Délmagyarország, 2003. július (93. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-29 / 175. szám

4 • AKTUÁLIS" SZOMBAT, 2003. JÚLIUS 26. Interneten is rendelhető majd jegy Korszerűsítik a Belvárosit Megfiatalodik az ország legöregebb mozija. Fotó: Káinok Csaba Harminchatmillió forintot nyert a szegedi Bel­városi mozi a kulturális tárca pályázatán. A pénzből három vetítőtermet korszerűsítenek. Szegeden található az ország legöregebb filmszín­háza. A Belvárosi mozi 1920 óta működik. A mozit üzemeltető, száz százalékban városi tulajdonú Sze­gedi Mozgókép Kht. ügyvezető igazgatója, Petróczy Sándor lapunknak elmondta: a szegedi önkor­mányzatok mindig nagy hangsúlyt helyeztek a ha­gyományos filmszínházak korszerűsítésére. így például a Belvárosi mozi fejlesztésére nyolcvanmil­lió forintot fordítottak az elmúlt hét évben. Pet­róczy szerint azzal, hogy felújították a tetőszerke­zetet és a teljes külső homlokzatot, lecserélték a nagyteremben a régi székeket, valamint korszerű hangtechnikai rendszerrel szerelték fel a vetítőter­meket, versenyre tudtak kelni a 2000-ben Szege­den megnyílt multiplex mozival. Noha a bevételek csökkentek, lévén, hogy a Belvárosi nem csupán kommersz filmeket, de művészileg értékes alkotá­sokat is játszik, amiket a multiplex nem tűz műso­rára, mert nem gazdaságos - a kht. átlagosan 3-5 millió forintot nyert, nyer évente pályázat útján a Magyar Mozgókép Közalapítványtól és a Nemzeti Kulturális Alapprogramtól működésre. így rendez­hettek különböző díszbemutatókat és nemzeti filmnapokat Szegeden. Petróczy Sándor most újabb sikerről számolt be. Elmondta, hogy a kulturális tárca által első alkalommal kiírt artmozifejlesztési pályázaton 36 millió forintot nyertek. Jóllehet a pá­lyázati kiírás szerint a fenntartónak, az önkor­mányzatnak 35 százalékos önrészt kellett volna vállalnia a fejlesztésben, Szeged esetében eltekin­tett ettől, pontosabban fogalmazva csak 10 százalé­kot határozott meg a bírálóbizottság. A Szegedi Mozgókép Kht. ügyvezető igazgatója szerint ennek az az oka, hogy a bírálati időszakban valamennyi pályázót és mozit végigjártak a döntéshozók, akik látták, tapasztalták, a szegedi önkormányzat ko­moly pénzt áldozott a hagyományos filmszínházra. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által nyújtott 36 millió forintos támogatásból és a közel négymillió forintos önkormányzati hoz­zájárulásból az év végéig kényelmes székekre cserélik a régieket a száztizennyolc helyes Film­tékában, a hatvanszemélyes Kamarateremben és a hetvenfős Grand Caféban. Mindhárom vetí­tőteremben korszerűsítik a képtechnikát. A leg­több pénzt a Grand Caféra költik majd, hiszen amellett, hogy klimatizálják a vetítőtermet és a kávézót, korszerű, dolby sztereo hangtechnikai rendszerrel is felszerelik a művészmozit. Mind­emellett mind a három termet ellátják videoki­vetítővel, mert ma már több film csak videoka­zettán jelenik meg. Fejlesztik a Belvárosi mozi számítógépes rendszerét is. A tervek szerint a modernizálás után interneten is lehet majd je­gyet rendelni a filmszínháztól. sz. c. sz. Kollégiumfelújítás Lapunkban nemrégiben számoltunk be arról, hogy több szegedi egyetemi kollégiumot is felújítanak a nyáron. Az élelmiszeripari fő­iskolai kar diákszállóján is megkezdődtek a munkák. A háromszáz férőhelyes kollégiumban a napokban cserélik ki az elhasználódott PVC-t padlóburkoló lapokra. Egyszerre négy emeleten újítják fel a falakat borító lambériát is. A munkálatok anyagi fedezetét az Okta­tási Minisztérium biztosítja. A határon túli diákoknak otthont adó Márton Áron Kollégiumban csak a kötelező egészségügyi