Délmagyarország, 2003. május (93. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-27 / 122. szám

Kedd, 2003. május 27. GYÓGY-ÍR 13 AZ ELEKTROMOS DEPILÁLÓKÉSZÜLÉK HASZNÁLATA UTÁN A SZŐRSZÁLAK BEFELÉ NŐNEK A csupasz, sima lábszár divatja A szőrtelenítés ma már a szépítkezés természetes része. Vannak, akiknél indokoltabb és másoknál inkább csak divat. Bármelyik szőrtelenítési módszer mellett döntünk, kérjük ki szakorvosok véleményét. Az emberi szőrzet kialakulása az élet során egy hosszabb biológiai folya­mat része. Az öröklött tényezők mel­lett szervezetünk hormonális rend­szere döntő befolyással van szőr­zetünk kialakulására, jellegére. A szőrzet növekedésének életünk so­rán meghatározott ritmusa és kü­lönböző fázisai vannak. Rendellenes szőrzet kialakulása mindkét nemnél előfordulhat, mégis, inkább a nőknél okoz a nem kívánt szőrnövekedés komoly lelki problémát. A szokványos területeken - lábon, alkaron megjelenő hosszabb, erő­sebb és sötétebb szőrzetnövekedést hipertrichozisnak nevezzük. Kiala­kulásának hátterében tartósan fenn­álló gyulladás, a megengedettnél hosszabb ideig használt szteroid tar­talmú krém, túlzott napozás állhat. Léteznek olyan anyajegyek, melyek már kisgyermekkorban észlelhetők, érményi, tenyérnyi nagyságúak, fel­színüket erősebb és sötétebb szőrzet borítja. Hormonális, endokrinológiai eltérések, gyógyszerszedés következ­tében férfias jellegű szőrzet alakul ki, pl. szakáll, bajusz területén. Ilyenkor hirsutizmusról, amennyiben ehhez egyéb férfias tulajdonságok (hajhul­lás, mélyebb hang) is társulnak, ak­kor virilizmusról beszélünk. Ma már számos módszer áll rendel­kezésre, hogy a nem kívánt, esztéti­kailag zavaró szőrzetet eltávolítsuk. Az eljárásoknak két nagy csoportja lé­tezik, a depüáció és az epiláció. A de­piláció során a matrixsejtek osztódá­sa nem szűnik meg, a szőrtelenítés csak ideiglenes. Kevés szőrszál esetén elegendő a csipesszel történő kihú­zás. A legelterjedtebb módszer a hi­deg és meleg gyanta alkalmazása. Mindkét eljárás előnye, hogy ritkítja a szőrt, mélyről tépi ki, így több hétig nincs szükség újabb kezelésre. Hátrá­nya a fájdalmasság, továbbá hogy gyakori a visszanövő szőrszál körüli gyulladás. A manapság divatos elekt­romos depilálókészülékek használata után sokszor a szőrszálak „befelé" nőnek, felszínükön gombostűfejnyi, vörös, gyulladt pattanáshoz hasonló elváltozások láthatók. Az otthoni koz­metikai próbálgatások következtében a gyulladások olykor bebarnulnak vagy behúzódó fehér heggel gyógyul­nak. Különösen érzékeny a bikinivo­nal területe. A szőrtelenítőkrémek ké­miai módszerrel roncsolják a szőrszá­lat, lúgos vegvhatásuk miatt irritál­hatják a bőrt. A szőrtelenítés másik módszere az epiláció. Az eljárás során a szőrszál A nem kívánt szőrnövekedés elsősorban a nőknél okoz lelki problémát. papilláit véglegesen roncsolják elekt­romos áram segítségével. A bőr­gyógyászok és kozmetikusok által végzett eljárás során vékony tűt ve­zetnek be a szőrszál mentén a pa­pilláig, melyet az áram segítségével néhány másodpercig égetnek. Lát­ványos eredményeket lehet