Délmagyarország, 2003. április (93. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-30 / 100. szám
SZTÁROK, ZENE, SÜLI, BUU MINDEN SZERDÁN Kívánságműsor hétköznap 17.00-19.00 fM9S4HJtorM AZ ÉLETÜNK RÉSZE RANDEVÚ SZERKESZTI: WERNER KRISZTINA, HEGEDŰS SZABOLCS • 2003. ÁPRILIS 30. HASSAN, VAGYIS KASZA ZSOLT LETT AZ ÉV CSILLAGSZEMŰ JUHÁSZA Hátast dobott a birka a Tiszába Miről lehet felismerni a jó juhászt? Képes összetartani a nyáját, óriási humorérzéke van, nincs előtte lehetetlen feladat, illetve bírja a piát. A szegedi tanárképzőn idén is megválasztották az év csillagszemű juhászát. Hassannak, azaz Kasza Zsoltnak és nyájának, a Bárányhím-nőknek sikerült mindenkit maga mögé utasítani. McHökkentő Szupi, Sánta, Csoky, Zugivó, Hassan - senki se gondolná, hogy ezek a nevek juhászokat takarnak. Pedig Szegeden a luhász Gyula-napokon ők és társaik szálltak ringbe, hogy elhódítsák a csillagszemű juhász megtisztelő címet. Ez végül Kasza Zsoltnak, azaz Hassannak és nyájának, a Bárányhím-nőknek sikerült. - Harmadszor indultunk a versenyen és egy korábbi negyedik, illetve ötödik hely után végre az ölünkbe hullott a győzelem - mondta Zsolt. Csapata egyhangúlag őt választotta vezetőnek, mivel pont megfelelt erre a feladatra. Hiszen a juhásznak jó szervezőnek, kitartónak, poénosnak és nem utolsósorban „piaállónak" kell lennie. Ugyanis a verseny három napja alatt a több mint harminc feladat után egy-egy feles kisüstit kellett bezúznia. A szervezők az idén sem hagyták lazsálni a nyolc csapatot. Változatosabbnál váltoJuhász és nyája. A csapatot felkarolja Kasza Zsolt, a csillagszemű (középen). zatosabb ötletekkel rukkoltak elő, hogy megkeserítsék az indulók életét. Hol egy hatalmas MTZ traktort húzattak velük, hol birkát cipeltettek velük, pihenésként pedig marhapörköltet kellett főzniük. A produkciók sem maradtak ki a feladatok közül. Hassánéknak például Az igazmondó juhász történetét kellett előadniuk operastílusban, illetve cirkuszi számokat is bemutattak. Zsolt volt az erőművész és a tűznyelő. Az utóbbinál ismét kamatoztathatta pálinkaszeretét, ugyanis ezzel a nemes nedűvel fújta óriásira a lángot. Segítő is akadt a csapat háza táján. Totyi, az egyik résztvevő és Tag, vagyis egy fából faragott bábú sokat lendített a tikkadt társaságon. Tagnak a birkafürdetésben volt fontos szerepe. Megmutatta, hogyan kell megmártózni a még igen hideg Tiszában. Hassannak ugyanis a többi között az is feladata volt, hogy minél több birkát tereljen a folyóba. Az egyik készséges csapattag hatalmas hátast dobott a Tiszába. A JATE-klubban tartott záróesten derült ki, hogy ki nyerFOTÓ: MISK0LCZ1 RÓBERT te a vetélkedőt. Hassánék több mint kétezer pontot gyűjtöttek, így megérdemelten vehették át a nyereményüket, vagyis 20 liter bort, ajándékkosarat, 45 ezer forint értékű „buli-utalványt". Kasza Zsoltot pedig a hagyományokhoz híven jövőre, a következő Juhász Gyula-napokon királlyá koronázzák. K.T. Britney főnyereménye MUNKATÁRSUNKTÓL Bár Britney Spears zenei karrierjében és a filmezésben sem túl szerencsés, egy profi szerencsejátékos azért alaposan tanulhatna tőle. Az ifjú énekesnő, akit mostanában főképp pasiügyei miatt láthatunk a magazinok címlapján, legutóbb Las Vegasba látogatott el és ha már a kaszinók fővárosában járt, be is tért az egyikbe. Ahol profikat meghazudtoló módon, kellő magabiztossággal foglalt helyet a Balek Jack asztal előtt, kikérve magának egy