Délmagyarország, 2003. július (93. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-08 / 157. szám
Kedd, 2003. július 8. GYÓGY-ÍR 9 A férfiak biológiai órája Régóta ismeretes, hogy minél idősebb egy nő, annál problémásabbá válik számára a teherbeesés, míg a férfiak - legalábbis elméletileg - halálukig nemzőképesek maradnak. Egy 1200 állapotos asszonyon elvégzett vizsgálat során a nagy-britanniai University of Hull munkatársai viszont arra az eredményre jutottak, hogy a korral a férfiak is egyre nehezebben nemzenek utódot adja hírül az Origó internetes újság. A teherbeesés számos körülményére vonatkozó kérdéssort tettek föl a felmérésben résztvevőknek, így kiderült, hogy azoknak, akiknek 45 évesnél idősebb partnerük volt, lényegesen hosszabb időre volt szüksége, mígnem sikerült teherbe esniük. Az eredmények értékelésekor számos faktort a szexuális aktus gyakoriságát, az asszony korát - vettek figyelembe. Az adatokat összevetve kiderült, hogy az 1200 pár felének három hónap alatt sikerült a megtermékenyülés, 95 százalékuknak egy éven belül. A 45 év fölötti férfiaknak viszont ötször annyi időre volt szükségük a megtermékenyítéshez, mint fiatalabb társaiknak. - A kor tehát nem csupán a nők fogamzóképességére hat, tehát nem csak a nők problémája - nyilatkozta a kérdésről Dr. Marian Damewood, az American Society of Reproductive Medicine (ASRM) elnöke. A tanulmány eredményeit az ASRM lapjában, a Fertility and Sterility című tudományos folyóiratban tették közzé. A KÉK TABLETTA - SZÍVBETEGEKNEK IS? Beszélgetés a szívgyógyásszal Öt éve került a világ gyógyszertáraiba a férfiak merevedési zavarát sikeresen kezelő kék tabletta. Annak a 20 millió férfinak többsége, amelyik eredményesen használja a kék tablettát, abból a korosztályból kerül kl, melynek tagjai között már gyakori a koszorúér-betegség vagy a magas vérnyomás is. - Alkalmazhatják-e ezek a férfiak a merevedési zavar elleni gyógyszeres kezelést? kérdeztük dr. Matos Lajos szívgyógyászt. - Természetesen igen, csak ha valaki tudja, hogy szívbeteg, például már volt szívinfarktusa, vagy fizikai terhelésre rendszeresen érez mellkasi fájdalmat, tehát anginás panaszai vannak, annak teherbírását megfelelő szívgyógyászati vizsgálatokkal tisztázni kell. - Amikor használni kezdték, sok történetet hallhattunk, hogy a kék tabletta bevétele után volt olyan beteg, aki meghalt, vagy infarktust kapott. Veszélyt jelent-e ennek a gyógyszernek a bevétele a szívműködésre, vagy a vérnyomásra? - A kék tabletta forgalomba kerülésének idején ilyen esetekről gyakran beszéltek, vagy a média is hírt adott. Az egészségügyi hatóságok minden esetet egyenként kivizsgáltak, hogy valóban volt-e összefüggés a gyógyszer és a rosszullét között. Gyakran az derült ki, hogy a betegről csak föltételezték a kék tabletta használatát, de persze, voltak olyan betegek, akik ténylegesen a gyógyszer bevételét követően lettek rosszul. Ma már tudjuk, hogy egy bizonyos gyógyszercsoport tagjaival, a koszorúér-betegségben adott nitrát-készítményekkel és az