Délmagyarország, 2003. április (93. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-07 / 81. szám
20 • MOZAIK* HÉTFŐ. 2003. ÁPRILIS 7. A kínai piac PODMANICZKY SZILÁRD Amikor először jártam Kínában, meglepett, hogy az emberek milyen furcsán beszélnek. Nem értettem semmit, de szerencsére olyan jól mutogattam, hogy azt mindenki megértette. Például a piacon nem volt vitás, ha rámutattam egy tojásra, akkor a tojást kértem, ha rámutattam az ananászkupacra, és csináltam egy ilyet az ujjaimmal, hogy V, akkor tudták mindjárt, hogy két ananászt kérek. Igazán remek, gondoltam, hozzám valóban senki nem szólhat, én viszont mindent el tudok mondani, amit, és ahogy akarok, ennél ideálisabb eset nem is létezik, tán még a süketség se jobb nála, de még nálam se. Úgy egy hét elteltével eszembe jutott, mivel egy-két kínai szó kezdett ismerősen csengeni, a fenébe, csak nehogy megtanuljak kínaiul, mer' akkor aztán a nyakamba szakad az egész kínai kultúra, s mint védtelen européert maga alá temet. És itt most szögezzem le, soha az életben, az életem egyetlen pillanatában sem óhajtottam hősi halott lenni, főleg a saját kontómra nem. Döntenem kellett, s a nagy szabad kirándulásaimat előbb fülvédőben tettem meg, majd ravasz módosításokkal próbáltam javamra fordítani a nyelvi veszélyt. Például a piaci bevásárlásokon már nem hurcoltam magammal hosszú órákon át az árut, hanem névjegyet csináltattam, és felküldettem a lakosztályomba. Történt egyszer, hogy összefutottam néhány más, hozzám hasonló européer kalandorral, s mindjárt csevegésbe elegyedtünk, de olyannyira, hogy észre se vettük, mikor betértünk egy kocsmába, és ott már valahogy a hatodik korsóval ittunk a híres-neves kínai sörből. És annyira jól szórakoztunk, hogy még a sör mellé csúsztatott grátisz rizspálinkát se vettük észre. Vagyis észrevettük, de akkor már késő volt, nagyon késő, úgy fél tizenegy, és akkor már nagyon késő volt. Alig találtam meg a saját lábaimat, túl nagy volt a választék négykézláb. De csak hazaértem, és úgy bevertem a szundit, hogy másnap lila folt képében jelent meg a homlokomon. Szomjas voltam, mint a kutya, amelyik a lengyel sóbányákban kereste a gazdáját, de alig ért a nap delelő környékére, elfogott a farkaséhség is. Lementem a piacra a szalmakalapomban, öszszemutogattam egy ebédet, vagyis reméltem, mert a déli tumultusban laposra lökdösik az embert; aztán tűz vissza a lakosztályba. Kettőre megettem mindent, csak a maradékot nem. S ahogy ott eltelve ültem, számat paskolva ujjaimmal, rájöttem, valami hiányzik. Valamit nem küldtek fel a piacról. Aztán elaludtam. A gondolkodástól mindig elalszom, ennél nincs pihentetöbb. Amikor fölébredtem, estébe hajlott az idő, s gondolatom megint a lent feledett tárgyra irányult. Mi lehetett az 1 Alig. hogy kikérdezhettem volna magam, kopogtattak. Ajtót nyitottam, s ott állt az ajtóban a sörkereskedő, két nő, meg egy csokornyakkendős ürge. Szóhoz sem jutottam. A tolmács fordított: Az apjuk elhozta a két lányt, akiket a nagy lökdösődésben megrendeltél a piacon. A két sör, csaptam a homlokomra, ez hiányzott. De hát nem mehet minden félreértés a mi kárunkra. Nyugat-Szibéria a legdrogosabb MOSZKVA (MTI) Az orosz fiatalok évente több mint másfél milliárd dollárnak megfelelő összeget költenek kábítószerek beszerzésére - idézte az ITAR-TASSZ hírügynökség az orosz oktatásügyi minisztérium ilyen irányú felmérését. A vizsgálat azt is kiderítette, hogy az érintett fiatalok átlagosan 15 éves korukban szoknak rá a bódító szerekre. Hivatalos statisztikai adatok szerint az orosz drogfogyasztók 72 százaléka harminc évnél fiatalabb. Ugyancsak hivatalos adatok szerint 2002ben összesen csaknem fél millióra volt tehető a drogosok száma Oroszországban, ami 5,5 