Délmagyarország, 2003. június (93. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-23 / 144. szám
HÉTFŐ, 2003. JÚNIUS 23. • AKTUÁLIS» 3 PANEK SÁNDOR Makó környékén 255 szabálysértésre 2,1 millió forint bírságot róttak ki Rendőrök a vasúti átjáróban Forgatókönyv Rég nem tapasztalt mértékű bizalmatlanság és vádaskodás uralkodott el egy hét alatt a magyar politikában. Az információgyűjtéstől a törvénytelen tőzsdei spekulációig, az alvilági erőszaktól a lejárató céllal kilopott jelentésekig, ügyek kapcsolódtak össze, s a médiából tájékozódó állampolgárnak - ha nincs még elege - igencsak kitartónak kell lennie, hogy átlássa a helyzetet. Azzal kezdődött, hogy Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökét brutálisan megverették, éppen mielőtt az általa vezetett szervezet közétette volna jelentését egy törvénytelenül végrehajtott tőzsdei ügyletről. A PSZÁF szerint két cég a többi részvényes kijátszásával összehangoltan szerzett többségi tulajdont a Pannonplast Rt.-ben, ami a szabályok szerint tilos. Hogy ez volt-e az erőszak indítéka, az nem bizonyított, és nem is lett volna nyilvános politikai ügy két újabb momentum nélkül. Az ellenzék információi szerint az ügyletre a két cég az állami autópálya-üzemeltető társaság finanszírozási keretét használta fel és kivizsgálásra vár, hogy az állami társaság vezetői tudtak-e erről. Ellenzéki információ az is. hogy a Pannonplast-ügyben felbukkant a miniszterelnöknek az a nagyváradi barátja, aki egyszer már részesült magyar állami finanszírozásban, s pénzügyeit a román sajtó kétesnek minősíti. A másik momentum az, hogy a kormány már jó ideje Szász Károly elmozdításán fáradozik, s ennek érdekében Keiler László közpénzügyi államtitkár „információkat gyűjtött" róla - az ellenzék szóhasználatával: megfigyeltette. S ha már az információkból jelentés készült a Keller-hivatalban, valakinek érdekében állt, hogy éppen a Pannonplast-ügy előtt nyilvánosságra kerüljön egy átalakított változat, amely Szászt lejáratja. Felelős persze nincs, az anyag a minisztériumi számítógépek bármelyikéről kikerülhetett, csak azt nem tudni, miért éppen akkor, amikor. Az ellenzék számára túl erős volt a kísértés arra, hogy a részleteket a kormány számára leghátrányosabb forgatókönyv szerint állítsa össze. Eszerint feltehető, hogy Szász megveretése és a Pannonplast-ügy összetartozik, s bár nincs bizonyíték arra, hogy a szocialistáknak köze van azokhoz, akinek köze van a két ügyhöz, az azért „mégiscsak kérdés", hogy kinek állt érdekében a megfigyelés és a lejáratás. A kormány számára pedig túl erős volt a kísértés arra. hogy tervszerű politikai forgatókönyvet lásson a vádak mögött. Medgyessy Péter „valamifajta folyamatot" emlegetett, amely a lisszaboni kereszténydemokrata határozattal kezdődött és a magába foglalta a főügyésszel kapcsolatos ügyet is. De már másnap kiderült, hogy a „valamifajta " jelző jobban illik a tényekre, mint a „folyamat", miután a Szász-anyagról kitudódott, hogy az az addig nem emlegetett Keller-adatgyűjtés mutációja. Itt tartunk éppen, s véleményformáló legyen a talpán, aki tippelni tud: mi az igazság, s az igazságnak melyik része függ össze a másikkal. Bizonyos reményre adhat okot a két oldal egyetértése abban, hogy mielőbb alakuljon vizsgálóbizottság az ügyben. De már azt is látni, hogy a Fideszt a „lejáratás" és a Pannonplast-ügy állami vonatkozásai érdeklik, addig az MSZP a Fidesznek tulajdonított forgatókönyvre terelné a szót, a Szászt lejárató dokumentumnak pedig nem a célját, hanem a tartalmát vizsgálná nagyobb odaadással. Esély van tehát arra, hogy a leendő bizottságban az eddigi