Délmagyarország, 2003. július (93. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-26 / 173. szám
SZOMBAT, 2003. JULIUS 26. « A K T U A L I S Vásárhelyi katonák „biztos " tippjei az átszervezésről Csapatok jönnek-mennek A harckocsizók talán utolsó ünnepe Vásárhelyen. Mögöttük a múlt. Fotó: TésikAttila Folytatás az 1. oldalról Egyrészt azért nem félnek attól, hogy a felújított laktanyák üresen maradnak, mert valószínű, hogy Vásárhelyen marad a NATO gyorshadtestének nagy része, illetve a magyar-román közös zászlóalj magyar kontingense is. Másrészt a laktanya - a csapatmozgások, azaz az átszervezés befejezése után a továbbiakban is - kiemelt jelentőségű marad, és az addigra tervezett 3000 fős létszámmal működik. A vásárhelyi katonák egyetlen dolgot nem tudnak, azt, mikor kezdődik az átszervezés. Többségük szerint, ha azonnal elkezdődik, akkor is legalább egy évbe telik, mire a két zászlóalj valóban elköltözik a városból. Szent Kristóf, a harckocsizók védőszentje napját ünnepelik a vásárhelyi Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandárnál. A tegnapi ünnepélyes állománygyűlésen Darabos Lajos őrnagy olvasta fel a honvéd vezérkari főnök köszöntő levelét, majd Fazekas István alezredes adta át a tatai Goldstein Roland hadnagynak „Az év legkiválóbb harckocsi alegységparancsnoka" című verseny egy harckocsizó sapkát formázó díját. Mint azt lapunknak a győztes elmondta: nemcsak azért örült az elismerésnek, mert nehéz elméleti és gyakorlati verseny eredményét, s négy kiszolgáló személyzet munkáját is elismerték ezzel, hanem azért is, mert éppen a születésnapján vehette át. B.K.A. Az elhunytak leszármazottai 400 ezer forintot kaphatnak Jóvátétel jár a hozzátartozóknak Hosszú várakozás után a leszármazottak hamarosan megkaphatják azt a jóvátételi összeget, amelyet élet elvesztése miatti jogcímen ítélt meg a magyar állam. A rendszerváltást követő, a kárpótlási törvények alapján elindult kárrendezési folyamat a végéhez közeledik. Hamarosan azok is kárpótlásban részesülhetnek, akiknek felmenői, közvetlen hozzátartozói életüket veszítették a kényszermunka, a deportálás ideje alatt, büntetés-végrehajtás során, avagy magyar bíróság által hozott halálos ítélet miatt. Mint ahogy azt Zöldi Klárától, a Központi Kárrendezési Iroda (KKI) Csongrád megyei kirendeltségvezetőjétől megtudtuk, kárpótlást azok az élő hozzátartozók kaphatnak, akik a törvényes határidőig, 1997. október 7-éig beadták kérelmüket, s kárpótlási jogosultságukat határozattal már meg is állapították illetve megállapítják. Ha a kérelmező már elhunyt, annak örökösei is jogosultak a kárpótlásra. Az eljárás hivatalból indul, az érintetteknek nem kell új kérelmet benyújtaniuk. Amennyiben az eredeti kérelmező már meghalt, s örökösei jogosultak az összeg átvételére, jelentkezzenek, mert ezzel meggyorsíthatják az eljárást. Az a legcélszerűbb, ha levelet írnak a kárrendezési irodának, és egyúttal megjelölik az örökösödés fokát, mellékelik az örökösödési arányt igazoló okiratot, mert erre szükség lesz. A külföldi okirathoz a hiteles magyar nyelvű fordítást is csatolni kell. A magyar állam 400 ezer forintot fizet személyenként, vagyis az elhunytak után jóvátétel címén. Amennyiben egy hozzátartozó, az özvegy, a gyermek, avagy a szülő adott be igénylést, számukra a teljes összeg jár, ha testvér kért jóvátételt, akkor ő mindössze 200 ezer forintot kaphat. Ha többen jogosultak az összeg átvételére, azt a személyek száma alapján arányosan kell elosztani, ugyanezen elv alapján fizetnek az örökösöknek is. Aki korábban már kapott kisebb összeget, annak a különbözetet - szintén hivatalból - kifizetik. Az érintettek a jóvátételről tértivevényes ajánlott küldeményben