Délmagyarország, 2003. május (93. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-10 / 108. szám

SZOMBAT, 2003. MÁJUS 10. • AKTUÁLIS» 5 meg ma, szombaton a közleke­désbiztonsági nyílt napot és autó­kiállítást Szegeden, a Széchenyi téren. Délelőtt fél 10-kor az ün­nepélyes megnyitó után aszfalt­rajzversenyre várják a gyerekeket. Ezen a napon tüntetik ki az év szegedi rendőrét, mentősét és tűzoltóját. Délután háromne­gyed öttől a Defekt Duó, majd fél hattól a Pinceszínház művészei szórakoztatják az érdeklődőket. Az autók pedig egész nap ott lesz­nek a Széchenyi téren, bőséges látnivalót kínálva. ISMÉT IÁRA VONAT A buszok helyett ismét vonat szállítja az utasokat Újszeged és Mezőhegyes, illetve Orosháza és Mezőhegyes között. Ezzel a Bé­késcsaba-Újszeged, valamint a Mezőtúr-Orosháza-Mezőhegyes vonalon helyreáll a menetrend lagásra való tekintettel Újsze­ged-Szeged-Újszeged között az utasok átszállását még vonatpót­ló buszokkal oldják meg. A KÁBÍTÓSZERRŐL Kábítószerügyi Egyeztető Fóru­mot tartottak tegnap a szegedi vá­rosházán. A találkozón a szegedi általános és középfokú oktatási intézmények ifjúságvédelmi fele­lősei és drogügyi pedagógusai cse­réltek tapasztalatokat. FORGALOMZAVAR A HÍDNÁL Elszakított egy tartósodronyt pénteken délben, a Híd utcából a Stefániára kanyarodó 9-es troli­busz áramszedője. Az utasokat rövid ideig járatpótló busz szállí­totta. A már régóta használaton kívüli drótkötelet levágták, a jel­zőlámpát kijavították, a forga­lom helyreállt. Kiállítás, szentmise az ötszáz éves templomban Jubileum Alsóvároson Ötszáz éves az alsóvárosi ferences templom és kolostor. A jubileum alkalmából ma este ünnepséget rendeznek Szegeden. Alsóváros nagy szülöttjére, Bálint Sándor néprajztudósra szentmisével em­lékeznek halálának 23. évforduló­ján 17.30-tól a templomban. A szentmisét Szilárdfy Zoltán pap, művészettörténész celebrálja, aki egyben szentbeszédet is mond. 18.15-kor Barna Gábor, a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi Tan­székének vezetője avatja fel Bálint Sándor emléktábláját. Mádl Dal­ma, a köztársasági elnök felesége és Zombori István történész nyit­ja meg 18.30-kor az Ötszáz éves a szeged-alsóvárosi ferences temp­lom és kolostor című kiállítást. A rendezvény fővédnöke Mádl Fe­renc köztársasági elnök, védnö­kei: Gyulay Endre megyés püspök és Várnai ]akab OFM, a ferences rendtartomány tartományfőnö­ke. T|/ / * • •• 1 •• 1 •• 1 Bírósági ulnokok eskütétele Negyven bírósági ülnök vette át Szegeden, a megyeházán a meg­bízólevelét. Megbízatásuk négy esztendőre szól. - A bírósági ülnökök munkája nélkülözhetetlen a magyar igaz­ságszolgáltatásban. A tárgyalá­sok során nagyon fontos részle­teket vesznek észre, így fontos segítséget tudnak nyújtani a hi­vatásos bíróknak - köszöntötte tegnap Szegeden, a megyeházán azt a negyven bírósági ülnököt Czene Klára, a Csongrád Me­gyei Bíróság elnöke, akiket a kö­zelmúltban a megye közgyűlése négy évre választott meg e posztra. Az ülnöki munka fontosságát hangsúlyozta Huber Bertalan megyei főjegyző is, majd a negy­ven bírósági ülnök esküt tett ar­ra, hogy tevékenysége során mindig az alkotmány és a jog­szabályok előírásait követve, legjobb tudása szerint fog tevé­kenykedni. A Csongrád megyében megvá­lasztható bírósági ülnökök szá­mát az Országos Igazságszolgál­tatási Tanács (OIT) határozza meg. Ezek szerint a Csongrád Megyei Bíróság munkáját 13 ül­nök segíti, a Csongrád Megyei Bíróság fiatalkorúak büntető ügyeiben eljáró tanácsaiban 6 ül­nök kap feladatot, míg a Szegedi Munkaügyi Bíróságon 21 ülnök kapcsolódik be az ítélkezésbe. A magyar bíróságokon