pohtikai vita folytatódjék. Az ügynökbizottságok produkcióját ismerve, előkereshetjük a tavaly őszi forgatókönyvet. Vigyázz, ha jön a vonat! Egyesélyes kereszteződés, az autós soha nem győzhet. Fotó: Gyenes Kálmán Folytatás az 1. oldalról Az is elképzelhető persze, hogy egyszerűen nem vették észre az egyenruhásokat. A rendőrök azzal is nehezítették a szabálytalankodók dolgát, hogy alkalmanként rejtekhelyről, a vasutasok járműveiből figyelték a forgalmat. Az első három akció során máris szabályszegők tucatjai akadtak horogra. A traffipax pontosan mutatta, ki milyen sebességgel hajt a sínek felé. Talán még a gyakorló vezetők sem tudják, hogy a tempót nem a sínek közvetlen közelében, hanem már az átjárótól kellő távolságra kitett, veszélyt jelző táblától csökkenteni kell. S ha már a lakott területen belüli sebességhatárt említettük, nem árt emlékeztetni rá, hogy a településeken kívül is kötelező az óvatosság: ott 40 kilométeres a sebesség fölső határa. A gyorshajtás tehát gyakori, viszont jó hír, hogy a fénysorompó tilos jelzését minden járművezető tiszteletben tartotta. Ugyancsak sok autós vesztett rajta a makói rendőrkapitányság területén található vasúti átjárók ellenőrzése során. Mózes Sándor elmondta, hogy a vizsgálat a főutakat keresztező vasúti átjárókra terjed ki. így különösen a dorozsmai, bajai, makói és a vásárhelyi utak érintett kereszteződéseit figyelik. A fokozott ellenőrzés mellett természetesen a rendőrök - ahogy eddig - folyamatosan és rendszeresen megjelennek a nagy forgalmú vasúti kereszteződésekben. A bírság fölső határa 10 ezer forint. Az ellenőrzők szigorúságát jelzi, hogy a szegedi rendőrök átlagban 7 ezer 718, a makóiak 8 ezer 239 forintra büntették a szabályszegőket. • Csongrád megye vasúti átjáróiban 2001 -ben egy közúti baleset történt (sérülés nélkül], 2002-ben három baleset, egy súlyos sérült; 2003-ban két baleset (senki sem sérült meg). A június óta tartó ellenőrzés során eddig Szeged térségében, 3 akció alatt 32 gyorshajtóra 247 ezer forint helyszíni bírságot szabtak ki. Makó térségében, 8 ellenőrzést hajtottak végre: 255 szabálysértés miatt 2 millió 101 ezer forint bírságot róttak ki. NY. P. Óriási sikert hozott az ötödször megrendezett fesztivál Szőregen néhány napig minden rózsa volt Közös családi piknikkel ért véget tegnap az ötödik szőregi rózsaünnep. A három nap alatt számos program, bemutató és kiállítás várta az érdeklődőket. Szombaton este a szabadidőközpont katlanjában több ezren voltak kíváncsiak a népszerű előadók koncertjeire. Csak a vakszerencse segített annak, aki elvesztett társát meg tudta találni a szőregi rózsaünnep szombat esti kavalkádján. Ugyanis a szabadidőparkban felállított színpad köré több ezren gyűltek össze, hogy meghallgassák kedvenceiket. Lagzi Lajcsi és barátai három órán keresztül szórakoztatták a közönséget. - Olyan, mintha a Szigeten lennénk - mondta egy srác barátnőjének, miközben lenéztek a szánkódombról a szabadidőközpont katlanjában sürgő-forgó tömegre. A kék ponyvával fedett hatalmas színpadot színes fények világították meg, a füstgépek által okádott füst összekeveredett a táncoló lábak által felvert porral. A vendéglátósok és az árusok sátrainak lámpái pedig föntről nézve egy saját farkába harapó fénykígyót ábrázoltak, ahogy a színpad két oldalától kiindulva a főbejáratnál összeértek. Az idei karneválra kétszer annyi járművet díszítettek fel a szőregiek, mint tavaly. Összesen 34, a legkülönféle fajtájú két- és négykerekűvel vonultak fel a karneválozók szegedi városrész utcáin. Volt, aki a kerékpárját, más pedig a traktorát borította be rózsával. A legszebb látványt