Délmagyarország, 2003. március (93. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-28 / 73. szám

PÉNTEK, 2003. MÁRCIUS 28. "MEGYEI TÜKÖR" 7 Negyedmilliárd informatikai fejlesztésre Pénzek és gépek az eVilágon Mintegy negyedmilliárd forin­tot nyertek a Csongrád megyei önkormányzatok és vállalko­zások, valamint oktatási, kul­turális és szociális intézmé­nyek az Informatikai és Hír­közlési Minisztérium pályáza­tain. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) kihirdette a 2002 őszén kiírt pályázatainak eredményeit. A kutatás-fejleszté­si pályázaton - amely az infor­mációs társadalom megvalósítá­sát elősegítő innovatív technoló­giai megoldások kialakítását tűz­te ki célul - Csongrád megyéből a Dél-alföldi Teleházak Regionális Közhasznú Egyesület és a Scrip­tum Informatikai Kft. 10-10, míg az SZTE Bolyai intézete 8 millió forintot nyert. Az Esélyt a jövőnek program keretében új távmunkahelyek létrehozására szegedi, hódmezővásárhelyi és mórahalmi cégek kaptak 500 ezer és 7 millió forint közötti összeget. Az Információs mű­veltség térnyeréséért elnevezésű pályázaton a megyéből huszon­három általános iskola, könyv­tár, művelődési ház és polgár­mesteri hivatal nyert számítógé­pet, internetkapcsolatot és okta­tói csomagot - több mint 31 mil­lió forint értékben. A szaktárca eGeneráció-pályázatán, amely a gyermekotthonok és az önálló védőnői szolgálatok informatikai fejlesztését tűzte ki célul, 35 mil­lió forintot nyertek a Csongrád megyeiek. A szentesi Rigó Alajos és a makói Pápay Endre gyer­mekotthon például öt-öt számí­tógéphez jutott. Az Esély a felzárkózásra pályá­zaton a megyében működő mű­velődési házak, könyvtárak és önkormányzatok összesen har­minchárom számítógépet nyer­tek. Az üllési, magyarcsanádi, földeáki és forráskúti művelődé­si ház például hat-hat komputert kapott. E támogatás célja, hogy elősegítse a társadalmi verseny­képesség javulását, az e-demok­rácia kiteljesedését, lehetővé té­ve az állampolgárok számára, hogy az információs társadalom nyújtotta lehetőségekkel széles körben élhessenek. Az eVilág pályázaton a nemzeti kulturális értékeink megörökíté­sét, az elektronikus világban tör­ténő megjelenítését támogatta a minisztérium, amelyen a megyei levéltár, a szeged-csanádi egy­házmegyei múzeum, a Tiszatáj Alapítvány és a Progress Vállal­kozásfejlesztési Alapítvány 5-5 millió forintot nyert. Az eDe­mokrácia - önkormányzatok a világhálón pályázaton, amellyel alapvető informatikai és az elektronikus közigazgatási szol­gáltatások bevezetését segítő esz­közökhöz lehetett hozzájutni, huszonhat önkormányzat nyert a megyéből - Ambrózfalvától kezdve Makón át Zsombóig. sz. c. sz. Rózsahegyi János kitüntetése Negyvenéves munkássága elismeréseként Bánffy Miklós-díjjal tün­tette ki a nemzeti ünnep alkalmából dr. Rózsahegyi Jánost, a szegedi Somogyi-könyvtár gazdasági igazgatóját Görgey Gábor, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vezetője. Húsmarhából a mostaninak tízszerese is elférne Unió: juhból sem árt a sok Húsmarhából a jelenlegi meny­nyiség tízszeresét, juhból csak­nem kétszeresét is elbírná a ma­gyarországi össz-legelőterület. Külterjesen tartott „hungaricu­mokra" mindig vevő lenne az uniós piac, különösen, ha azok egyszersmind biotermékek is. A húsmarhára vonatkozóan a je­lenlegi mennyiség többszörösét állíthatná elő máris Magyaror­szág, sok embernek nyújtva megélhetési lehetőséget és állít­hatja elő majd az EU-ban is ­mondja Vidács Lajos, az SZTE vásárhelyi Mezőgazdasági Főis­kolai Karának oktatója. Húsmar­hára az unió nem állapít meg kvótát, magas támogatásban ré­szesül