Délmagyarország, 2003. március (93. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-29 / 74. szám

6 •HIRDETÉS* PÉNTEK, 2003. MÁRCIUS 28. Egy lépésre a világ Elegáns lakóközösség épül a Duna-parton Budapest IX. kerületében, a Millenniumi Városközpont­ban, a Petőfi és a Lágymányo­si híd közötti Duna-parton, a Nemzeti Színház tőszomszéd­ságában már épül a Duna­Pest Rezidenciák elnevezésű komplexum, amely hamaro­san az első elegáns lakókö­zösségnek - úgynevezett con­dominiumnak - ad otthont Magyarországon. BUDAPEST A Duna-Pest Rezidenciák teljes könI szolgáltatást nyújt tulajdo­nosainak és vendégeiknek, még­pedig anélkül, hogy a házakból és a hozzájuk kapcsolódó létesümé nyekből ki kellene lépniük - feleli kérdésünkre Kézdy György, a Du­na Condominium Kft. ügyvezető igazgatója. Szavainak köszönhe­tően olyan terv rajzolódik ki, amely a saját lakás kényelmét öt­vözi a szállodai szolgáltatásokkal. A Duna-Pest Rezidenciák két épületszárnyból álló, funkcioná­lis egységet képező lakóházainak 9 elegáns emeletén összesen több mint 310 exkluzív lakás létesül 30 és 240 négyzetméter közötti alap­területtel, ahol a lakások mind­egyikét egyedi igények szerint alakítják ki. Minden lakóegység­ben önállóan programozható hű­tés- és fűtésrendszer gondosko­dik az ideális hőmérsékletről. Az első emeleti lakások egy részéhez hangulatos kertek tartoznak, amelyeket élő sövénykerítés vá­laszt ei egymástól. A felsőbb szin­teken a lakásokhoz 5-30 négyzet­méteres erkély tartozik, méghoz­zá egyedülálló panorámával: cso­dálatos kilátás nyílik észak felé a Citadellára, a budai Várra - a fo­lyó kanyarodásának köszönhető­en gyakorlatilag a Duna teljes bu­dapesti szakaszára. Kilátás a lakásokból A két lakóépület között, az ut­caszinten kialakítandó parkosí­tott terület a parti sétányhoz kapcsolódva korzóként szolgál, amely összeköttetésben áll a föld­szinti árkádokkal is. Az első eme­let tetején fűvel, bokrokkal, fák­kal tarkított park és napozóterasz fokozza a házban lakók kényel­mét. Harminc méterrel magasab­ban pedig lenyűgöző élményt nyújtó közös tetőkert áll a lakók rendelkezésére. -Eza300négyzetméteres terü­let kiválóan alkalmas mindenféle rendezvény megtartására az es­küvőktől az üzletfelek számára adott grillpartikig - teszi hozzá Kézdy György. - A lakók és ven­dégeik Magyamrsztígon eddig is­meretlen életstílust biztosító kör­nyezetben élhetnek. Ennek talán az a legfontosabb előnye, hogy (a házon belüli elérhetőséggel) a la­kók nem kényszerülnek verseny­futásm az idővel és a város forga­tagával. Hiszen az aktív pihenést nem külön programként kell beil­leszteniük elfoglaltságokkal teli mindennapjaikba, hanem azo­kat minden előzetes tervezés nél­kül életük szerves részévé tehetik. Ezek közé tartozik a kiemelkedő szállodáktól megszokott teljes kö­rű szolgáltatásrendszer, a szemé lyes odafigyelés, illetve a testi fel­frissülés és kondicionálás szám­talan lehetősége. Páratlan sajátosságokként kell megemlítenünk a rezidenciákhoz kapcsolódó területen feltárt ter­málvíz bevezetését az épületbe (amelynek terápiás hatása az uszo­da külön gyógymedencéjében él­vezhető) , illetve - a tervek szerint ­a lakásokhoz hajókikötő is épül majd, ami a hajótulajdonosoknak jelent izgalmas lehetőséget. Az építtetők a condominíumok vásárlói között azokra a külföldi­ekre is számítanak, akik magán­vagy üzleti célból több-kevesebb időt eltöltenek Magyarországon, pontosabban Budapesten. A várt partnerek között lehetnek olya­nok is, akik korábban elhagyták a fővárost, de most vissza kívánnak költözni ide, mert itt megtalálják a vidéki ház kényelmét. A közle­kedés jó, a gépkocsik pedig mély­garázsban parkolhatnak. A kis stúdiólakások az egyetemisták, a pályakezdők és az üzleti ügyeiket Budapesten intézők igényeit szol­gálják ki. Az exkluzív lakások várhatóan tizennyolc hónap alatt épülnek meg. Ugyanakkor, 2004 őszén lesznek készen az üzlet- és irodahelyiségek is. Külön bemu­tatófilm tekinthető meg a umnv.dunapest.com honlapon. (*: Délniagyarország rcr 100«v Tisztelt Ford-tulajdonos! A Ford Motor Hungária Kft. ezúton is tájékoztatja, hogy a Budesheim-Baunok Kft. Ford márkakereskedői szerző­dése megszűnt. A legközelebbi Ford-márkakereskedések: Móczás Autóház Kft. - Baja Hovány Kft. - Békéscsaba Hovány Kft. - Kecskemét Információ: FordVonal: 06 40 200 024 ¡nform@ford.com Filmajánlók filmkritikák filmhírek Válasszon filmet! www.delmagyar.hu STRABAG A Strabag Rt. Szegedre ÉPÍTÉSZ és ÉPÜLETGÉPÉSZ műszaki előkészítő munkatársakat keres. Elvárások: - szakirányú felsőfokú végzettség - felhasználói szintű számítástechnikai ismeret. Feladat: - pályázatok, árajánlatok összeállítása, - alvállalkozói, beszállítói ajánlatok elemzése, - kivitelezési munka időszakos ellenőrzése. Előny: - szakmai tapasztalat, - előkészítés területén szerzett gyakorlat, - költségvetés-készítő program Ismerete, - német- és/vagy angolnyelv-tudás. Fényképes önéletrajzát „DM-Építész, illetve DM-Épületgépész" jeligére a Poner Kft., 1406 Budapest 76., Pf. 55 cimre várjuk. INGÓÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Ssz. Db Tárgy Becsérték (Ft) Hely: APEH Csongrád Megyei Igazgatóság Makói Kirendeltsége, 6900 Makó, Széchenyi tér 22. szám, 18. szoba. Idő: 2003. április 2. napja, 10.00 óra 1. 1 Renault Mégane 1.4 Classlc, világosszürke, GWS-251 forgalmi rendszámú személygépkocsi, gyártási év: 1999. Érvényes műszaki: 2003. április 2 800 000,­Hely: APEH Árverési Csarnok, 6724 Szeged, Kálvária sgt. 87/A. Idő: 2003. április 4. napja, 10.30 óra l. 1 Pentium I. számítógép, 1,44 Gb, színes Philips monitor 14 colos + klaviatúra + egér 80 000,­2. 1 Takarítógép, Mounilex 1600 Power típ., SZÍVÓCSŐ + fej 12 000,­Hely: 6727 Szeged, Bakonyi u. 3. Idő: 2003. április 7. napja, 9.00 óra 1. 1 FDF-786 frsz. Ford Transit FT 100 típusú tehergépkocsi, 1.7 Kastenwagen, 1985. évi, 2496 cm3, dízel, kétféle üzemű, hűtővel, kék-fehér festés, több helyen korrodált és repedezett festék 350 000,­Hely: 6723 Szeged, Szamos u. 18/A. Idő: 2003. április 7. napja, 11.00 óra 1. 1 Snaige 240 l-es hűtőgép (azonosító nem olvasható) 20 000,­Hely: 6724 Szeged, Vértói út 1. Vm/44. Idő: 2003. április 9. napja, 10.00 óra 1. 