Délmagyarország, 2003. július (93. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-10 / 159. szám

Csütörtök, 2003. július 10. BIZALMASAN 9 LEVÉLFÉLE Megszokhatta már, nyájas olvasó, hogy mostanában az álmaimmal traktálom Önt. Nem azokkal persze, amelyek éjszakai nyugodalmamban látogatnak meg. Már csak azért sem, mert jó részükre reggelre már nem is emlékezem. Oly dolgokról merengek én, melyektől szebbé, élhetőbbé válna egyre dübörgőbb, durvább, egymással alig törődő világunk. Somogyvámoson jártam a minap, a Krisna-völgy fennállásának 10. évfordulós ünnepségeire voltam hivatalos. Érdeklődő emberként és újságíróként egyaránt az izgatott a legjobban, hogy a völgylakók közül ki milyen élmény hatására lett Krisna-tudatú hívő, s miért él egy, a mi közép-európai kultúránktól olyannyira különböző életet a szelíd somogyi dombok között. Kísérőnk, a művészeti stúdió fiatal, kedves munkatársa is elmesélte a saját történetét, amelyből nagymamája viselkedése lepett meg a legjobban. Mikor meghallották, szülei nem tiltakoztak döntése ellen, de nagyanyja nem érte be ennyivel. Többször is elkísérte Istvánt a hűvösvölgyi templomba. Megnézte szertartásaikat, hallgatta közös éneküket, imájukat, elbeszélgetett velük. Sok mindent nem értett a sokadik látogatás ellenére sem, de megnyugodott, unokája nem keveredett rossz társaságba. Amikor István kíváncsi szimpatizánsból hívő lett, s leköltözött a Krisna-völgybe, oda is ellátogatott. Aprólékosan kifürkészett mindent, kifaggatott mindenkit. A szülőkkel azóta is rendszeresen lejár a mára turisztikai látványossággá előlépett „kis Indiába". Jó pár éve már, hogy a „királyi" televízióban azóta megszűnt Civil kurázsi című műsorom okán Tolerancia-dijat kaptam. Nem éreztem különösebben rászolgálónak magam. Amíg tehettem, tettem a dolgom, tudósítottam a civil társadalom követendő cselekedeteiről. Ha még mindig tehetném, következő műsorom István nagymamájáról szólna. Mert számomra ez a hetven-egynéhány éves asszony - ismeretlenül is a tolerancia jelképévé vált. A megértő elfogadásé, amely oly kevesek sajátja manapság... BAYER ILONA Wimbledon Serena Williams alig néhány napja hódította el ismét a wimbledoni teniszverseny első helyét, így nem csoda, hogy lassacskán a sporton kívül is keresi a siker lehetőségét. Könnyen lehet, hogy a fiatal teniszcsillagból hamarosan hollywoodi sztár lesz. Amerika egyik legnépszerűbb sorozatában, a Street Time-ban fog majd szerepelni. Persze egyelőre még csak epizódistaként, ám ha beválik szerepe, akkor végleg felkerülhet a neve a stáblistára. A MAGYAR PÁROK TITKOLÓZÓBBAK, MINT A LENGYELEK(?) Ha haraggal ér véget a nap A magyar házaspárok kevesebbet beszélgetnek saját kapcsolatukról, mint a lengyelek, a csehek és a szlovákok állapította meg egy felmérés nemrég. A viszonyítás megmosolyogtató, az már kevésbé, hogy az eredmény hallatán a pszichológus, a családgondozó és a lelkész sem csodálkozik. Azt mondják: aki gyerekkorában kevesebbet látja a szüleit, nagyszüleit beszélgetni, és az iskolában nem felel, hanem dolgozatot ír, az felnőttként sem találja a megfelelő szavakat, amikor mondania kellene valami fontosat. Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában egy időben készült el az a felmérés, amely a házastársak egymás közötti kommunikációját vizsgálta. A kutatás kezdeményezői arra voltak kíváncsiak, mit titkolnak egymás előtt a férjek és a feleségek, illetve, miről szeretnének többet beszélgetni egymással. Kiderült, hogy a leggyakrabban mindenütt azt titkolják a házastársak, ténylegesen mennyibe került az a ruha, cipő, könyv, horgászbot, amit épp vásároltak. A magyar nők 62 százaléka mondta azt, hogy házastársa minden fontosat tud életének korábbi kapcsolatairól, s ezen a téren a magyarok a jelek szerint ugyanolyan közlékenyek, mint az amerikaiak. Dr. Szilágyi Vilmos pszichológus ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta: a múlt ismerete segítség lehet abban, hogy a partnerek megértsék egymás reakcióit, érzéseit. Ugyanakkor a magyar házasoknak csupán a 17 százaléka szeretné, ha a partnerük velük kapcsolatos kérdéseket tenne föl nekik. A cseheknél ez az arány 31, a szlovákoknál 37, a lengyeleknél 42,5 százalék. íme: számokkal is igazolható, hogy létezik magyar, cseh, lengyel, szlovák mentalitás - sugallja a felmérés. A mi tizenhét százalékunk azonban megdöbbentő. Legalábbis, első pillantásra. - Nem csoda, hogy a felmérés ezt az eredményt hozta mondja a megkérdezett családgondozó. - Hiszen azok a húszon- és harmincéves fiatalok, akik mostanában családot alapítanak, a hetvenes években kulcsos gyerekek voltak. Hamar önállósághoz szoktak, hamar megtanulták, hogy nagyon sok problémát egyedül kell megoldaniuk, mert szüleik a főállás mellett másodállást is vállalnak, miközben éveken át építik a családi házat. Bár ügyesebben intézik hivatalos ügyeiket, és kreatívabbak a munkahelyükön, kevesebb lehetőségük volt arra, hogy megtanulják a családon belül használatos - normális - magatartásmintákat. Szüleik még könnyebb helyzetben voltak, hiszen ők zömmel többgenerációs családban kezdtek fölnőni, ahol mindig az egész család foglalkozott a gyermekekkel. A mostani fiatalok, és gyerekeik azonban kevesebbet beszélnek egymással, és ez nem csak a párkapcsolataikat determinálja, de többi, úgymond, emberi kapcsolataikat is. Bár banális ötletnek tűnik, de szerintem jó lenne, ha iskolában tanítanák azt, hogyan kell beszélni - fogalmaz a szakember. - Mi az iskolában az érdemjegyeink nagyobbik részét szóbeli feleletre kaptuk, most viszont inkább dolgozatot íratnak a tanárok - mondja a makói Kotormán István, aki maga is családos ember, református lelkész, és egyháza révén egy általános iskola működtetője. - Ez apróságnak tűnik, de szerintem hozzájárul ahhoz, hogy a mai fiatal emberek kevésbé közlékenyek; nem tudnak hogyan hozzáfogni mondandójukhoz, inkább hallgatnak - otthon is. És ez az állapot nem csak a házastársi kapcsolatok számára káros; hol vannak már azok a régi baráti társaságok, késő estig tartó beszélgetések, közös szalonnasütések? A hallgatás, elhallgatás, titkolózás oka gyakran az, hogy sokan úgy gondolják, az idő mindent megold; a konfliktusokat is. Pedig a szálka, ami a kézbe fúródik, s beletörik, nem hull ki magától, csak elmérgesedik. A lelkész arra emlékeztet, hogy a számára legfontosabb könyvben az áll: „ne menjen le a nap a te haragoddal!" Aki ezt írta, tapasztalatból tudta: ha nem is azonnal, még aznap meg kell beszélniük minden sérelmet a pároknak, ez lehet az alapja egy olyan kapcsolatnak, amelyben nincs szükség titkolózásra. B. A. A kreatív köszönömök A köszönömkulturaban mindig a hölgyek járnak az élen, ők értenek hozzá, hogy a szívességekre, ajándékokra reagáljanak, azokat „nyugtázzák". Mi tagadás, lehetnénk e téren kreatívabbak is. A köszönet kifejezésének módjai sokfélék, ám a legtöbbször a sablonosat választják: az apróbb-nagyobb szívességért, szolgálatért, segítségért egy csokor virág, egy üveg ital, egy doboz bonbon „jár". Pedig az, aki a kedvünkért megtesz, elintéz, elkészít valamit, több figyelmességet érdemelne. A köszönöm lehet különleges, elegáns, bohókás. A köszönömajándékon érződhet a személyesség, az odafigyelés, az egyediség. Csak