Délmagyarország, 2003. március (93. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-04 / 53. szám

4 • AKTUÁLIS« CSÜTÖRTÖK, 2003. MÁRCIUS 6. Alföldi operarendezése megosztja a kritikusokat és a közönséget A Faust visszhangja A vihart kavart előadás egyik jelenete. Fotó: Karnok Csaba Szegedi színházi produkcióval régen foglalkozott annyit a sajtó, mint Alföldi Róbert Faust-ren­dczcsével, amely nem csak olvasóinkat, a kri­tikusokat is megosztotta. MUNKATÁRSUNKTÓL Alföldi Róbert első operarendezése máig hullámo­kat vet. Sorra jelennek meg a napi és hetilapok kri­tikái, rádió- és tévéműsorok foglalkoznak vele, la­punkhoz olvasói levelek érkeznek. Szegedi színházi produkciónak régen volt ekkora visszhangja. Mint a Kelemen utcai színházi jegyiroda vezetőjétől, Ár­gyelán Andreától meg tudtuk, a nézők folyamato­san érdeklődnek az előadás iránt, azonban egyezte­tési okok miatt csak április 20-a után kerülhet újra műsorra a vitatott produkció. Ebben az évadban előreláthatólag 4-5 előadást - bérletit és bérletszü­netit vegyesen - tartanak még az operából. Az országos lapokban megjelent kritikákból vett idézetek bizonyítják: olykor a hivatásos nézők is a legszélsőségesebb értékelést adhatják, „...a látszat el­lenére nincs készen a rendezés. Néha tehetségesen nincs készen, néha kínosan, közhelyesen. Csak köz­ben az egész gyönyörűen le van öntve a modernség, merészség és eredetiség mázával, az pedig vaskos is meg ragadós is. És ha Alföldi Róbert maga is elhiszi magáról, amit egy ilyen rendezésben sejtet, akkor hamarabb lesz vége érdemi, komolyan tárgyalható rendezői pályájának, mint hogy elkezdődne." (Fáy Miklós: Margit a porszívónál, Népszabadság) „Eme katasztrófahelyzetben, amelynek botrá­nyos mozzanata a nemzetközileg meghirdetett, fesztiválra beharangozott ígéretes Prokofjev-be­mutató, A tüzes angyal elmaradása, különös pil­lanat a Faust bravúrja. Mert bravúr - minden problematikus, ingatag és félig sikerült megoldása ellenére. Elsősorban Alföldié. Az előadás közép­pontja a rendező. Aha, rendezőcentrikus opera, mondja utálkozva a zenedrámai antitalentum (énekes, rendező, néző). Nem. Tehetségcentrikus opera. Alföldinek szuverén gondolata van a Faust­ról, amit meg tud jeleníteni, továbbá működtetni bírja a produkció népes személyi állományát és a lajhár szcenikai gépezetet. A panel-Faust eltünteti a százötven éves Faust-paneleket, a negédet, a bombasztot, az üres pátoszt. Tudom én, hogy a vi­lágszínpadon számtalan ilyen előadás terem. Bár nálunk is több lenne. (Koltai Tamás: Faust-anti­panel, Élet és Irodalom) „Szemfényvesztés? Az, de egységes és a műfajsa­játosságaihoz illően kissé elemelt. A romantika síkjáról a groteszk fölé csúsztatott. Alföldi rendezé­se remek színház, nem opera - mondta valaki a szünetben. Ez részben igaz, mert nem operának, hanem melodrámának fogja föl a francia zenedrá­mát. A Faust szegedi változata a materiális és im­materiális javak megszerzési módjához ad új, a je­lenre utaló keretet és eszköztárat. A színpadi ötle­tek nem mondanak ellene a zenei törekvéseknek ­ez Alföldi elképzelésének fő erénye." (Albert Mária: Melodráma a lakótelepen, Magyar Hírlap) A Pannon GSM tízmilliós támogatása Rádióteszter a Gábor Dénes iskolának Két, összesen mintegy 10 millió forint értékű GSM rádiótesztert adott át a szegedi Gábor Dénes Műszaki Szakközépiskolának a napokban fanik Gabriella, a Pan­non GSM szegedi képviseletének vezetője. A telefontársaság mű­ködésének kezdetétől igyekszik elősegíteni a jól felkészült táv­közlési szakemberek hazai kép­zését. A mostani adománnyal to­vább bővült az intézmény egye­dülállóan gazdag, a mobilcég tá­mogatásával létrehozott kísérleti eszközparkja, amely lehetővé te­szi a frissen megalakult telekom­munikációs informatikus sza­kon tanulók számára, hogy maj­dan valós, aktuális gyakorlati tu- formában. dás birtokában hagyhassák el az iskolapadot. A távközlés és az informatika egyre intenzívebb, szükségszerű egybeolvadását felismerve, a szakközépiskola három éve ja­vaslatot tett az önálló, telekom­munikációs informatikus szak­ma megalkotására. Az elképze­lést a hazai távközlési piac összes szereplője támogatta, és az isko­lával közösen lefektették az új szakma módszertanát, amelyben a diákok pontosan azt tanulják, amire a munkaerő-piacon szük­ségük lesz. Jelenleg a 13. évfolya­mon 28 diák tanul, a 14.-en 30 tanuló végez ebben az új képzés­A nagy értékű eszközzel ismerkednek a diákok és a tanárok a Gá­bor Dénes Szakközépiskolában. Fotó: Miskolczi Róbert A békelánc Szegeden folytatódik A Humanista Mozgalom szerve­zésében Szegeden, a Dugonics téren szerda este fél 6-kor A bé­kelánc folytatódik címmel tilta­kozó demonstrációt tartanak az iraki háború ellen. A szervezők várják azokat, akik fontosnak ér­zik a fellépést a tervezett Irak-el­lenes szankciókkal szemben. Jól érzi magát a gyermekkórházban az elhagyott csecsemő Már ötvenen állnak sorba Mátyás Gézáért A baksi Molnár család házánál talált kisbaba, Mátyás Géza, ad­dig marad az újszegedi gyer­mekkórházban, amíg szakem­berek szükségesnek tartják. Csongrád megyében jelenleg öt­venen fogadnának örökbe új­szülöttet. MUNKATÁRSUNKTÓL A baksi Molnár Ferencék háza előtt talált újszülött, akit a szege­di gyermekklinikán Mátyás Gé­zának neveztek el, addig marad­hat az újszegedi gyermekkórház­ban, amíg szükséges. - Szá­munkra a gyermek érdeke az első - fogalmazott Tekulics Péter, a gyermekkórház igazgatója. A csecsemő a főorvos véleménye szerint jól van. A baksi családnál egy hete hátrahagyott kisbaba ügyében a területileg illetékes, azaz a kis­teleki gyámhivatal jár el. A hi­vatal részére a Csongrád Megyei Területi Gyermekvédelmi Szak­szolgálat és Gyermekotthonok Igazgatósága tesz javaslatot, mi­lyen gondozási helyre kerüljön a kisfiú. - Természetesen az lenne a leg­jobb, ha a csecsemő családhoz kerülne - mondta Keresztényi László, a szakszolgálat igazgató­helyettese. Az újszülött egyéb­ként emellett nevelőszülőkhöz, örökbefogadó családhoz, vagy gyermekotthonba is kerülhet. Ez utóbbi nem valószínű, hiszen, mint az igazgatóhelyettestől megtudtuk, Csongrád megyében jelenleg ötven család szeretne csecsemőt örökbe fogadni. A papír, műanyag és üveg gyűjtésére biztatják az iskolásokat A hulladék nem szemét Szelektív hulladékgyűjtést szer­vez a Csongrád megyei isko­lákban a Csemete. A természet­védelmi egyesület ismeretter­jesztő órákon hívja föl a gye­rekek figyelmét a szemét kör­nyezetszennyező hatására. Az iskolákban papír, műanyag és üveg gyűjtésére alkalmas edé­nyeket helyeznek el. Képzeljük el, hogy a szegedi Szé­chenyi tér minden négyzetméte­rén húszliteres pillepalack és öt kiló papír hever: ennyi gyűlne össze, ha a Sándorfalvi úti sze­méttelep helyett a város szívébe hordanák a hulladékot. A köz­ponti lerakóra tizenhat tonna műanyag és 23 tonna papír kerül ki havonta. Ez az irdatlan meny­nyiségű hulladék nem szemét, hanem - megfelelő válogatás után - újrahasznosítható nyers­anyag lehet. Ha viszont a vegyes szemét közé keveredik, akkor a következő húsz-ötven évben is szennyezi környezetünket. Minderről Szemerédi Álmos, a Kiss Ferenc Csongrád Megyei Természetvédelmi Egyesület (Csemete) hulladékgazdálkodási szakosztályának környezeti ne­velési előadója az iskolai szelek­tív hulladékgyűjtés megszervezé­se kapcsán beszélt. Márciusban levelet írnak a megye valameny­nyi általános iskolájának, s ahol hozzájámlnak a terv megvalósí­tásához, ott előadásokkal illetve technikai segítséggel járulnak hozzá az újrahasznosítható anyagok gyűjtéséhez. A Csemete kampánya elsősor­ban felső tagozatos diákoknak szól. - Elmondjuk a gyerekek­nek, hogy a naponta szemétbe dobott anyagok milyen károsak közvetlen környezetünkre. Föl­hívjuk figyelmüket, hogy maguk is sokat tehetnek a természet vé­delméért azzal, ha különválogat­ják