Délmagyarország, 2003. június (93. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-07 / 132. szám
20 • SPORT» SZOMBAT. 2003. JUNIUS 7. A versírás lényege SZÍV ERNŐ Van egy falu Magyarországon, ahol mindennap megvernek egy tehenet. Minden kedves szegedi depressziósnak, mániásnak, katasztrófakollégának, hólapátfaragónak. pánikrohamosnak, szorongónak és jégvirágtermelőnek ezúton üzenem, hogy lesz még rosszabb. Fel kell készülni arra, hogy egy nap lebukik a nap, és minden úgy marad, az a picike homály például a fésűfogak között. Fel kell készülni, mert a világ nem, ismétlem, NEM korrekt, mert ha korrekten, tisztességesen, becsületesen működne, akkor nem csak az életünk utolsó pillanataiban döbbennénk arra rá, hogy óóóóó, hát mégiscsak korrekt és szép és csodautazás. Mert nem akkor jönnénk rá a dologra, amikorra már összegyűltek alattunk pokolrágcsálók és az angyalférgek, nem. Vegyél málnafagyit, hívd fel édesanyádat, hazudj, vedd fel a telefont és nevess bele, mielőtt megszólalnál. Hamarabb nem jöhetünk rá, hogy minden jól van, ahogy van, ás úgy történt meg, ahogyan történnie kellett, mint az életünk legvégén, van még egy éved, fél éved, ás könnyes szemmel azt dadogod, azt bizonygattxi, hogy jó volt, hogy korrekt volt, hogy csodálatos volt, és varázslatos volt. Amikor ott állsz a fekete, vízszintes lift elótt, amibe mindjárt bele kell lépni, és el kell feküdni, sugárzó arccal jelented ki, hogy a világ tökéletes. Ilyeneket mondasz, hogy harmat, nők, berúgások. gyerekhús, fú-. Meg kell nézni, kedveseim, a nagy költészeteket. Meg kell nézni a nagy költészetek utolsó pillanatait, mert hogy addig harc, kérdések, kételyek, perelések tömkelege, ámde ha a végesség, úgy lehet a Halál finom, fehér tenyere simít végig az adóhátralékos poéta gyúrt homlokán, mindjárt jön a megvilágosodás, hogy ó, mennyire szerettünk élni. Mert ami nem lehet többé, azt akarom. Ami van, miért van ¡1 Ami van, az mindig fáj, rossz, tökéletlen. Eddig azt híresztelte, papolta, hörögte, suttogta, énekelte, hogy nem korrekt, szar az egész. Vágy nem szar, de elfogyott a toalettpapír, ellopták, magánosították, egyetlen ülés után használták el az egész göngyöleget, vagy valaki, egy bennfentes hazavitte, és most ír rá, verset ír, mindegy. Az író, ha úgy érzi, hogy menni kell, hogy vége a robotnak, nyomban szárnyat növeszt, elemelkedik kicsit a földtől, felkapcsolja a dicsfénylámpácskát, és dicsér. Én meg, már bocsánat, hogy a saját ügyemmel tolakodom a rettentő piacszivárvány elé, kedveseim, most mondom, hogy pompás. Hogy nagyon jó! Hogy csodálatos! Hogy ennél jobban rosszabb, nem, már semmiképpen sem lehetne! Es mindez ebben a pillanatban, amikor. Az egylábú szamár ISTEN ELTESSE! Elég nagy szamár lenne a torockói szamár, ha egy lábon járná a tündérszép falu utcáit és hegyeit. Feje is egy van, de az akkora, mintha az egész igavonó jószágból csak az lenne. Tanúsíthatom a kép szerzójével, ha biztatást hall, azonnal leereszti a másik három lábát is, és nekifeszül a kaptatónak. Ennek