értesülnek. Ebben lesznek a kifizetéshez szükséges nyilatkozatok is, amelyeket kitöltve, válaszborítékban kell visszaküldeni. A jogerős határozatok dátumát követő 15 napon belül a Hadigondozottak Közalapítványa intézkedik az átutalásokról. Az eljárások elkezdődtek. Mivel több tízezer ügyről van szó, az iroda egyelőre türelmet kér. F.K. Ingatlanüzemeltetésre szerződött a cégcsoport A Wallis az Alföldön MUNKATÁRSUNKTÓL Három évre szóló megállapodást írt alá a Mol Rt. a Wallis Ingatlan Rt. leányvállalataival. A szerződés ingatlanüzemeltetésről szól, s több mint 400 létesítményre vonatkozik, az Alföld összesen 56 pontján, beleértve Szegedet is. A megállapodás részletes tartalmát a felek nem kívánják nyilvánosságra hozni, egyelőre anynyit tudni, hogy a szerződés a Trammel Crow Wallis Rt. és stratégiai alvállalkozója, a Vilati Rt., valamint az olajipari társaság között jött létre, s közel 140 ezer négyzetméternyi területre vonatkozik. A Wallis leányvállalata a Mol Algyőn és környékén, Szolnokon és Hajdúszoboszlón lévő irodaépületeinek, ipartelepeinek, raktárainak, kutató- és feldolgozó bázisainak karbantartási, üzemeltetési, takarítási feladatait látja majd el. Csak a múlt a biztos KOROM ANDRÁS A katonák nem foglalkoznak politikával. Csak parancsokat hajtanak végre. A vásárhelyi laktanya átszervezése körüli bizonytalanság azonban senkit sem hagyott hidegen az ott dolgozó ezernyolcszáz katona és civil alkalmazott közül. Ha valakit mégis, az bizony jól titkolja. Az újságírókat az utóbbi időben szinte kézen fogva vezetik a laktanyán belül, aztán meg ki is kísérik a kapun. A szigor érthető, hiszen civilek amúgy sem lófrálhatnak sehol a világon katonai objektumban. Ám most, a honvédség sokadik védelmi felülvizsgálata, azaz az újabb bizonytalanság idején, ha kimondatlanul is, de az sem engedélyezett, hogy a sajtó képviselői csak úgy leszólítsanak odabenn valakit, tudakolva a véleményét a dolgokról. Pedig a hivatásos katonák sem olyan elzárt világban élnek, ahogy éltek évtizedekig, amikor különféle kiváltságaikkal megóvta őket az állam mindenféle bizonytalanságtól. A sereg szent tehenét, melyhez tilos volt hozzányúlni, mostanában erősen piszkálja a politika, foggal, hiszen már nem elegendő úgy helyt állni, hogy egy alakulatot több célra is felajánlanak. Papíron megy a dolog, csakhogy éles helyzetben nem szakadhatnak szét két feladat között a katonák. Manapság a honvédségnek is valódi teljesítményt kell nyújtania, nem elegendő hónapokon át a fegyverzet portalanításával, a felszerelés fényesítésével vagy éppen azzal foglalkozni, hány katona tudja a legrövidebb idő alatt kitépkedni a gazt az alakulótér földjéből. A kényszersorozott állomány talán alkalmas volt erre, de a szerződéseseket már nem lehet ezzel megfogni, bárhogy is akarják. A vásárhelyi laktanya sorsa csak egy része a honvédség bizonytalanságának, melyet az alakulatokhoz felvett, majd onnét rendkívül gyorsan elmenekülő szerződésesek nagyszáma is mutat. Vásárhely külön tragédiája lenne, ha megszűnne a dandár, miután a honvédség a kevés számú nagyfoglalkoztatók egyike. Ha az átszervezés valóban olyan lesz, ahogy azt a katonák tudni vélik, akkor sem lesz rózsásabb a helyzetük azoknak, akik a munkanélküliség keserveit cserélték fel a mundérra. Igaz, a pakliban mindig is benne volt, hogy a katonáskodás nem egy otthon ülő munka. Ha kell, akár az ország túlsó végébe is át kell települnie annak, aki ezt a hivatást választja. A helyzet egyelőre még bizonytalan, azaz a nyilvánosság számára még titok. Csak egy a biztos a seregben. Az, ami már elmúlt. PORSCHE SZEGED 6725 Szeged, Vásárhelyi Pál u. 4. Tel.: 62/548-000 • Fax: 62/493-045 E-mail: posta@seatszeged.hu