Délmagyarország, 2003. június (93. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-11 / 134. szám

SZERDA, 2003. JÚNIUS 11. • SPORT« 15 CSELGÁNCS MUNKATÁRSUNKTÓL Boldogok a Szegedi VSE cselgáncs szakosztályában. Hosszú évek után döntött ugyanis úgy a helyi önkormányzat, hogy milliós nagyságrendű összeggel támogat­ja az utánpótlás neveléséről híres klubot. A város nevében Kozma József alpolgármester, valamint Savanya Norbert sportreferens adta át a több mint egymillió fo­rintot érő negyvenkét szőnyeget. Ez pedig azt jelenti, hogy a koráb­bi, balesetveszélyes eszközök felét le tudták cserélni, így a gyerekek most már nyugodtan edzhetnek. - Nem is az összeg nagysága az igazi öröm, hanem az a tény, hogy az önkormányzat jelentő­sen támogatja az egyesületet ­mondta Krajkó Gyula edző, aki még hozzátette: - Úgy érzem, ez azt sugallja, hogy Szeged nem hagyja meghalni az igen eredmé­nyes cselgáncssportot. A klub fiatal sportolói több eseményen is részt vettek. A di­ákolimpián a szegediek a követ­kező eredményeket érték el, di­ák A, 33 kg: 3. Juracsek László (Gedói Alt. Isk., testnevelő: dr. Molnár Miklósné), 49 kg: 5. Bo­dor Martin (Arany J. Ált. Isk., testnevelő: Balogné Konkoj Ma­riann). Diák B, 33 kg: 3. Kör­möczi Tímea (Rókus I. Ált. Isk., testnevelő: Teleki Zsuzsanna), 50 kg: 5. Balasi Ádám (Rókus I.) és Nógrádi Bence (Rókus II., testnevelő: Horváth Emőke). Diák C, 33 kg: 5. Bodor Szimo­netta (Arany J. Ált. Isk., testne­velő: Horváth Mária), 3. Miklós Balogh Ádám (Madách I. Ált. Isk., testnevelő: Pungor Rozá­lia). A serdülő diákolimpián 48 kg-ban Bodó Ádám, a Béke Utcai Általános Iskola tanulója (test­nevelő: Kisházi József) első he­lyen végzett. Baján nemzetközi viadalt bonyolítottak le, amelyen kilenc ország 320 dzsúdósa in­dult. A 33 kg-ban Juracsek Lász­ló második, míg az 50 kg-ban Bo­dó ötödik lett. Felkészítők: Petro­vics Milán, Szabó Csaba, Kör­möczi Lajos. Csoportmásodik férfiak VÍZILABDA KRANJ (MTI) A csoportelsőként már hétfőn a négybe masírozó nők után bizto­san jutott be a legjobb nyolc közé a szlovéniai vízilabda Európa- baj­nokságon a magyar férfiválogatott is, amely kedden, a kranji csoport­mérkőzések befejező napján Szlo­vákia legjobbjait verte 14-8-ra. Kemény Dénes szövetségi kapi­tány a csoport zárása után a követ­kezőket nyilatkozta: - Az ember­hátrányok hárítása jó volt, a véde­kezésünkkel elégedett voltam. A támadójátékunkban viszont akadtak ingadozások. Egyébként azért vannak ilyen hullámhegyek, meg hullámvölgyek, mert nem tudtunk rendesen felkészülni erre az Eb-re, még nem vagyunk csúcs­formában. Az 5. forduló eredményei, A csoport: Magyarország-Szlovákia 14—8 (4-2, 4-0, 2-2, 4-4), a ma­gyargólszerzők: góldobók: dr. Mol­nár 4, Madaras, Kásás, Vári 2-2, Benedek, Kiss Cs., Biros, Fodor. Oroszország-Románia 9-4, Szer­bia-Montenegró-Hollandia 7-6. A csoport végeredménye: 1. Szerbia-Montenegró 8, 2. Ma­gyarország 8, 3. Oroszország 6, 4. Szlovákia 4, 5. Románia 2, 6. Hollandia 0 ponttal. Azonos pontszám esetén az egymás elle­ni eredmény (Szerbia-Monteneg­ró-Magyarország 7-6) döntött. A magyar nők csütörtökön 15 órától az oroszokkal játszanak a fináléba kerülésért. Az elődöntő­be jutásért rendezett keddi mér­kőzéseken: Oroszország-Spa­nyolország 