egy kis jó szándék, némi kreativitás kell hozzá, hogy eredetiek legyünk, s igazán örömet szerezzünk. És jó bizonyítványt állítsunk ki magunkról is. Az alkalomhoz, a kapott szívességhez persze igazodni kell, az aránytalanság - legyen az ötlet bármilyen eredeti - kínos is lehet. A személyesség viszont garantáltan kamatozik. Például ha már mindenképpen desszertdobozra futja a fantáziánkból, legalább tudjuk meg, milyen fajta csokit szeret a megajándékozott. Ez érvényes a virágra is, lehetőleg a kedvencét vigyük. Az ital pedig nyilvánvalóan sokkal elegánsabb lesz, ha névre szólóan felcímkéztetjük. A köszönömkosárba az obligát édesség-kávé-csoki-tea-szesz mellé (helyett) - ha az illető szeret főzőcskézni - kerülhet néhány különleges fűszer vagy olaj. Sőt: a finom falatok kedvelőjét, ha például szomszéd, meg lehet lepni köszönetképpen egy tálcán szépen feltálalva átvitt, specialitásunkat kínáló ebéddel. Vagy vihetünk egy szép fémdobozban a saját készítésű sütinkből. Virág helyett ötletes köszönő lehet egy fűszernövény, amit a konyhába illő kaspóba teszünk. A bolti csokornál többet érhet egy saját készítésű ikebana a kertünk virágaiból. A kertészkedést kedvelő közeli ismerős biztosan örül néhány ritka, új virágmagnak, amihez esetleg kerti szerszámot, piknikező eszközt is csomagolunk. Meg persze sokan „díjjazzák" a kertészeti szakirodalmat is. A könyv általában illő köszönömtárgy, ám az is illő, hogy figyeljünk arra, mit olvas szívesen az, akit megajándékozunk. Odafigyelésünket kifejezheti, a meglepetést fokozhatja, ha a könyvbe kerül egy köszönőkártya, személyes sorainkkal, illetve egy idézettel. A személyesség, a testreszabottság kifejeződhet apró, bohókás ajándékokban is, némi idő ráfordításával ezerféle apró cikk kínálkozik az erre szakosodott boltokban. Ám az fontos, hogy mindez ne legyen hivalkodó, természetesen történjék - az elegáns köszönömnek ugyanis sajátja, hogy a megprezentált nem érzi úgy tőle magát, mintha „lekenyerezték", roszszabb esetben, hogy „kifizették" volna vele. SZABÓ MAGDOLNA Jósszövetség lakul t A Müller Rózsa vezetésével létrejött egyesület kimondott célja, hogy tömörítse azokat a jóslással, asztrológiával, kártyavetéssel, jövendőmondással, általában ezoterikával foglalkozó szakembereket, akik munkájukkal nevet szereztek maguknak. A szövetség alapítói el kívánják érni, hogy a szövetségben kizárólag igazi ezoterikus gondolkodású emberek tevékenykedjenek, ugyanakkor elutasítják a kóklerek, csalók közeledését. Ahogy az alakuló gyűlésen elhangzott, meg kell szüntetni azt a jelenlegi állapotot, hogy bárki, kezében egy pakli kártyával jósnak mondhassa magát. Ezek a magukat jósként, asztrológusként, netán sámánként feltüntető emberek olyan végzettségekkel és címekkel - főpap, főmágus, stb. - „tüntetik ki" magukat, amelyek a valóságban nem is léteznek. A szövetség éppen ezért tervezi tanfolyamok szervezését, vizsgáztatást és oklevél kiadását is, így biztosítva a szakma színvonalának emelését. A szövetség tagjai hadat üzennek a különböző misztikus rendeket alapítókkal, mert véleményük szerint a minden alapot nélkülöző társaságok az emberek félrevezetését szolgálják. Az alapítók biztosak abban, hogy munkájukkal komoly rangot szereznek a jóslás tudományának, és visszaszerzik magának a jós szónak régen elvesztett rangját. Az igazi jóslás, jövendőmondás hagyománya ugyanis egyidős a magyarság történetével, ennek megőrzése és erősítése elsődleges fontossággal bír. Az alapító tagok kinyilvánították, hogy az emberek életének jobbá és szebbé tételéért fognak a szövetség keretein belül is dolgozni. K. Á.