www.porscheszeged.hu SEAT Ibiza 1.4 16V Stella széria klímaberendezéssel már 2 690.000 Ft-tól* Felszereltség: félautomata klímaberendezés • vezető- és utasoldali légzsák • elektromos ablakemelők elől • integrált első ködfényszórók • elektrohidraulikus szervokormány rádió távirányítású központizár • immobiliser • lézerhegesztésű karosszéria A képen látható autó extra felszereltséget tartalmaz. *ajánlatunk a készlet erejéig érvényes Átlagfogyasztás: 6,4 1/100 km; CO2 kibocsátás: 154-156 g/km Csongrád megyében is termeszthetik Energiafűből lehet villamos áram Fűben fában van az orvosság - hamarosan energiafűtenger boríthatja a Csongrád megyei ugart. Fotó: Gyenes Kálmán Már hőerőművek is érdeklődnek az energiafű mint nagy jövő előtt álló, környezetbarát, megújuló energiaforrás iránt. Energiafűvel jelentős mennyiségű szenet válthatnak ki az erőművek, hozzájárulva a légkörbe kerülő szén-dioxid- és általában károsanyag-mennyiség visszafogásához. - Hogy pontosan mely fűfajnak a nemesített változata az „energiafű", amit Szarvasi-l-nek neveztünk el, egyelőre nem publikus. A nemesítés alapjául szolgáló növényanyag Közép-Ázsiából és az Alföld szikes területeiről származik - mondja Janowszky Zsolt, a szarvasi Mezőgazdasági Kutató Fejlesztő Kht. tudományos munkatársa. A cég, illetve elődje ötven esztendeje foglalkozik takarmány- és parkfüvek nemesítésével, és e munka során került előtérbe az ipari célokra alkalmas fűfélék létrehozása is, a kilencvenes évek elejétől. Ma már a kutatási eredmények gyakorlati bevezetésénél tart és az ezt biztosító vetőmag-előállításon dolgozik az intézet. Lesz igény az energiafűre: a hőerőművek - ahol az elégetett, nagy energiatartalmú, briketté tömörített energiafüvet villamosáram-termelésre használnák - máris érdeklődnek. De nemcsak briketté alakítva hasznosítható energianyerésre ez a növény: hevítés, száraz lepárlás útján pirolízisgázzá alakítható, illetve - oxigénmentes környezetben erjesztve - biogáz állítható elő belőle. - Távfűtő művek üzemeltetői szintén érdeklődnek a termék iránt. „Mini távfűtő művek" révén akár egész települések hőellátása is megoldható energiafű fölhasználásával, mely gazdaságosabb lehet a gázra alapozott fűtéshez képest. Olcsósága abból adódik, hogy az igénytelen, szárazságtűrő energiafű más növények gazdaságos termesztésére nem alkalmas, illetve művelésből - többek közt EU-elvárások nyomán - kivonandó területeken is kellő hozammal termeszthető, különösebb beruházás, gondozás nélkül, és - miután belföldi, akár helyben termesztett növényről van szó - nem is kell messze szállítani. Szilárd halmazállapotban, granulátummá - „pellet" - tömörítve családi házak kazánjainak fűtésére is alkalmas. Nemcsak energetikai fölhasználása lehetséges: kitűnő papírgyártási alapanyag is, s például fűrostlemez előállítható belőle. Ha termesztése elterjed, nem kell egész erdőket a papíripar igényeinek kielégítésére és farostlemezgyártásra „pazarolni". Szintén fontos: a vadállomány számára megfelelő életteret, táplálkozási területet biztosít az energiafű-ültetvény, vadgazdálkodási és természetvédelmi szempontból is csak pozitív tulajdonságai vannak. Szerepet játszhat továbbá a biológiai talajvédelemben: nagy mennyiségű szerves anyaggal gazdagítja a talajt, gyökérzete révén akár három és fél méteres mélységben is, védelmet jelent a - mind több gondot okozó - szélerózió ellen, s talajrekultivációra is hasznosítható. Tehát széles körben használható, új mezőgazdasági főterméket jelenthet, melynek termesztésbe való bevonásával Magyarország aktívan hozzájárulhat a légkörbe jutó káros anyagok mértékének csökkentéséhez, így a globális éghajlatváltozás folyamatának lassításához. F.CS.