12-10, Hollandia­Görögország 6-5. A másik elő­döntőben a hollandok az ola­szokkal játszanak. REFLEKTOR FTC-DUNAFERR A női kézilabda Magyar Kupa elődöntőiben: FTC-Vác 36-29, Dunaferr-Spartacus 36-19. A mai döntőben az FTC a Duna­ferrel mérkőzik, a Vác-Spartacus bronzmeccs győztese pedig in­dulhat a KEK-ben. KÖZÉPISKOLÁS CÍMVÉDÉS A szegedi Százszorszép Gyer­mekház és a Pro Musica Alapfo­kú Művészeti és Zeneiskola nö­vendékei eredményesen zárták a versenyévadot. A hatodik Apá­czai Táncfesztiválon a középis­kolások diszkó kategóriájában a címvédő szegedi csoport (Bába Zsófi, Bánfi Mónika, Gőgh Mag­di, Kis Brigitta, Zanócz Petra) az első, míg a Bába-Zanócz duó a második helyen végzett. Az álta­lános iskolásoknál a Balog Éva, Lukács Adrienn, Szabó Kinga trió első, a Makra Alexandra-Ra­kusz Adrienn duóval kiegészített csapat pedig második lett. Az egyesület dzsesszbalettosai ezzel az idényt hat kupával és hét kü­löndíjjal zárták. Koreográfus és felkészítő: Kékes Szabó Marietta. HÁROM GYŐZELEM Az NB II-NB III-as utánpótlás labdarúgó-bajnokságban, U16: FC Szeged-Szarvas 3-1 (1-0). Szeged: Vecsernyés T. - Veres, TWeneboah, Balogh D., Ben Re­douane - Szélpál T., Dunai, Végh, Tarcsi - Vajner, Kovács E. Edző: Vágó Mihály. A szegedi gólszerzők: Végh, Vajner, Kovács E. Gyomaendrőd-Tisza Volán SC 0-4 (0-2). Volán: Czirják ­Baji Sz. (Garamvölgyi), Búrány, Gerebicz, Lázár (Kónya) - Varga S. (Molnár D.), Annus (Lipták), Huszárik (Csongor), Nagy Zs. ­Beretka, Balogh. Edző: dr. Buch­holcz Gábor. Gólszerzők: Huszá­rik, Beretka, Nagy Zs., Varga S. U19: FC Szeged-Szarvas 9-1 (6-1). Szeged: Vecsernyés T. - Tor­dasi (Kornádi), Szalai, Gál (Szeke­res), Baranya - Németh L., Duba (Rácz G.), Frank (Völgyi R.|, Czakó -Gyimesi, Bank. Edző: Protity Sán­dor. A szegedi gólszerzők: Bank (3), Czakó (2), Gyimesi (2), Németh L., Duba. Gyomaendrőd-Tisza Volán SC 3-0(1-0). Volán: Tombácz - Si­mon, Varga G., Túri, Szélpál A. ­Kőszegi (Szécsényi), Kárász, Vá­czi, Völgyi D. - Stetakovics (Tóth), Dlusztus I. (Harmos). Edző: Paksi Péter. HÓDGÉPESEK ÉRMEI Egerben 52. alkalommal bonyo­lították le a Bornemissza Gergely nemzetközi ökölvívó emléktor­nát. Az eseményen a hódmező­vásárhelyi Hódgép SE bokszolói a következő eredményeket érték el, ifjúságiak, 54 kg: 3. Görbics Gábor, 63 kg: 1. Gémes Norbert. Edzőjük: Szálkái László. A két fi­atal tehetség meghívást kapott az Európa-bajnokságra készülő válogatott keretbe. SZENTESI VITÉZEK Az NB Il-es rögbibajnokság újabb fordulójában a Szentesi VSC '91­esek RK csapata az Esztergomi Vi­tézekkel játszott. Az elmúlt két évben a Kurca-partiak nem tudták legyőzni ellenfelüket, ám ez a rossz széria ezúttal megszakadt. A szentesiek végig vezetve nyertek 24-14-re még úgy is, hogy az egyik kulcsjátékos megsérült. DÖNTŐS A MAKKOSHÁZI Nagykőrös adott otthont a labda­rúgó diákolimpia elődöntőjének. A szegedi Makkosházi iskola di­ákjai a VII-VIII. osztályosok kö­zött nyert, így a budapesti finálé­ba jutott. Eredmények: Makkos­házi, Szeged-Sülysáp 10-0 (gól­szerzők: Huszárik 3, Mihalkó G. 2, Mihalkó D. 2, Oláh, Baji R., Annus), -Fertőszentmiklós 5-1 (a szegedi gólszerzők: Nagy 2, Vecsernyés 2, Huszárik), -Solt­vadkert 2-1 (a szegedi gólokat Nagy és Huszárik szerezték). A gólszerzőkön kívül még játszott: Vasas, Molnár G., Búrány, Mud­ri, Fülöp, Molnár D., Puskás, edző: dr. Buchholcz Gábor, felké­szítő: Lóczi István. Selejteznek A liga szívesen látná a kék-fehér-feketéket az NB I/B-ben Osztályváltásra készülnek Ma 20 órától - az m 1 élőben köz­vetíti - újabb Európa-bajnoki se­lejtezőt játszik San Marinóban a magyar labdarúgó-válogatott. Az együttesben sok a sérült és az el­tiltott, ennek ismeretében pedig Gellei Imre szövetségi kapitány várhatóan a következő tizenegyet küldi pályára a miniállamban: Végh - Bódog, Dragóner, Lőw ­Dárdai, Lendvai, Lipcsei, Lisztes, dr. Fűzi - Szabics, Kenesei. A Magyar Labdarúgóliga keddi fegyelmi döntése értelmében az FTC december 31-ig zárt kapuk mögött köteles lejátszani bajnoki mérkőzéseit a május 30-án történt botrány kapcsán. Szeiler Józsefet, a csapatot működtető erté vezérigaz­gatóját 3, míg az FTC-t rendezési hiányosságok miatt 4 millió forint­ra büntette a testület. Hat mérkő­zésre tiltották el a Fradi támadóját, Tököli Attilát, aki május 10-én, az MTK elleni meccsen megütötte Kassai Viktor játékvezetőt. Április 25-én a ZTE Rt. vezeté­se még úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg Bozsik Péter vezetőedző szerződését a labda­rúgócsapat élén. Kedden azon­ban Lang József elnök bejelentet­te, újabb kétéves megállapodást kötöttek a szakemberrel. LABDARÚGÁS Ismét lehet többet beszélni a szegedi labdarúgásról. Az FC Szeged gárdája ugyanis mint az NB Il-es teljes mezőny legjobb másodikja az NB I/B kapujába érkezett. A ligától a felkérés megérkezett, a többi a kék-fe­hér-feketéken múlik. A Magyar Labdarúgóliga egy hete levelet juttatott el az NB l-es és NB I/B-s sportvállalkozások ügy­vezetői részére. Ebben benne fog­laltatik, hogy az ismert gazdasági körülmények között a 2003­2004-es bajnokságra a személyi kiadásokat 25 százalékkal mér­sékeljék. A klubok csakis akkor gazdálkodhatnak helyesen, ha első lépésként az árbevételeket rögzítik, majd ahhoz igazítják költségeiket. A játékosokkal kö­tött szerződések ezáltal teljesít­hetővé, betarthatóvá válnak. Hogy ez, miért fontos, illetve érdekes Csongrád megyében? A válasz a következő: az FC Szeged labdarúgócsapata a teljes NB II­es mezőnyt figyelembe véve a legjobb második büszke titulusát kiharcolta a zöld gyepen. Ez pe­dig azt jelentheti, hogy rövidesen osztályt vált(hat). A kiírásban ugyan az van lefektetve, hogy az NB I/B három kiesőjét az NB II három csoportjának nyertesével kell pótolni, csakhogy itt jön a képbe az anyagi gazdálkodás. Már pedig ilyen téren sok helyen reménytelen a helyzet. Azt halla­ni ugyanis, hogy az NB I/B-ben a jövőben nem lesz ott a Százha­lombatta, az Újpest-Főt, kérdé­ses a Dunaferr és a Monor indu­lása, de a verebek arról is csiri­pelnek, hogy a Nyíregyházát a jo­gosult kettő helyett csak egy csa­pat képviseli, nem beszélve arról, hogy idény közben a Demecser és a Vasas visszalépett a további küzdelmektől. Szóval, úgy néz ki, van bőven hely a másodosz­tályban. Ezért borzasztóan fon­tos, hogy az FC Szeged szerezte meg a legjobb második helyet az NBII-ben. - A dolgok mai állása szerint a csapat kivívta a jogot az NB I/B-s szereplésre - közölte Ferenc Gá­bor, az FC Szeged Kft. elnöke, többségi tulajdonosa. - Minden­képpen szeretnénk élni ezzel