Délmagyarország, 2003. július (93. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-12 / 161. szám

Szombat, 2003. július 12. SZIESZTA II. SZÁSZ ENDRE ÚJABB MŰTÉTEN ESETT ÁT Őssejtek a festő szívében MEGJELENT CSERNA-SZABÓ ANDRÁS HARMADIK KÖTETE Félelem és reszketés a levegőben A szentesi születésű író szavai szerint antihős, éppen úgy, mint novelláinak szereplői. FOTÓ: TÉSIK ATTILA Szász Endre régóta küzd szívbajával. Jó pár éve egy bypass-műtétet is végrehajtottak rajta, de már azóta is többször volt infarktusa. Orvosai mindig visszahozták az életbe, ám állapota tartósan nem javult. MTI Utolsó reménye a Németországban gyakran alkalmazott módszer, az őssejtbeültetés maradt. Ennek vetette alá magát néhány hete. A frankfurti klinika professzora is megerősítette: kilencvenöt százalékban el voltak záródva a főütőerei. A klinika orvosai a véréből és csontvelőjéből nyert őssejteket fecskendezték be a festőművész szívizmába. Csupán egy hetet töltött a Szász házaspár a német klinikán, s most odahaza, a Somogy megyei Várdán lábadozik a neves, nyolcvan felé tartó festőművész, akinek festményei, grafikái, porcelánjai és üvegei Johannesburgtól Tokióig számos helyen megtalálhatók a nagyvilágban. Sz. Hajdú Katalin, a mester fiatal felesége mindvégig férje mellett volt, s tulajdonképpen ő kutatta fel ezt a lehetőséget. Magyarországon ilyen jellegű beavatkozást nem végeznek a szakma, mint ahogy a festőművész fogalmazott, sarlatánságnak tartja -, jóllehet külföldön már régóta sikerrel alkalmazzák. A pácienst még csak elaltatni sem kell. Szász esetében ez különösen kecsegtető volt, hiszen az altatás köztudottan megviseli a szervezetet. Körülbelül három hónap múlva derül ki, hogy a befecskendezett őssejtek valóban beépültek-e a megújulásra váró szívizomba. Szász Endre néhány napot Mosdóson, a református egyház tüdő- és szívkórházában töltött, hogy beállítsák gyógyszeradagját, majd hazatért, s minden vágya az, hogy újra a régi legyen és alkothasson. Egyelőre azonban a pihenés játssza a főszerepet az életében. Nemrég, a könyvhétre jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában Csema-Szabó András harmadik kötete, mely a Félelem és reszketés Nagyhályogon címet viseli. A szentesi gimnázium egykori diákja a Radnóti Színházban - többek között - Darvasi László, Parti Nagy Lajos és Esterházy Péter társaságában olvasott fel legújabb könyvéből, melyet ő novellaregénynek nevez. - Az előző két könyvben felfedezhettünk vonásokat, melyek félreérthetetlenül Szentesről szólnak. A Félelem és reszketés Nagyhályogon mennyire emlékeztet erre a városra ? - Nagyhályog egy falu. Ha nem vagyok Szentesen, azt szoktam mondani, Szentesről szól, ha Szentesen vagyok, akkor azt, hogy nem. De nyilván nem a kisujjamból szoptam, az biztos, hogy a helyszín az Alföld, és református környezetben játszódik a cselekmény. - Sajátos levegő jellemzi ezt a kötetet? - Nem szociológiai feldolgozásnak szántam, nem az volt a cél, hogy tökéletesen hiteles legyen, hanem az, hogy visszajöjjön az a hangulat, amit sokféle szóval le lehetne írni, úgy, hogy Alföld, hogy falu, hogy kicsi, hogy Szentes... Nincs egyetlen központi figurája a könyvnek, hősök vannak benne (leginkább antihősök), akik átjárnak egyik novellából a másikba, élnek, néha meghalnak, aztán a következő részben visszatérnek. A részek stílusa nem egységes. Az egyik novellát kopogósra írtam, rövid mondatokkal, a másikat teljesen lezseren, hosszú mondatokkal, és akad köztük szigorú is. A központi figura maga Nagyhályog, a Nagyhályog-érzés. A cím egyrészt Kirkegaard Félelem és reszketés című könyvére utal, ami szerintem a filozófiatörténet egyik legnagyobb dobása, és nagyon leegyszerűsítve a hitről szól. Másrészt a Félelem és reszketés Las Vegasban című regényre, ahol az Amerikai Álmot üldözik. Nagyhályogon a Magyar Álmot keresik, mindenkinek van egy fixa ideája, és ebbe rendszerint bele is döglik. - Kihez írja a könyveit? Gondol azokra, akik olvasni fogják? - Úgy gondolom, egyedül nekem fontos ez az egész, hogy én azokat a dolgokat, amiktől csak így tudok megszabadulni, kiadjam. Nem tudom, mennyire vagyok benne, de nem magamat