Délmagyarország, 2003. április (93. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-10 / 84. szám

6 • E ü - T Ú K Ö R • CSÜTÖRTÖK, 2003. ÁPRILIS 10. Lukács János, Gregor József, Darvasi László, Benedek György, Popey, Berta Árpád, Frank Sándor és Tékulics Péter. A többség a csatlakozás mellett Úgy tűnik, a Csongrád megye­iek többsége támogatja hazánk EU-csatlakozását. Az általunk megkérdezettek közül szinte mindenki azt mondta, elmegy szavazni, és igennel voksol. Né­hányan azonban aggályaikról is beszéltek. Lukács János rendőr dandártá­bornok, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Szeged: - A családommal me­gyek szavazni szombaton. Min­dig itt éltünk Európa szívében, de most végre csatlakozhatunk az egyesült Európához. Gregor József operaénekes, Szeged: - Elmegyek, és határo­zott igennel szavazok a hét vé­gén. Ezer évben egyszer adatik olyan lehetőség, hogy egy nem­zet fordítson a saját sorsán, s ez a szombat erről szól. Jó lenne, ha végre tudatosulna: a csatlakozás­nak semmi köze a nemzeti iden­titástudathoz, a „magyarsá­gunk" elvesztéséhez. Darvasi László, író, újságíró, Szeged: - Mindenképpen vokso­lok a hét végén, annál is inkább, mert most, a korábbi szavazá­sokhoz mérten sokkal erősebben érzem, ott a helyem. Az uniós csatlakozás után másabb, s talán hamarosan jobb lehet az éle­tünk. A gyerekeinknek tarto­zunk azzal, hogy élünk a ma le­hetőségeivel. Dr. Benedek György agykuta­tó, egyetemi tanár, Szeged: - Ma­gyarországnak természetesen uniós tagállamnak kell lennie. Csak így jutunk előre. Bár nem rajongok a szavazásokért úgy ál­talában, most föltétlenül elme­gyek és igennel szavazok. Popey, a Big Brother 1. játéko­sa (Szeged): - Nem nagyon fog­lalkoztat ez a kérdés, ugyanis biztos vagyok benne, hogy belé­pünk az unióba. Ez most az or­szág fejlődésének kulcsa, ezért természetesen én is elmegyek és igennel fogok szavazni. Berta Árpád, Szegedi Tudo­mányegyetem, bölcsészkari dé­kán: - Elmegyek szavazni szom­baton és igent fogok mondani a csatlakozásra. Bízom benne, hogy a lakosság többsége is ha­sonlóképpen fog cselekedni. Bár a szombati nap egy kissé szokat­lan, de a meghosszabbított sza­vazási időnek köszönhetően sze­rintem sokan fognak az urnához járulni. Frank Sándor étteremtulajdo­nos és mesterszakács, Szeged: ­Természetesen elmegyek a nép­szavazásra, és támogatom a csatla­kozást. Véleményem szerint nagy szükség van arra, hogy hazánk az unió tagja legyen. Ennek előnyeit sajnos mi már nem nagyon, ha­nem utódaink élvezik majd. lékulics Péter professzor, gyermekkórház igazgató, Szeged: - Az utóbbi hetekben a korábbi­aknál lényegesen több informá­ciót kaptunk az Európai Unióról, de úgy tapasztaltam, hogy főleg a csatlakozás pozitívumait igye­keztek bemutatni nekünk, s igen keveset foglalkoztak a bennün­ket érintő negatívumokkal. Ma­gam sem vagyok száz százalékig meggyőződve arról, hogy jó lesz nekünk a csatlakozás, de inkább erre hajlok. Szombaton igennel fogok szavazni a belépésre. Ványai Éva, önkormányzati képviselő, az egészségügyi bizott­ság elnöke, Szeged: - Nagy baj­nak tartom, hogy a média szinte egyáltalán nem foglalkozott a nemmel szavazás következmé­nyeivel. Nevezetesen azzal a hát­ránnyal, ami akkor éri hazánkat, ha a többség nemmel voksol. Ha nem csatlakozunk az unióhoz, akkor kiesünk az európai vérke­ringésből, s elvesztjük eddig megszerzett pozícióinkat is. Nincs más utunk csak a csatla­kozás. Szombaton erre szavazok. Fábián György gimnáziumi igazgató, Csongrád: - Feltétlenül elmegyek szavazni, a voksom: igen. Mivel úgy érzem, Magyar­ország felemelkedésének alapve­tő záloga a belépés. Kovács Lászlóné, a művelődé­si központ igazgatója, Csongrád: - Föl sem merült bennem a gon­dolat, hogy 12-én, szombaton ne vegyek részt a referendumon. Igennel szavazok, mert úgy lá­tom, nincs más út, mely az or­szág felemelkedéséhez vezetne. Havasi Katalin gyermekorvos, Hódmezővásárhely: - Elmegyek szavazni. Az ország most vá­laszthat, hogy az elmaradott tér­ségekhez, így például Romániá­hoz, Bulgáriához és Albániához akar tartozni, vagy a társadalmi­lag és gazdaságilag is fejlett nyu­gat-európai demokráciákhoz. Kovács László, a MIÉP megyei elnöke, Hódmezővásárhely: ­Nemmel szavazok az uniós csat­lakozásra, ahogy minden MI­ÉP-tag teszi, hiszen a rendelkezé­semre szolgáló információk alap­ján úgy látom, hogy az eddig megkötött, ránk vonatkozó tár­sulási szerződések még a most csatlakozni kívánó tíz ország kö­zött is a három legrosszabb egyi­ke. Tbrma Ottó könyvtáros, Ma­kó: - Támogatom a csatlakozást és elmegyek szavazni, mert ez egyfajta kiállás amellett, amit én helyesnek tartok. Azért is fontos, hogy leadjam a voksomat, mert sokaktól hallom, otthon marad­nak, hisz olyan magas a támoga­tottság, hogy az ő szavazatuk nélkül is meglesz az igen. így vi­szont félő, hogy a valós aránynál több lesz a nem szavazat. Brezovai Sándor karateedző, Szentes: - Természetesen elme­gyek szavazni szombaton. Igent mondok, mert úgy gondolom, hogy a fiatalok, az idősek számá­ra egyaránt sokkal jobb lesz és nagyobb lehetőségeket jelent, ha belépünk az unióba. Burai Lászlóné tanítónő, Szentes: - Bár közel állok a nyug­díjkorhatárhoz, fontosnak tar­tom a csatlakozást, ezért a fér­jemmel igennel fogunk szavazni. Biztosan így tesz majd a lányom és a fiam is, hiszen az unió első­sorban az utánunk jövő nemze­dék számára fontos. Ványai Éva , Fábián György, Kovács Lászlóné, Havasi Katalin, Kovács László, Tbrma Ottó, Brezovai Sándor és Burai Lászlóné. Az EU-tükör melléklet a Külügy­minisztérium támogatásával készül; szerkeszti: Újszászi Ilona A demokráciát gyakorolták a vásárhelyi diákok A demokráciát gyakorolták a vásárhelyi diákönkormányzat tagjai azon a véleménynyilvánító uniós szavazáson, amelyet a 14-18 év közti korosztálynak tartottak tegnap. Sötétkék plakátok, kis papírtáblák jelezték az utat, merre kell menni­ük az uniós csatlakozással kap­csolatban voksolni akaró diákok­nak. Tegnap délután ugyanis véle­ménynyilvánító szavazást tartot­tak a 14-18 év közti vásárhelyi fia­taloknak a város több pontján, így az Ifjúsági Parkban is. - Szeretném, ha Magyarország felzárkózna Európához! - osztja meg részvételének okát azonnal a tizenhat esztendős Antal György, aki már régóta szeretett volna részt venni ilyen fontos döntésben. Bár a voks a csatlako­zás szempontjából most még nem számít, mégis is úgy érezte, itt a helye a véleménynyilvánítá­son. S bár a szülei még nem hatá­roztak, melyik oldalra tegyék az ikszét szombaton, ő már bizto­san tudja, hol van hazánk helye. A mostani gyerekek és tiné­dzserek számára különösen fon­tos, hogyan alakul hazánk sor­sa, így, bár a döntésben nem kérdezik meg őket, azért a véle­ményük nagyon fontos - mond­ja Kovács Nóra, a városi gyer­mek- és ifjúsági önkormányzat egyik alpolgármestere, miért rendezték meg ezt a szavazást ­nemcsak Vásárhelyen, de Sán­dorfalván és Orosházán is. A lány ugyan már elmúlt tizen­nyolc éves, így holnapután éles­ben adja majd le voksát, a szer­vezésből jócskán kivette a ré­szét. Mint ahogy tette azt a ki­lencedikes Páli Rita is, aki sze­rint ez az alkalom remek lehető­ség a demokrácia gyakorlására. Szerinte nem az a legfontosabb, a diákok véleménye alapján merre billen majd a mérleg, sok­kal inkább a részvétel számít, s az, hogy minél többen mondják el véleményüket. A