Délmagyarország, 2003. július (93. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-09 / 158. szám
• AKTUÁLIS» 5 Sikeres volt Szeged bemutatkozása Budapesten Középpontban áll a logisztika Szeged gazdasági helyzetéről és a befektetési lehetőségekről tartott tájékoztatót nagyvállalatok képviselőinek Botka László polgármester Budapesten. MUNKATÁRSUNKTÓL Botka László, Szeged polgármestere hétfőn este Budapesten, a Hotel Mercure-ben hagyományteremtő szándékkal találkozott hazai és nemzetközi cégek képviselőivel azért, hogy informálja őket a város gazdaságáról és a kínálkozó befektetési lehetőségekBOTKA MEDGYESSYNÉL A nyári szünetben intenzív lobbitevékenységet folytat a fővárosban Botka László. A szegedi polgármester kabinetfőnökétől, Solymos Lászlótól megtudtuk, hogy a polgármester tárgyalt már az EU-nagykövettel, hétfőn a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban tett látogatást, ma este pedig Medgyessy Péterrel találkozik. A kormányfővel folytatandó megbeszélésen várhatóan téma lesz az M5-ÖS autópálya továbbépítésének ügye, szóba kerül a Pick Rt. helyzete, illetve az ISPA-támogatással Szegeden megvalósuló környezetvédelmi beruházások kérdése is. ről. A polgármester kérdéseinkre válaszolva elmondta: sikeres volt a Budapest Business Club által szervezett találkozó, amely Szeged történetében az első, de remélhetően nem az utolsó volt. Információi szerint hasonló bemutatkozást korábban csak Debrecen és Pécs rendezett a fővárosban. A megjelentek, több mint húsz nagyvállalat képviselői az építőipart, a szolgáltatásokat, az energetikát, a kereskedelmet, az informatikát, valamint a szállítmányozást reprezentálták. Botka tájékoztatójában elsősorban az épülő logisztikai központra, valamint a szegedi munkahelyteremtést elősegítő önkormányzati rendeletekre hívta fel a figyelmet. Arra többek között, hogy a 200-300-400 új munkahelyet létrehozó befektetők a 2003. évi árbevétel-növekmény után egy adóévre 50-70-100 százalékos adókedvezményt élvezhetnek. A kedvezmény három esztendeig él. Botka László kérte a cégek képviselőit, lobbizzanak együtt annak érdekében, hogy az M5-ÖS autópálya minél előbb tovább épüljön Szegedig és az országhatárig, valamint vonják be az országos matricás rendszerbe. Ez ugyanis nem partikuláris érdek, hanem az egész ország számára fontos ügy - tette hozzá. Az est végén a jelenlévők közül többen jelezték, hogy a közeljövőben szeretnének majd személyesen Szegeden tájékozódni a lehetőségekről. A szegedi nyár mediterrán hangulatához az esti szabadtéri rendezvények is hozzátartoznak. A boszorkányok pláne! fotó. Karnak Csaba mesteri hivatal városüzemeltetési irodájának vezetője közölte: eseti engedélyt adnak ki az esti hangos rendezvények szervezői számára. Általános szabály nincs, mindig az adott program jellegétől és helyétől függően mérlegelnek. Az irodavezető PECSETT CSÖNDES AZ ÉJSZAKA Pécsett a városháza előtti Széchenyi tér a rendezvények egyik legkedveltebb helyszíne, de az önkormányzat vezetése nagyon megfontolja, ki és meddig kaphat engedélyt. Csak nagyon kivételes alkalmakkor tart egy-egy zajos rendezvény este tíz óránál tovább, ezeket is az önkormányzat szervezi - tudtuk meg Füredi Józseftől, a pécsi önkormányzat hatósági főosztályának munkatársától. Hasonló információkat kaptunk a győri városházán is. A rendezvényeket ott legkésőbb tizenegy órakor be kell fejezni. szerint