festést kell elvégezni a vécékben, konyhákban és tusolókban, mivel az épü­let még csak kétéves. Minden jegy elfogyott a Jézus Krisztus szupersztárra Már túlteljesítették a bevételi tervet Cukrosok tábora Tízmilliós köztartozást halmoztak fel Jellinek mentené az egyesületét KÖRKÉP ÁSOTTHALOM. Ásotthalmon a megyejáró fesztivál keretein belül sok érdekes előadást láthattak azok, akik a hét végén kilátogattak a Központi parkba. A helyi Csutri gyermektánccsoport mellett különböző produkciókkal léptek fel a külföldi vendégek. A Den Toppede Hone, az 50-60 évesekből álló dán csoport, 1850-es parasztöltözékben adta elő páros és négyes hagyományőrző táncait. A Segapidi elnevezésű észt együttes már 16 éve működik és több országban is felléptek. A két izraeli csoport, a Kolot Amaml és a Debka Caboul, ízelítőt adott az arab életből és a különböző szokásaikból. BORDÁNY. A napokban közgyűlést tartottak a bordányi polgárőrök, amelyen részt vett Kovács Mihály szegedi rendőrkapitány és Magyari Bcla, a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke. Az összejövetelen megvitatták a tavalyi évről szóló beszámolót. Gyuris Ernő, a bordányi polgárőrök elnöke tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy a 2002. évi munkatervben foglaltakat megvalósították. A rendvédelmi szervekkel jó és problémamentesnek ítélte az együttműködésüket. Kiemelte, hogy teljes mértékben visszaszorították a házalókat, a helyi közmegbízott segítségével pedig sikerült lefülelni egy besurranó bandát. A jövőben a bordányi polgárőrök tervezik egy védelmi, riasztási terület kialakítását is. Lázár Szvetozár, a szegedi belvárosi rendőrőrs parancsnoka megköszönte a bordányi polgárőrök egész évben nyújtott munkáját és kérte, hogy a továbbiakban is hasonlóan segítsék a rendőrséget. DESZK. Szlovákiában járt a Deszki Falunkért Egyesület 42 fős küldöttsége. Az ötnapos kirándulás költségeihez az önkormányzat 200 ezer forinttal járult hozzá. A deszkiek azért keresték fel északi szomszédunk magyar lakta településeit, hogy kapcsolatot alakíthassanak ki egy hasonló jellegű egyesülettel. A deszki civil szervezet már 11 éve működik és többek között a helyi újságot, a Deszki Hírnököt is kiadja. A küldöttség főleg Eperjes környékén lévő kisebb községekben tárgyalt a különféle civil szervezetek vezetőivel. MÓRAHALOM. A város önkormányzata pályázatot írt ki a mórahalmi könyvtár igazgatói posztjára. Az Oktatási Közlönyben megjelent felhívásra egy jelentkezés érkezett, a jelenlegi igazgatóé. Szűcs Julianna pályázatát a testület augusztusi ülésén fogja elbírálni. Az új kinevezés szeptember elsejétől léphet életbe. SZEGED. A Szegedi Vadaspark állatállománya folyamatosan bővül. A párnra kenguruk kifutójába öt új állat érkezett. Érdekesség, hogy a kapott három nőstény közül kettőnek az erszényében kicsi is van. A zöldszárnyú arák szomszédságába költöztek az erdei kutyák. A kihalással veszélyeztetett faj a dél-amerikai esőerdők, illetve a füves területek lakója. A két példány nemrég a budapesti állatkertből került a Tisza-parti városba. ZÁKÁNYSZÉK. Zákányszéken háromnapos néptánctábor kezdődött. A résztvevők főleg második, harmadik és negyedik osztályos általános iskolások. Á hagyományőrző tábor iránt évek óta nagy az érdeklődés a faluban, mivel sok, nyáron is dolgozó szülő napközben nem tudja elhelyezni gyermekét. Itt az alsósok néptáneos foglalkozásokon vehetnek részt, különböző programokat szerveznek nekik a pedagógusok. _ jir,{>as Curával koncerteztek A világhírű argentin tenorsztár­ral, Jósé Curával koncertezett Németországban óriási sikert aratva a Szegedi Szimfonikus