Délmagyarország, 2003. március (93. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-25 / 70. szám

14 »SPORT» KEDD. 2003. MÁRCIUS 25. Szentes benyújtotta pályázatát a LEN-kupa döntőjének rendezésére Virágcsokor a lányoknak VÍZILABDA Hatalmas bravúrt végrehajtva a Carnex-Szentesi VK női vízilab­dacsapata a szicíliai Augustá­ban rendezett LEN-kupa közép­döntőből kiharcolta a fináléba jutást. A Kurca-partiak most már a rendezésről álmodnak. Akinek nem volt jobb dolga és vasárnap éjszaka néhány perc­cel háromnegyed tizenegy előtt a Ferihegyi repülőtéren bóklá­szott, az boldog női vízilabdá­sokkal találkozhatott. Akkor ér­kezett meg ugyanis Olaszor­szágból a LEN-kupa középdön­tőjéből a négyes fináléba jutott Carnex-Szentesi VK. A késői óra ellenére a klub elnöke, Ju­hász József várta a pólósokat, egy-egy virágcsokorral. - Szenzációs teljesítményük­kel nagy örömet okoztak a lá­nyok, a legszebb álmainkat való­sították meg - mondta a Szentesi VK első embere. - Cserébe azt kapták tőlünk, hogy mi is meg­pályáztuk az április 18. és 20. kö­zött rendezendő négyes döntő rendezését. Rajtunk kívül a to­vábbi három résztvevő, a görög Vuliagmeni, az orosz Skif Moszkva és a holland Ravijn is hasonlóképp tett, úgyhogy napo­kon belül döntenie kell a Nem­zetközi Vízilabda-szövetségnek. Csodálatos lenne, ha Szentesen fogadhatnánk a vetélytársakat. Csak érdekességként jegyzem meg: tíz éve mi rendeztük a BEK-döntőt, amit aztán végül meg is nyertünk. Bár csak hétfőn hajnal 2 órára értek Szentesre, Pengő László ve­zetőedző reggel mégis készséggel állt rendelkezésünkre. A szentesiek kapitánya, Szremkó Krisztina Szicíliában is bizonyította klasszisát. Fotó: Karnok Csaba - Elismerem, a szerencsének is köszönhetjük a továbbjutá­sunkat, de azzal csak az képes élni, aki tesz is érte. Már pedig mi tettünk. Ha nem vertük vol­na meg a házigazda, a végső si­kerre is esélyes RN Augusta együttesét, akkor most egészen másról, másképp beszélhet­nénk. Azt sem szabad elfelejte­ni, hogy egy olyan négyesből harcoltuk ki a fináléba jutást, ahol mi voltunk a leggyengéb­ben jegyzett alakulat, ugyanis az olasz Augusta és a görög Vuliag­meni kiemeltként vett részt a viadalon, míg az orosz Kirisi a csoportselejtező első helyezett­jeként került a középdöntőbe. A szakember értékelésében megemlítette, hogy a csapat va­lamennyi tagja remekül küzdött, mindenki megtette a magáét. - Extra teljesítményről ezúttal nem beszélhetünk, de annyira erősek voltak a riválisok, hogy ezen nem is csodálkozom. Legin­kább Szremkóval és a BVSC-től kölcsön kapott Győrével voltam elégedett, de az első meccsünkön Varga is kiválóan védett. A rendezésről megtudtuk, a szicíliaiak nem igazából tettek ki magukért. Az uszoda ütött-ko­pott volt, a kapuk ferdén álltak a vízben. Az is zavarólag hatott a szentesiekre, hogy a meccseket nyitott medencében bonyolítot­ták le. Napközben ugyan kelle­mes volt az idő, estére viszont alaposan lehűlt a levegő. - Utólag, főleg ilyen siker ese­tén, már minden