egyre több rendezvényszervező szeretne késő éjszakáig, hajnalig tartó zenés műsorokat engedélyeztetni. - Ha Szeged pezsgő fesztiváli hangulattal akarja várni a vendégeket, akkor bizony az időnként elkerülhetetlenül zajjal jár - véli az önkormányzat protokoll-tanácsadója. Boros Gyula, aki maga is egy zajos rendezvény, a Szegedi Ifjúsági Napok újjáélesztésén fáradozik, hozzátette: olyan megoldást kell találni, hogy a városlakók számára se legyen elviselhetetlen a fesztiváli szezon. MOLNÁR B. IMRE Kenyeres Lajos kerekes székével csak nehezen tud felkapaszkodni a félig kész emelkedőn. Fotó: Miskolczi Róbert A híd adottságai miatt nem lehet olyan lapos rámpát építeni a szegedi Bertalan híd alatt, amelyen a kerekes székesek is könynyen átgördülhetnek. Több mozgássérülthöz hasonlatosan Kenyeres Lajos is örömmel értesült, hogy a Bertalan híd rekonstrukciója során a fogyatékkal élőkre is gondoltak. A híd szegedi lába alatt vezető járda meredek lépcsőjét ugyanis egy rámpával helyettesítik, amely a gyalogosok számára is megkönynyíti az-átkelést. A kerekes székesek is végre úgy haladhatnak el a híd alatt, hogy nem kell a rendkívül forgalmas, és veszélyes úttestre gurulniuk. A gyakorlati próbánál azonban kiderült, bár a rámpa sokkal jobb, mint a lépcső, mégsem tökéletes. Az emelkedő ugyanis nagyobb szöget zár be a járdával, mint ahogyan az ideális lenne. Márpedig ezen a kerekes székesek csak igen nagy nehézségek árán tudnak feljutni. Igaz, a rámpa még nincs teljesen kész. Kenyeres Lajos éppen ezért még idejében figyelmeztetett: a legjobb szándék ellenére sem tökéletes a megoldás. Rigó Mihály, a Csongrád Megyei Közútkezelő Kht. műszaki igazgatója kérdésünkre elmondta: a híd rekonstrukcióját tervező Jójárt János mindent elkövetett azért, hogy a kerekes székkel közlekedők is könnyebben átjuthassanak a híd lába alatt. A helyszíni adottságok azonban nem tették lehetővé, hogy laposabb szögben emelkedjen a rámpa. Az egyik oldalon ugyanis a zebrán túl nyúlna a lejtó, a másikon pedig nincs meg a támfal, amelyhez támaszkodhatna. K.B. A kerekes székeseknek túl meredek a rámpa Csak a lépcsőnél jobb Egy fesztiválváros zenebonából is többet enged meg magának Erdei címmeccset játszhat Szegeden Folytatás az 1. oldalról Anyja csak három héttel később értesült a hírről Meghalt egy rab a Csillag börtönben Valami azonban történt május közepe óta, hiszen a kiszivárgott hírek szerint mégis lesz Universum-bokszgála Magyarországon, mégpedig Szegeden. Dámosy Zsolt tegnapi megkeresésünkkor nem cáfolta értesüléseinket, miszerint szeptemberben a szegedi sportcsarnokban vívhat címmeccset Erdei Zsolt. A menedzser közölte: a tárgyalások elkezdődtek, s a jövő héten már konkrétumokkal tud szolgálni. Solymos László, a városháza kabinetfőnöke érdeklődésünkre elmondta: noha Botka László polgármester pár nappal ezelőtt fogadta hivatalában a gála szervezőit, részletekről, konkrétumokról nem esett szó. A polgármester hangsúlyozta a megbeszélésen, örülne annak, ha Szegeden rendeznék meg a bokszgálát. Ennek érdekében a város megtesz minden tőle telhetőt. A derbit csak az akadályozhatja meg, ha Erdei Zsoltnak a hét végén nem sikerül megverni az olasz bajnok Massimiliano Saianit. Nacsa József, a Csongrád Megyei Ökölvívó-szövetség elnöke, a Magyar Ökölvívó-szövetség elnökségi tagja kérdésünkre, elképzelhetőnek tartja-e, hogy Madár kevesebb, mint két hónap alatt