elérni az áll, a felsőajak, a mellbimbó terű­/ í 1\ l létén, azonban nagyobb területen akár évekig is eltarthat a kezelés. A lézeres szőrtelenítésnél a lézer­fényt a pigmentált szőrszál vezeti le a szőr gyökeréig, ahol a hővé alakult energia elpusztítja a matrixsejteket. Mivel a fény a bőrben lévő barna pigmentben és a sötét szőrszálban nyelődik el, ezért a világos bőrű be­tegek sötétebb szőrzetének eltávo­lítására alkalmas leginkább a készü­lék. Az ősz szőrszálak és a piheszőrök eltüntetésére ez a módszer nem je­lent megoldást. A lézerfény csak a növekedési fázisban lévő szőrszálak­ra hat, ezért többszöri kezelés szük­séges a végleges eredmény eléréséig. A módszer előnye, hogy gyors, egy­szerre nagy terület kezelhető, mi­nimális fájdalommal jár. A szőrtelenítés alapvető szabálya a kezelendő terület fertőtlenítése. Gyantázás, epilálás után ne végez­zünk piszkos munkát, mert az apró hámsérülések behatolási kaput ké­peznek a kórokozók számára. Né­hány napig a napozás és szolá­riumozás kerülésével megelőzhet­jük, hogy a gyulladt szőrtüszők helye pigmentálódjon, bebarnuljon. A gyanták használata előtt győződjünk meg róla, hogy nem vagyunk-e ér­zékenyek rá. Mielőtt bármelyik szőr­telenítési módszer mellett döntünk, kérjük ki szakorvosok véleményét, érdeklődjünk a beavatkozási lehe­tőségekről, a készülékekről. DR. ALTMAYER ANITA BÖRGVÓGYÁSZ-ALLERGOLÓGUS BŐRGYÓGYÁSZATI KLINIKA PIKKELYSÖMÖR KEZELÉSE világszínvonalon, többéves tapasztalattal, | TAJ-KÁRTYÁVAL § INGYENES! 6722 Szeged, Petőfi S. sgt. 47. Bejelentkezés telefonon: 62/444-067 HASTANC ­a nőiesség MEDIFAT KRNMOT WLLLNESS CENTRUM 0RÜME" Kellemes hangulat, keleties popzene. Testsúlytól és kortól függetlenül várjuk az érdeklődőket! Kezdő és haladó csoportok egyaránt Indulnak. A kiscsoportos foglalkozás a személyre szóló odafigyelés záloga. Bejelentkezés: MediFaf Wellness Centrum, Szeged. Pilllch Kálmán u. 18. Tel.: 431-677 JIajppy _ jjKftl Fogorvosi rendelő f 2000 • Ultrahangos fogkö-eltávolítás •Tömések és pótlások minden fajtája • Fogröntgen, műgyökér-beültetés Szeged, Bárka u. 1. Rendelési idő: hétfőtől csütörtökig 8.00-18.00. péntek 8.00-12.00 óráig. Telefon: (62) 426-185 Ügyelet: (30) 945-1975 Dr. Vangel Róbert Általános sebész, érsebész Rendel: Szeged, Gogol u. 25. Kedd: 16-18 óráig Csütörtök: 17-19 óráig | Bejelentkezés: 06-30/9-654-529 I A MÉDIÁBÓL ISMERT, műtét- és gyógyszermentes PÉNISZNYÚJTÓ PROGRAMUNK A FŐVÁROS UTÁN ELSŐKÉNT SZEGEDEN IS MEGKEZDŐDIK! Érdeklődés, ill. jelentkezés: 06-30/595-01-66 FUNNY BOY'S MAX FŐNIX KÖNNYE STÚDIÓ GYÓGYKÚRÁK „...mérgek nélkül az új élet tapasztalása..." • Böjtkúra (tavasszal és ősszel) Prevenciós gyógymód Test-lélek-szellem tisztítása Kezelés alternatív gyógymódokkal • Méregtelenítés A szervezet komplex méregtelenítése Gombafertőzések Nehézfemmérgezés Sav-lúg háztartás helyreállítása Immunerősítés Kezelés alternatív gyógymódokkal • Mumifikálás A teljes test nyirokmasszázsa után egész test hetekercselése rugalmas pólyával Méregtelenítő Alakkarcsúsító Kötőszövet állagának sűrítése Cellulitises bőr kezelése Fogyasztó Étrendtanácsadás Jelentkezni: 62/442-34?. 2(1- 470-7537 GYÓGY-PALOTA KFT. 6725 Szeged, Szent Ferenc u. 8. MOZGÁSSZERVI BETEGSÉGEK GYÓGYÍTÁSA GERINC-, ÍZÜLETI PROBLÉMÁK KEZELÉSE - ORTOPÉDIA: Dr. Mécs László klinikai adjunktus - NEUROLÓGIA: Dr. Szabó Ildikó - GYÓGYTORNÁSZ - GYÓGYMASSZŐR - FIZIOTERÁPIA: elektroterápia, UH kezelés - BIOPTRON LÁMPA - ULTRAHANG­DIAGNOSZTIKA Dr. Benedek Erzsébet főorvos Felvilágosítás, bejelentkezés: 62/550-797 ORVOSI, FOGORVOSI RENDELŐK MÉG BÉRELHETŐK! T.: 06-30/9-630-387 PRAXIS MOZGÁSTERÁPIA CENTRUM TORM HÁT- ÉS DERÉKFÁJÁS ELLEIY KALMÁR NAGY LACIRA Bejelentkezés: 30/28-26-426 Szeqed, József A. sqt. 31. CjH £ GYÓGYNÖVÉNY­Vyyl ÉS REFORMHÁZ ~ " 300 m2-en ÁRAINKBÓL: • PEZSGŐTABLETTÁK (Ca, Mg, Multi, C, Ca + Silicea) 199 Ft * ENERGY TERMÉKEK (Vironal, Renol, Korolen, Gynex, Regalen) 200 ml * ALOE TERMÉKEK (tea, juice, krém, gél, spray) * JAPÁN OLAJ 10-30 ml * SZŰZTEA * MÉZES GALAGONYAGOLYÓ * FÜRDŐSZOBAI MÉRLEG * BÚZAFŰDARÁLÓ * SCHOLL PAPUCSOK-SZANDÁLOK (új kollekció) * SCHOLL HARISNYANADRÁGOK (3 erősségben) * NAPOLAJOK SZÉLES VÁLASZTÉKA 3139 Ft 559 Ft-tól 199-299 Ft-ig 489 Ft 349 Ft 2699 Ft 5690 Ft 5390 Ft-tól 649-749 Ft 489 Ft-tól jfrjjÉCí GYÓGYNÖVÉNY ÉS REFORMHÁZ üzleteink Szegeden, a SAS Patika mellett, a CORA Áruházban és HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN, az Andrássy út 1. alatt találhatók! KAPITÁNY PLASZTIKA Bt. ÍÍ n Dr. Kapitány Klára plasztikai sebész i/ magánrendelése: kedden 17-18 óráig Á \ 1 6721 Szeged, Kálvin tér 5. Telefon: 62/548-290; fax: 62/548-293 www. szegec liorvos. h ——s u ... hog} megtalálja, akit keres! Testfogyasztás! lirm„ Cellulitis­MEDIFAT WELLNESS CENTRUM kezeles! MediFat® Elektrolipolízis Orvosi zsíroldás j műtét nélkül! Érdeklődés és előzetes időpont-egyeztetés: Dr. Gajdács Ágnes 30/903-6886 Dr. Bolya László 30/218-5701 FOGPÓTLÁSOK RHMMM' 'JNMM tömések a legolcsóbbaktól a csúcsminőségig, KAMATMENTES HITELRE IS! dr. Moldovay Géza fogszakorvos Szeged, Vitéz u. 5. s Tel.: 30/9357 841 •^^MHJflHI LÉZERES x VISSZÉRKEZELÉS (pókhálóerek) és SPILIÍUP tartós szőrtelenítő módszer FORRÁS MAGÁNKLINIKA Plasztikai Sebészet Tel.: 62/431-899 www.plas2rtika.net I! i! ITT A NYAK, DE MEG CAUANETICS TORKÁVAI ALAKJÁT FESZESEBBÉ TENNI, A BELVÁROSI TQRKASTÚ01ŐBAN! H.—SZ.—p.: 6.30, 8.00, 9.30, 15.00, 16.30, 18.00 K.-cs.: 8 30, 12.30, 16.30, 18.00 Szo.: 8.00 Szeged, Hajnóczy u. 6. fszt. 1. • Tel.: 20/363-55-11 - Bús Nóra j A CALLANETICS* TORMA minden korosztálynak: feszesebbé teszi ! a hasat, combot emeli a feneket, formálja a csípőt erősíti a kar- és j mellizmokat a hátizmok erősítésével megszüntetheti a hát- és derék­fájást gerinc- és Izületi problémáknál is végezhető A hirdetés felmutatásával ingyen kipróbálhatja a tornát! BEMER CENTRUM • mágnesterápia Bemer 3000 • mágneses fényterápia egyedülálló kombinációja Bemer 3000 SLT •••IKD VITALITÁS f£ 3 ÉLETENERGIA H SEJTREGENERÁLÁS 9HHfnKR3 BEMER TERÁPIA ­A HATÁS TUDOMÁNYOSAN IGAZOLT! SANIBELL KOZMETIKA Szeged, Mérey u. 6. MMWU Tel.: 62/42-11 -41, 20/347-2903. www.sanibell.hu

Next

/
Thumbnails
Contents