a lovas kocsik, illetve a fiákerek nyújtották. Még a lovakat is virágok díszítették. A kocsikon ülők pedig rózsát osztogattak és szirmot szórtak a nézelődők közé. - Anyu! Mi az a nagy sárga kupola ott a kocsin? bökött egy fiúcska a sárga, kék, fehér és vörös rózsából kirakott hatalmas szent koronára. Édesanyja elmagyarázta neki, hogy az első magyar királyt ezzel koronázták meg. A kisfiú a válasz végét meg sem várta, hanem rohant, hogy minél többet össze tudjon szedni a feléje dobott két maréknyi sziromból. A Zsomboy's együttes vasárnap hajnalig húzta a talpalávalót. Az utcabál végére sem akart szűnni a jókedv, többen kocsiba ültek vagy felszálltak a különbuszokra, hogy a Belvárosban folytassák a mulatozást. A tegnapi nap viszont már jóval csöndesebben telt. A szabadidőközpontban felállított bog" rácsok mellett a családok közösen főzték meg ebédjüket. Néhányan úgy döntöttek, hogy egy-egy gyógysörrel orvosolják másnaposságukat. K.T. Karneváli hangulat: gyerekek, kisbiciklik, rózsák. Fotó: Schmidt Andrea Az áfa az unióban Az áfa szerepe és ellenőrzése hazánk európai uniós csatlakozása után címmel tartott a minap előadást Szegeden Bessenyei Gábor, az APEH nemzetközi főosztályának vezetője, a Magyar Jogász Egylet, valamint a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesületének rendezésében. A cél egy nemzetközi versenyek lebonyolítására alkalmas létesítmény Épül az Alföld első golfpályája Szegedtől néhány kilométerre, a Maty-éri evezőspálya mellett, 35 hektáros területen megkezdődött egy kilenclyukú golfpálya építése. Az Alföld Golf Club célja egy minden igényt kielégítő, nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas pálya kialakítása. Szegedi és városhoz kötődő üzletemberek Alföld Golf Club néven egyesületet alapítottak és golfpályát építtetnek az 55-ös út mellett, a Maty-éri evezőspálya közelében. A mintegy 35 hektáros területen a munkálatok már megkezdődtek, sőt a létesítmény egyharmada már elkészült. Magyarországon egyébként jelenleg hét pályán lehet golfozni, a Szegedhez legközelebbi 190 kilométerre, Budapest környékén található. Az Alföldön egyedülálló, egyelőre kilenc lyukúra tervezett pálya a röszkei út mellett, a Tisza egykori holtágában épül. Várhatóan jövő nyáron adják át a kilenclyukú pályát, amit a későbbiekben további három szakasszal toldanak meg. A végleges cél egy nemzetközi versenyek lebonyolítására alkalmas, 18 lyukú pálya kialakítása. Az Alföld Golf Club ugyanott, azaz a Maty-ér mellett már működtet egy világszínvonalú, hazánkban egyedülálló minigolfpályát, ahol majd augusztus végén országos versenyt rendeznek. - Ha az időjárás is kedvez, akkor egy év múlva akár amatőr A földmunkák már megkezdődtek. versenyt is rendezhetünk. A klubház, a kerti sütőhelyek, az elütő pálya már most használható. A játszóteret befedjük, ezzel is védeni szeretnénk a gyermekeket - nyilatkozta lapunknak Máyer Henrietta, a tulajdonosok nevében. A kivitelezők nem akartak a várható költségekről nyilatkozni, azt mondták, az építkezést sok minden befolyásolhatja. A Balaton-felvidéken nemrég átadott 18 lyukú golfpálya 1 milliárd 100 millió forintba került, amihez hoFotó: Miskolczi Róbert tel, étterem és üzlethelyiségek is tartoznak. A Magyar Golfszövetség sem tudott pontos információt adni a várható költségekről, azt mondták, számos körülmény befolyásolhatja a végső árat. A golfozás költséges sportnak számít. A hazai klubok éves tagsági díja 100 és 300 ezer forint között mozog. Szegeden egy diák/nyugdíjas klubtagság a jövő év végéig 100 ezer forintért váltható. A Club számos kedvezménynyel várja a látogatókat. TAMÁS ÁKOS