Délmagyarország, 2003. május (93. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-14 / 111. szám

SZERDA, 2003. MÁJUS 14. -KAPCSOLATOK­7 • megkerdeztuk vásárhelyi olvasoinkat a magyar írásbeliről Nehéz feladatok voltak i KISPAL MARIA érettségiző diák: - Szerintem igen. Nagyon izgul­tam, amíg meg nem hallottam a tételcímeket, utána azonban már megnyugodtam, mert tud­tam, mi a kínálat. Körülbelül fél órába telt, mire a három témából kiválasztottam az Ady költésze­téről szólót, és végül öt és fél ol­dalt tudtam írni róla. h0r0szk0p KOS: Ön nagyon nehezen mond ne­áNIImet, egyszersmind olyan ígéreteket tesz, amelyeket soha nem vált be. Viszont végtelenül bosszantja a hiúságát sérti, ha emlékeztetik be nem tartott szavára. I BIKA: Ön vadul szereti a változa­tosságot és könnyű elbűvölni. Ezért tűnik megbabonázottnak, ha leendő kap­csolata külsőleg is más mint a többiek, vagy valamilyen más módon kitűnik a töb­biek közül. M IKREK: Ha van oka a haragra, pa­naszait azonban nem fogalmazza meg világosan, akkor az együttérzés helyett csak a rosszallást válthatja ki másokból. I RÁK: Bár a munka terén adódnak kisebb összezördülések, igazi ko­moly probléma a magánéletében jelentke­zik. A szíve választottja elhidegül öntől, tit­kolózik, talán megpróbálja átvágni valami ósdi kifogással. j OROSZLÁN: Nagyon sok dologra 1 kell majd odafigyelnie otthon és a munkahelyén. Nem mindig alakulnak úgy az események, ahogyan azt ön szeretné. Aggo­dalomra azonban nincs oka. M SZŰZ: Az utóbbi időben túlságo­san aktív volt, s most már szaba­dulni szeretne a felelősségtől, a feszültség­től. Az utóbbi időben a barátai is túlságosan követelőzőek voltak. Próbálkozzon a medi­tációval, ettől nem szabad sajnálni az időt. /f?\ mérleg: Ahhoz, hogy visszasze­•rwl rezze tekintélyét, változtatni kell mostani modorán, esetleg munkastílusán. Az utóbbi időben túl kemény és követelőző. Pró­báljon megbirkózni az önre váró rengeteg munkahelyi és magánéleti feszültséggel. SKORPIÓ: Ma igazán nem kell ro­Ihannia, senki sem sietteti, s így nyugodtan fogyaszthatja el ebédjét, még­hozzá kellemes társaságban. Nem elképzel­hetetlen, hogy kellemes asztaltársával máskor is találkozik. Nem véletlenül. M NYILAS: Befektetésekben és a szellemi tőke hasznosításában tá­mogatják önt a kozmikus hatások. Ma vizs­gálja felül egy ügyét, amely régóta húzódik. Egy új vállalkozás, vagy szerződés profitho­zóbb lenne. BAK: Eredményes lépéseket tehet foglalkozása, hivatása, szervezeti hovatartozása ügyében. Ez vonatkozhat bár­mire, egy tanfolyamra való jelentkezéstől, vagy beosztása megvitatásáig feletteseivel. •%>J VÍZÖNTŐ: Kezdetben úgy érzi üli majd, hogy minden erőfeszítés hiá­bavaló és felesleges. Régóta dédelgetett szép tervei dőlnek dugába. Titkos ellensé­gei, vagy akaratlan ellenfelei minden lépé­sében igyekeznek hátráltatni önt. g HALAK: Valami váratlan kiadás fel­t^M bosszantja, sőt rémületbe kergethe­ti, mert veszélyben látja egész anyagi helyze­tét. Ne féljen, ez azért nem akkora katasztró­fa, figyeljen inkább, hogy mire ad ki pénzt. VARADI ISTVÁN érettségiző diák: - Nem mondom, hogy könnyűek voltak, mert két olyan tétel is akadt, ami átfogó elemzést, átte­kintést, összefoglalást igényelt. Szerintem sokkal könnyebb egy konkrét, megadott műről írni, ezért is választottam Vörösmar­ty Mihály Gondolatok a könyv­tárban című versét. VAJNAIRENATA érettségiző diák: - Abszolút nem. Én Adyt válasz­tottam, mert ez egy átfogó tétel volt, és én ezeket szeretem. Örül­tem volna Madách Imrének, de vártam Ady Endrét és Petőfi Sán­dort is, úgyhogy bejött. Végül az­tán több mint hét oldalt írtam a témáról, szerintem elég jól