úgynevezett nitrát-donorokkal egy időben nem szabad a kék tablettát bevenni, mert a kétféle gyógyszer együttes hatása nagyfokú vérnyomáscsökkenéshez vezethet. - Ez nem azt jelenti, hogy egyszerűbb, ha az ilyen betegek nem is próbálják bevenni a kék tablettát? - Ez egyáltalán nem ezt jelenti. Biztonságosan használhatják, csak azt kell megbeszélni a kezelőorvossal, szívgyógyásszal, hogy mi történjen a szívpanaszok ellen szedett gyógyszerekkel, mivel helyettesíthetők a nitrát tartalmú tabletták, vagy a nitráttapasz. Egyébként ezeknek a szereknek a kölcsönhatása érthető: két igen hatásos értágítónak a vérnyomáscsökkentő tulajdonsága összeadódik és ez már sok a jóból... Az öt év alatt egymilliárd tablettát "beszedő, mintegy 20 millió férfi tapasztalatai alapján az a meglepő, de érthető eredmény derült ki, hogy a kék tablettát az előbbi óvatossági rendszabályok szerint használó szívbetegek között kevesebb infarktus, vagy szélütés fordult elő, mint az azonos korú, hasonló állapotú, de a merevedési zavart gyógyszerrel nem kezelő betegek között... - Ez hogyan lehetséges? - Az a magyarázata, hogy a kék tablettát az anginás fájdalmak megelőzésére, szívgyógyszerként fejlesztették ki, és enyhe mértékben volt is ilyen hatása, csak közben azok a férfibetegek fölfigyeltek a ma már jól ismert fő hatásra, akik mellkasi fájdalmaik kezelésére, kipróbálásra megkapták. Ebben a gyógyszerfelfedezésben a betegeknek óriási szerepe volt és az eredmény sok millió férfi életének minőségét alapvetően megváltoztatta. Ennél ellehére azonban napjainkban még mindig nagyon kevés azon szívbetegeknek a száma, akiknek szívbetegségükkel egy időben merevedési zavarukat is kezelik, holott ha szakorvoshoz fordulnának, többségük állapota javítható lenne. Ha további információra van szükségük, hívják a 06-30-617-96-92 telefonszámot. Á. E. Testfogyasztás! CallutitisWtlLNESS UNTKUM kezelés! MediFat® Elektrolipolízis Orvosi airoldis műtét nalkul! Nyári turbó: MI-EZ terápia a Budapest után Szegeden is | a MediFat-nél! Érdeklődés és előzetes időpont-egyeztetés: Dr. Gajdács Ágnes 30/903-6886 Dr. Bolya László 30/218-5701 LÉZERES ^ SSZÉRKEZELÉS (pókhálóerek) és tartós szőrtelenítő módszer FORRfiS MfTGáNKLINIKfi Plasztikai Sebészet Tel.: 62/431-899 www.plasztika.net PRAXIS LONG-TIME-LINER" ^jr —..... ., .. ¿MINK-TETOVÁLÁS Kócz iánné | Szentesi Piroska 8 Érdeklődni és bejelentkezni: 06-301367-5222 CJÉ> Ct GYÓGYNÖVÉNY. ÉS REFORMHÁZ " 300 m2-en BABAÁPOLÁSI CIKKEK VÉGKIÁRUSÍTÁSA! * Dr. Chen - gyomortea Dr. Steinberger italok Naturland C-vitaminos svédcsepp 500 ml Maaza üdítők (7-féle ízben) Bio mandula-, mogyoró-, rizsital 1000 ml Cara hajsampon több illatban 500 ml 1000 ml JARDIIU TERMÉKEK: Kamilla, árnika, alpesi gyógynövény, lábápoló krém 250 ml Fitty dent protézisrögzítő Dentomin-h habzó fogpor több ízben Almamorzsa 100 g 589 Ft 889 Ft 1229 Ft 229 Ft 779 Ft 199 Ft 249 Ft 259 Ft 899 Ft 259 Ft 159 Ft cjjc gyógynövény és reformház ^^^^ üzleteink Szegeden, a SÁS Patika mellett, a CORA Áruházban és HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN, az Andrássy út 1. alatt találhatók! BŐRGYÓGYÁSZATI KLINIKA PIKKELYSÖMÖR KEZELÉSE világszínvonalon, többéves tapasztalattal, 1 TAJ-KÁRTYÁVAL | INGYENES! 