írom, nekem nincsenek igazán önéletrajzi novelláim, amiben elnevezem magam Petinek, és megyek az utcán... Vannak pillanatok, nagyon kicsi részletek, azokból építkezem. A következő, váci ciklusomban például van egy novella, ami arról szól, hogy egy férfinak azért megy tönkre az élete, mert túl jó galuskát tud főzni. Elindul egy családi vacsorával, később a figura lábát egy kártyapartin levágják, hajléktalan lesz. Ennek a történetnek annyi az alapja, hogy ültem egy barátomnál, aki galuskát főzött, olyan finomat soha életemben nem ettem, és azt mondtam magamban, ilyet férfi nem csinálhat. Nyilván én is pont ilyen ember vagyok, mint amilyenek a könyveimben vannak, kicsit antihős: nem vagyok se bátor, se okos, se gazdag, se erős, se szép... - Meddig lehet antihős az ember? - Nem tudom. Nekem az írás a fixa ideám. Ha belegondolunk, ma az író is antihős (néhány kivétellel), hiszen botrányosan nincs piaca a könyvnek, minimális az érdeklődés az irodalom iránt, nagyon nehéz írásból megélni, nekem például nem megy. Szépprózát ma átlagosan kilencszáz példányban adnak ki (a HVG-ben olvastam minap), az én könyveim kétezerben jelennek meg, és ez még mindig tulajdonképpen nevetséges szám. Bár megvan ennek a közönynek a jó oldala is, hiszen ahogy Darvasi Laci szokta mondani - a siker büntet. - A Radnóti Színházban együtt olvasott fel Esterházy Péterrel, Darvasi Lászlóval, Parti Nagy Lajossal Mit jelent egy ilyen névsorban szerepelni? - Baromi jó érzés. Ezt viszont tényleg sikerként élem meg, egyáltalán azt, hogy megtűrnek maguk között, és maguk mellé tartozónak tudnak. Ha bemegyek Pestre, az első utam a kiadóba vezet, ott van egy Anett nevű lány, nála elolvasom az újságot, megiszom a kávémat, elbeszélgetünk. És jó bemenni Morcsányi Gézához is, az igazgatóhoz. A Magvető szerintem ma a legrangosabb kiadó itthon, abszolút büszke vagyok, hogy oda tartozom. Gézánál van egy üveg ukrán konyakom, amiből csak én ihatok, a múltkor kért belőle más, mire azt a választ kapta, hogy abból nem lehet, mert az a Csemáé... - Az ÉS-ben sorozatban közölt Apám hasát mikor olvashatjuk könyvben? Édesapja mit szól hozzá? - Soká, mert még nincs kész. Apámnak, azt hiszem, tetszik, mert van humora. Meg kell mondjam, apámnak tényleg jelentős hasa van. Amennyit eszik, ahhoz képest nincs nagy hasa, de ahogy tud enni, az őrület, maga a gasztronómia. Bemegy az étterembe, előveszi a cigarettásdobozból az erős paprikát, belemorzsolja, gyöngyözik a homloka, és eszik. Igazán mondom, fantasztikus látvány. És ezen a hason keresztül láttatom a világot az Apám hasában... BLAHÓ GABRIELLA Szász Endre és felesége várdai otthonában. FOTÓ: MII Nyári játékok Esztergomban Két Szörényi-mű ősbemutatója, Hobo eddig csak kétszer előadott dramatikus koncertje szerepel operák, táncjátékok és más zenés darabok mellett az Esztergomi Nyári Játékok műsorán. A július közepétől induló második évad kiemelkedő eseménye lesz Szörényi Levente-Bródy János István a király című rockoperájának ünnepi előadása. A mű ősbemutatója húsz évvel ezelőtt volt Budapesten. Az augusztus 19-20-i díszelőadás különlegessége lesz két Szörényi-ősbemutató, az Ének a csodaszarvasról című zenekari szvift, illetve a Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet! című regényének szövegrészleteire épülő Elég volt! kóruskantáta, amelyben a szerző szólót énekel. PODMANICZKY SZILÁRD Anyák napalmja Egy kisfiú útnak indul, hogy a városban lemezt vásároljon, de maga sem gondolná, míg célját eléri, micsoda kalandok várják... Útközben iszonyatos hasmenés fogott el. Vagy hát nem is hasmenés, hanem az az érzés, amikor egy pillanatra megtorpan az ember, a gyomra maró-égető anyagként megfordul, a szemei acélosan lecsapnak a földre, majd szétnéz, mi, milyen távol esik tőle, s aztán agyának legalább 100 megabájtos adatátviteli sebességével megpróbálja apróra feldolgozni a helyzetet, amelynek megoldása mégis csak egy toaletthelyiség képében jelenik meg. A kis, falusias utcán nagy forgalom volt, az útszéli árkot igen sekélyre vájták a szakmunkások, nyilván errefelé kevés a csapadék, megmászható fa nem mutatta magát, meg hát az egy külön