Délmagyarország, 2003. március (93. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-21 / 67. szám

20 «AKTUÁLIS« SZOMBAT, 2003. MÁRCIUS 22. Kút A pedofil PODMANICZKY SZILÁRD Gyözött az igazság, győzött az igazság, kiabálta Józsi bácsi a rádió mellett, s ahogy a többiek ro­hantak a szobába, mind arra gondoltak, valaki most börtönbe kerül. Pedig hány féle megnyilvá­nulása van az igazságnak, emelte magasba Józsi bácsi az ujját. Hát, ahányféle igazság van, húzta mindjárt ke­resztbe számításait Márton. Petiig az igazság az egy, nem ? Kérdezte Pesz­tonka, legalábbis egy szó, amiben minduntalan ugyanaz a lényeg jut megnyilvánulásra. Ugyan, ugyan, gyerekek, mondta /ózsi bácsi, ti ezt mindig is elméleti síkra terelitek, pedig nem ott van a lényeg. A lényeg a gyakorlatban van, mert tapasztalat nélkül nincs elmélet, s minden elméletnek csak a tapasztalat adja valódi igazát. Nos, barátaim, olvastam egy magazinban egy csodálatos kútról, amelyben, ha tnegferedfizik valaki testileg-lelkileg, akkor olyan formán válik tisztává, hogy az igazságok szemlélése neki már semmiség, ámde a hazugság úgy pattanik le róla, mint gomb a cipzáros slicc fölött. Akkor hát mire várunk, kérdezte Márton elké­pedve, mint aki színtanból kékre pirosat mond, mégis jelest kap, s van rá egy hete, hogy megfejt­se a tanulságot. Pesztonka nagyot pördült, lerántotta a szok­nyát, tiszta alsót húzott, turistanadrágot, de a nagy sietségben megkarmolta magát valahol, de hogy hol, nem tudni, izzott az összes porcikája. Márton nagy sapkában, tarisznyákkal fölsze­relkezve nyitotta ki az ajtót, és szinte kitépte szo­bájából Józsi bácsit. Látni vagyon, miféle három emberünk van ne­künk, akik az igazság szó hallatán azonnal turis­tabotot ragadnak, mondta magukról epésen Józsi bácsi. Józsi bácsi ment elöl, aztán Pesztonka, s legvé­gül Márton maradt hátra fedezéknek. Erdőkön s mezőkön vezetett az útjuk, éjjelre nap, naponta egy éj, mire végre megtalálták a kutat. Na, ez az, mondta Józsi bácsi. Honnan veszed te ezt, kérdezte Márton. Nézz bé, válaszolt az öreg. De hogyhogy rajtunk kívül egy szál embör nin­csen e helyt, kérdezte Pesztonka. A kút feneketlen móly, hogy jutunk mi oda, kérdezte Márton. Na ide s figyeljetek, mert nem mondom el négyszer. A dolgokat ha te irányítod, az igazság akként áll, s ha ezt a kutat kinevezed igazságvíz­nek, az az igazságnak, s majd jönnek a jámbor balgák mind a vízre, bélógatod őket a kútba, az­tán ha a láncuk leért a fenékre, a vállukon ka­paszkcxlva lemászhatunk. Márton és Pesztonka szája tátva maradt, majd husángokat gyűjtve végtelennek tetsző ütéseket mértek az öregre, de csak hogy meg ne halljon, s váltig állították, hogy ez most nagy szemétség. Jól van, jól van, nyöszörgött az öreg, kis csön­det adjatok nekem. Kapott. Hát látom, az igaz­ságérzet egylényegű bennetek, s nektek le se kel­lett mászni a kútba ahhoz, hogy ezt megérezzé­tek, s hogy közben megtudjátok, miféle létrázata van az igazságságnak, mely vállakon és fejeken át jut érvényre. Márton és Pesztonka elsírta magát, oly fájdal­mat éreztek legbelül, amit csak egypetéjű ikrek szoktak... Hasára üt, döntést hoz WEINHEIM. HAMBURG (MTI) Nem kell szégyenkeznie annak, jki a döntéshozatal vagy valami­nek az elbírálása előtt egyszerű­en „a hasára üt". Az ilyen maga­tartás - vagyis az intuíció - néha többet ér a ractonalis gondolko­dásnál. Mi is az intuíció? Egy né­met egészségügyi folyóirat idézte Dantei Kahnemann amerikai kutató, a princetoni egyetem ta­nárának megállapítását: az intui­tív gondolkodás „gyors, nem fá­radságos és észlelöképes", ellen­tétben a logikus gondolkodással, amely megerőltető, munkaigé­nyes és lassú. Az ember az észle­lésnek és a gondolkodásnak két, egymástól függetlenül működó rendszerével rendelkezik, ame­lyek eltéró helyet foglalnak el az agyban. Az egyik, a tudat a bal ol­dali féltekében működik. Mun­kamódszere a logika problémái­nak megoldásának előnyben ré­szesített módszere. Agyunk in­kább a „háttérből" tevékenykedő jobb oldali féltekéjének működé­se bonyolult, integráló, érzelem vonzatú. Röviden: intuitív, Az intuíció abból merít, amit tanu­lunk, anélkül, hogy tudatában lennénk a tanulás folyamatának. Az ismeret azután adott esetben hirtelen és érthetetlen módon a rendelkezésünkre áll... Koppenhágában, a parlament épületében egy békepárti tüntető meglepte Anders Fogh Rasmussen dán kormányfőt: vörös festék­kel öntötte le, amiért az Egyesült Államok mellé állt az ország la­kosságát megosztó iraki kérdésben. MTI Telefotó/AP/Keld Navntoft CHISINAU (MTI) Moldova legfelsőbb bírósága élet­fogytiglani szabadságvesztésre ítélte Ruszlán Muta pedofil fér­fit, miután bűnösnek találta 8 gyermek megerőszakolásában és 2 meggyilkolásában. Muta bűn­cselekményei rettegésben tartot­ták a moldovai főváros, Chisinau lakóit, akik nem merték az utcá­ra engedni gyermekeiket. A rend­őrséget egy, a pedofil férfi által megtámadott kislány vezette nyomra, miután csodával hatá­ros módon sikerült kiszabadul­nia Muta kezei közül. A férfi, aki a nyomozás során beismerte a terhére felrótt bűncselekménye­ket, 1997-ben egyszer már bör­tönbe került, azonban rövidesen amnesztiával szabadult. Erős lehűlés Készítette: ISTEN ELTESSE! BENEDEK Benedek a latin Benedictus több­szörös rövidülése, jelentése: ál­dott. Ismert viselője az irodalom­ban Virág Benedek költő, aki pá­los rendi szerzetes volt. II. József feloszlatta rendjét, ezután Budán élt, nagy tiszteletben, súlyos nél­külözések közepette. Lefordítot­ta Horatius műveit, hazafias ver­seket írt és Magyar századok címmel összefoglalta történel­münket a mohácsi vészig. Pápák is szívesen választották maguk­nak ezt a nevet. Nursiai Szt. Be­nedek alapította a Monté Casi­no-i kolostort, a bencések első házát. Itt halt meg 543-ban, 1460 évvel ezelőtt. Magyarorszá­gon is ez a szerzetesrend terjesz­tette először a kereszténységet, emellett iskolákat alapítottak. A hazai benedekrendi apátságok között a pannonhalmi volt a leg­tekintélyesebb. Benedek az idő­járás jósló jeles névnapok egyike, a tavasz beköszöntét jelzi. Egyéb névnap: Bánk, Bekény, Bekó, Bence, Gergely, Hóvirág, Jázon, Miklós, Napsugár, Nikola, Sze­rafina, Tavaszka. Ma szeles, napos, igen hideg idd várható. Az időnként megnövekvő felhőzettől csa­padék nem valószínű. A csúcshőmérsékleté, 7 fok közöttalakul Szagad o 4* Mórahalom te Hódmező­vásárhely 0 4" Mindszent o 4° Szentes o 3* Békés­te 3° Makó o 4* Szolnok te 4° Csongrád te 4" Kooskomót o 4* Kistelek o 5° Orosháza te 4° További kilátások Ahétvégénésajwőhételejénissok napsütésbenleszrészünk Ennekellenéreigen hideg lesz, visszatérnek az éjszakai fagy ok és napközben is több fokkal az állag alatt alakul a hőmérséklet Azészaki szél szombatra mindenüttmérséklődik. Szombat Vasárnap uXMl rfocto Kadd 0 0 0 fs Max: 4° Max: 6° Max: 9" Max:12° Mln:-r Min:-7° Mbi:-6° Mn:-2° Napos Derült Derült Változó Vízállás: A Tisza Szegednél 410 cm (hőfoka 3.6 C°), Csongrádnál 437 cin, Mindszentnél 453 cm. A Maros Makónál 43 cm. A Nap kel: 5.45, nyugszik: 17.57. A Hold kel: 21.12, nyugszik: 8.43 Klímaberendezések teljes választéka FÖSZER-ELEKTROPROFIL KFT. 6723 Szeged, Római krt. 23. Tel.: 62/421-533 www.foszer.hu Kártyázik a gyilkos Két anya MADRID (MTI) Titokzatos orgyilkos tartja rette­gésben a spanyol főváros lakóit. A tettes találomra választja ki és közvetlen közelről fejbelövi áldo­zatait. Egyre növekvő sorszámú játékkártyát hagy a földön fekvő áldozata mellett. A kártyás gyil­kos két ember életét oltotta ki, egy harmadik áldozata a klinikai halál állapotában van, negyedik áldozata súlyos fejsérülésekkel élte túl a támadást. A gyilkossá­goknak nincs világos indítékuk: a lelőtt embereket nem rabolták ki, az áldozatoknak nincs közük egymáshoz. A „kártyás gyilkos" legutóbb szerdára virradóra súj­tott le: a spanyol főváros Argan­da del Rey nevű elővárosában te­rített le fejlövéssel egy román fér­fit. A társaságában tartózkodó nő fejébe két golyót eresztett: ő sú­lyos fejsérülésekkel túlélte a me­rényletet, de klinikailag halott­nak nyilvánították. A lelőtt ro­mán férfi mellett a gyilkos egy 3-as számú kártyát hagyott, nő­partnere mellett 4-es számút. A NAP VICCE A férj és feleség összezördül. A feleség: - Elmegyek az anyám­hoz, de ne örülj, mert visszajö­vünk! Idősek gondozása az interneten SAPPORO (MTI) Semmi trükk! ... autcHiteüevél! Japánban megvalósulóban van a magányosan élő idős emberek telefonos-internetes gondozása. Hokkaido szigetén próbálják ki a rendszert, amelynek lényege, hogy az idős embereket telefo­non naponta SMS-ben megkér­dezik, hogy érzik magukat. Az érdeklődésre három különböző feleletet adhatnak: 1) Jól vagyok, 2) Rosszul érzem magam, vagy 3) Magányérzetem van. Negatív vá­lasz esetén e-mail továbbítódik egy önkéntes idősgondozónak. Ó azután közvetlenül felhívhatja az illetőt és gondoskodhat róla. Ha pedig az önkéntes gondozó történetesen éppen mással fog­lalkozik, úgy elutasíthatja az e-mail vételét, s az egy másik gondozó mobiljára fut be, amíg valaki gondoskodik az illetőről. NEWTON (MTI) Két anya kerül egy anyakönyvbe: New Jersey államban egy bíróság úgy döntött, hogy egy leszbikus pár mindkét tagja szerepelhet anyaként egy májusra várt gyer­mek születési anyakönyvében. Mindkét nő testi, biológiai kap­csolatban áll a születendő gyer­mekkel: a pár egyik tagja a pete­sejtjét adta, a másik a „kihordási kvártélyt", azaz a méhét biztosí­totta a terhességhez. Ezt a meg­oldást a közös gyermekáldásra eddig csak kevés leszbikus pár választotta az USA-ban. A new­toni bíróság döntése páratlan a maga nemében és győzelem a melegjogok harcosai számára ­jegyezte meg az ANSA olasz hír­ügynökség. Az egynemű párok­nál születő gyermek esetében ál­talában az őt világra hozó nőt tüntetik fel anyaként a hivatalos születési okmányban, a partner­nő rendszerint csak az örökbefo­gadást kérvényezheti. Lúdvendégek Nagyobb részrehajlás nélkül KLAMATH FALLS (MTI) HM u b tetrfcn. exv&m svájci frankos, „fele-fele" Unstrutaántkat 12 havi íufamnkJre, ],/'* m Qqjr kii kamatláb ís?,9«S <w fXM maltert 0 Posta Ban kLeasing Lúdpár fészkelte be magát egy motelbe Oregon államban, és rendkívüli módon otthon érzi magát. A ludak igyekeznek ki­használni a motel összes szolgál­tatását, gyakran úsznak egyet a medencében, utána általában hangosan gágogva betotyognak az épületbe és letáboroznak szá­rítkozni az emeletre vezető lép­csőn, miközben rá-rásziszegnek a fizető vendégekre, akik közül jó páran félnek tőlük. A ludak nem félnek tőlük: a tojó egyenesen, odatojt a lépcsőre - fvpslÁgQY11 hetően a suppeWTs ^¿JfttóiVf®^ lette" meg. VÍZSZINTES: 1. Egy dakota közmondás első része. 11. Fennkölt, ihletett. 12. Női becenév. 13. Információ, röviden. 14. Étel elkészültének, meghozatalának állapo­tában. 16. Újpesti sportegylet. 17. Baszk szeparatista szervezet. 18. Korhol. 19 Földmélyedés. 21. Dabas határai! 23. Eme helyre. 24.... királya (Lalo operája). 25. Viszonylagos. 28. Régiségkereskedő. 29. Svájci autók jelzése. 30. Nikkel és bór jele. 32. Ragadozó hal. 33. Háziszárnyas. 35. Női név (jan. 29). 37. Órahang egyik fele. 39. Habzó Ital. 40. Orvosi vizsgálatoknál: a lelet jó. nem kóros. 42. A ví­vásban: külső pengeütés, harmadvágás. 43. Közép-afrikai tó (=NGAMI). 44. A három fúria egyike a görög mitológiában. 46. Figyelmet lekötő, nem szokványos. FÜGGŐLEGES: 1. Vonatkozó névmás. 2. Otthoni bő, köpenyszerű felsőruha. 3. El­takar. 4. Orosz kérdőszó. 5. Páros tető! 6. Felvonó. 7. Részben eltűnik! 8. Loch ...(skót tó, legendás vízilénnyel). 9. Cigarettát fogyaszt. 10. Ruha, németül (=KLEID). 15. Rádiólokátor. 16. A közmondás másik része. 17. Márványmintá­zattal ellátó. 20. Kisebb csapategység. 22. ...lámpa (hordozható, hosszú vezeté­kes lámpafajta). 26. Az alul levő. 27. Bizony, a „Halotti beszéd"-ben. 28. Jajgatva kt^gffüvtíHStszma. asszó. 31. Ilyen megterhelés is van. 34. Pénzes utal­l SiaA^yes, átszőtt selyemszövet. 38. Száraz levélszőnyeg. 41. Kamionjel­!éS"TRn?ecsi tea! 45. Néma lúd! CSÜTÖRTÖKI rejtvényünk helyes megfejtése: A színházban életet, az életben színházat akarunk. |1 2 3 s Y 7 .0 « • 12 F • , sr­• " • 15 T r 20 • • » • » • Njj IÄB • r 30 31 • L, • * T 1 36 36 1 M a 40 • 1 43 • 44 45 rí * 1

Next

/
Thumbnails
Contents