Délmagyarország, 2003. június (93. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-16 / 138. szám
8 •POSTABONTAS-HIRDETÉS" HÉTFŐ, 2003. JÚNIUS 16. Egyetemi horgászok a Fehér-parton Soha nem látott érdeklődés kísérte az idén május 11-én hatodik alkalommal megrendezett SZTE Kupa nevezéses horgászversenyt. A versenyre összesen 30 oktatói, dolgozói és hallgatói csapat, azaz 120 versenyző jelentkezett, továbbá több mint száz érdeklődő kísérte figyelemmel a part menti nádasból a küzdelmet. Az eddigi hagyományokkal szakítva a rendezvény helyszínéül ezúttal a Fehér-part szolgált, amit a Hermán Ottó Horgászegyesület - a szegedi sporthorgász-társadalom összefogása jegyében - ingyenesen bocsátott az egyetemi horgászok rendelkezésére. A horgászokat Szabó György, a Hermán Ottó Horgászegyesület elnöke köszöntötte, majd dr. Szabó Imre, az ÁITK dékánja, a Mohosz elnöke nyitotta meg hivatalosan a versenyt. ' Az idilli környezet, a reggeli koccintás, valamint az ebédre feltálalt pörkölt biztosította a szokásos jó hangulatot, a frissen telepített halállomány pedig a jő fogást. Talán ennek köszönhetően Imreh Szabolcs, az egyéni verseny első helyezettje, az immáron három évre visszatekintő verseny történetében rekordfogással vitte cl a pálmát: 15 ezer 600 gramm halat fogott. Ennek ellenére a legnagyobb hal nem az ő horgára akadt, Ifkovics Kálmán 3260 grammos pontyát felülmúlni senkinek sem sikerült. Azonban a verseny igazi izgalmait, mint mindig, a csapatverseny hozta. Az SZTE Kupa nevezéses horgászversenyen a kezdetek óta oktatói, dolgozói és hallgatói csapatok mérik össze tudásukat kategórián belül és összesítésben egyaránt. Ezen a napon az oktatói csapatok versenyét a Nyugi csapata fölényesen nyerte 21 ezer 440 grammal, nevüket meghazudtolva ezüstérmes lett a Lúzerek csapata 7500 grammal, harmadik helyen pedig a SZÉF-oktatók végeztek 3800 grammal. A nem oktató dolgozók közül az Aqua Musz team vitte a prímet 8020 grammos teljesítménnyel, őket szorosan követte a Durbincs 7720 és az Aqua Szuper 6100 grammos fogással. Végül, de nem utolsósorban került kiértékelésre a hallgatói csapatok teljesítménye. A tavalyi abszolút győztes Bream-Team ezúttal is tarolt a hallgatói kategóriában 5240 grammos teljesítményével, ez azonban idén nem volt elég az abszolút győzelemhez. Második helyen oktatóikat is lekörözve a SZÉF Rablók végeztek 4620 grammnyi fogással, a bronzérmet pedig a Royal Mix csapat tagjainak nyakába akasztotta a zsűri 2360 grammnyi kifogott hal elismeréseként. A reggel hétkor startoló verseny végül össznépi pörköltfalatozásba torkollott az Egyetemi Hallgatói Önkormányzati Iroda dolgozói jóvoltából, és valamennyi résztvevő egy jól megszervezett és kellemes sportélményt nyújtó délelőtt emlékével, és a SETUP Alapítványnak köszönhetően egy, erre az alkalomra készített pólóval távozhatott, nem közhelyként használva a szófordulatot: Jövőre, veletek, ugyanitt! A LELKES SZEGEDI EGYETEMI HORGÁSZOK EGY CSOPORTJA TELEFONT INTERNETET a Matáv Pontból a Matáv Pontból (P) DÍJCSOMAGOT a Matáv Pontból MOBILT a Matáv Pontból EGY PONTBAN MINDEN AMI TELEKOMMUNIKÁCIÓ Tisza Lajos krt. 41. Nyitva tartás: H-P: 8:30-16 Tel.: (62) 475 544 •QU mill dijesamagoh niotctv P nt Mónus elmeállapota - az orvos szakértői vélemény szerint Mint annak idején lapunk is beszámoltunk róla, március 20-i tárgyalásán a Fővárosi Bíróság a Cion Bölcseinek jegyzőkönyvei kapcsán, a zsidó nép elleni izgatás bűntettének vádja tárgyában eljáró tanács elnöke elrendelte a könyv kiadójának, a Hódmezővásárhelyen élő Mónus Áronnak az elmeorvosi vizsgálatát. Az Igazságügyi Orvosszakértői Intézet a vizsgálatot elvégezte. Ennek eredményét maga az érintett, Mónus Áron bocsátotta szerkesztőségünk rendelkezésére, felajánlva az orvosi lelet nyilvános közlését. íme: „Szervi idegrendszeri vizsgálat: lényeges szervi idegrendszeri eltérés nélkül. Elmeállapot: tiszta tudatú, minden tekintetben kifogástalanul tájékozott. A vizsgálat lényegével tisztában van. Különösen kezdetben méltatlankodását fejezi ki, amiért egyáltalában rendőrök erőszakkal vizsgálatra hozták. Ezt követően egyre inkább együttműködővé, oldottá és készségessé válik, sőt a vizsgálat második, nagyobbik részében kifejezetten szívesen meséli részletekbe elmerülve életének érdekes történetét. Ettől az élménytől szinte újjászületettnek, felvillanyozottnak tűnik. Felfogása jó, a feltett kérdéseket megérti, a részletekben hajlamos elveszni, mindezt azzal magyarázza, hogy ezek fontosak az ő ügyének, illetve ügyeinek megértéséhez. Figyelme felkelthető, a fentieknek megfelelően azonban kissé nehezebben irányítható. Hangulati zavar nem volt észlelhető. Emlékezeti kincse megtartott. Emlékbeidézése igen jó, nem zárható ki azonban, hogy bizonyos érzelmi töltések ép lélektani határokon belül igen csekély mértékű emlékezéstorzulásokhoz vezethettek. Érzelmileg igénybe vehető, azonban érzelmi szélsőséges kirobbanásokat nem lehetett észlelni, azaz fegyelmezte magát. Vizsgálatkor biztosan nem áll érzékcsalódások hatása alatt és igen nagy valószínűséggel mondható, hogy életének korábbi évtizedeiben sem voltak érzékcsalódásai. Gondolkodása alakilag ép, tartalmilag a gondolkodásában vonatkoztatások, azaz paranoid munkamódokra való hajlamosságok jelentkeztek és észlelhetők, de ezek lényegében ép lélektani keretek között mozognak, annak értelmében, hogy a paranoiditás bármely egészséges ember potenciális reakció lehetősége. Ösztönéletében érdemi zavar nem volt feltárható. Személyiségvonásai közül szembeszökőnek mondható az énközpontúság, saját személyének ép lélektani keretek között mozgó túlértékelése, fokozott igazságérzete, és mindezekhez kapcsolódó perlekedéssel, perlekedési hajlama az átlagosnál kifejezettebb volta, azaz vélt vagy valós igazságérzetének megbántottsága alapján élettörténetében többször került peres ügyre, mint az átlagos ember sokasága. Ezek mögött előfordulnak olyan gondolati alakzatok, csoportosulások, amelyek az ő személyes gondolatvilágában túlzott értékelést nyertek. Ismeretanyaga társadalmi státuszának, iskolai végzettségének megfelel és az adott bűncselekménnyel kapcsolatban is érdekét jól ismerve általa racionáhsnak tűnő védekezési mechanizmusokat is képes mozgósítani. Vélemény: az előzményi adatok és az elvégzett vizsgálat alapján megállapítható, hogy Mónus Áron sem a vádbeli cselekmény elkövetése idején, sem a vizsgálat időpontjában nem szenvedett semmiféle olyan kóros elmeállapotban, amely büntetőjogi beszámíthatóságát kizárta volna, vagy bármilyen mértékben korlátozta volna. A vizsgálatkor észlelt személyiségszerkezete (lásd elmeállapot című részt) jelentős mértékben elősegíthette, megkönynyíthette a cselekmény elkövetését." Furulyaverseny Szegeden Első alkalommal rendezett dél-alföldi regionális blockflöte (furulya)versenyt a szegedi Király-König Péter Zeneiskola a közelmúltban. A megmérettetésen a következő helyezések születtek: I. korcsoport: I. díj Kelemen Liza, makói Belvárosi Általános és Művészeti Iskola, II. korcsoport: I. díj Nagy Zsanett, szegedi Király-König Péter Zeneiskola és Tóth Adrienn, kecskeméti M. Bodon Pál Zeneiskola, III. korcsoport: kiemelt I. díj Sáry Lilla, szegedi Király-König Péter Zeneiskola, IV. korcsoport: I. díj Tihanyi Zsuzsanna, szegedi Király-König Péter Zeneiskola, Kamarazene: I. díj szegedi Király-König Péter Zeneiskola - Király-kvartett: Sáry Lilla, Haraszti Dóra, Kurgyis Zsuzsanna, Tihanyi Zsuzsanna, Korrepetitori különdíj: Csontos József, békéscsabai Bartók Béla Zeneiskola és Iglódi Éva, szegedi Király-König Péter Zeneiskola. Tanári különdíjat kapott Poór Ágnes, makói Belvárosi Általános Iskola és Művészetek Iskolája és Okabe Atsuko, orgoványi zeneiskola, Kiemelt tanári különdíj: Paragi Jenő, szegedi Király-König Péter Zeneiskola. A zsűri a verseny legjobbjának járó értékes hangszert Sáry Lillának ítélte oda. Szép beszéd - prózamondás A szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola a 11. alkalommal rendezte meg a városi szintű Szép beszéd prózamondó versenyt. A zsűri döntése alapján az alábbi helyezések születtek: 5-6. osztályosok: I. helyezett: Hagya Szabolcs 5. o. Fő Fasori Általános Iskola. Fk. t.: Juhász J. Pálné. II. Kiss Bernadett 6. o. Tarjáni Magyar-Német Kéttannyelvű Ált. Isk. Fk. t.: Serege Katalin. III. Bodó Renáta 6. o. Arany lános Ált. Isk. Fk. t.: Ragályné Kispéter Gyöngyi. Különdíjban részesült: Sedghi Amitis 6. o. JGYTF Gyakorló Ált. Isk. Fk. t.: Palotásné Nagy Éva. 7-8. osztályosok: I. Kovács Zoltán 8. o. Tarjáni Magyar-Német Kéttannyelvű Ált. Isk. Fk. t.: Csejteiné Pepperl Erzsébet, Virágh Hajnalka 8. o. Odessza II. Sz. Ált. Isk. Fk. t.: Szabőné Erdődi Emese. II. Marosvári Borbála 7.0. JGYTF Gyakorló Ált. Isk. Fk. t.: Bácsi János. III. Szabó Barbara 7. o. Arany János Ált. Isk. Fk. t.: Ragályné Kispéter Gyöngyi. Különdíjban részesült: Rmetovics Anna 7. o. Alsóvárosi Ált. Isk. Fk. t.: Szabadosné Magyar Ágota. Előfizetőink és olvasóink számára ingyenesen hívható zöldszámot biztosítunk (06/80/821-821), melyen elmondhatják a Délmagyarország, a Délvilág és a Vasárnap Reggel című lapok terjesztésével, kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket. Ezen a telefonszámon jelezhetik azt is, ha az aznapi lapszámot bármely ok miatt nem kapták kézhez. Szombati napokon délelőtt 10 óráig a 62/466-847-es telefonszámon fogadjuk reklamációikat.