szervezők délután kettőtől hatig várták a szavazókat, min­denkinek elmondták, hogyan kell érvényesen ikszelni, mi a te­endő a borítékkal és így tovább. Pont úgy, mint élesben. (Mivel a szavazatokat ma ösz­szesítik, a helyi és regionális vég­eredményről a kampánycsend miatt csak az „igazi" választás után tudunk beszámolni.) SZ.A.K. Ez a voks nem számít a valódi döntésben, de a demokrácia gyakorlására mindenképp jó. Fotó: Tésik Attila Április 12-én a magyar történelemben először ügydöntő népszavazás Mindnyájunknak el kell menni! Magyarország előtt végérvényesen megnyílhat­nak az Európai Unió kapui. Át akarunk-e lépni a küszöbön? Lényegében erről szavazunk április 12-én, nem egyszerű véleménynyilvánító, hanem ügydöntő népszavazáson. MUNKATÁRSUNKTÓL A Tisztelt Ház úgy módosította az alkotmányt, hogy 2003. április 12-én ügydöntő, országos nép­szavazás során kéri ki a kormány az állampolgárok véleményét csatlakozási szándékunkról. Az országos, ügydöntő népszavazás kérdésére, vagyis hogy „Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köz­társaság az Európai Unió tagjává váljon?" adott többségi válasz kötelező döntést jelent a törvény­hozás, a kormány számára. így a magyar történe­lemben most először valóban az egész nép dönthet a sorsát meghatározó kérdésben. Most nemcsak résztvevője, hanem alakítója is lehet sorsának egy konkrét ügyben. Arról is törvény rendelkezik, hogy a 2003. április 12-i ügydöntő, országos népszavazás 4 milliárdos költségét a Belügyminisztérium költségvetésében már szerepeltessék. Ez az összeg ugyanis a sikeres munkához szükséges kiadásokra fedezetet nyújt. A korábbi voksolások gyakorlatától eltér, hogy az uniós népszavazás szombaton lesz, illetve a szava­zóhelyiségek 21 óráig tartanak nyitva - hangsú­lyozta Bobvos Pálné, a területi választási iroda jogi helyettese. Ezt leszámítva, a népszavazás körülmé­nyei és helyszínei megegyeznek az országgyűlési választásokon szokásosokkal. A népszavazási kampánycsend április 11-én 0 órától április 12-én 21 óráig tart. A referendum csak akkor nyilvánítható eredmé­nyesnek, ha. azon az ország választásra jogosult polgárainak legalább 25 százaléka, azaz mintegy 2 millió szavazó azonos választ ad. A voksolás ered­ményétől függően a csatlakozási okmányt április 16-án, Athénban ünnepélyes keretek között írják alá. História Makó első szavazóinak Makó első szavazóit szólította meg Bánfi Margit jegyző, az önkormányzat választási irodájának vezetője tegnap délelőtt. A Hagymaház nagytermében szervezett rendezvényen több mint száz fiatal jelent meg, hogy meghallgassa: milyen lehetőségei és kötelességei vannak a választópolgároknak. A jegyző a választásokkal kapcsolatos általános ismereteket követően a voksolások történetét ismertette, kiemelte a történeti jelentőségű, 192l-es soproni népszavazást, amelynek során a város környéke úgy döntött: Ausztria helyett Magyarországhoz tartozik. A jegyző bemu­tatta még a 1989-es „négyigenes", a 1990-es köztársasági-elnökvá­lasztással kapcsolatos, valamint a 1997-es, NATO-belépéssel kap­csolatos népszavazást. Bánfi Margit összefoglalta az érvényes szavazás kritériumait, vala­mint a voksok megszámlálásának körülményeit. Az előadás után egy csaknem húszperces, a választások magyarországi históriáját össze­foglaló videofilm-vetítést tekinthettek meg az ifjak. A rendezvény után a jelenlévők többsége úgy vélte: igennel szavaz szombaton. - Érdekes volt az előadás, sok hasznos ismeretet tanulhattunk — fogalmazott az előadást végighallgató Kúsz Péter. - Szerintem nagyon fontos, hogy minden fiatal elmenjen szombaton szavazni. I. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents