Délmagyarország, 2003. április (93. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-07 / 81. szám

6 "MEGYEI TÜKÖR« HÉTFŐ, 2003. ÁPRILIS 7. Marton Róbert színművész Jordán Tamás új társulatához szerződött Szegedről a Nemzetibe Numera Marton Róbert két évvel ezelőtt a békéscsabai színháztól szer­ződött a szegedi társulathoz. Először Che Guevarát játszotta az Evitában, mostanában az Üvegcipő nőcsábász szépfiúja­ként láthattuk, legutóbb pedig már arról jött hír, hogy Jordán Tamás hívására a Nemzeti Szín­ház tagja lett. - Jordán Tamás, amikor bemu­tatta új társulatát, úgy fogalma­zott: nagy reményeket fűz Mar­ton Róbert szerződtetéséhez. Hogyan került a csapatába 1 - Tavaly nyáron, amikor a Dóm téren a III. Richárdban ját­szottam, úgy éreztem, jól tud­tam együtt dolgozni a rendező­vel, Valló Péterrel. Körülbelül egy hónappal ezelőtt váratlanul felhívott Jordán Tamás és meg­kérdezte, milyen feladataim vannak 2003 őszére, mert Valló Péter, aki Weöres Sándor Hold­béli csónakosát állítja színpadra a Nemzetiben, szeretne velem dolgozni. Mivel az igazgatóvál­tás miatt Szegeden egyelőre minden bizonytalan, úgy dön­töttem, belevágok és igyekszem majd a következő direktorral egyezkedni. Amikor személye­sen is találkoztunk, Jordán Ta­más felajánlott még egy szerepet Vörösmarty Czillei és a Hunya­diak című darabjában. A beszél­getésünk végül úgy zárult, hogy azt is javasolta: az egyeztetési nehézségeket elkerülendő, szer­ződjek a Nemzeti Színházhoz. Ráadásként kaptam még egy szerepet Bíró Lajos Sárga liliom című darabjában, ami Mohácsi lános rendezésében kerül majd színpadra. Mindez olyan gyor­san történt, hogy először nem is mertem elhinni. Amikor Jordán direktor úr először hívott telefo­non, azt hittem, viccet űz velem valaki. - Egyébként is fontolgatta, hogy elmenne Szegedről ? - A kialakult bizonytalan hely­zet ellenére eszem ágában sem volt elszerződni, mert jól érzem itt magam, nagyon szeretem a társulatot, rengeteget tanultam a kollégáktól. Ennek az ajánlatnak azonban nem tudtam ellenállni. Ki tudja, adódik-e még egyszer egy ilyen óriási lehetőség az em­ber életében. - A Szabadon foglak és az Üvegcipó mellett nem sok fel­adata volt Szegeden ebben a szezonban. - Az évad második felében let­tek volna újabb szerepeim, ám elmaradtak a bemutatók. A revi­zorban és a Lear királyban is ját­szottam volna. - Huszonhat esztendősen az egyik legfiatalabb tagja lesz a Nemzeti csupa sztárokból álló csapatának. Nem tartettől? - Bevallom, elég furcsán érez­tem magam, amikor a múlt hé­ten elmentem a sajtótájékozta­tót megelőző éjszaka a társulati megbeszélésre és szinte csak olyan színészkollégával talál­koztam ott, akit én színpadról, tévéből, filmekből már jól is­mertem, ők viszont akár a2 is gondolhatták volna rólam, hogy fűtő vagy takarító vagyok, any­nyira ismeretlen voltam szá­mukra. Szerencsére Kulka Já­nossal és Törőcsik Marival már dolgoztam a szabadtérin, ők tudták, ki vagyok. Tényleg az egyik legfiatalabb tagja vagyok a társulatnak, azt remélem, mun­ka közben hamar megismernek majd a többiek. Májusban már elkezdjük Valló Péterrel a ren­delkező próbákat, majd a nyárra megkapjuk a kottákat és a szö­vegkönyveket. Alig várom, hogy augusztusban gőzerővel meg­kezdődjön a munka. HOLLÓSI ZSOLT Az agysmirgliző reklámban listavezető „mi más", meg „hülye azért nem vagyok ", övön alidi szlogenekkel maceráló áruház pla­kátja egy lakókocsijából kitörő, rengő hasú emberrel pároztatja az új síkképernyős tévét. A félmeztelen pacák nyújtózkodva markol valami