkal több háj rakódott a hastájára, mint azoknak, akiknél ez a génfajta nem volt kimutatható. Az említett génről már eddig is tudták, hogy valamilyen formában szerepet játszik a vérnyomás emelkedésében, ám most tűnt fel először, milyen gyakran van jelen azok szervezetében is, akik hajlamosak a zsírszövet hastáji felszaporítására. Ezzel együtt egyre inkább beigazolódik: a mindennaposán sörhasnak becézett elhízásnak viszonylag kevés köze van a férfiak kedvelt italához. Az viszont tény, hogy ez a gyomortáj alatt koncentrálódó, alma formájú gyarapodás valóban inkább férfisajátosság, szemben a körte formájú elhízással, ami inkább a nőket boldogtalanítja. A „körtét" a farpofákon és a combokon lerakódott zsírszövet, s az olykor leomló has formázza. Míg az alma formájú pocakosodás esetében főleg a hasi zsigerekben - például a belek között - halmozódik fel a zsír, addig a körtésnél inkább a bőr alatt. Az már mintegy húsz éve bizonyított - derül ki Pados Gyula belgyógyászprofesszor e tárgyban írt tanulmányából -, hogy az alma formájú pocakosodás legtöbbször magas vérnyomást, magas vérzsírszintet, illetve cukorbetegséget jelez. Mindez pedig nemegyszer végzetes szív- és érrendszeri zavarokhoz vezethet. Ez is magyarázza, hogy már régen keresik a sörhas kialakulásának okait. Bár végleges eredmény még nincs, számos elképzelés van forgalomban. Ezek között a legújabb az olasz kutatók magyarázata. Azt azért ők is hangsúlyozzák, hogy a genetikai alapú elhízás inkább idős korban elkerülhetetlen, és akkor is csak abban az esetben, ha korábban kevésbé egészséges életmódot folytatott az érintett férfiszemély. Egyelőre az a kérdés is megválaszolatlan, hogy a sörhast inkább „elkapni" vagy örökölni lehet. Mindenesetre tény, hogy a statisztikák szerint megfigyelhető bizonyos regionális gyakoriság: Közép-Európában például gyakori jelenség a hasi elhízás, míg a délkelet-ázsiai országokban kifejezetten ritka. Ennek egyik okaként emlegetik, hogy a távoli térségben általánosnak mondható a növényi eredetű táplálékok túlsúlya, és az állati zsiradékok viszonylag elenyésző ÉTVÁGYGERJESZTŐ Bár a sör és a sörhas a köztudatban összetartozó fogalmak, a sör voltaképp kalóriaszegény italnak számít. Az árpalében körülbelül harmadannyi kalória van, mint a tejben, negyedannyi, mint a sovány marhahúsban, a burgonyában, vagy a borban, és tizedannyi, mint a kenyérben. A sör viszont jó étvágyat csinál, s ezért a sörkedvelők szívesen csipegetnek valamit a habos nedű mellé. A sörhas tehát egyes vélemények szerint az ital helyett inkább a sörkocsonyáknak a következménye. mértékű fogyasztása. A sörhas lehetséges kiváltó okaként emlegetik még a stresszérzékenységet, valamint a szociális körülményeket. Ami a megoldást illeti, egyelőre marad az életmód és a táplálkozás megváltoztatásának sok mindenre kedvezően ható csodaszere. Persze sörhasügyben korántsem biztos megoldás a fogyókúra. Az alacsony kalóriájú diéta ugyanis adott esetben azt is eredményezheti, hogy az illető mindenhol fogyatkozik, csak éppen a hasán nem. Az egyetlen célravezető módnak tehát azt mondják, ha az érintettek hasi hájaikat a kalóriaelvonást testmozgással kombinálva izommá igyekeznek átalakítani. HEGEDŰS SZABOLCS Súlyos kérdések MTI A túltápláltság nemcsak egészségtelen, hanem sokba is kerül. Nemcsak az egyénnek, hanem az államnak is. Az Egyesült Államokban például csaknem 100 milliárd dollárnyi egészségügyi kiadást faraghatnának le a büdzséből, ha a polgárok lefogynának. Az elhízás mostanra világméretű járvánnyá vált, amely 250 millió felnőttet érint. A helyzet csak rosszabbodni fog - jelentette ki a kérdés egyik legnevesebb specialistája, Mikael Fogelholm, az elhízással foglalkozó 12. európai kongresszuson. Fogelholm szerint az jelenti az igazi veszélyt, hogy a kövérség egyre jobban terjed a fiatalok között is, azaz a következő generáció még elhízottabb lesz, mint a mostani. - A legtöbb jelenlegi elhízott ember gyerekkorában még nem volt ilyen: 25-30 éves kora után szedte magára a fölösleges kilókat. Most viszont egyre több az olyan fiatal, aki már 10-15-20 éves korában komoly túlsúllyal küzd - mondta. Ennek legfőbb oka: a gyorséttermek zsíros, illetve kalóriával teli ételei, a mozgásszegény életmód, a tévék és számítógépek előtt töltött órák. A kövérség manapság népbetegség Az elhízás népbetegség: megnövekedett lágy tömeget próbálunk palástolni a deréktájon. A nagy has nemcsak kényelmetlen, de egészségtelen is. A háttérben a táplálkozásról rögzült minták húzódnak meg: a többség étrendje messze áll attól, amit a has valóban kíván. A has a legvédtelenebb része a testnek, alkotórészei lágyak, sérülékenyek. A puha, eleven alagutak rendkívül érzékenyen reagálnak arra, ha nem a számukra legmegfelelőbbet kapják. Az ókori filozófus, Platón megállapította, hogy az érzelmek, az érzékek otthona e testtáj, s úgy vélte, hogy ennek egyensúlya nélkülözhetetlen feltétele a szellem frissességének. Sajnos, nagyon kevesen mondhatják el magukról, hogy elsősorban a hasuk szempontjai szerint táplálkoznak, jóval nagyobb hangsúlyt kap a megszokás. Még mindig kevés szó esik arról, hogy minden bevitt élelemben jelen van egy olyan tápanyag, mely meghatározott emésztóenzim termelődését váltja ki. Táplálkozási szokásaink szerint általában egyidejűleg olyan ételeket eszünk, melyek emésztésére termelődő enzimek blokkolják egymást: ennek eredménye már a gyomorban az erjedés: toxinok keletkeznek és káros baktériumok szaporodnak. Tipikus esete ennek a rántott hús sült krumplival, de ide tartoznak a húsfélék, a pajt, a tojás egyidejű fogyasztása tésztával, gabonával, kenyérrel. Ezekből az ételekből készítünk egy rendes vasárnapi ebédet, amit aztán rendszerint édességgel fejezünk be, miután elkerülhetetlen a tespedés a díványon... A bevitt táplálék ilyen körülmények között nem energiaforrás, hanem nehezék lesz: a szervezet elraktározza a fel nem dolgozott anyagot zsír és víz formájában, s kész a megnövekedett lágy tömeg. Kövesdi Natália makrobiotikus táplálkozási szakértő szerint tanácsos a főétkezés előtt fél órával fogyasztani gyümölcsöt, mely mintegy előkészíti a gyomrot, s nem utána, hiszen akkor már nem tudja megelőzni a hosszabb ideig emésztődő ételeket, rothadás indul el. Úgy véli, a hús a vadállatok tápláléka. A húskedvelőknek nem tésztával vagy krumplival, hanem zöldséggel együtt érdemes azt fogyasztani, a tápanyag így könnyebben felszívódik, az emésztés ideje is rövidebb. A tésztákra, krumplira tanácsos illatos olajos szószokat önteni, s a halat természetesen citrommal fogyasztani. Fontos, hogy étkezés előtt igyunk, s ne utána, mert a később bevitt folyadék felhígítja az emésztőnedveket, s a táplálék rosszul emésztetten halad a belekben. Bár köztudott, hogy ahány ember, anyAz elhízott felnőtt lakosok aránya a világ egyes országaiban 40% <1 30% 30% 10% 0% Forrás: MTI 24 22 21 • 13 13 12 1-4 i " " 10 10 * - - 111 1 I I IV. V v V nyi bélflóra, mégis, néhány alapszabály betartása hosszú távon meglepő eredményekkel jár: a jóllakottságérzés hamarosan nem azt jelenti, hogy „teli vagyok", hanem azt, hogy „nem vagyok éhes". A test lassanként visszatér gyökereihez, a hasból energiák szabadulnak fel, melyek az érzések, a szellem kibontakozását szolgálják. A terebélyes, tekintélyes has tulajdonosa alapvetően raktároz, a nagy has az anyagi jövőbe vetett bizalomról árulkodik. Nem véletlen, hogy a zsírral, vízzel körbebástyázott has viselése a jóléti társadalmakra jellemző, s a világnak ezen a tájain általában úgy vélik, az evésről nem lehet eleget beszélni... BLAHÓGABI