sike­rült a dolgozatom. JASPER FERENC magyarnyelv- és irodalomtanár: - Nem voltak nehezek a témák. Én egyébként minden évben szok­tam öt-hat lehetséges tételcímet mondani a diákjaimnak, hiszen a korábbi évek tapasztalatai alapján nagyjából be lehet lőni, mi várha­tó. Most is bejött a számításom. Adyt és a novellát is említettem az osztályomnak. postabontas Rendkívüli gázóra-leolvasás A Csörögben jelzett észrevételekre, kérdésekre rea­gálva tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a kormány döntése értelmében május 15-étől földgázárválto­zásra kerül sor. Ezen naptól kezdve a lakossági fo­gyasztók 12%-kal, az egyéb fogyasztók pedig átla­gosan 15%-kal fizetnek többet a felhasznált föld­gázért. Annak érdekében, hogy a fogyasztókkal történő elszámolás pontos legyen, a Dégáz Rt. egy rendkí­vüli leolvasást végez, melynek során minden gáz­mérővel rendelkező fogyasztót felkeresünk a mérő­állás rögzítése céljából. A rendkívüli leolvasás alkalmával rögzített gázfo­gyasztást a régi áron, az azt követő leolvasás alkal­mával rögzített óraállást pedig már az emelt gázdíj­jal számlázzuk ügyfeleink részére. A kormány dön­tést hozott arról, hogy a lakossági fogyasztók majd ártámogatásban részesülnek. A támogatási rend­szer részleteinek kidolgozása és a bevezetés idő­pontjára vonatkozó döntés előkészítése folyamat­ban van. Az erre vonatkozó rendelet megjelenése után ügyfeleinket a támogatás módjáról részlete­sen tájékoztatjuk. Kérjük fogyasztóinkat, partnere­inket, hogy a rendkívüli leolvasás végrehajtásában segítsék társaságunk alkalmazottait, partnereit. DÉGÁZ RT. Autópályadíjak és a hazai realitás Legutóbb, amikor Magyarország­ra látogattam, örömmel tapasz­taltam, hogy milyen sok autópá­lya épülhetett az utóbbi időben, legalábbis erre következtettem az éves autópálya-matrica árá­ból. Aztán csalódottan vettem tudomásul, hogy tévedtem. Kér­dem én, hogy arra a nyúlfarknyi autópályára miért kell majdnem kétszer annyit fizetni, mint pl. az osztrákok több ezer kilométeres úthálózatára? Ott ugyanis az éves matrica ára kb. tizenhétezer forintba kerül, szemben a ma­gyar pályákra érvényes 29 ezer forinttal. Pedig nálunk nem kell hegyeken-völgyeken át, alaguta­kat ásva, komoly technikai meg­oldásokat véghezvinni, legfeljebb néhány kisebb patakot kell áthi­dalni, meg persze a felüljárókat kell megépíteni. Amikor meg ar­ról hall az ember, hogy az olasz csizmát Szicíliával összekötő híd (kétszer 6 sáv, plusz vasúti sín) 4,6-6 milliárd euró beruházással jár (ez kb. 1100-1440 miibárd forint), amin egy út a tervek sze­rint 10-11 euróba fog kerülni, akkor elgondolkodik az ember, hogy az M5-ös beruházása ennél is többe kerülhetett, mert az út­díj itt drágább. És annak idején az útépítőknek mennyi bravúrra volt szükségük, hogy a nagy ma­gyar Alföldön egyenesen meg­építsék az utat. Amikor osztrák ismerőseim meghallották, hogy milyen árakon lehet az M5-ösön utazni, elképedve kérdezték: ilyet engednek nálunk? Sajnos, igen. Amíg nem lesz elfogadható árú, Szegedig érő autópálya, ad­dig Szeged csak egy pangó egyete­mi város marad, ahol a közszfé­ra, a kocsma, a garázsbolt és a be­vásárlóközpontok tudnak legfel­jebb megélni, termelőmunka itt nem nagyon folyik majd. És nem kell csodálkozni, hogy sajnos fogy a megye lakossága, mert csak Budapesten és a nyugati or­szágrészben lehet - nem sok pénzzel járó, hanem egyáltalán ­munkát találni. Mindenesetre küldöm tenger­mély tiszteletemet a politikusok­nak is, akik ez ellen tehetnének, de nem nagyon akaródzik nekik, igaz, akik a fővárosban élnek, azokat nem is igazán érdekli az itteni helyzet. HORVÁTH ISTVÁN, SALZBURG-SZEGED Vásárhelyen