az ezzel foglalkozó te­nyésztő. Jelenleg húsmarhából 30 ezer anyatehénnel rendelke­zik az ország, s a legelők - bele­értve az úgynevezett feltételes le­gelőket is, azaz például a tarló­kat, a kukoricatörés utáni terüle­teket - ennek tízszeresét bírnák el. Az 1,1 milliós juhállomány­nak csaknem kétszeresét tart­hatná el az össz-legelőterület. Az extenzív, külterjes viszonyok nagy mennyiségű biotermék elő­állítását is lehetővé tennék, hisz a említett területek jó része sem­miféle kemikáliát nem látott. - Különösen a hungaricumnak számító, őshonos és rég honosuk fajtákkal lehet sikert elérni, ezeket az állatokat eleve ilyen viszonyok hasznosítására tenyésztették ki, több száz évvel ezelőtt. Ilyen pél­dául a szürkemarha, a racka, a mangalica; utóbbi csak ott tartha­tó, ahol nem okoz természetvédel­mi kárt - halljuk Vidács Lajostól. A biotermelést folytató gazdáknak a Biokultúra Egyesületnél kell re­gisztráltatniuk magukat, s a Bio­controll Hungaria ad ki tanúsít­PR-CIKK HEGYVIDÉKI TÁJAKON BARANGOLVA A melengető napsugarak előbújtával eltöprengünk: hová menjünk kirándul­ni? Nem kell messzire utaznunk, Észak-Magyarország hegyvidéke, ro­mantikus várai és kiváló borai utazásra csábítanak. Annál is inkább, mivel a régió már három világörökségi hely­színnel is büszkélkedhet: az Aggteleki­karszt cseppkőbarlangjai és Hollókő ófaluja takaros parasztportáival már önmagában megér egy látogatást. A megtisztelő világörökségi rangot pedig tavaly tokaj-Hegyalja is elnyerte. Ki ne ismerné a tokaji aszút? És az egri bikavért? Tokaj városától pedig már csak egy ugrás a romanti­kus barokk kisváros, ahol a tüzes bi­kavér kóstolása előtt a termálfürdő vi­zében is elmerülhetünk. Gyermek- és felnőtt-élménymedence várja a vendé­geket, így garantáltan az egész család jól érzi magát Egerben. A vizek kedvelői Miskolctapolcát se hagyják ki: barlangfürdője egyedülálló Európában! Aki inkább bakancsot húzna, az sem fog unatkozni, a Bükk, a Zemplén, a Mát­ra sok szépséget rejteget, a régió­ban kalandozva pedig újabb és újabb várakat fe­dezhetünk fel. A hegyvidéki tájon mindenki talál pénztárcájához megfelelő szállást: a falusi vendéghá­zaktól egészen az ötcsillagos kastély­szállóig válogatha­tunk a szálláslehe­tőségek között. Nyáron az egri Végvári Vigasságok a várjátékok kedvelőinek kínál többnapos programot, a zene­kedvelők a miskolci Bartók+Mozart operafesztiválon szórakozhatnak, de a gasztronómia kedvelői is megtalálhat­ják számításukat. A régió látnivalóiról, programjairól tájékozódhatnak a Tourinfonn irodák­ban vagy a régió honlapján, a www.nordtur.hu címen is. Személye­sen érdeklődhet a városban ma nyíló utazási kiállításon, az észak-magyaror­szági régió standján. A hazai legelők kétszer ennyi juh tartását is lehetővé tennék. Fotó: Tésik Attila ványt a termékek valóban „bio" voltáról, ez az uniós belépés után sem fog változni. A baromfiakkal kapcsolatban pedig meg kell emlí­teni, hogy a Magyar Szabadtartá­sos Baromfitermelők Szövetsége ­melynek a főiskolai kar is tagja ­fölvállalta: a mennyiséget tekint­ve kevésbé hatékonyan, viszont a lehető legmagasabb minőségben, folyamatosan kontrollált, termé­szetes körülmények között állít elő baromfit. - Az ilyen termék ugyancsak minden mennyiségben elkel az uniós piacon, s ha a ma­gyar jövedelmi viszonyok is lehe­AWYETH KFT. PÁLYÁZATOT HIRDET ORVOS­LÁTOGATÓI ÁLLÁS BETÖLTÉSÉRE. Feladatok: - folyamatos kapcsolatépítés Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megye kórházaival - eredményes részvétel egy évek óta dinamikusan fejlődő csapat munkájában. Elvárások. - gyógyszerészi vagy orvosi diploma - kórházlátogatói gyakorlat - számítógépes alapismeretek - B kategóriás jogosítvány. Előnyt jelent: -TEM-, KAM-képzettség - angolnyelv-tudás. Pályázatát szakmai önéletrajzzal az alábbi címekre várjuk: e-mail: mberhu@deltav.hu fax: 62-322-925 tővé teszik megvásárlásukat a csatlakozás után, a hazai vásárlók körében is nagyobb igény lesz irántuk - hívja föl a figyelmet Só­falvy Ferenc, szintén a főiskolai kar oktatója. És még valami: bizonyos ha­szonállatok - például szürke­marha, racka - által nemcsak a lehető legolcsóbban állítható elő hús, jelenleg kihasználatlan te­rületeken, hanem az említettek egyszersmind „karban is tartják" környezetüket: megakadályoz­zák a legelők elgyomosodását, s a talajerőpótlásról is gondoskod­nak. Idegenforgalmi jelentősé­gük ugyancsak lehet az említett haszonállatoknak, mint a táj „hiteles tartozékainak". Az ex­tenzív, külterjes állattartásnak azért is nőhet a jelentősége, mert az EU egészség-, állategészség- és környezetvédelmi előírásai hosz­szú távon beszűkítik az emberi lakóhelyek közvetlen környeze­tében való haszonállattartás le­hetőségeit. Ám településeken kí­vüli területekkel kapcsolatban nem lépnek érvénybe ilyen kor­látozások. F.CS. ! Vásári akció az Utazás kiállítás i alkalmából a Neckermann-nál! J Vásári kedvezmény + Bizalom Bónusz + egyéb kedvezmények j összevonásával foglalhatja le nyaralását! J ÚJDONSÁGOK: I Portugália - Budapestről repülővel, július 5. és szept. 20. között J hetente, apartmanban, ellátás nélkül már 94 500 Ft-tól/fő j apartmanban, félpanzióval már 115 500 Ft-tól/fő I Marmaris - török tengerpart június 16. és szept. 22. között | hetente, szálloda all inclusive ellátással már 107 500 Ft-tól/fő I Autós katalógusban: J Szlovénia, Szlovákia, Csehország - számos ajánlattal. J TÖLTSE A HÚSVÉTOT HAZÁNK SZÉP TÁJAIN: I Április 18-2l-ig - 4 nap - 3 éj Bakonybél - Hotel Bakony: Dobogókő - Hotel Nimród: Bükfürdő - Hotel Corvinus: Szentendre - Hotel Provincia: Eger - Hotel Villa Völgy: Pünkösdi hétvége Párizsban 23 100 Ft/fő félpanzióval 24 300 Ft/fő félpanzióval 26 400 Ft/fő félpanzióval 33 800 Ft/fő félpanzióval 33 500 Ft/fő félpanzióval június 7-9-ig/2 éj 3 csill. szálloda reggelivel már: 76 900 Ft-tól/fő Minőség, Biztonság, Garancia... kedvező áron! NECKERMANN UTAZÁSI IRODA Szeged, Oroszlán u. 6. Tel.: 62/421-110, e-mail: szeged@neckermann.hu taft / i 7 7 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY m npn mrjp Szántó Kovács János u. 121-125. ^ ///c7U uauc Nyitvatartás H-P: 7-18-iq, Sz: 7-12-ic Nyári gumiabroncsok kedvező árc Ízelítőül néhány .tavaszias" fogyasztói ár: ^^ g 135/80-R12 pl. kis Polskira, TlCO-ra 5 250,->t-tól 155/70-R13 pl. SUZUKI-ra 6610,- Ft-tól 175/70-R13 pl. LADA-ra, OPEL-re 7 700,- Ft-tól 185/60-R14 pl. POLO-ra, FABIA-ra 10 390,- Ft-tól 195/65-R15 pl. VECTRA-ra 13270,- Ft-tól 205/55-R16 pl. PASSAT-ra,OCTAVIA-ra 19 990.- Ft-tól 185-R14C pl. FORD TRANZIT-ra 11 190.- Ft-tól 195/70-R15C pl. PEUGEOT BOXER-ra 13 990,- Ft-tól vfflmK Minden gépjárműtípusra kedvező áron éffj^k kínálunk gumiabroncsokat! Mm Gumiszerelés, centrírozás, kerékcsere 1 ^ftf /Akciónk március 8-tól a visszavonásig, ^B illetve a készlet erejéig szól! ^H 0226W.« Telefon és fax: 62/534-260 liïeulrade ...hogy tovább forogjon a kerék! DA lakberendezés LAKÁSBELSŐK MEGTERVEZÉSE ÉS KIVITELEZÉSE 3D látványtervek bútorok (Bo Concept, Botiémia, Kter) padlók (fa és laminált) tapéták • lámpák klímatechnika BÚTOR •(lIlJP Bútorforgalmazás, •HMM Lakberendezés, •hvw Klímatechnika Szeged, Kossuth L. sgt. 109. (Minik/mik mellett) Tel.: 62/426-856

Next

/
Thumbnails
Contents