megszépül ­folytatta Pengő. - Szép volt, jó volt minden. Nagyszerű érzés volt megélni, amikor odaléptek hozzánk az olaszok, valamint az oroszok és gratuláltak. Ez is azt mutatta, hogy sportszerű légkör­ben zajlott a viadal. A meccsek­ről ezt már nem lehetett elmon­dani, azokból nem hiányoztak a durva jelenetek. A BVSC-s köl­csönjátékosok közül szegény Tóth Andrea akkora ütést kapott az oroszoktól a szemére, hogy még most is alig lát vele, míg a görögök Kisteleld Dóra ujját tör­ték kis híján ki. Akár tetszik, akár nem, tudomásul kell venni, a női vízilabda is egyre inkább kezd hasonlítani a férfihoz. SZÉLPÁL LÁSZLÓ Ma 18.30-kor: Szeged Beton VE-Honvéd A pontszerzés már nagy bravúr lenne A Szolnok elleni kiütéses győ­zelem után nem sokat pihen­hetnek a Szetted Beton VE ví­zilabdásai. Az OB I alapszaka­szának utolsó előtti fordulójá­ban Baráték az újszegedi sport­uszodában ma 18.30-kor a cím­védő Honvéd csapatát fogad­ják. A rosszul sikerült, BVSC-vel szembeni hazai MK-találkozót követően remek formába lendült a Szeged Beton VE. A későbbi győztes vasutasok elleni kupa­visszavágón 11—11 -et értek el Varga Istvánék, aztán a szentesi bajnokin 11-5-re nyertek, most pedig a Szolnokot lépték le (13-4). A mutatott játék mellett annak is örültek a szurkolók, hogy Samuelsék nem csak ered­ményesen, hanem erőtől duzza­dóan is játszottak. - Tényleg jó eredményeket ér­tünk el mostanában, én azonban nem ájulnék el ezektől - közölte Horváth Viktor, a Beton vezető­edzője. - Hiába szereztünk sok gólt, azért jó néhány hiba is be­csúszott a játékunkba. Egy-két pólósomtól azt várom, hogy az eddig mutatottaknál kiegyensú­lyozottabb teljesítményt nyújt a jövőben. Erre már ma remek alkalom mutatkozik, elvégre a címvédő, olimpiai bajnokok egész sorával ­dr. Molnár Tamás, Fodor Raj­mund, Biros Péter, Vári Attila, Kiss Gergely - felálló Domino-BHSE nem akármilyen ellenfél. - A Honvéd a világ egyik, ha nem a legjobb klubcsapata - foly­tatta a szakember. - Minden poszton világklasszis játékos áll Kovács István kollégám rendel­kezésére, még a cserék között is kiemelkedő tudásúak szerepel­nek. Azonban ők sem gépek, ők is képesek hibázni, elfáradni. En­nek tudható be, hogy az utóbbi időszakban be-be csúszott né­hány nem várt gyengébb ered­mény. Villámgyorsan érkezett is a vezetőség válasza: szankciókat helyezett kilátásba. Na, ez az, ami nekünk nagyon nem hiány­zott, mert ezáltal ma este egy fel­tüzelt, bizonyítani akaró Hon­véddal találjuk majd szembe ma­gunkat. Bár nem sok esélyünk mutatkozik a pontszerzésre, mégis megpróbáljuk a majd­hogynem lehetetlent. Ehhez „csak" az kell, hogy rendkívül pontosan, hihetetlenül fegyel­mezetten pólózzunk, egymásért is küzdve harcoljunk. SZ. L. Két ötödik hely MUNKATÁRSUNKTÓL A magyar versenyzők közül a leg­jobb eredményeket érték el a sze­gedi fallabdás fiatalok egy auszt­riai tornán. A népes mezőnyben Hoffmann Péter és Kecse-Nagy Helga egyaránt ötödik helyet sze­rezte meg. Tizenhét országból összesen 131 versenyző