a még feldolgozható anyago­kat - mondta a környezeti neve­lési előadó. Az ismeretterjesztő órákon először a hulladékfajták­ról lesz szó. Fölsorolják a gyere­keknek a háztartásokban kelet­kező veszélyes hulladékokat (pél­dául: elemek, használt sütőolaj, stb.), emellett szó esik a haszno­sítható anyagokról is. Utóbbi megkülönböztetés azért sem fö­lösleges, mert a tapasztalatok szerint akadnak gyerekek, akik nehezen különböztetik meg az üvegpalackot a visszaváltható, keményebb anyagú műanyag „üvegektől". A Csemete akcióját támogatja a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht., amely a szétválogatott hul­ladék gyűjtésére alkalmas tároló­kat helyez el az iskolákban. NY. P. Hamarosan ilyen hulladékgyűjtők kerülnek az iskolákba. Fotó: Miskolczi Róbert Szeged főkertésze a téli károkról és a tavaszi tervekről Eperfa és platán vet ránk árnyékot Egyelőre nem lehet felmérni, hogy a hó és a fagy mekkora károkat okozott Szeged köz­téri növényzetében. Tavasszal több száz fát ültetnek a város különböző pontjain. Az, hogy a hó és a fagy mekkora kárt okozott Szeged város növényzetében, csak az olvadás után, március végén derül ki. Forró Mariann főkertész azonban minden kerttulajdonost nyugalomra int: a hosszú tél után legyenek türelemmel, hisz a növényeknek is hosszabb időre lesz szükségük ahhoz, hogy feléledje­nek. - A hatalmas hőmennyiség főleg az örökzöldeknél okozhat károkat, de szakszerű gondozással néhány év alatt visszanyerhetik teljes szépségüket - figyelmeztetett. A cipru­sok elhajló ágai a törzshöz kötve, esetleg megmetszve visszanyerhetik eredeti formá­jukat. A stratégiai iroda négyéves fejlesztési tervet dolgozott ki, s a költségvetési lehetőségekhez mérten ez alapján dolgoznak majd Szeged szépítésén. - Tavasszal mindenképpen foly­tatni szeretnénk a lakótelepi parkrekonst­rukciókat, a körutak és sugárutak fásítását és a Belváros szépítését - vázolta a terveket For­ró Mariann. Hogy erre mennyi pénz jut, arról a közgyűlés dönt. Az viszont már biztos, hogy az Európai Unió Life pályázatán nyert összegből az északi lakónegyed, vagyis a Csongrádi sugárút környéke 500 fával gazda­godik. Telepítenek ide libanoni cédrusokat, kőrist, ostorfát, hársakat, tiszafát, feketefe­nyőt, tölgyfát, platánt és csörgőfát is. A Vértó környékére 80 új növény: platán, feketefenyő és mocsári ciprus költözik. A Mátyás téri templom felszentelésének 500. évfordulójára az egész parkot puszpángsövény öleli majd körül, s platánok, tölgyek gazdagítják a kör­nyezetet. A búcsújáró hely látogatóit régi, permetezést nem igénylő gyümölcsfákkal is kényeztetik. A megpihenni vágyók epret, al­mát, körtét szakíthatnak a fákról. A Dugonics téri körforgalmak képét hibisz­kuszokkal egészítik ki a Kálvária sugárút ele­jén, az út közepén lévő zöld sávban, illetve a Domus és a BÁV közötti területen ezek ké­peznek majd esztétikus korlátot. - A körfor­galom sajnos hőtároló szerepet is kapott, így az eddig kiültetett növények károsodtak. A sínek között a porcsinrózsa elszórta magvait, nemsokára kiderül, szükség lesz-e pótlásra ­fűzte hozzá a főkertész. Év végéig szintén a Life pályázat segítségé­vel elkészül a város fakatasztere, mely szám­ba veszi a növényeket és azok állapotát. En­nek alapján könnyebb munkája lesz a város növényzetét gondozó kertészeknek, nagy se­gítséget kapnak például a fasor-rekonstruk­ciók ütemezéséhez is. A megszüntetett váro­si kertészet nagy segítséget nyújtott, most minden növényt meg kell vásárolnia az ön­kormányzatnak. - Az előnevelés és a szapo­rítás problémáját a Füvészkerttel vagy a Sze­gedi Vadasparkkal közösen talán meg tudjuk oldani, de még csak a tárgyalásoknál tar­tunk. Költségesebb lenné, de hosszú távon mindenképpen megérné egy új kertészet ki­alakítása. Ez pedig felvállalhatná a régi gyü­mölcsfajták génbankjának szerepét is - fűzte hozzá végül Forró Marianna. W.A.

Next

/
Thumbnails
Contents