Délmagyarország, 2003. június (93. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-30 / 150. szám
^^^fWnyvtár MA: HETFO, 2003. JUNIUS 30., 93/150. FÜGGETLEN NAPILAP, ALAPÍTVA 1910-BEN ÁRA: 63 FT (ELŐFIZETVE: 49 FT) TÉMÁINKBÓL UJDUNA-HID SZEKSZÁRDNÁL Mintegy tizenötezren látogattak el szombaton a Tolna megyei Bogyiszló és Dusnok határában emelt új Duna-hídhoz és vettek részt a jövő heti avatást megelőző ünnepélyen. A most még szekszárdinak, péntektől azonban már Szent Lászlónak nevezett hídon nép- és iparművészek kínálták portékáikat. 2. oldal KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMÉREM SOLYMOSI PROFESSZORNAK Köztársasági érdeméremmel tüntette ki az államfő Solymosi Frigyes Széchenyi-díjas akadémikust. A nemzetközi elismertségnek örvendő kiváló szegedi kémikus a hazai közéletben is szerepet vállal, publicisztikájával a jobbközép oldalról sürget párbeszédet a politika szereplői között. 8. olda MEGYEI SPORTNAP MÓRAHALMON Először rendezett megyei sportnapot a Csongrád Megyei Önkormányzat Sporthivatala. A mórahalmi eseményen több mint kétszázan mozogtak. Ezen a napon osztották ki a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium kitüntetéseit is. A Dél Sportja Hsafár Eipo es Kasferenoa Központ Kémkedő köz 4. Várjak Ónt, kedves családját, barátait, Dél-Magyarország legnagyobb általános és ápítmpari kiállításán! „Szeged zsnéja, Szeged ízei" Tel: 62 423-243 » Fax: 62 547-522 www.delmagyar.hu 9 Elkerülhetetlenné vált a villamospályák felújítása Korlátozzák a sebességet A Tisza Lajos körút és a Kossuth Lajos sugárút kereszteződése szó szerint a legrázósabb szakaszok közé tartozik. Fotó: Karnak Csaba Várhatóan egy év múlva kezdődhet meg Szegeden a villamospályák felújítása. A 800 millió forintos rekonstrukció a Tisza Lajos körút kétvágánvúsítását is tartalmazza. Jelenleg aiig akad oivan pályaszakasz, amelyiknek a műszaki állapota megfelelő lenne. Évek óta panaszkodnak az utasok az elhasználódott villamossínek okozta kellemetlenségek miatt. A 3-as és a 4-es vonal nagy része felújításra szorul. - A 4-es villamos után élvezet az l-esen utazni. Csak úgy siklik alattam - meséli egy idős hölgy a 4-es villamos megállójában, amikor azt kérdeztük, melyik villamoson szokott utazni, és mi a véleménye a „vasutakról". K. J. villamosvezető szerint napközben, amikor árnyékban is 30 fok feletti a hőmérséklet, különösen erőteljes a rázkódás. Szerinte a 4-es vonal „legrázósabb" szakasza a József Attila sugárúti Z. Nagy cukrászda után, a Belváros felé haladva kezdődik. A Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) igazgatója, Dózsa Gábor határozottan cáfoiia azokat az időnként felröppenő híreket, amelyek szerint az egyenetlen sínek a villamosok kisiklását okozhatják. Folytatás az 5. oldalon Megszűnt Timár sajtópere A Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon megszüntette azt a pert, amit Timár László volt szegedi alpolgármester rágalmazás címén indított újságírók ellen, mert a felperes nem jelent meg a tárgyaláson. MUNKATÁRSUNKTÓL A Magyar Narancs című hetilapban 2000-ben jelent meg Kunstár Csaba és Pikó András Dzsentrivilág Dél-Magyarországon című cikksorozata, amely az akkori szegedi városvezetés szerintük kétes ügyeit taglalta. A városvezetők először helyreigazítási pert indítottak a lap ellen. A bíróság megállapította, hogy a szerzők megsértették Timár László volt gazdasági alpolgármester személyiségi jogait, ezért több pontban helyreigazításra kötelezte a hetilapot. Ezután Timár László jelentős érdeksérelmet okozó, nagy nyilvánosság előtt aljas indokból elkövetett rágalmazás címén pert indított a szerzőpáros ellen. A büntetőeljárás megkezdődött, a bíróság idén áprilisban békéltető tárgyalásra hívta a feleket. Annak ellenére, hogy bírói kérdésre Kunstár Csaba bűnösnek vallotta magat és bocsánatot kért, Timár László bejelentette: nem kíván békülni, nem éri be a bocsánatkéréssel. Folytatás az 5. oldalon Dobó ismét alelnök A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség országos választmánya szombati ülésén ismét alelnöknek választotta Dobó László szegedi országgyűlési képviselőt, a szegedi önkormányzat Fidesz-frakciójának vezetőjét. A választmány elnöke továbbra is Kövér László. Dobó mellett alelnöknek választották Ódor Ferencet, Simicskó Istvánt, Németh Zsoltot, Szalay Annamáriát, Balogh Józsefet és Kovács Zoltánt. A szegedi képviselő az ötödik legtöbb szavazattal lett a választmány alelnöke. A régióban, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében a fideszes politikusok közül egyébként Dobó László visel legmagasabb politikai tisztséget, választmányi pozíciója mellett a Fidelitasnak is az alelnöke. Bővebben a 2. oldalon Háromezer új diplomás Építési vállalkozó tette földönfutóvá a népes famíliát Kutyaszorítóban a tíztagú Bolla család Diplomaátadási nagyüzem volt a hét végén Szegeden: mintegy háromezren kapták meg a végzettségüket igazoló oklevelet. A Belvárosi moziban a tanárképző főiskolai kar végzősei vehették át diplomájukat Galambos Gábor főigazgatótól. írásunk a 3. oldalon. Fotó-KarcokCsaba Bolla Ivánék a család kálváriája után a Csongrád környéki Kónyaszéken vertek tanyát. A népes família vesszőfutása még Soltvadkerten kezdődött, ahol egy építési vállalkozó űzte el őket a saját házukból. Március óta egy elhagyatott épületben élnek, nyolc gyermekkel, havonta hetvenezer forintból. A kövesúttól néhány száz méterre, egy lepusztult tanyán tengődik napról napra a tíztagú család. Az apa, mint meséli, 1982-ben elszenvedett gerincsérülése miatt nem tud állandó munkát vállalni, ráadásul gyermekkora óta olyan bőrallergiában szenved, ami miatt vegyszerekre, olajra roppant érzékeny. Ott jártunkkor is kiütéses volt. Egy rövidke motorszerelés elegendő volt ahhoz, hogy fájdalmai kiújuljanak. Szőlőben szívesen dolgozna, de a permetszerek miatt csak betegseg lenne a vége. Néha ugyan talál magának alkalmi pénzkeresési elfoglaltságot, de allergiája mostanában ezt megakadályozta. A szűkös lehetőségek és a meggyengült egészsege révén csupán a csaíadi pótlék és a gyes nyújt rendszeres havi apanázst a család számara, és ez a hetvenezer forint nem sok mindenre elég. Folytatás az 5. oldalon Nem lelik otthonukat a gyerekek a kölcsön kapott csongrádi tanván sem. '-< >, " v • < ••••: , .