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest. Szakértői becslések szerint ellenben számuk a valóságban 3-5 millió körül lehet. Egy moszkvai pszichiátriai intézetnek az AFP által ismertetett összesítése szerint Nyugat-Szibéria a legnagyobb drogfogyasztó, messze megelőzi ezen a téren a Távol-Keletet, a Kaukázus északi részét, a Volga-vidéket, Moszkvát, az Urai-vidéket és Szentpétervárt. Látványos motoros bemutatót tartottak Nagykanizsán, a lezárt Fő úton. Erdei Balázs Érdről egy Suzuki GSXR-1100 nyergében mutatta be produkcióit, majd Herczeg Balázs egy Simson Star, illetve egy Pannónia nyergében kápráztatta el a közönséget. Képeinken: Herczeg Balázs bemutatója egy keréken két kerékkel és egy keréken egy kerékkel. MTI Fotó: Varga György A pénzkérdés örök érvénye VÍZSZINTES: 1. Woody Allent idézzük. Első szakasz. 10. Egyik nagy politikai pártunk. 11. Fogyással csökkent (testsúlyt). 12. Páratlanul okos! 13. Bizony, őseinknél. 14. Szláv férfinév. 15.... rigtit! (minden rendben!). 16. Félpénz! 17. Martin... (Jack London regénye). 18. Tó a Turáni alföldön. 19. Híres magyar származású. USA-ban élő atomtudós (Ede). 21. Kereskedelmi kifejezés: felesben. 22. A történetet erdekesebbé teszi. 24. Befeiezetlen ora! 25. Indulatszó. 27 Móricz Zsigmond regénye. 29. (Három) kígyóhajú, görög mitológiai nőalak. 31. Szituáció bekövetkezik. 34. Háromtagú együttes 35. Á|ul. 36. Előadó, röv. 37. Mátka. 38. Helyeslés. 39. Tinta, angolul 40. Rényi Tamás filmje. 41 Savanyú ételízesítő folyadék. 42. Női név (júl.27.). FÜGGŐLEGES: 2. Szét ellentéte. 3. Új-zélandi és osztrák autójel 4. Néma nép! 5. Az idézet második szakasza. 6. Mr.... (angol kabarésorozat elme és hőse). 7. Helyrag, -ben párja. 8. Üres kád! 9. Hátramenetben haladó. 10. Az Idézet befejező szakasza. 14. E helyre jegyző. 15. Francia területmérték. 17. Nagy erővel tovarepülő (lövedék). 18. Amely dologról. 20. Lakás határai! 21. Csiraöíö hatású szénhidrogén. 23. Épületszinttel kapcsolatos. 26. Rémtörténet. 28. Csacsibeszed! 30. Mária egyik Decezese. 32. Könnyű, szellős öltözék jelzője. 33. Függőzár. 35. Francia város (=AGEN). 38. Becézett női név. 39. Ilyen, röviden. 41. Soielberg urmanója. 42. Horog vége! SZOMBATI rejtvényünk helyes megfeitése: Kicsinységekben a pedánsság elviselhetetlen. Vadmalacok! a hatodikon Többfelé hózápor VARS0 (MTI) Hét elárvult, párhetes vadmalacot vett magához átmenetileg hatodik emeleti, kétszobás lakótelepi lakásába egy szczecini tanárnő. Zofia Brzozowska - hivatására nézve matematika- és fizikatanárnő - több mint harminc esztendeje gondoz beteg és gazdájuktól elhagyott állatokat, főként madarakat és denevéreket. Van engedélye vadászható állatok rókák, nyestkutyák, menyétek és mókusok - tartására is. Vadmalacokat azonban most először vett pártfogásába. A kis állatokat egy városszéli telken fedezték fel a tulajdonosok pár nappal ezelőtt. Egy ideig megfigyelés alatt tartották őket, majd miután anyjuk továbbra sem tűnt fel a közelükben, egy vadász Zofia aszszonyhoz vitte őket. A tanárnő egy szalmával bélelt kartondobozban helyezte el az árvákat. „Amikor hozzám kerültek, nagyon éhesek voltak, át voltak fagyva, alig éltek, de azóta magukhoz tértek" - mondta Zofia asszony, aki nem titkolta, hogy vadmalacok gondozása igen munkaigényes és költséges feladat. Kétóránként, éjjel-nappal eteti őket cuclis üvegből, tejben oldott tápszerrel. A hét kismalac ellátása naponta 70 zlotyba (4000 forint) kerül, amit a tanárnő egyelőre saját csekély fizetéséből fedez, bár a környezetvédők segítséget ígértek neki. Lottószámok ÖTÖSL0TT0 17,60,66,71,85 -Jokerszám: 650145 HATOSLOTTÓ 2,5,7,8,30,35. Pótszám: 27 ISTEN ELTESSE! HERMANN A név ógermán, eredeti alakja a „Harimann" volt, melyben a „heri" hadsereget, azaz a mai német „Heer" fogalmSt fedte, míg az ógermán „man" a mai német „Mann", azaz ember jeletésű. így értelme: „katona, hadfi hadi ember" lenne. A németben Harmen, Hermo rövidítésben is használatos. Régebbi naptáraink a mai nap élére Ármint helyezték, ami arra utal, hogy a két név egy tőből származik. Arminiusnak nevezték a germán népek első történelmi személyiségét, aki az i. e. 9. évben a teutoburgi csatában a híres római légiókra az első csapást mérte. Talán éppen ezért német névkutatók szívesen emlegetik az Arminiust ősgermán névként. A NAP VICCE - Mi az abszolút szlogen? - Az alkohol az emberiség ellensége. Aki pedig megfutamodik az ellenség elől, az gyáva. KásdWte Továbbra is hideg, télies időre kell számítom. Többszőr erősen megnövekszik a felhőzet és többfelé alakul ki hózápor. Erős marad az északt északnyugati szél. Szeged cCi 6° Hódmezővásárhely S 5° Szentes 5° Makó £ 5° Csongrád 5° Kistolok £5 4° Mórahalom £> Mindszent Békés£ 4° 5° 4° cci 3° ccb 4° cci 4° 5° Kecskemét cCb 4s Orosháza További kilátások Eleinte folytatódik a kifejezetten hideg idő, szorvanyos hózáporokkal és az erős északi, északnyugati szél is csak lassan mérséklődik. A melegedést folyamat szerdától kezdődik, amikor nyugat, délnyugat felől enyhébb léghullámok érkeznek fölénk. Kedd ** Max:8 Mkniff Hózápor Szerda Csütörtök Max:9° Mtn:-r Felhős Max:12° nnrcr £> Max:16 Zápor Vízállás: A Tisza Szegednél 366 cm (hőfoka 8,4 Cc), Csongrádnál 345 cm, Mindszentnél 381 cm. A Maros Makónál 108 cm. A Nap kel: 5.11. nyugszik: 18.21. A Hold kel: 10.07, nyugszik: 22*31 Tavaszi klíma akció TOSHIBA Klímaberendezések teljes választéka FŐSZER-ELEKTROPROFIL KFT. 6723 Szeged, Római krt. 23. Tel.: 62/421-533 www.foszer.hu Ártatlanul 19 évig börtönben BOSTON (MTI) 19 évig ült börtönben ártatlanul a 42 éves Dennis Maher. A bostoni ügyészség úgy határozott, hogy elejti az ellene emelt valamennyi vádat, miután az elvégzett DNS-vizsgálat ártatlanságát bizonyította. Mahert 1983-ban három nő megerőszakolásának vádjával ítélték el, miután mindhárman azonosították őt. A vádlott mindvégig tagadta bűnösségét. - Nagy fordulat ez. Arra számítottam, hogy a börtönben fejezem be az életemet, s most megint szabad vagyok - jelentette ki a férfi. Szabadulását tulajdonképpen annak a joghallgatónak köszönheti, aki 2001-ben Cambridge-ben egy bírósági épület picéjében rábukkant a Maher-esettel kapcsolatos tárgyi bizonyítékokat - köztük az áldozatok ruhadarabjait is - tartalmazó ládára. Ezután sikerült rábírnia a nyomozó hatóságot, hogy végeztessen DNS-vizsgálatot, amely végül is kimutatta, hogy Maher nem követhette el a neki felrótt bűntetteket. Martha Coakley körzeti ügyész csütörtökön sajnálkozását fejezte ki a téves ítélet fölött. - Nincs mit mondania az embernek, ha valaki olyan balszerencsés, hogy egy nem teljesen tökéletes rendszernek a rossz oldalára kerül. Mogúiult honlapunk/ www.aunaprom.hu INGATLANBEFEKTETÉSI ÉS HASZNOSÍTÓ SZÖVETKEZET TÁJÉKOZTATÓJA AJANLATUNK TAGJAINK RE SZERE: GÜHFŰT® ÉWLG Futamidő | Mm 50 OOO-1499 999 Ft-ig 1500 000-2999 999 Rng TB% 3 OOO 000 Ft-tól •QSPlfo í Részletes Információ ügyfélszolgálati irodáinkban! im-p: 9-18, 82tm4« J&aáuqx jsmiáceyzajo *v BWÖ&i? é 1074. Rákóczi út 54.. . &SGBftBG3M 4024, Dósa nádor tér. ¡H-T: »-17, SZ: 9-14 ~ OV©& 9023, Mostar a. 1 jH-T: »-17, 8Z: »-14 a MISKOLC 3530, Mindszent tér 1 ;H-P: 9-17, SZ: 9-14» SCPRON 9400, Színház a. 1 ..}H4»: 9-17, SZ: 9-14 ff •SjSOlf D 6720, Arany János u. 7 ;H-P: 9-17, SZ: 9-14« aZÉKBSPBI»- ' ' 3000, Károly János a. 1....;H-P: 9-17, SZt gmitöSMmiilLV 9700, Rákóczi franc a. I^MJ»: 9-17, 9Z» 9-12 E-MAII: íntnörr>nunanrofit.hu 1M13 6720 96 46 a 92 m 537 152 «19 509 509 «32 524 540 555 350 507 463