haldoklik a labdarúgás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Vásárhelyen hal­doklik a labdarúgás. Padlón van a HFC. Ez a nagy múltú egyesület, amelynek mérkőzéseire valaha 5-6000 ember járt ki, mára már csak 150 fős nézett­séggel rendelkezik. A város csapata csak helyi játéko­sokkal lép pályára. Valaha Metripond SE néven NB II-ben, már 10 éve az NB III-ban szerepel. Úgy néz ki, ősztől készülhet a csapat a megye l-es bajnokság­ra, mert kiesik. Lehet, hogy úgy jár, mint a volt buda­pesti Vasas SC. Ez nagyon szomorú lenne! A városi stadion lassan összedől, itt nincs felújítás, még tár­sadalmi munkában sem. A tehetséges játékosok kö­zül szinte mindenki eligazolt a HFC-től Makóra, Szentesre, Algyőre stb. Vásárhelyen már több egye­sület tönkrement, pl. OB l-es volt vízilabdacsapat, NB I A csoportos kosárlabdacsapat. A kézilabda női csapata talán már jövőre kiesik az élvonalból. Labda­rúgásról nem is beszélve. Vásárhelyen lehet, hogy a Jászberény elleni labdarúgó találkozó lesz az utolsó az NB III-ban. Ha kiesik a csapat a bajnokságból, a lefújás után a városháza előtt demonstrációt szerve­zünk a HFC mellett! Nyugdíjasmozgalom Sárga-kékek Vásárhelyért Ünneplőbe öltöztettük a szívünket... Idén immáron 12. alkalommal ­május 10-én - rendezték meg a megyei balladamondó versenyt a szegedi Arany János Általános Is­kolában. A program főszervezője Kónya Lászlóné tanárnő volt, aki bevezetésként Exupery közis­mert regényéből, A kis hercegből mondott el egy szép részletet. Csongrád megye húsz legkivá­lóbb balladamondójának előadá­sa rendkívüli élményt nyújtott a közönségnek és a zsűrinek. Pon­tos, precíz, körültekintő szerve­zés segítette a rendezvény lebo­nyolítását, igazi ünnepi hangula­tot varázsolt az intézmény aulá­jába. A programot a háromtagú zsűri is fémjelezte, melynek tag­jai Székhelyi József, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, Orbán Hedvig, a Százszorszép Gyermekház igazgatónője és a zsűri elnöke Bácskai Mihály, a Horváth Mihály Gimnázium nyugalmazott igazgatója voltak. Az általános iskolás gyerekek és felkészítőik hosszú, kitartó munkájának eredményeképpen színvonalas előadásokat hallgat­hattunk közismert és kevésbé is­mert balladákból. így természe­tesen a döntés is nehezen szüle­tett meg: ki is volt idén a legjobb versenyző? Á III. helyezést Lő­rincz Virág, kisteleki tanuló érte el. A II. Nagy Jenő lett, aki Hód­mezővásárhelyről érkezett. A megye legjobb balladamondójá­nak járó értékes plakettet Banyó Péter, 7. osztályos makói diák ve­hette át. A díjazottak jutalom­könyvet és egy-egy gyönyörű Macskássy Izolda által készített képet vihettek haza, aki egyéb­ként évek óta a rendezvény főtá­mogatója. Köszönjük ezt a szép élményt, és várjuk, hogy jövőre ugyanígy ünneplőbe öltöztethes­sük a szívünket. BALÁZS EDIT csörög a pannon gsm Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat Fock Saroltával oszthatják meg, aki - hétfőtől péntekig - 9 és 12 óra között hívható a 06-20-9432-663-as mobiltelefonszámon, amelyen SMS-üzeneteiket is fogad­juk. E-mailt a kapcsolatok@delmagyar.hu címre küldhetnek. Elveszett tárgyai­kat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink hirdetésben tehetik közzé mondandójukat a 62/567-835-ös telefonszámon. VAN HAL A Móra Ferenc Horgászegyesület elnöke, Tóth János jelezte, hogy a Salakos vizébe - a mai napig ­28 mázsa halat telepítettek. TÚLSÚLYOS DISZNÓK „Révben a túlsúlyos disznók" cí­mű cikkhez fűzte hozzá H. A.: amilyen lendülettel tegnap azt a hat darab sertést felvásárolta a Pick Szeged Rt., ugyanazzal már tegnap abba is hagyta, és ma (május 13.) már nem is folytatja. Ez az egész