dolgozó ül­nökök kinevezése 4 évre szól, jo­gaik megegyeznek a hivatásos bí­róéval, s amíg ülnökként tevé­kenykednek, nem lehetnek párt­tagok, s nem végezhetnek politi­kai tevékenységet sem. B. Z. Az egyetem tudná használni a Kálvária sugárúti épületet A jezsuita rend még kivár Holttest Ásotthalmon A Fidelitas a polgári szövetségről MUNKATÁRSUNKTÓL A Fidelitas együttműködési meg­állapodást kíván kötni a megala­kuló Fidesz-Magyar Polgári Szö­vetséggel - jelentette be tegnap Dobó László. A Fidelitas országos alelnöke, szegedi fideszes ország­gyűlési képviselő elmondta, már a megalakulást megelőzően tárgya­lásokat kezdeményeztek a szövet­ség vezetőivel. Hangsúlyozta: a Fidelitas álláspontja szerint egye­dül Orbán Viktor személye jelent­het garanciát a jobbközép erők összefogására, ezért támogatják, hogy a szövetséget a volt minisz­terelnök vezesse. Dobó László szerint a szövetség a magyar poli­tikában eddig páratlan módon széles alapokon nyugvó közéleti szerveződés, amely képes lesz ar­ra, hogy a pártok mellett alterna­tívát nyújtson azon fiatalok szá­mára, akik a közélet iránt érdek­lődnek. A Fidelitas alelnöke úgy vélte, az ifjúsági szervezet tagjai közül többen lépnek majd be a szövetségbe, mint ahányan a Fi­desznek tagjai voltak. Holttestet találtak Ásotthalmon, az erdőirtásban. Mivel a test való­színűleg már hetek óta az irtásban hevert, az előzetes orvosi vizsgálat során nem tudták megállapítani a halál okát és az áldozat személy­azonosságát. A halál pontos okát is csak a boncolás után tudják meghatározni. Az áldozatnál egyébként nem találtak sem irato­kat, sem pedig búcsúlevelet. A férfi 170-175 centiméter magas, sovány testalkatú, 25-35 AUTÓKIÁLLÍTÁS SZEGEDEN Hetedik alkalommal rendezik év körüli. Arca hosszúkás, boros­tás, haja gesztenyebarna közép­hosszú, fogazata elöl hiányos. Az elhunyt halálakor szürkésfehér rövid ujjú pólót viselt, a mellrész baloldalán hímzéssel, nadrágja szürkéskék vászon, oldalt zse­bekkel. A rendőrség kéri, hogy aki azo­nosítani tudja a férfit, jelentkez­zen a Szegedi Rendőrkapitányság nyomozó alosztályán személye­sen, vagy telefonon. szerinti vasúti közlekedés. Ma, szombaton az átállásra és a bal­Kübekháza csatlakozott a Virágos Magyarországért akcióhoz Rózsát kapott az önkormányzat Európa-nap Algyőn A szegedi egyetem megvenné a jezsuiták Kálvária sugárúti üre­sen álló épületét, ha a rend nem akarja felújítani az ingatlant. Miután az önkormányzat a Kul­turális Örökségvédelmi Hivatal­lal egyetértésben többször is el­utasította a jezsuiták bontási ké­relmét, a rend úgy döntött, ismét megvizsgáltatja a Kálvária sugár­úti, több mint három éve üresen álló épület állagát. A felmérés eredményétől teszik függővé, hogy mit kezdenek az épülettel. A rend tárgyalásokat folytatott a Szegedi Tudományegyetemmel az épület esetleges eladásáról is. Tráser Ferenc, az SZTE gazda­sági főigazgatója megerősítette, valóban tárgyaltak az épület meg­vásárlásáról. Februárban Kozma József várospolitikai alpolgármes­ter, Nóvák István főépítész, Ne­messzeghy Ervin, a Jézus Társa­sága Magyarországi Rendtarto­mány vezetője, és Kovács Dénes, a rend szegedi képviselője részvé­telével megbeszéléseket folytat­tak az épület sorsáról. Az SZTE ekkor jelezte, megvásárolná az in­gatlant. - A tárgyaláson született megállapodás szerint egy függet­len ingatlanszakértővel felbecsül­tettük az épület értékét, az erről készült jegyzőkönyvet március elején eljuttattuk a rendhez. Saj­nos erre még nem reagáltak ­mondta Tráser Ferenc. Kovács Dénes lapunknak azt mondta: még nem dőlt el, mi lesz az épület sorsa. A rend a ne­A rend úgy döntött, ismét megvizsgáltatja az épületet. ves szegedi építészt, Koczor Györgyöt kérte fel annak meg­vizsgálására, hogy miként hasz­nosíthatnák a jezsuiták az ingat­lant. A felmérés május végén fe­jeződik be, végleges döntés csak ezután várható. Eredetileg a jezsuiták azt ter­vezték, hogy a több tízezer köte­tes könyvtár mellett a növendé­keket is itt, a Kálvária sugárúton helyezik el, ám Tarnai István Ybl-díjas építész úgy vélekedett, olyan magas költségekkel alakít­ható át az épület, hogy érdeme­sebb egy újat emelni a helyén. Ezért kértek bontási engedélyt az épületre, amelyben 1999-ig a Kossuth Zsuzsanna szakközép­iskola működött. Járai Béla, a rend gazdasági igazgatója egyébként még janu­árban, az önkormányzat a bontá­si kérelmet végleg elutasító dön­tése után úgy nyilatkozott, nem tettek le a szanálás tervéről. Fotó: Gyenes Kálmán Úgy tudjuk, felmerült annak lehetősége, hogy a rend szociális otthont vagy kollégiumot alakit ki az épületben. A jezsuita rend egyébként két­százmillió forintos költséggel alig néhány száz méternyire az üres Kálvária sugárúti épülettől, a Jósika utcában Tarnai István tervei alapján építtetett noviciá­tust. Az épületet január 6-án ad­ták át. K. B. A szőregi kertészek 6100 rózsatövet aján­lottak fel a szegedi önkormányzatnak. A virágokat tegnap adták át a közintézmé­nyek képviselőinek. Egy kisteherautó tegnap kora délután 6100 rózsatövet szállított a szegedi Széchenyi tér­re. A szőregi kertészek ajándékának köszön­hetően virágba borulhatnak Szeged terei, il­letve a közintézmények udvarai, kertjei. - Az idén ötödik alkalommal rendezik meg a szőregi rózsaünnepet és a felajánlással is a fesztivált szeretnénk népszerűsíteni - mond­ta Újhelyi István szocialista országgyűlési képviselő. Ez a mostani akció csak a kezdet, hiszen az elkövetkezendő években is kap Szőregtől rózsát a város. Az ország rózsaállományának több mint 90 százalékát a Csongrád megyei község adja. Szóregen elsőként 1894-ben telepítettek rózsát. Az 1920-30-as években pedig már a bécsi piacon is elismert termény vált belőle. ­lelenleg háromszáz család mintegy ötven hektáron foglalkozik rózsával - tudtuk meg Széli Imrétől, a Szőregi Virág- és Dísznövény ÁFÉSZ elnökétől. Az önkormányzat nevében Botka László polgármester vette át az ajándékot. - Folyama­tosan szépítjük a várost. Egyre több utcára, térre, közintézménybe kerül virág, fa - mond­ta a polgármester. Tizenhat általános iskola, tizenhárom óvoda, két szociális és két egész­ségügyi intézmény kap a rózsákból. Emellett virágok díszítik majd az újszegedi ligetet, a Csanádi, a Szerb és a Magyar utcát, valamint a Korányi fasort és a Népkert sor. A szegedi intézmények képviselői átvették a rózsatöveket. Fotó: Schmidt Andrea Nemcsak Szeged borul virágba. Kübekháza részt vesz a Virágos Magyarországért akció­ban. Ennek keretében az önkormányzat saját erőből, illetve lakossági hozzájárulásból nö­vényeket ültet a településen. A főutcán és a főtéren lévő villanyoszlopokra 58 virágtartót helyeztek ki 2-2 cseréppel. A tartókat helyi mesterek készítették társadalmi munkában. A cserepekbe összesen 464 tő muskátli ke­rült. Az idén 160 platánt, kétezer tő rózsát és kétezer fagyaicserjét ültettek el. K.T. Az EU-zászló felvonásával kez­dődött meg tegnap Algyőn az Eu­rópa-nap. Ezt követően kiállítás nyílt a faluház galériájában Euró­pai Unió, a nemzetek közössége címmel. A kiállítást Basch And­rás, a Külügyminisztérium veze­tő jogtanácsosa nyitotta meg. Az algyői Európa-napot a Weiner Kamarazenekar koncertje zárta. Felhúzták az EU csillagos zászlaját. Fotó: Gyenes Kálmán

Next

/
Thumbnails
Contents