Zenekar. losé Cura annyira elégedett volt a Szegedi Szimfonikus Zenekarral, amikor 2001 nyarán a Dóm téren vendégszerepelt, hogy már akkor jelezte: szívesen dolgozna az együttessel a továbbiakban is. Az elmúlt héten, amikor először adott nagyszabású operagálát Né­metországban, a szegedi zenekart hívta meg erre a fontos fellépésé­re. Az első koncertet múlt szerdán az előkelő regensburgi Thurn und Taxis kastély udvarán tartották. A Dóm térihez hasonló, több mint háromezer személyes mobil né­zőtér zsúfolásig megtelt, (osé Cu­ra népszerű Verdi- és Puccini-ári­ákat énekelt, a szimfonikusokat az olasz Tiillio Gagliardo dirigálta. A sztártenorista karmesteri diplo­mával is rendelkezik, ezért né­hány zenekari szám erejéig diri­gensként is bemutatkozott. Gyü­di Sándor igazgató-karnagy a kon­cert után együtt vacsorázott Cu­rával, aki lelkesen dicsérte a zene­kart, és jelezte, hogy számít a sze­gediekre a jövőben is. Az operagála műsorát Mün­chenben, a helyi filharmoniku­sok hatalmas koncerttermében. - A szabadtéri koncerttel szem­ben Münchenben már természe­tesen hangosítás nélkül játszot­tunk, és a kétezer néző előtt óriá­si sikerű hangversenyt adtunk. A közönség tombolt - mesélte a koncertről Kosztándi István he­gedűművész, a szegedi szimfoni­kusok koncertmestere H.zs. Kétezer-ötszázán írták alá azt a petíciót, amit tegnap adott át Jellinek Márta, a Dél-alföldi Népművészeti Egyesület veze­tője Kardos Jánosnak, a szegedi önkormányzat oktatásiiroda­vezetőjének. > „A Dél-alföldi Népművészeti Egyesület megköszöni a SZMJV (Szeged Megyei fogú Város) ed­digi, 10 éves anyagi támogatását és erkölcsi segítségét. Mint köz­ismert, ez a segítség azonban nem bizonyult elégségesnek, és így helyzetünk kilátástalanná vált" - ezekkel a mondatokkal kezdődik a Dél-alföldi Népmű­vészeti Egyesület (DANE) petí­ciója, amit tegnap délután az egyesület vezetője, Jellinek Már­ta adott át a városháza udvarán Kardos Jánosnak, az önkor­mányzat oktatásiiroda-vezetőjé­nek. A DANE 10 millió forintos köztartozást halmozott fel, az el­nök pedig a Csongrád Megyei Közgyűlést teszi felelőssé a hely­zetért, holott a közgyűlés, akár a szegedi önkormányzat csak tá­mogatója, nem pedig fenntartója az egyesületnek. - Nincs érvényben lévő ingat­lanhasználati és együttműködési megállapodásunk az önkor­mányzattal. Lógunk a levegőben, ilyen helyzetben nem lehet mit tenni - fogalmazott Jellinek Márta. A petíciót a városvezetés részé­ről átvevő Kardos János elmond­ta, fontos a néphagyományok ápolása, ugyanakkor a támogatás nem csak erkölcsi, hanem ­mint jelen esetben is - gazdasági kérdés. „Veszélybe került két évtized munkája. Drámai hangulat ala­kult ki főleg az idősebb (alapító) tagjaink körében, hiszen eddigi munkájukat, tudásukat, amit tiszta szívvel nyújtottak szolgá­latként hazánk kultúrájáért, a város vezetői intézkedései, illet­ve nem intézkedései elismerés helyett ledegradálták, hiszen nem vették komolyan értékeink elvesztését" - olvasható a petí­cióban, amit 2 ezer 500-an írtak alá. A. T. J. A Szegedi Szabadtéri Játékokon még kilenc előadás van hátra a tizenötből, de a csillagtetős színház máris 15 millió forint­tal túlteljesítette az erre a nyár­ra előírt 95 milliós bevételi ter­vét. A héten műsorra kerülő Jézus Krisztus szupersztárra már minden jegy elfogyott. Nem panaszkodhatnak a közön­ségre a szabadtéri játékok veze­tői: az eddigi hat előadás átlago­san 80 százalékos látogatottság­gal ment. Mint beszámoltunk róla, már az első produkció, a Re­vans után teljesült a 95 millió fo­rintos idei bevételi terv. Bátyai Edina, a játékok ügyvivője teg­nap elmondta: már 