1 Négyrészes sarokszekrénysor-garnitúra bárpulttal (tükrös), világítással, használt 150 000,­2. < 1 „Panasonic" közép képernyős színes tv azonosító nélkül, sztereó, 8 éves 50 000,­Hely: 6933 Nagylak, Felszabadulás u. 6. Idő: 2003. április 10. napja, 13.00 óra 1. 13 éves zsúrasztal 2 nagy, 2 kis kerékkel 20 000,­Hely: 6725 Szeged, Móra u. 59. Idő: 2003. április 11. napja, 9.00 óra 1-69. 151 Játékok 147 760,­70-125. 156 Gyermek- és használt ruhák 483 300,­126-129. 9 Bolti berendezések (használtak) 75 000,­Hely: 6782 Mórahalom, VI. kerület. Tanya 183. Idő: 2003. április 17. nap ja, 10.00 óra 1. 1 IFA W-50 KCR 3000 tgk., alvázszám: 86152331. motorszám: 2798236 86 16092, frsz.: AAD-667 (használt, üzemképes) 300 000,­2. 1 IFA W-50L KCR 6000 tgk., alvázszám: L 503550, motorszám: 27999007001, forgalmi rendszám: FBR-380 (használt, karambolos) 450 000,­3. 1 BARKAS B-1000 tgk., alvázszám: 191176, motorszám: 22172576, frsz.: DMW-538 (használt, üzemképes) 200 000,­Hely: 6781 Domaszék, Dankó P. tér 11-13. Idő: 2003. április 17. napja, 12.00 óra 1. 2 LEHEL 300 1 fagyasztószekrény (üzemképes, használt, kb. 6-7 éves, fehér, azonosító nélküli) 50 000,­2. 1 LEHEL 200 1 fagyasztóláda (üzemképes, használt, kb. 5-6 éves, fehér, azonosító nélküli) 30 000,­3. 2 LEHEL 150 1 kombinált hűtőszekrény (üzemképes, használt, kb. 10 éves, fehér, azonosító nélküli) 20 000,­4. 1 Gázzsámoly (üzemképes, használt, azonosító nélküli) 40 000,­5. 1 Karancs 3 T gáztűzhely (üzemképes, használt, kb. 10 éves, barna, azonosító nélküli) 80 000,­6. 1 LEHEL 200 1 fagyasztóláda (üzemképes, használt, kb. 4-5 éves, fehér, azonosító nélküli) 100 000.­Hely: 6647 Csanytelek, Széchenyi u. 54. Idő: 2003. április 22. napja, 9.00 óra 1. 3 3 részes bőr ülőgarnitúra fotellel, barna színű, használt 400 000,­2. 1 SAMSUNG színes televízió, 55 cm képátmérő, azonosító nélküli, használt 50 000,­Hely: 664O Csongrád, Gyík u. 24. Idő: 2003. április 22. napja. 10.30 óra 1. 1 ZANUSSI kombi hűtőszekrény, használt, azonosító nélküli 80 000,­2. 1 LOWE színes televízió, 55 cm képátmérő, sztereó, használt 40 000,­3. 1 AKAI videorekorder, használt, azonosító nélküli 20 000,­4. 1 Natúrszínü, 4 részes, vltrlnes szekrénysor 150 000,­Az Ingóságokat a fenti helyeken és napokon az első tétel vonatkozásában 9.30-10.00 óra, a második tétel vonatkozásában 10.00-10.30 óra. a harmadik tétel vonatkozásában 8.00-9.00 óra, a negyedik tétel vonatkozásában 10.00-11.00 óra, az ötödik tétel vonatkozásában 9.00-10.00 óra. a hatodik tétel vonatkozásában 12.00-13.00 óra, a hetedik tétel vonatkozásában 8.00-9.00 óra, a nyolcadik tétel vonatkozásában 9.00-10.00 óra, a kilencedik tétel vonatkozásában 11.00-12.00 óra, a tizedik tétel vonatkozásában 8.30-9.00 óra. a tizenegyedik tétel vonatkozásában pedig 10.00-10.30 óra között lehet megtekinteni. Az árverések részletes feltételeit és az ingóságok jellemző tulajdonságalt az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Csongrád Megyei Igazgatósága ügyfélszolgálatának (Szeged. Bocskai u. 14. fszt.) hirdetőtábláján kifüggesztett ingóárverést hirdetmények tartalmazzák. Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Csongrád Megyei Igazgatósága 022658997

Next

/
Thumbnails
Contents