kerek és piros zöldségfélét, a másik képen maga a készü­lék látható. A reklámíró az „Egy numera vagy numero egy?" kér­désselcélozza a művelt közönséget. A „numerát" láthatólag a ga­tyás paradicsom fogdosó, a „numero egyet" meg a csúcstechnoló­gia képviseli. Választani pedig muszáj: vagy-vagy; olyan nincs, hogy közben csak úgy félrepislogunk. Az intim szférára rátenyerelő médiamarket arról egyelőre nem intézkedett, mi legyen adásidőn túl, amikor a tévén végképp nem lehet semmit fogni. NY. P. Vasúttörténeti tárlat a megyeházán MUNKATÁRSUNKTÓL Szegeden a megyeháza aulájában megnyílt a szegedi székhelyű, idén tizedik születésnapját ün­neplő Vasúttörténeti Alapítvány kiállítása. Fapados személykocsi ülés, egyenruhák, sapkák, jelvé­nyek, fotók, makettek, terepasz­talon körbefutó villanyvonatok, állomásfőnöki iroda bútorai, gőzmozdonysípok és -lámpák, s még számtalan más vasúttörté­neti relikvia látható az április 11-éig, munkanapokon 8-18 óráig, szombaton 8-12 óráig nyitva tartó bemutatón. A belé­pés díjtalan. A régi vasúti élet emlékei a megyeházán. Fotó: Miskolczi Róbert Marton Róbert Che Guevara szerepében a Dóm téri Evitában. Fotó: Karnok Csaba Guardian® Extra - bizonyítottan harmonikus ­A kukoricatermelők megelégedésére immár öt éve a piacon (FIZETETT HIRDETÉS) „Súlyfeleslegem volt, izzadtam, fájt a fejem" Balogh Larissza bioenergetikus-természetgyógyász be­tegeinek esettörténeteiről hiteles vizsgálati és laborered­ményeket őriz. Egy hölgypáciense a rendelőben mesélt betegségéről és gyógyulásáról. „Három éve figyeltem fel Larissza egyik újsághirdeté­sére, és kétségbeesésemben azonnal el Is mentem hoz­zá. Már régóta szenvedtem: hormonzavaraim miatt jelen­tős súlyfeleslegem volt, izzadtam, és sokat fájt a fejem. Ehhez járult, hogy nagyon rossz érzéseim voltak, nem tud­tam egyedül maradni, sem otthon, sem az utcán. Busz­ra szállni is féltem egymagam. Még elaludni sem mer­tem, ha nem volt otthon valaki. Menstruációs zavarok is jelentkeztek, s mindezt tetézte a magas vérnyomás és szőrösödés. A kezelések hatására, egy-másfél hónap múlva, mint­ha az egészet elvágták volna. Teljesen megváltoztam: mindenkihez jókedvűen szóltam, friss, mosolygós és vi­dám lettem. Panaszaim megszűntek. Fokozatosan 45 ki­logrammot fogytam. Sajnos, nemrégiben ismét megjelentek régi betegsé­gem tünetei, igaz, sokkal enyhébben, mint korábban. Nem akartam, hogy elhatalmasodjon rajtam a baj, ezért Ismét fölkerestem Larisszát. így sikerült betegségemet csirájá­ban elfojtani. Környezetemet is meglepte a gyors javulás. Rendszeresen eljövök Larisszához, életmód- és koz­metikai tanácsért egyaránt. A testsúlyom stabil, a közér­zetem is jó. Szeretném, ha ez most már mindig így len­ne!" Balogh Larissza három magyar állami vizsgával rendelkező természetgyógyász és bioenergetíkus rendelése: 6724 Szeged, Makkoserdő sor 24. Telefonos bejelentkezés: 06-30/9-675-651 Hirdetését már 70 postahivatalban is feladhatja! IRODAI, Szállodai, KÓRHÁZI BÚTOR és... IHfi Lakó- és hálószobabútor O.RIASI ARIRAROINNII április 22-ig ÉRDEKLŐDJÖN BUT0RSTUDI0NKBAN: GARZON IRODABÚTOR STÚDIÓ 6722 Szeged, Attila u. 17-19. Telefon/Fax: 06-(62)-426-528 • e-mail: garszeis@garzon.ttu • Megfelelő arányban tartalmazza a hatóanyagokat • Nem befolyásolja a vetésváltást • Hatékony a kukorica fontos magról kelő gyomnövényei ellen • Hatása a teljes tenyészidöre kiterjed • Rugalmasan alkalmazható • Biztonságosan felhasználható minden kukoricafélében • Minősége megbízhatóan kiegyenlített

Next

/
Thumbnails
Contents