110 millió forintnál tartanak, ami kivétele­sen jó eredménynek számít, hi­szen vannak olyan produkciók, amelyektől még jelentős jegybe­vétel várható. A Revans két előadásából 90 százalékos átlagos nézettség mellett 16,5 millió forint folyt be. Az esőnap ellenére is jó ered­ménnyel zárták a két Aida-elő­adást, hiszen a Verdi-opera 80 százalékos nézettség mellett kö­zel 20 milliós bevételt hozott. Az esőnapon olyanok is jegyet vál­tottak, akik a pénteki előadásra nem tudtak volna elmenni. A múlt pénteki Balt Orient Nép­táncgála nézettsége 80 százalé­kos volt, a jegybevétel: 4,6 millió forint. A dixie-koncerten majd­nem teli volt a nézőtér, de az el­adott jegyek, azaz a fizető nézők létszáma alapján ötvenszázalé­kos látogatottsággal számolhat­nak, a bevétel is csak 3 millió fo­rint volt. A szegedi központú Diabéteszes Gyermekeket Támogató Egyesü­let idén huszonegyedszer szervez nyári oktató tábort beteg fiatalok­nak. A Zircen augusztus 4. és 13. közötti táborban a gyerekek hasz­nos ismereteket szerezhetnek be­tegségük megfelelő kezelésével kapcsolatosan. Elsajátíthatják többek között a helyes vércukor­szintmérést és az inzulinadást, és ami talán még lényegesebb: meg­tanulhatják, hogyan éljenek együtt betegségükkel a minden­napokban. Szakemberek tartanak előadásokat a speciális diétáról, illetve arról, hogyan tudják meg­előzni a gyermekek a drasztikus cukorszint-ingadozást. Szót ejte­Egyáltalán nem lehet már belé­pőt kapni erre a hétre, a Jézus Krisztus szupersztár három elő­adására. A Webber-rockopera iránt - amivel a Musical Színház vendégszerepel Szegeden - olyan óriási volt az érdeklődés, hogy akár egy negyedik előadásra is megtelt volna a nézőtér. Tavaly már sikert aratott az ukrán Virsky-táncegyüttes, amelynek augusztus 8-i előadására a drá­gább jegyek már elfogytak, de bő­ségesen lehet még kapni a fel­sőbb szektorokba szólókat. Ha­sonló a helyzet a világhírű kata­lán operadíva, Montserrat Cabal­lé augusztus 9-i áriaestjével. Ez a koncert, amelyen a Bánk bán-film címszereplője, Kiss B. Attila is fellép, kuriózumnak szá­mít, ezért sok fővárosi cég vásá­rolt üzleti partnerei számára a legdrágább, 10 ezer forintos je­gyekből. Lehár Ferenc operettjé­re, A víg özvegyre már csak a leg­felsőbb szektorokba lehet belépőt kapni. Egyelőre aránylag kicsi az érdeklődés az augusztus 17-i vi­lágzenei gálaest iránt: eddig csak a jegyek 40 százaléka kelt el. Az is közrejátszhat ebben, hogy so­kan nem tudják, pontosan mi is ez a produkció. Pedig Szerdahelyi Zoltán szervezésében igazi cse­megének ígérkezik a koncert, amelyen fellép a népszerű Ghymes, az indiai Trilok Gurtu zenekara, valamint a brit Frititi Traditional Ghanaian Drum­ming & Dancing Ensemble. Ezek a muzsikusok a világzene élvonalába tartoznak, és a legne­vesebb nemzetközi fesztiválok szívesen látott vendégei. HOLLÓSI ZSOLT nek a betegség későbbi szövődmé­nyeiről is, amellyel minden gyer­meknek tisztában kell lennie. A legfontosabb a pszichés ter­hek csökkentése. A fiataloknak meg kell bizonyosodniuk arról, hogy nincsenek egyedül problé­májukkal. A másfél órás elméleti és gyakorlati szakmai programok után kirándulnak, sportolnak és különböző kézműves-foglalkozá­sokon vesznek részt. A szegedi di­abéteszes gondozó hatáskörébe Csongrád megye mellett Békés, Szolnok és Bács-Kiskun betegei tartoznak. Közülük harmincöt is­koláskorú gyermek vesz részt a zirci táborban. MÁTÉ ERZSÉBET Jellinek Márta, a Dél-alföldi Népművészeti Egyesület vezetője és Kardos János oktatásiiroda-vezető együtt lapozgatják a pe­tíciót. Fotó: Karnok Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents