Délmagyarország, 2003. május (93. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-03 / 102. szám
18 •SPORT" SZOMBAT, 2003. MÁJUS 3. Ma 18 órakor: LÁss-HNKC-Esztergom Történelmi siker lehet Nikolics (a labdával) sérült, de ma valószínűleg ott lesz a pályán. Az idény legfontosabb mérkőzése vár ma (18 óra, Hódtói Sportcsarnoki a Liss-HNKC élvonalbeli kézilabdacsapatára. A tét az 5. hely és a nemzetközi kupaszereplés, az ellenfél pedig az Esztergom együttese, amely szintén aspirál erre a lehetőségre. A vásárhelyi kézilabdás lányoknak biztos, hogy emlékezetes nap marad a mai, csak az a kérdés, pozitívan, vagy negatívan. Az Esztergom elleni derbi tétje a bajnokság 5. helyezése és az európai kuparészvétel. Amennyiben sikerülne, Vásárhely sporttörténetének aranylapjára kívánkozna a siker. - Az előjelek nem a legkedvezőbbek - mondta Farkas József, a Liss-HNKC vezetőedzője -, a csütörtöki és a pénteki edzést Nikolics és Asztalos is kénytelen volt kihagyni, de biztos vagyok benne, hogy az Esztergom ellen vállalják a szereplést. Mert tudják, az egész év a szombati produkció alapján kerül mérlegre. Kocsik Viki Dunaújvárosban is a rendelkezésemre állt, de a teljesítményén látszott, hogy még nem a legjobb a keze. De tudom, akaraterejével, küzdenitudásával megoldja a feladatot. Egyáltalán, szombaton bármennyien is leszünk, bárki vállalja is a játékot, azokra vár a feladat, az 5. hely megszerzése. Nincs pardon, nyerni kell! Mindent megteszünk a sikerért, s őszintén remélem, hogy ehhez a közönség Csak a különbség kérdéses KÉZILABDA MUNKATÁRSUNKTÓL Az utolsó előtti hazai bajnoki mérkőzését ma 17 órától játssza a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. A Tisza-partiak ellenfele a Győr együttese lesz, amely már sokszor megtréfálta Dragan Djukics edző csapatát. Most azonban reméljük, biztos Pick-győzelem születik. A bajnoki rájátszás győri találkozóján meglepően magabiztos szegedi siker (31—17) született. Igaz, akkor a Rába-partiaknál csak a büntetők végrehajtására állt be a sérült Szabó, aki eséllyel pályázik az NB I gólkirályi címére. A szintén gólerős irányító, Bősze pedig kötéssel a kezén lépett pályára. Azóta azonban mindketten felépültek. - Nem hiszem, hogy gondunk lenne a két bajnoki pont begyűjtésével. Azonban én nem lennék elégedett egy kiszenvedett győzelemmel. Még akkor sem, ha a sérültjeink állapota nem igen akar javulni. A dunaújvárosi MK-mérkőzés végén derült ki, hogy Kotormán belázasodott. Mellé Vadkerti Tatabányán nem három, hanem négy fogát veszítette el. Komoly műtéteken van túl, s a seb időközben begyulladt. Szerencsére Bajusz és Berta már teljes értékű munkát tud végezni. Habuczki Tamás is szépen gyógyul, azonban még pótolni kell a többhónapos kihagyás miatt elvesztett formát - mondta Dragan Djukics, a Pick Szeged trénere. Kialakult a Magyar Kupa négyes döntőjének mezőnye. A Pick Szeged és a Fotex mellett a Ceglédet hazai pályán is legyőző NB I/B-s Csömör (29-26) és a Pécs ellen szintén kétszer nyerő (36-21) Orosháza lesz az elődöntő résztvevője. Fotó: Tésik Attila maximális támogatását is megkapjuk. - A vásárhelyi sport legnagyobb sikere előtt áll az együttes - emlékeztetett Pintér fózsef klubelnök ennek megfelelőek az elvárások is. Vagyis hazai pályán az egyesület vezetői, a szurkolók is győzelmet remélnek a gárdától; de biztos vagyok benne, hogy ez a lányok elvárása is önmagukkal szemben. Amikor bekerültünk a felsőházi play off-ba, biztosnak tűnt az 5. hely, főleg, hogy az első meccsen döntetlent értünk el a Győrrel szemben. Lehet, hogy ez egy kicsit „megnyugtatta" a csapatot. Szombaton feledésbe merülhet minden bánat és bosszúság. IMRE PÉTER Szabadidős események MUNKATÁRSUNKTÓL Vasárnap Szegeden két jelentős szabadidős sportesemény is lesz. Az első helyen a Matáv-Vivicittá városvédő futást kell megemlíteni, amely harmadik alkalommal vendégeskedik Szegeden. A rajt 11 órakor lesz, de nevezni, jelentkezni még a rendezvény napján is lehet a Dóm téren lévő versenyirodában, 8.30-tól. Emiatt, az SZKT tájékoztatása szerint, 11 órától 11.30-ig az l-es, 3-es és 4-es villamosvonalakon, valamint az 5-ös és 9-es trolibuszvonalakon a forgalomkorlátozás miatt 10 perces késésekre lehet számítani. Az útvonalat (Dóm tér-Somogyi utca-Kárász u.