a lehetőséggel, de ehhez ismerni kell(ene) Szeged városának a lab­darúgással kapcsolatos koncep­cióját is. Egyedül nem tudjuk áll­ni a költségeket, amely szerény számítás szerint is körülbelül 50 millió forintra tehető. Kezdemé­nyeztem Botka László polgár­mester úrral egy tárgyalást, tudo­másom szerint erre hamarosan sor kerül. Amiatt is fontos lenne a részvételünk az NB I/B-ben, mert csak ebben az esetben felel­nénk meg a stadionrekonstruk­ció feltételrendszerének. A klub első embere hangsúlyoz­ta: a Szeged LC három évvel ez­előtti összeomlása után mélyről kezdtek építkezni, kis lépésekkel haladtak egyre felfelé. Fogalmazá­sa szerint a jó szereplés elsősor­ban a remek utánpótlás-nevelő munkának, az együttest körül ve­vő nyugalomnak és Szalai István edző tudatos, átgondolt csapat­építésének köszönhető. - Szurkolóinktól most is türel­met szeretnénk kérni, amennyi­ben a következő idényben az NB I/B-ben futballoznánk, a legfonto­sabb célként a bentmaradást, jobb esetben a középcsapattá alakulást tűznénk ki - folytatta Ferencz Gá­bor - Ezenkívül a legtehetségesebb saját nevelésű fiataljaink beépíté­sét is tovább szeretnénk végezni. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy a játékosállományunk erősítésre szorul. Úgy tervezzük, öt meghatározó, Szegedről elszár­mazott, vagy más megyei együt­tesben szereplő futballistával egé­szítenénk ki keretünket. A távo­labbi elképzelésünkben pedig az NB I szerepel. Persze, ez csak ak­kor valósulhat meg, ha a szakmai és gazdasági feltételek egyaránt adottak lesznek. Addig még nagy utat kell bejárni, de állunk elébe. SZÉLPÁL LÁSZLÓ Ma Magyar Kupa megyei döntő Vásárhelyen Szentes-Szeged MUNKATÁRSUNKTÓL A 2003/2004-es labdarúgó Ma­gyar Kupa-sorozat Csongrád me­gyei „fejezete" ma érvéget a dön­tővel. A fináléba az NB II-ben ezüstérmes FC Szeged a Kiszom­bor (2-1) és a sportág harmadik vonalába feljutott Szentes a Ma­kó FC (2-1) kiverésével jutott. A presztízsen kívül az összecsapás­nak nincs különösebb tétje, hi­szen az országos főtáblára az em­lített négy együttes már kvalifi­kálta magát. Ott a küzdelmek augusztus elején kezdődnek. A megyei döntőt ma, 17.30-kor Hódmezővásárhelyen, a városi stadionban rendezik meg, a sípot Fülöp bíró fújja. Egy hét, három siker MUNKATÁRSUNKTÓL Rövid idő, egyetlen hét alatt há­rom latin-amerikai táncverse­nyen végzett az élen a kisteleki Pro-Art TS párosa, Maurizio Ves­covo és Törökgyörgy Melinda. A duó előbb 61 kettős között győ­zött a Győrben megrendezett or­szágos bajnokságon. Ez volt Tö­rökgyörgyék negyedik sikere a szakág ob-ján. Következett a szombathelyi, hagyományos, 38. Savaria-kupa. Az IDSF (Nemzet­közi Táncszövetség) világkupá­ján húsz ország legjobbjai vettek részt. Itt sem talált Vescovóéknál jobbat a zsűri. Ugyancsak Szom­bathelyen bonyolítottak le egy nyílt latinviadalt hetven páros indulásával, és ezen szintén az első lett a kisteleki duó. Törökgyörgy József táncpeda­gógus tanítványai a világranglis­tán jelenleg a kategóriájukban a második helyen állnak. Egy hét alatt három eseményt nyert meg Maurizio Vescovo és Tö­rökgyörgy Melinda. MTI-fotó: Czika László Új szőnyegeket kaptak Az új szőnyegek nyugodt körülményeket biztosítanak. Fotó: Miskolczi Róbert

Next

/
Thumbnails
Contents