vett részt az eseményen. A magyar válogatottat hat szegedi ifjú sportoló erősítette. Az U13-asoknál Hoffmann Péter 5., az U15-ösöknél Kiss Orsolya 12., Nagy Nóra a 13., az U17-eseknél Tele Judit 13., Győri Fanni a 14., míg az U19-eseknél Ke­cse-Nagy Helga az5. lett. Wienerberger Építkezők Hónapja országszerte* 2003. március 17. és április 18. között Várunk minden építkezőt, illetve mindazokat, akik még csak tervezik az építkezést: • akciókkal, kedvezményekkel • családi programokkal • szaktanácsadással közvetlenül • Wienerberger Házak tervtípusaival, fix áras, fix a gyártóktól, forgalmazóktól határidőre elkészülő kulcsrakész kivitelezéssel Vásároljon és nyerjen 200 000 Ft értékű fffffre konyhautalványt! Az alábbi helyszíneken sorsolunk ki konyhautatványt: Akker Plus Kft. Kecskemét. Benet Kft Sopron. Triász Kft Építkezők Háza VBSzprém, Castrum-Ex Kft. Szolnok. Budai Kft. Siófok. Tüzépker Kft. Debrecen. Téglacentrum Kft. Pécs, Léta-ker Kft. Pécs, Modui-Ruppert Kft. Pécs. Bau-Kerémia­Szaniter Kft. Pécs. Tranzit Tüzép Kft. Eger. Déléplek Házépítők Boltja Kft. Szeged, Porocenter Kft. Szombathely, Horváth Tüzép Kft. Pápa. Építőanyag Szaktelep Kft. Zalaegerszeg. FK-Bauinvest Kft. Miskolc, Németh Kft. Kisbér, Braun Kft. Székesfehérvár. Bau-Trans 2000 Kit. Cegléd. Nagy Épitőanyagtelep Kit. Győr, Épforg. Kft. Nagyrécse, Kovács Tüzép Nyiregyhéza. Brichter és Társa Kft Mór. Domino Kft. Tatabánya, valamint a Raab-Karcher Rt. és a Tüzépker Rt. telepein. • A részletekről étdektődjőn kereskedőpartnereinknél, az infomnácibs teleionszámunkon: (1) 464-7040. vagy keresse tel a honlapunkat a www.wienerberger.hu cimen! Médiatámogató ás résztvevő: ÁIÚMTÁZ Partnereink n^C» VILLÁS MM* aMÉlN* /v/A/r liP TONDA(H[*«VELUX ¿rtävWtfd'KÉMÉNY­RENDSZEREK Héfakllth Wienerberger Tégla. Nekünk készült. X. SZEGEDI UTAZÁSI KIÁLLÍTÁS 2003. március 28-30. Helyszín: Mars tér „U" pavilon. Díszvendég: „Nyugat-Dunántúl, az erot adó régió" További információk a www.szeged.hu honlapon. I Excl us i ve I NVE ST«; KM'JKJW Spanyolországi ingatlanok forgalmazása hitellehetőséggel. Érd.: 06-62-540-015. 06-70-244-44-33 MARI Márz Fashion kft. könyvelő munkatársat keres, aki gyakorlattal és németnyelv-tudással Önéletrajzát az alábbi címen várjuk: 6801 Hódmezővásárhely, PL 49. Műtrágya! Műtrágya Friss import, ...» 34%-os uwii.in> ammónium-nitrát. %SF 3x15-ös. komplex NPK műtrágya kapható! TRANZIT-KER Rt. Debrecen, Jókai u. 1. Tél/fax: (52) 412-660, (44) 366-866 Mobil: 20-938-2693,30-938-6478 30-205-6769,70-318-5880 •BÜTORLflP­NAGYKERESKEDÉS DOMOTERC KFT. Szeged-Domaszék, 55-ös út, 9-es km-kő után, telefon: 30/525-66-55 Egger fehér, 19 mm: 699 Ft/m2 Német munkalapok: 1990-2190 Ft/fm BUTOR Bútorforgalmazás, Lakberendezés, Klímatechnika Szeged, Kossuth L. sgt. 109. (Miniklinik mellett) Tel.: 62/426-856 DA lakberendezés LAKÁSBELSŐK MEGTERVEZÉSE ÉS KIVITELEZÉSE • 3D látványtervek • bútorok (Bo Concept, Bohémia, Kler) • padlók (fa és laminált) • tapéták

Next

/
Thumbnails
Contents