-Klauzál tér-Széchenyi tér (sétány(-Takaréktár u.-Tisza Lajos krt.-Huszár Mátyás rakpart-Alsórakpart-Tisza Lajos krt .-Semmelweis u.-Markovits utca-Boldogasszony sgt.-Tisza Lajos krt.-Aradi vértanúk tere-Rerrich Béla tér-Dóm tér) a rendőrség, valamint a szervezők a futók áthaladásáig lezárják. Az SZTE fGYTFK Topolya sori sportcsarnoka és pályái, valamint az SZTE Sportközpontja a „Tartsd a formád" Csongrád megyei sportfesztiválnak ad otthont, amelyre elsősorban a lányokat, asszonyokat várják (vasárnap 9-től 15 óráig) a szervezők. matáv i/Mdttj MMJOt 6ÈK® TIMEX Rájátszás a Vegasban BILIÁRD MUNKATÁRSUNKTÓL A poolbiliárdosok országos csapatbajnoki rájátszásának ad otthont május 4-én (vasárnap) 9.30-tól a szegedi Vegas Biliárdszalon. A részt vevő együttesek: a Vegas BC Szeged, a címvédő foker Tiszaújváros, a Merkúr Debrecen és a Fekete 8 Székesfehérvár. A szegedi bajnoki finálé két favoritja a tiszaújvárosi és a szegedi csapat. A részletes program, 9.30: ünnepélyes megnyitó, 10 óra, elődöntők: Joker Tiszaújváros-Merkur Spielothek Debrecen, Fekete 8 Székesfehérvár-Vegas BC Szeged, kb. 13 óra: bronzmeccs a két vesztes részvételével, kb. 16 óra: döntő, majd azt követően (kb. 19 órakor) eredményhirdetés. m¿ 'Mm m À j!I1 A mozgás lendületet ad. A játék örömöt ad. A Matáv hozzáad. m¿ 'Mm m À j!I1 r A kicsik nagyon sokat mozognak. A nagyok egy kicsit keveset. A Matáv ezért a tömegsport / A és az utánoótlás-novelés támnnatásával évről évro ialentns tnmpnekpt mnznal mert — MaÉm f «ne m e www.matav.hu ' ' aut11'"»...... . dj c«c. uia'ipuirco ' iv, » ...;laitfu^aia^avai diiv ' cip jp'ci nup iv/" ipypnpi 11 lu^yp: .. 'py. , • , Matáv Vivicittá, Szeged, május 4., Dóm tér Táv: 3,6 km. Információ: Városi Sportigazgatóság: (62) 436 386, www.bpsportiroda.hu B SZBVakon t Ú 1 iV \U DÉLMAGYARORSZÁG FM 95.4 ERÁtttM vasarnap május 4-én, 9-11 óra között az Eko-parkban (Újszeged, Fürj u. 92/B), Ha szívesen örökbe fogadna gazdátlan, oltási könyvvel rendelkező kutyát, cicát, egyéb társállatot, akkor látogasson el _ , . Szamlaszam: vasarnap az Eko- ... , .„ parkba, mert ott Tappancs Állatvédő találkozhat olyan Alapitvany állatokkal, akik szerető gazdit keresnek. LEHET, HOGY PONT ÖNT! Postabank és Takarékpénztár Rt. 11998006-06289010-10000001 SZÍVESEN ELFOGADUNK FELESLEGES, DE MÉG HASZNÁLHATÓ NVAKÖRVEKET, PÓRÁZOKAT! CSAK ELŐFIZETŐINKNEK! Május 15-én jelentkezünk a Lakás-Építészet 2003. tavasz különszámával ELŐZETES: • Új trendek a fürdőszobában • Qardróbszobák • Régi-új konyhák • Színasszociációk ...és még sok érdekességgel kedveskedünk előfizetőinknek. LAKÁS • ÉPÍTÉSZET ^^WÊSm^ ' ^WKM . aM Ifófti "^•u'l'-'iudf j&éiiidm imsêM Várjuk a témához kapcsolódó szolgáltatók, kereskedők jelentkezését, hogy eladó és vevő könnyebben egymásra találjon. Ml 0SSZEH0ZZUK 0N0KET! Információ: Nagy-György Andrea 20/9533-200 Anyagleadás: április 28., 16.00 óra 1&0 Régi üzletünktől 500 m-re, o Bokoy N. u. 52. szám akrtt, kibővült áruválasztékkal, akdós termékekkel várjuk kedves vásárlóinkat. ROGZÍTÉSTKHNIUISZAKÁKUHÁZ Tel.: 62/558-778 Fai: 62/558-772 RA^AI CBAVAU KFT ISO «001 SZEGED, KÁRÁSZ U. 5. SZEGED, TISZA L. KRT 37 SZEGED. TISZA L. KRT 36-38 (Centrummal ízemben) SZEGED, TESCO ÁRUHÁZ SZEGED, PLAZA IDŐZÓNA Oe.UAOM itiato