technika. Nem volt mit tenni, a hozzám legközelebb álló ház kapuját feltéptem, be a házba. De nem találtam a vécét. Már mindjárt a háziasszony állta el előttem az utat: „Nézd már, apuci, itt egy kisgyerek. Nem ilyent akartál te is egyet?" A férfi a konyhában tömte magába a véres hurkát sült burgonyával és hagymás savanyú káposztával. „Acce ma ha fomna ba e gerek", mondta apuci „Mi bajod van?" S abban a pillanatban a férfi torkára szaladt egy hosszú káposztacsík, és megkezdte nagy ívű fulladozását. Nem, pontosabban, újra: a férfinak nem volt módja válogatni a pillanatok között, hiszen már minden eldőlt akkor, mikor a spájzban véletlenül a céklás üveg helyett a hagymás káposztásat vette le, s most, hogy közelébe került a fulladásos halálhoz, átfutott rajta a bizonyosság: a legutóbb csak eljátszotta kezével, hogy papírpénzt gyömöszkél Szent Antalnak a perselybe. Az asszony nem sokat teketóriázott, a férje fuldokolt. Összeszedte minden erejét, és a hátára csapott. A férfi nem állt kötélnek, fulladt tovább. A nő megint lesújtott, de most kétszer egymás után, hogy a dupla rezonancia szabályát kihasználva megmentse ez ipse életét. Én meg csak néztem, mint egy kis fityfiritty. Az asszony nem keseredett el, sőt eszébe nem jutott orvosért telefonálni, vagy kikeresni a padláson a könyves szakajtóban az Életmentési ábécé 1963-as kiadását, amelynek rajzait felkérésre a helyi sírköves készítette. Hanem akkor már adva volt a helyzet, a légy, amely kettő, és a csapkodás. Nekiesett az urának, hogy megmentse az életét, csak úgy cifrázta a csapkodást, érezte, most végre eljött az ideje, és minden sérelemért elégtételt vehet, minden szemrehányásért, a kocsmából hazatérve elkövetett erőszakos nemi közösülésekért, amely szédült állapotok odáig fajultak, hogy a férfi egyik heréje fönnakadt és beszakadt az ágy kerevetén, s a műtét után egyértelműen nem juttathatta feleségét magzathoz, legfeljebb kisebb porciózású örömhöz, de hát milyen öröm az, amit folyton mocskos bűntudat körít. A férfi fuldoklott, torkából lógott ki a több méter hosszú káposztaszál, a nő meg csépelte, úgy tízszeres vadsággal, ahogy lluska mossa Jancsi zakóját Pornóapáti térségében, a jó sodrású Pinka:patak partján. Én se haboztam sokáig, a konyhaablakon át megláttam az udvari rötyit, és mint aki amerikai nehézbombázókkal felfegyverzett szalmonellavírusok elől menekül, magamra csaptam, bekallantyúztam a vécéajtót. Szerencsémre a fertőtlenítő klórmész szaga túlharsogta ez élelmiszer-kegyhely önön magától dúsuió szagát. Karomba és lábamba megkönnyebbülés költözött, végigfutott rajtam, mint elítélt tekintete a bitófán. Aztán hallgattam, odakint igen velős csend honolt, s félő volt, majd fél napot tölthetek azzal, hogy ismételt és ismételt tanúvallomást teszek a rendőri szerveknek, akik elsősorban azt nem fogják érteni, hogy kisgyerekként hogyan voltam képes, ha csak félig is, végignézni egy ilyen brutális jelenetet „Hát hiába tévézel, te, gyermekem, szólítsá törzs (...) őrmesternek, gyermekem, hát hiába vakulsz meg az 1062x819 felbontású képcső előtt, nem ugrik be a felirat: 14 éven alullaknak nem ajánljuk!?" „Ó, mister Beán, mondom majd, azt hittem, ez verekedés, fogalmam sem volt róla, hogy előjáték!" De túl voltam a lényegen, mármint helyi Idő szerint, s idejét láttam lelécelni. Felhúztam a gatyácskámat, kilöktem a kallantyút, s feltártam az ajtót. Azt hittem, vendégségbe jöttem! Ott állt előttem a férfi és a nő, egybekarolva, közöttük tálalókocsin egy óriási torta, s benne körben színes gyertyák, lobogtak, mint egy szarkofág a perui bozóttűzben. „Légy a gyermekünk", mondta a nő azonnal, hogy rám mint tárgyra térjen, „látjuk, az emésztésed jó, még hasonlíthatsz is apádra." S akkor megmozdult a fűben a gumislag, és mint egy kígyó, lassan fölmászott a tortára, átfúrta magát, majd lassacskán a két „szülőre" tekeredett, végül így szólt: „Eszedbe ne jusson mástól bármit is elfogadni! Főleg ha vécé után nem mostál kezet. Bármit adnak, mondd azt, hogy nem vagy éhes! De ha mégis erősködnek, kérd meg őket, csomagolják be, és hozd haza nekem." És mintha nem történt volna „semmise", kiléptem az utcára.