két címmeccset játsszon, azt válaszolta: ezt el tudja képzelni Erdeiről. sz. c. sz. A Szegedi Fegyház és Börtönben meghalt az a 46 éves férfi, akit tavaly élettársa megöléséért nem jogerősen 13 év fegyházra ítélt a Békés Megyei Bíróság. MUNKATÁRSUNKTÓL Az elhunyt rab édesanyja a tegnapi tárgyaláson tudta meg, hogy fia három hete szívinfarktusban meghalt. A börtön vezetése ugyanis azt a személyt tájékoztatja az elítéltek sorsáról, akit kapcsolattartóként megjelölnek. A férfi apját nevezte meg kapcsolattartóként, így őt értesítették a halálhírről. Az apa, aki látogatta fiát a börtönben, úgy nyilatkozott, hogy ő kívánja eltemettetni a fiát. Elvált feleségét, a férfi édesanyját nem értesítette. Az aszszonyt egyébként bűnpártolással vádolják. Tavaly nyáron a most elhunyt férfi ittasan leütötte, majd késsel és csavarhúzóval halálra szurkálta élettársát. A holttestet több napig lakásán tartotta, a tetem eltüntetésében édesanyja segített neki. Az idős asszony védője szerint a férfi rendszeresen verte édesanyját, és kényszerrel vette rá, hogy segítsen neki a holttest elrejtésében. Parkolót adtak át a Puskás utcában Szegeden az újrókusi Puskás utcaiak parkolási gondjain segít az új, 15 férőhelyes kocsibeálló. MUNKATÁRSUNKTÓL Ha szükség lesz rá, a Szatymazi utca felé akár duplájára is bővíthető a tegnap, az újrókusi Puskás utcában átadott parkoló. A környéken lakók már régen igényelték, hogy a panelházak mellé tervezett szűkös gépkocsiparkoló több autót legyen képes befogadni. A bővítésre már csupán az utca túloldalán volt lehetőség, ahol 700 ezer forintért 15 jármű számára alkalmas területet alakítottak ki. A munkálatok költségét képviselői alapjából Kalmár Ferenc fedezte. Ősszel a kivágott fákat is pótolják. Néhány napon belül egy táblát is kihelyeznek, amely a helyes parkolási módot mutatja. a zene - A szegedi szabadtéri programokat a rendszeres közművelődési fórumok alkalmával egyeztetik. Ezeken a városi intézmények, civil szervezetek és a rendezvényeket szervező cégek képviselői vesznek részt - tájékoztatta lapunkat Czenéné Vass Mária. A polgármesteri hivatal kulturális irodájának vezetőhelyettese hozzátette: sokszor az intézmények későn adják meg pontos programjaikat, így lehetséges az, hogy egymást zavarják műsoraikkal. Már most készül a jövő évi programok naptára, de egyelőre csak a legfontosabb rendezvények, így például a Szegedi Szabadtéri Játékok és a városháza udvarán tartott színházi előadások időpontja adott. A többi program helyszíne és időpontja csak jóval később derül ki, elsősorban azért, mert ilyen korán egyetlen szervező sem tudja, mennyi pénze lesz a következő évben. Czenéné elmondta: noha a szabadtéri időpontja adott, programja még nem tervezhető, csak később, pedig a turisztikai kínálatban pár hónap múlva már ennek is szerepelnie kellene. - Hogy mennyire lehet hangos egy rendezvény, azt az önkormányzat a terület jellegétől teszi függővé. Lakóterületen éjjel 40, nappal 50 decibel hangerő a megengedett - mondta lapunknak Molnár László. A polgárfotó: Miskolczi Róbert Késő éjjelig szólhat Mozgalmasak a szegedi hétvégék, hiszen egymást érik a programok. Szegeden késő éjjelig szólhat a zene, más városokban azonban jóval szigorúbb a szabályozás. Egy fesztiválváros polgárainak azonban „mellékhatásokkal" is számolniuk kell. Kalmár Ferenc önkormányzati képviselő tegnap délelőtt vette át a parkolót.