az egynek is van története. Leesni készült róla a patkó, amikor fotóriporterünk ráfogta a gépét. A gazda lefeszítette túlnőtt patájáról, bizonyítva azt is, hogy addig a másik három kitűnően szolgált. Az egylábú szamár megállt a három lábán. Szöveg: Horváth Dezsó, fotó: Gyenes Kálmán Németek az utakon WIESBADEN (MTI) Németország útjain az elmúlt ötven év alatt többen haltak meg, mint amennyi lakosa Majna-Frankfurtnak van. A Szövetségi Statisztikai Hivatal minap közzétett adatai szerint a közlekedési balesetek 1953 óta 692 ezer halálos áldozatot követeltek és 24,9 millió német sebesült meg az ország autóútjain. Ugyanakkor e fél évszázad alatt az 1953 évi 1,26 millióról 2002-re 44,38 millióra nőtt az autók száma Németországban. A közlekedési balesetek halálos áldozatainak az ötven év alatt 1970-ben volt a legmagasabb: 21 ezer 332-en vesztették életüket. A legkevesebb, 6842 tavaly volt. Míg 1953-ban százezer gépjárműre 265 halálos áldozat jutott, tavaly ez a szám 12 volt. RÓBERT A Róbert germán eredetű, jelentése: fényes hírnév. Magyar királyként az Anjou házi Károly Róbert ült a trónon. Ó szervezte meg az első visegrádi kongreszszust, amelyen a magyar, cseh és lengyel fél szövetséget kötött kölcsönös támogatásra és gazdasági összefogásra 1335-ben. Milne: Mici mackó című felejthetetlen ifjúsági meseregényének fiúhőse Róbert Gida, akié a sok játékállat. Egyéb névnap: Ariadné, Arianna, Berengár, Énok, Kocsárd, Oriána, Sebes, Seherezádé. MEDÁRD Vasárnap ünnepeljük. Medárd ősi germán név, jelentése: hatalmas és erős. Medárd a néphit szerint időjósló, ha ezen a napon esik, negyven napos esőzés vár- ! ható. Egyéb névnap: Ellák, Medárda, Tas, Vilmos, Zaránd. Ellák téves formája Attila hun király fia nevének, aki Ilek volt. Kalliopé a görög mitológia kilenc múzsájának, Apollón kísérőinek egyike. Ő az epikus költészet ihletője. Segíti a költőket az alkotásban. Nevének jelentése: szép szavú. Tas török eredetű régi magyar személynév, jelentése: kő, vagy jóllakott. Árpád vezér unokája volt az első ismert viselője. FÉLIX Hétfőn köszöntjük. Félix latin eredetű, jelentése: boldog. Egyéb névnap: Bódog, Előd, Enciána, Farkas, Felicián, Ludovika, Morgan, Pelágia, Pelágiusz, Perjámos, Piramusz, Prímusz. Ugyaninnen ered a Felicián, illetve nőnemű alakja, a Feliciána, és annak becézett változata, a Lícia. Zách Felicián királya, Róbert Károly udvarában karddal támadt az étkező királyi családra, a királyné négy ujját levágta, a gyermekeket csak nevelőjük mentette meg a megszeplősített lányáért bosszút állni kívánó apa elől, akit és családját harmadíziglen kivégeztek. Piramusz görög eredetű, régi magyar változata volt a Periámos. Pyramos és Thisbe szerelme egy félreértés miatt kölcsönös öngyilkossággal végződik. A történet szerepel Shakespeare Szentivánéji álom című drámájában is. ' lézeres] VISSZÉRKEZELES (pókhálóerek) és EPiyusyts tartos szőrtelenítő módszer s) Bekapta az infúziót LUTON (MTI) A németjuhász kutyák a legszerencsétlenebb ebek, legalábbis az OurJDogs ¡Kutyáink) című angol szaklap felmérése szerint. Az összes kutyafajta közül a „farkaskutyák' szenvedik el a legtöbb balesetet: ők nvelik le a legtöbb játékot, az ő ieiük szorul be a macskaaitóba, és ivás közben ők esnek bele leggyakrabban a vécébe. A legszerencsétlenebb eb címet mégis egy buli terriernek adományozták, amelyet nemrégiben meg kellett műteni, mert lenyelt egy kupakot, egy fóliadarabot, egy játékautót és némi huzalt. A falánk állat az operáció Olvasóink figyelmébe! Tájékoztatjuk Tisztelt Olvasó- i inkát, hogy lapunk legközelebb i kedden, június 10-én a szokott ' időben jelenik meg. Teli Vilmos I ajánlata EL TIGRE, BOGOTA (MTI) Kolumbia északi részének egyik falvában „Teli Vilmos" - pontosabban Guillermo Teli - földet ajánlott fel az elszegényedett családoknak, hogy a férfiak engedjék magukat sterilizálni. A Guillermo Teli névre hallgató férfi ezzel akarja megfékezni a Córdoba tartománybeli El Tigre falu túlságosan nagy gyermekáldását. „Minél kevesebb gyermeke van valakinek, annál nagyobb földet kap" - idézték Telit. Aki azzal indokolja ajánlatát, hogy míg hatvan évvel ezelőtt öt hektár földje volt mindenkinek a faluban, amiből jól meg lehetett élni... Sok a gólya TYK0CIN (MTI) Az európai gólyák háromnegyed része Lengyelországban fészkel, és ezek többsége a Litvániával és Fehéroroszországgal határos északkeleti Podlaskie vajdaságban és a Mazuri-tóvidéken talál magának nyári szállást. Tykocin környékén egyes gazdaságokban több a gólya, mint az ember, ezért kaphatott „európai gólyafalu" státust és díszoklevelet a német Euronatur környezetvédő szervezettől. Podlaskie vajdaság, ahol Tykocin is található, Lengyelország idegenforgalmi szempontból egyik leggyorsabban fejlődő, legnépszerűbb régiója. Meleg marad az idő Készítette Ai áthaladó hidegfront hatására északkeleten csak elvétve, másutt többfelé várhatók záporok, zivatarok. Nálunk a zivatarokból kiadós esőre számíthatunk Szegad w 30° Mórahalom Hódmezévásárhely 30° Mindszent Szántás 30° Békéscsaba Makó 31° Szolnok Csongrád 30° Kecskemét Kistelek KA 30° Orosháza További kilátások Vasárnap már több lesz a napsütés, de záporok még kialakulhatnak. Hétfőn napos idő várható, komolyab eső nem valószínű, kedden viszont ujabb záporok, zivatarok teszik változékonnyá az időjárást. A hét közepétől kánikulai hőség köszönt ránk. Hétfő Vasárnap »%* Max:31 Min: 18° Zápot Hétfő Kedd Szerda o o Max: 32 Mn:18° Napos v'io1' Max:31 Mkn:19 Zápor Max:33° Mln:20 Napos Vízállás: A NAP VICCE A Tisza Szegednél 128 cm (hőfoka 24.6 Cut, Csongrádnál -78 cm, Mindszentnél 30 cm. A Maros Makónál -38 cm. A Nap kel: 4.46, nyugszik: 20.38. A Hold kel: 13.00, nyugszik: 1.00 Nyári klímaakció! TOSHIBA FŐSZER-ELEKTROPROFIL KFT. Klímaberendezések 6723 Szeged, Római krt. 23. teljes választéka Tel.: 62/421-633 www.toszer.hu DÉMÁSZ TÁMOGATÁSSAL, RÉSZLETFIZETÉSSEL Kisfiú kérdezi az apját: - Apu, miért pont az anyut vetted feleségül? - Látod, asszony, már a gyerek se érti! • trapézlemez, síklemez • ereszcsatorna-rendszer • cserepcslemez • könnyűszerkezetes épületek, csarnokok kivitelezése. SZAPPANOS ÉP-KER, , Hódmezővásárhely, Zrínyi u. vége • Telefon: 02-241-209, Ó2-230-44Ó. f A LINDAB TERMÉKEK KIEMELT MÁRKAKERESKEDŐJE! Meglopták a tolvajt LIPCSE (MTI) Pénztárcája ellopása miatt feljelentést tett egy körözött tolvaj Németországban, minek eredményeként a rendőrségnek legfeljebb már csak a pénztárcát kell keresgélnie. A 47 éves férfi nem azonnal lett gyanús az őrszobán, csak miután nagyon vonakodott megadni valódi nevét a feljelentéshez. Egy gyors számítógépes ellenőrzéssel azután a rendőrök hamar kiderítették a húzódozás okát, és a meglopott tolvajon kattant a bilincs. Cidriszálló-kínálat FAIRBANKS, MAJNA-FRANKFURT (MTI) Jéghotel épül Finnország, Svédország és Kanada példáját követve az USA-ban is. Az alaszkai Fairbankstől száz kilométerre folyik majd a kilenc méter magas szálloda építése szinte kizárólag hóból és jégből. Túl nagy tömegre nem számítanak: a hotel „cidriben" mindössze hat gótikus stílusú szoba lesz. Csillagos illemhely SZINGAPÚR (MTI) A szállodákhoz hasonlóan becsillagozzák a közvécéket Szingapúrban. A legcsillogóbb-villogóbbak öt csillagot kapnak. Az osztályozás a „Boldog vécé" elnevezésű kampány keretében folyik. A zsűri nem csak a tisztaságot veszi alapul, hanem a felszereltséget, az ülőkék testhez állását, illetve ülephez passzolását, az ergonómiai tökély megközelítésének fokát is. Szingapúrban mintegy hetvenezer közvécé van. A zsűri háromnál kevesebb csillagot egyiknek sem ad majd. Magánvélemény az áskálódásról REJTVÉNYÜNK vízszintes 1. és függőleges 1. számú soraiban egy modernizált közmondás olvasható. VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora. 9. Ókori pénzérme. 11. Idegen semmi. 12. Házastársává tesz. 14. Naptári egység. 15. Szikét használ. 17. Sütnivalója. 18. Rangjelző szó. 19. A genetika eddigi legjelentősebb produktuma. 21. K. A. É. 23. Tüzel. 24. Híres szovjet fényképezőgép volt. 25. Testvérek. 27. Készlet. 28. Körsugár jele. 29. Citrom idegen szóval. 31. Könyvespolc. 33. Az SZTK előde. 34. Ellentétes kötőszó. 35. Összetéveszthetetlenné tesz. 36. Ivókészlet jelzője. 38. Ugyancsak. 39. Itatja az egereket. 40. Levéltávirat. 41. Osijek. 43. Állat hímje. 44. Vándorlásra hajlamos képviselő Igéje. 46. Visszatarthatatlan. 49. Ütőér. FÜGGŐLEGES: 1. A megfejtés második sora. 2. Megformálta. 3.1. H. P 4. Személyes névmás. 5. Bárgyú bámulás. 6. Másodperc betűjele. 7. Takaros. 8. ...hadnagy. 9. Névelős fűtőanyag. 10. Elszakadásra törekvő. 13. Egyházi szertartás. 16. Fiatal szarvastehén. 19. A gyorsulás jele. 20. Agytartalom. 22. Veszik a lapot. 26. Félig erre! 27. Ismételt tiltás. 30. Hangot hallat. 32. Elszántan tör előre. 35. Férfinév (volt ilyen nevű császár Is). 37. Szálkás húsú hal. 42. Ver a szíve. 43. Fekete madár mondja. 45. Elítélt Igéje. 47. Z. 0. 48. Szekundum. PÉNTEKI rejtvényünk helyes megfejtése: Udvariatlannak lenni annyi, mint nem mosakodni. FORRÁS MAGÁN KLINIKA Plasztikai Sebeszet Tel.: 62/431-899 www.plasztika.net