6722 Szeged. Petőfi S. sgt. 47. Bejelentkezés telefonon: 62/444-067 FŐNIX KÖNNYE STÚDIÓ GYÓGYKÚRÁK „...mérgek nélkül az új élet tapasztalása..." • Böjtkúra (tavasszal és ősszel) Prevenciós gyógymód Test-lélek-szellem tisztítása Kezelés alternatív gyógymódokkal * Méregtelenítés A szervezet komplex méregtelenítése Gombafertőzések Nehézfemmérgezés Sav-lúg háztartás helyreállítása Immunerősítés Kezelés alternatív gyógymódokkal • Mumifíkálás A teljes test nyirokmasszázsa után egész test betekercselése rugalmas pólyával Méregtelenítő Alakkarcsúsító Kötőszövet állagának sűrítése Cellulitises bőr kezelése Fogyasztó Etrendtanácsadás Iclciilkcziii: 62/442-347, 2(1/470-7537 ' ^ COSMETIC CENTER ¡HIGH-CARE Születésnapi ajándékakciónk folytatódik! 2003. július 11 -én minden bérletünkbői 20%-os kedvezményt adunk Figyelje hirdetéseinket! Bejelentkezés: 62/547-197 Az eredmény sok millió férfi életének minőségét változtatta meg. ENDERMOLOGIE TECHNOLÓGIA ANTI-CELLULITE ÉS FOGYASZTÓ KEZELÉS Forradalom a foo vas; tashat A Kárász és a Kölcsey utca sarkán megnyílt szépségszalonban a legkorszerűbb testkezelő gép segítségével szabadulhatnak meg a nők a narancsbőrtől, a növekedési csíkoktól és a jellemző testtájakon kialakult feleslegektől. Bizonyos kor után a nők a cellulitistől, szülést követően stria vagy növekedési csíkok megjelenésétől szenvednek. A diéta, a koplalás, az egyéb kozmetikumok sosem nyújtják az elvárásnak megfelelő eredményt. Mivel ezek a problémák a testnek csak bizonyos részein csípő, fenék, has, combok - találhatók, így testre szabott gépi kezelés segíthet. A Kárász és a Kölcsey utca sarkán megnyílt szépségszalonban rendelkezésre áll az a korszerű berendezés, amely ezeket a feleslegeket eltünteti. Az Endermologie elnevezésű technika hatásos és kockázatmentes, tökéletesen újraformálja a testet. A gép kezelőfejével a ritmikus vákuum és a görgők masszírozásával befolyásolni lehet a kötőszövet szerkezetét. A kezelés serkenti a sejtek anyagcsere-folyamatait a véres nyirokkeringés felgyorsításával. A felesleges salakanyag kiürül, a vízvisszatartás folyamata csökken és növekszik a zsírégetés. Az Endermologie eredményei: a bőr simább, feszesebb lesz, kisimulnak az egyenetlenségek, a test fogyasztásában egyedülálló kezelés eredményeképpen akár két ruhaméretet is csökkenhet.Jól alkalmazható súlycsökkentő program részeként is, hiszen mechanikailag fellazítja a mélyen tékvó zsírrétegeket. A kezelés kellemes, a speciális vékony kezclóruha védi a bór felületét. Próbálja ki, az első kezelés INGYENES! A kezelés időtartama 35 perc, heti 2 alkalommal javasolt. Bejelentkezés telefonon: 30-605-41-21 INFORM 62/567-843 Kovács Emma 62/567-849 Gergely Anikó watt MUKSSOintllM The Quick Magic Skin Formula Thalasso Onoskozmetika Arcfiatalítás míítét nélkül Érdeklődés és előzetes időpont-egyeztetés: 30/488-8077