Délmagyarország, 2003. május (93. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-13 / 110. szám

10 A PÉNZ BESZÉL 2003. május 13., kedd SZIGORODNAK A TAMOGATOTT LAKASHITEL FELVÉTELÉNEK FELTÉTELEI Kizárják a spekulánsokat Az elmúlt héten a lakástámogatási rendszer tervezett módosításáról szóltak a hírek. A kormány két héten belül dönt a változtatásokról, addig úgy tűnik, rohamra kell számítani a hitelt folyósító kereskedelmi bankoknál. Épülő házak Szegeden. A hitel fellendülést hozott a lakáspiacon. FOTÓ: MISKOLCZI RÓBERT Mint azt a kormány koráb­ban is jelezte, változnak a kedvezményes kamattámo­gatású, használt és új otthon­ra szóló lakáshitelek felté­telei. Az idó most érkezett el, a rendeletmódosítás elfoga­• dása után, egy-másfél hónap múlva már szigorúbb feltéte­lekkel vehetünk lakást. A szi­gorítás a társadalmi igazsá­gosságot szolgálja - nyilat­kozta Csabai Lászlóné lakás­ügyi kormánymegbízott, aki azt is elmondta, a jövőben el­sősorban az első lakásukat megvásárló fiatalokat segíte­né a rendszer, míg a befekte­tőket kizárnák a kedvezmé­nyezettek köréből. Ingatlanboomot hozott a hitel A lakáscélú állami támoga­tásokról szóló rendelet két esztendeje született azzal a szándékkal, hogy fellendülést hozzon előbb az új, majd a használt lakások piacán. Mi­közben tavaly a háztartások nettó megtakarításai jelentő­sen, a GDP arányában 4,4 szá­zalékról 1,8 százalékra csök­kentek, addig a lakossági in­gatlanhitel-állomány egy év alatt duplájára, csaknem 695 milliárd forintra ugrott, ami soha nem látott rekordszint­nek felel meg. Tavaly havi bontásban a lakosság jellem­zően 50-60 milliárd forint la­káshitelhez jutott, a boom jócskán megnövelte a költség­vetés terheit, így az eddig sem volt kérdés, szigorodnak-e a feltétek, pusztán az nem volt világos, hogy mikor. 2003-ra a jelzáloglevél-kamattámoga­tásra 14 milliárd forintot szánt az állam, ám az már most is látszik, hogy ez szinte sem­mire nem lesz elég. A jelzá­loglevél-állomány idei támo­gatása a korábban felvett hi­telekre az idén is 28 milliárdos kiadást jelent a büdzsének, s ehhez jön még a friss kibo­csátás: csak az év első négy hónapjában 183 milliárd fo­rintnyi jelzáloglevél került a piacra, ami 15 milliárdos költ­ségvetési támogatást igényel. A módosítás lényege A lakástámogatások tétele felülről nyitott kiadás, ami azt jelenti, hogy nem fogyhat el, s teljesítését az igények szabják meg. Az elmúlt héten beje­lentett rendeletmódosításon tehát nem kell csodálkozni. A jövőben az első lakásukat vásároló fiatalokat szeretnék segíteni, s a spekulánsokat, az állami hitelből sokadik laká­sukat vásárlókat kizárnák a tá­mogatottak köréből. A változ­tatások 30 millió forintról 15 millióra csökkentenék a hasz­nált lakások vásárlására fel­vehető hitel maximális ősz­szegét. A jövőben egy ember egy lakásra csupán egyféle tá­mogatott hitelt vehetne fel, azt is csak akkor, ha nincs a tu­lajdonában másik lakás cél­jára megfelelő ingatlan. Ez le­hetetlenné tenné azt a jelen­legi gyakorlatot, hogy a ma­ximum tízmillió forint kiegé­szítő kamattámogatású köl­csön összegét más, kevésbé kedvező, de államilag támo­gatott jelzálogalapú hitellel toldják meg. A tervek szerint két százalékkal csökkenne az állami kamattámogatás mér­téke is, amit a kormány azzal indokol, hogy a jelenlegi betéti és hitelkamatok most igen ala­csonyan állnak, így szükség­telen az állami támogatás. A hitelfelvevőknek azonban nem feltétlenül kellene eny­nyivel több kamatot fizetniük, a kormány inkább a bankok nyereségét csökkentené. A bankok egyelőre várnak Akiknek már van új, egy-két esztendős lakáshitelük, azo­kat főként az adókedvezmé­nyek megszüntetésének terve érintheti: jelenleg az adott év törlesztőrészleteinek, negyven százaléka, de legfeljebb 240 ezer forint vonható le az adó­ból, a jövőben ez csökkenni fog. A kamatháborűban álló bankok és a hitelközvetítő, jelzálogbróker profilú cégek egyelőre várnak a kormány­rendeletre, ám az otthonra vágyó ügyfélnek nemigen ta­nácsos türelmesnek lenni, azaz jó, ha a következő egy hónapon belül dönt az új, akár friss, akár régi építésű lakás vásárlásáról, még a régi feltételek szerint. A változta­tás után minden bizonnyal a leggyakoribb csavar az lehet, amikor az ügyfél büntetőjogi felelőssége mellett sem vallja be, hogy van másik ingatlana. A bankok hatásköre nem ter­jed ki ennek ellenőrzésére, a földhivatal nyilvántartása pe­dig egyelőre nem áll olyan szinten, hogy ezt országos számítógépes rendszerrel ki­szúrja. Nagy baj akkor lehet, ha az adóhatóság veszi észre a turpisságot, akkor jó, ha szimpla büntetéssel és a hitel azonnali visszafizetésével megússza a kalandot az új in­gatlantulajdonos. O.K.K. Veszélyben a bortermelők KECSKEMÉT (MTI) Az ország szőlőterületének mintegy egyharmadát, 30 ezer hektár ültetvényt magában foglaló alföldi borvidék terme­lői végveszélybe kerültek - fo­galmazták meg Kecskeméten a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsának küldöttgyűlésén. Több felszólaló is rámuta­tott: a mintegy 100 ezer ember megélhetését vagy jövedelem­kiegészítését szolgáló szőlő­és borágazat helyzete tovább romlott, aminek egyik oka az ültetvényeket ért elmúlt kétévi fagykár, a másik pedig a bor­hamisítás. Az utóbbi fagykár teljes felmérése még nem fe­jeződött be, de az már bi­zonyos, hogy a februári becs­lésekhez képest lényegesen nagyobb. Egyes felszólalók szerint a borhamisítás már nemcsak a zugkiméréseken vagy itaimé­résekben jelentkezik, hanem a hamisítások bevonultak az üz­leti-kereskedelmi forgalomba is. A jelenlévők hathatós kor­mányintézkedést kértek a ha­misítások visszaszorítására és e téren nagyobb hatósági ha­táskört a hegyközségi taná­csoknak. Új erőmű AJKA (MTI) Új gázturbinás, kombinált cik­lusú erőmű épül Ajkán. A mintegy 22 milliárd forintos beruházás 2004-ben kezdődik és a 98 megawatt teljesítmé­nyű erőművet várhatóan 2006-ban helyezik üzembe. A beruházással a környezetvé­delmi előírásoknak már nem éppen megfelelő szenes erő­művet váltják ki. Az új erőmű berendezései minden vonat­kozásban megfelelnek majd az Európai Unió levegőtisz­taság-védelmi előírásainak. Piaca biztosra vehető, ugyanis kiemelkedően jó hatásfokkal tudják majd előállítani a vil­lamos energiát, amit jól lehet értékesíteni a liberalizált piacokon. A HVB Bank kis- és középvállalkozásoknak nyújtott beruházási hitelei lépéselőnybe hozzák vállalkozását az európai uniós csatlakozás előtt. Gyors és rugalmas ügyintézés. Hitelek euróban és forintban! További információ: 06-40/482-482 A HVB Group tagja | www.hvb.hu * Euróban nyújtott hitel esetén, ahol a hitel kamata 3 havi EURIBOR + hitelkockázattól fuggó kamatfelár Forinthitel esetén 3 havi BUBOR + hitelkockázattól függő felár, már akár évi 7% alatti kamattólt Kezelési költség évi 1%. HANSA-KONTAKT ÉLELMISZER-VEGYI ÁRU NAGYKERESKEDELMI KFT. szegedi telephelyére felvételt hirdet GÉPKOCSIVEZETŐ munkakörök betöltésére. Feltétel: C kategóriás jogosítvány, erkölcsi bizonyítvány, áru- és göngyölegismeret. Érdeklődni: munkanapokon 8-16 óra között a 62/558-338 telefonszámon lehet. • / / * _ •• r eletünk resze Tel.: 62/444-088 SMS: 30/30-30-188 - 'm r* Ann ifti MÉi I 1 ilaaJUilűzj FM 9Ő4 ÁARádiáéA m r.|H c Mm l Wm* INFO CENTRE MUNKAERŐ-TOBORZÁS AZ EU-BAN A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Eu­rópa Klubja május 20-án, 14 órai kezdettel tartja következő rendezvényét „Az Európai Bizottság munkaerő-toborzási politikája; Felvételi verseny­vizsga az Európai Bizottság intézményébe" címmel a kamara rendezvénytermében. Az érdeklődők előadást hallhatnak fenti témában Vass Rékától, a Felvételi versenyvizsga az Európai Bizottság intézményébe című könyv társszerzőjétől. Ha választ keres az EU-csatlakozással kapcsolatos kérdéseire, keresse fel irodánkat! Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4. Tel.: 62/486-987/146 E-mail: eicszeged@csmkik.hu ÚJ SZOLGÁLTATÓ PONT AZ EURO INFO KÖZPONTBAN Mindennapi munkánk során egyre többször ta­pasztaljuk azt a vállalkozóktól érkező igényt, hogy az európai uniós témakörökről több információt szeretnének szerezni, melyhez sok esetben szükség van szakemberekre, eszközökre, adatbázisokra. így merült fel a gondolata egy olyan „dolgozószo­ba" kialakításának, ahol a felhasználók önállóan szerezhetnek be információkat akár az internet, akár az egyéb elektronikus, ill. képi információhor­dozók segítségével (szükség szerint igénybe véve a munkatársak szaktudását), készíthetnek el pályáza­tokat, egyéb dokumentációt, mindezt sokszorosít­hatják és esztétikus formában kivitelezhetik. Fenti terveinket most a Széchenyi-terv keretében a Gaz­dasági és Közlekedési Minisztérium költségvetési forrásaiból folyósított támogatásával sikerült meg­valósítani. Reményeink szerint e pont kialakításával megfelelő segítséget tudunk biztosítani a már felmerült igények kielégítésre (nem csak alapinformációk biztosításá­val, hanem szakmaspecifikusan a felmerült kérdések beható vizsgálatával), valamint az igények felkeltésé­re is, s ezzel Csongrád megye vállalkozóit, vállalkozá­sait olyan információkhoz és lehetőségekhez juttat­juk, melyekkel megfelelő felkészültségi szintet érhet­nek el a csatlakozás időpontjáig.

Next

/
Thumbnails
Contents