Délmagyarország, 2003. június (93. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-27 / 148. szám

•MEGYEI TÜKÖR« PÉNTEK, 2003. JÚNIUS 27. A macska pórázon is macska Legigazibb - persze -, ha kertes házban lakunk, de ha, mondjuk, nincs kert, csak ház, akkor sem kell a cicánknak az egész életét a négy fal között le- és eltöl­tenie. - Már annyira várja, mikor me­gyünk sétálni, hogy ha jön az es­te, szalad is elém, és rakja bele a mancsát a speciális macskasétál­tató hámba - halljuk Bogár Judit hódmezővásárhelyi tanítónőtől, aki rendszeresen sétáltatja cicá­ját. Mint mondja: csakis csön­des, kis forgalmú - s lehetőleg kutyamentes - helyen szabad ci­cát sétáltatni, állatkereskedés­ben kapható macskahám segít­ségével. Ez kis testű kutyák ese­tében is beválik, ám hogy kimon­dottan macskáknak készül, mu­tatja a rajta föltüntetett „cat" (macska) fölirat. Hagyományőr­ző, idős macskák esetében nem szabad sétáitatás hübriszével (hübrtsz: istenkísértés) kísérle­tezni; Bogár Judit macskája egy­éves volt mindösszesen, amikor gazdája először ráadta a hámot. Először a lakásban, s csak pár percig volt a cicán a hám, aztán, miután már tudta a macska, hogy semmi rosszat nem jelent, amennyiben ráadják - az utcára is kiment vele a gazdi, levegőz­ni-sétálni. Azóta a cica már el sem tudja képzelni a napját anél­kül, hogy ne tett volna egy-egy rövid, filozofikus - alkalman­ként madármegfigyeléssel és fű­rágcsálással egybekötött - sétát. Bogár Judit cicája: peripatetikus cica. Továbbá idegenforgalmi beállí­tottságú, turista cica: már a mindszenti Tisza-parton is volt vele a tanítónő és családja, autós kirándulás keretében. Egyvala­mit nem szabad elfelejteni, hívja föl a figyelmet Bogár Judit: a macska pórázon is macska - arra megy, amerre akar. F.CS. Ma már a cicának sem kell az egész életét ugyanazon a harminc­nyolc négyzetméteren leélnie. Fotó: Tésik Attila Későn kibontakozó tehetségével szívesen tesz boldoggá másokat Munkásasszonyból festő Egy naplemente élményének ha­tására kezdett festeni három éve egy söprűgyári inunkásasszony. Az alkotás azóta a szatymazi Pesti Mária mindennapi szük­ségletévé, szenvedélyévé vált. - Hármas voltam rajzból, még egy almát se tudtam lefesteni! ­meséli mosolyogva szatymazi ta­nyáján Pesti Mária. A csöndes ház kánikulában is hűvös helyi­ségeit festmények sokasága dí­szíti. Már az előszobában képek fogadják a belépőt: az ajtóval szemközt viharos tengeren hánykolódó hajó,- a festőnő el­árulja, hogy a kép akkor készült, amikor fia egy dunai hajóra sze­gődött, s a gyermekét fölnőtt ko­rában is féltő édesanyának „há­borgott a lelke" az aggodalomtól. - Mindig szerettem a festmé­nyeket. Ha ránéztem egy képre, szinte ittam a formákat, színe­ket, és arra gondoltam, milyen szép lenne, ha így tudnék feste­ni! - emlékezett a tizenhat évig söprűgyári munkásként dolgozó asszony azokra az évekre, ami­kor még meg sem fordult a fejé­ben, hogy egyszer ő is ecsetet fog­jon a kezébe. Az első kép születésére, az éle­tét megváltoztató fordulatra nap­ra pontosan emlékszik: 2000. jú­nius 27-én történt. - Hazajöttem a munkából, kiültem a teraszra, és néztem, ahogy borul, közeleg a vihar. Elámultam, amint a tűz­piros nap egyszer csak előbuk­kant a csipkefüggöny felhők mö­gül... Akkor beszaladtam a szo­bába ceruzáért, és az első kezem ügyébe kerülő papírra fölvázol­tam a látványt. Később a kis uno­kám temperafestékeivel kidol­goztam a képet. Négy napig ké­szült, s bár nem egészen olyan, mint szerettem volna, de az első cora Az árak 2003. június 27-29-ig, a készlet erejeig ervényesek eden az e/sS Június 27-29-lg minden kerti bútor 10% kedvezménnyel kapható áruházunkban. Június 27-29-lg minden kaspá, cserép, szárazvlrágdisz 20% kedvezménnyel kapható áruházunkban. Ka náoléá • i»t,l>|uiiüwi Pulyka alsócomb Sertés tarja 799 Fik( ÚJDONSÁG!!! Cevapcici sertés és marhahúsból készült húsgombóc Szatymazi tanyájának konyhájában készülnek Pesti Mária képei. Fotó: Gyenes Kálmán festményem, ezért számomra nagyon kedves. A család eleinte csak nézte, mit csinál a nagymama. Az első képek az unokáknak készültek: házikó a télben, mesebeli tisztá­son alvó királylány. Az asszony fia szigorú kritikus, eleinte pél­dául szóvá tette, hogy nem jó az árnyékolás... A képek stílusa sokféle: egyik a naiv festők alkotásaira emlékez­tet, a másik erőteljesen elnagyolt, vagy éppen aprólékosan kidolgo­zott. Állandó téma a táj: a tanya és környékének átköltött világa. NYÁRI ESTÉK A MEDITERRÁN TERASZON \ (Szeged, Somogyi u. 19.) A szatymazi festőnő műhelyét konyhája sarkában rendezte be, így hol a fakanalat forgatja, hol az ecsetet. Fejlődésében egy kör­nyékbeli festőművész, Simon Fe­renc segítette,- sohasem mondta meg, mit hogy csináljon, csupán az útbaigazítást adta meg. A megoldásra mindig a festőnőnek magának kellett rájönnie. Képeit a helyi művelődési ház­ban tavaly augusztusban együtt állították ki Kossuth Tivadar, La­pis András és az ikonfestő Szabó Rózsa műveivel. A huszonhét éve Szatymazon élő asszony is­merősei közül sokan meglepőd­tek. A vendégkönyvben egy néni Isten áldását kérte a képek alko­tójára. Eddig legalább másfél száz ké­pet festett, közülük sokat elaján­dékozott. Arról, hogy mi késztet egy tanyai asszonyt a festésre, az utóbbi időben verseket is író Pes­ti Mária azt mondta: - Kiírom, kifestem magamból mindazt, ami összegyűlt. Késői ajándék a tehetségem, de így is nagy öröm, ha valakit boldoggá tudok tenni a képeimmel. NYILAS PÉTER 2003. június 27-én és 28-án John Steinbeck: ÉDENTŐL KELETRE SZEREPLÓK: Almiisi Éva. Koncz Gábor. Tausz Péter, Farkas Zoltán. Kassai Károly, Trokán Péter. Helyes Georgina. Éless Béla. Rák Kati RENDEZŐ: Koncz Gábor 2003. július 4-én és 5-én Ra\ Coonev: A MINISZTER FÉLRELÉP - bohózat két részben ­SZEREPLŐK: Kem Andris. Koltai Róbert. Fehér Anna. Vándor Éva, Kaszás Géza. Szabó Éva. Újréti László, Kalona János. Román Judit. Besenczi Árpád RENDEZŐ: Szirtes Tamis JEGYEK VÁLTHATÓK: MEDITERRÁN TERASZ pénztárában (Szeged. Somogyi u. 19.) 10-18 óráig Tel.: 06-30-2829-578 ÁTRIUM ÜZLETHÁZ - HAPPYBOXBAN (Szeged. Kárász u. 9.) 10-18 óráig. Tel.: 06-30-282-89-66 g KM-TOURS UTAZÁSI IRODÁBAN § Szeged Nagyáruház Tel.: 62-420-782. g 8.30-18.00 óráig 8 DOMUS Minden bútorban otthon HÉTVÉGI AKCIÓ Vásároljon 27-én, pénteken és 28-án, szombaton a Domus Áruházban, és takarítson meg akár 100 000 Ft-ot! • Kerti bútorok • Bőr- és szövetes garnitúrák . • Ágyak, matracok • Szekrények • Étkezők 10—30%-os kedvezménnyel! RÉSZLETEK AZ ÁRUHÁZAKON! Domus Szeged Áruház Szeged, Dugonics tér 8-9. Telefon: 62/549-390 Ny.: h.-p.: 9-18, szo.: 10-13 Domus Szentes Áruház Szentes, Szabadság tér 5-6. Telefon: 63/311 -943 Ny.: h.-p.: 9-17, szo.: 9-12 Internet: www.domus.hu Az ára kisebb, az ereje nagyobb lett! Vlovt <3 Daewoo Matiz itnclen eddiginél áhéiavát é ' akár 1.0 literes, motorral Rés.'lelefcért erdékiődíŐíi Www Daewrn. Naevsrwubu mim gondelna Rupesky Autóház 6728 Szeged, Fonógyári üt 2-4 Tel.: 62/558-415,62/558-400 E-mail: daewoo@rupesky.hu

Next

/
Thumbnails
Contents