csak porhintés volt, hogy a tenyésztők ne vonuljanak PANNON íi élvonal. GSM ki az utakra! De hála istennek, nem olyan buták, hogy mindezt elhiggyék! Ja, és kíváncsi leszek arra a 250 Ft-os árra, mivel teg­nap ez még csak 210 Ft nettó volt, mondta H. A. STRAND Tóth Béla szerint, mivel egyelőre biztosan nem lesz élményfürdője Szegednek, már azzal is megelé­gednének a strandolok, ha leg­alább naponta cserélnék a vizet a medencékben! SZEMÉTGYŰJTŐ Ny. Ferenc hiányolja, hogy a Szent Gellért utcában nincs köz­téri szemétgyűjtő. A Mars térről sokan oda hordják a szemetüket. Mára kérdeztük: Nehéz volt-e a magyar Írásbeli? Következő kérdésünk: Most le tudna-e érettségizni? Küldje el válaszát Tr*t?\i M vro», a kérdés napján 17 óráig, 1(jtlN • NEM SMS-ben! (IGEN vagy NEM)! Ai SMS xámliiixntymdbja szerint történik. 06-30/30-30-921 Szavazhat az interneten is: www.delmagyar.hu megjöttünk SZEGED MÓZES VANDA Május 8., 2 óra 40 perc, 3460 g. Sz.: Kardos A. Zita és Mózes János (Szeged). MESZES TIBOR Május 12., 12 óra 42 perc, 3520 g. Sz.: Gargyán Ilona és Meszes Tibor (Kiskunmaj­sa). TÍMÁR GERGŐ Május 8., 22 óra 20 perc, 3480 g. Sz.: Tóth Ella és Timár Zoltán (Szeged). KIRÁLY ADÉL Május 13., 0 óra 45 perc, 3600 g. Sz.: Varga Katalin és Király Ferenc (Zákányszék). DANÓ ISTVÁN Május 11., 15 óra 44 perc, 3850 g. Sz.: Mé­száros Erzsébet és Danó József (Algyő). KOLOMPÁR SÁNDOR Május 12., 2 óra 10 perc, 2750 g. Sz.: Ko­lompár Zsuzsanna és Sarkad! Aladár (Sze­ged-Béketelep). GYÓNI VIVIEN Május 12., 8 óra 40 perc, 3630 g. Sz.: Fődi Tünde és Gyóni Csaba (Üllés). BOROSSEBESI ZSOLT BENCE Május 12., 14 óra 5 perc, 3450 g. Sz.: Bali Henriett és Borossebesi Zsolt (Szeged). SÁNDOR VINCE MÁTÉ Május 12., 20 óra 38 perc, 4420 g. Sz.: Kiss Márta és Sándor Ákos (Szeged). CSÁSZÁR ANDRÁS Május 13., 3 óra 58 perc, 3280 g. Sz.: Busa Edit és Császár Csaba (Domaszék). SZABÓ DANIELLA Május 13., 5 óra 32 perc, 3670 g. Sz.: Nagy Katalin és Szabó Gábor (Szeged). VÁSÁRHELY GULYÁS ÁDÁM ZOLTÁN Május 13., 9 óra 40 perc, 2960 g. Sz.: Barta Noémi és Gulyás Zoltán (Földeák). MAKÓ CSÁVÁS MARTIN RÓBERT Május 12., 15 óra 30 perc, 2800 g. Sz.: Tá­pal Tünde és Csávás Róbert (Makó). FODOR NÓRA FANNI Május 13., 2 óra 30 perc, 3250 g. Sz.: He­gedűs Judit és Fodor János (Makó). Gratulálunk! orvosi ügyeletek BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) ve­szi fel, sebészeti (nem baleseti!!) felvételi ügyeletet a sebészeti klinika, Pécsi u. 4., urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház tart. A balesetet szenvedett gyerekeket a II. kór­ház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti kli­nikán látják el. FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig; szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Telefonszáma: 474-374 vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 13-tól másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti na­pokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Teleionszám: 474-374 vagy 104. SZEMÉSZETI ÜGYELET A szemészeti klinikán kizárólag sürgős esetben, Pécsi u. 4. S.O.S. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT A telefonszám díjmentesen hívható a megye egész területéről: 06-80-820-111 és (nem díjmentes) 06-62-548-294. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT VÁSÁRHELYEN A telefonszám díjmentesen hívható 16-tól 02 óráig: 249-529. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT MAKÓN A telefonszám díjmentesen hívható 16-tól 02 óráig: 212-515. GYÓGYSZERTÁR Kígyó Gyógyszertár, Szeged, Klauzál tér 3., este 8-tól reggel 7 óráig. Tel.: 547-174. Csak sürgős esetben!

Next

/
Thumbnails
Contents