jelképes összegű zsetont. Nos, Britney vagy született szerencsevadász, vagy a szűz kéz alaposan belehúzott, mert néhány parti alatt kalapnyi zsetont gyűjtött be, amelyet természetesen súlyos dollárezrekre váltott távozáskor. Az Odüsszeusz a legjobb kalandregény MUNKATÁRSUNKTÓL A New York-i Book magazin szerkesztősége mai sikeres kalandregényírókat kért fel arra, hogy szavazzák meg minden idők ötven legjobb könyvét ebben a műfajban. Az élen Homérosz Odüszszeiája végzett, ezt követte Joseph Conrad A sötétség szíve című könyve, valamint a Moby Dick Hermann Melville-től. Előkelő helyen zárt még Dániel Defoe Robinsonja és Ceryantes Don Quijotéja is. r y 100 HEROES A FITNESZROL Van-e jelentősége a folyadéknak? Ha bele akarnak fojtani, akkor mindenképpen meghatározó szerepe van. De félre a tréfával! Nem annyira fontos, egy Schobert dologra kell csak ügyelni: naponta legalább 2 Norbert liter folyadékot igyunk meg. Ha keveset iszunk, az nem tesz jót a vesénknek, növeli a vesekő képződésének esélyét. Nem árt odafigyelni arra is, hogy túl sok sót és cukrot ne igyunk a különböző gyümölcslevekkel, illetve teákkal, mert az megtartja a folyadékot a szervezetben és olyanok leszünk, mintha egyfolytában csak hájasodnánk. A petrezselyem, a kávé, kevés bor és az erősebb fűszerek, mint a bors vagy a chili vízhajtó hatásúak. Természetesen a túlzott cukor- és sófogyasztásra mindig figyelni kell. Szerintem a legideálisabb a napi 2-3 liter folyadék, ami magas folyadéktartalmú ételek - például gyümölcsök - fogyasztásával együtt értendő. (Schobert Norbert 100 kérdés a fitneszről című könyve a Stardust Publishing kiadá sában jelent meg.) HOGY AZ ELSŐ NE AZ UTOLSÓ LEGYEN Az a bizonyos szűzvesztés Túl egy-két pettingen? Azt hiszed, elég a tapasztalatod, hogy végre „megdöntsd" a rekordot? Akkor irány az ágy - végre kettesben. Legyél türelmes! Fogd fel, hogy bármelyik nemhez is tartozol, bizony az első általában nem túl különleges. A pasiknak rövid ideig tart, a csajok 80 százalékának meg fáj, vagy legalábbis kellemetlen. Szóval, ha végre eljött a nagy alkalom és pár perc múltán már hámozhatjátok egymásról a ruhát, véletlenül se tegyél vicces vagy kínos megjegyzéseket. A röhögés és a szégyen megöli a szexet. Amúgy meg ne érezd magad feszélyezve, ha le akarod kapcsolni a villanyt. A külsőségek palástolásának ez a legegyszerűbb módja. Ami a sötétben történik, az már a ti dolgotok. De semmi esetre se kérdezz közben ilyeneket: „Most min mesterkedsz?" „Ennyit tudsz?" „Nem úgy értettem." Utána pedig a „Na, milyen volt?" abszolút tabu. A csapadékképződésről: „Ha a hideg levegő összeütközik a meleg levegővel, abból lehelet lesz. Ha hajnalban kimegyünk, vizes lesz a papucsunk. A hódara káros, mert feldönti a kocsikat. Csapadékfajta: lisztharmat." írj magyarországi halakat! „Pötty, jégér, szálszalóka, légy, gólya." ZÖLDSEGEK KERTJEBEN Bimbambuszok „A végek vitézei többnyire nem éltek haláluk napjáig, mert már korábban elestek." A baktériumokról: „Van mikroszkopikus, ami kicsit nagyobb, mint ami mikroszkóppal látható." Az oroszlán jellemzése: „Hangja: vastag, kitörő, látása: gonosz." Milyen tápanyagokat mersz? „Sósav, szénsav." A cápa jellemzése: 15„Embert nem eszik, de nem lehet benne bízni." ,A középkorú lovagok a lovagi tornákon mindig egy hölgyet tűztek maguk elé." „A nemzetiségi iskolákba többajkú diákok járnak." „A harangvirág a bimbambuszok családjába tartózik."