Délmagyarország, 2003. március (93. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-20 / 66. szám

12 BIZALMASAN 2003. március 20 , csütörtök Mit mond a testünk? A szóbeli kommunikáció csökevényesedésével egyre nagyobb szerep jut az újabb időkben a testi jelbeszédnek. A pszi­chológusok, magatartáskutatók ez irányú megfigyelései mind népszerűbbek, szeretnénk többet tudni az árulkodó jelekről. A parlamenti párbeszédről sokat elárulnak a kézmozdulatok. Lehet, hogy a pókerarc csak a kártyapartiban előny, a túlzó gesztikulálás pedig hátrányos egy üzleti tárgyaláson. Test­beszédünk mindennapi jeleinek ismerete újabban felértéke­lődik. A személyiségelemzők, a szituációkutatók, a lélekbúvárok egymásután teszik közzé megfigyeléseiket és következtetéseiket a gesztusokról. Lévén a szóbeli kommunikáció visszaszoru­lóban, egyre nagyobb a jelentősége annak, hogy a testi jel­beszédet értsük. Különösen sokat elárul a kéz, amire azt mondják, maga a meghosszabbított gondolat. Az arcot érintgető mozdulatok például arról árulkodnak, hogy bizonytalanok vagyunk. Ugyan­ezt fejezi ki a száj elé tett kéz is, és erre, esetleg szórakozottságra is enged következtetni a haj babrálása. Az orr érintésében a kételkedés fejeződik ki. A szem kézzel eltakarása belső töp­rengési vágyra utal, ám tűnhet a partner számára kizárónak, vagy önbizalomhiánynak is. A magabiztos embert viszont az jelzi, hogy nyitott tenyérrel beszél, ezzel együttműködési kész­ségét is kifejezve. Aki a tenyerét maga felé fordítja, fontos neki, amiről beszél. Aki eldugja a kezét pl. az asztal alá, a zsebébe, valószínűleg nem őszinte ember. Az sem sokkal pozitívabb jellem, aki ujjhegyeit összeérintve, tetőt formáz a kezeivel, azt fejezi ki a mozdulata, hogy a partnerével szemben felsőbb­rendűségi érzése van. A kéztördelés köztudomásúan a ta­nácstalanság jele. SZ. M. A FÖLDÖN KÍVÜL IS HÁTRÁNYBAN A HÖLGYEK Nem hajózhatnak a nők Korábban a hidegháborús verseny­szellem miatt jártak pórul a női aszt­ronautajelöltek, most pedig a Colum­bia katasztrófája késlelteti a hölgyek űrhajóra szállását. A tény. Február l-jén közép-európai idő szerint délután három óra körül, az STS-107 küldetés sikeres végrehajtása után az irányítóközpont elvesztette a kapcsolatot a Columbia űrrepülőgéppel. Mint kiderült, a gép darabokra esett szét, 60 kilométer magasságban, 18 Mach kö­rüli sebességnél. A személyzet odave­szett, a jármű megsemmisült. A következmény. A katasztrófa nyomán Amerika határozatlan időre leállította űr­siklóprogramját. Mivel a NASA és part­Valentyina Tyereskova 1963 júniusában három napig keringett a Föld körül. nerei a Nemzetközi Űrállomás (ISS) épí­tésének tervét nagymértékben az űrre­pülőgép-flottára alapozták, így az nem folytatható. Maga az állomás persze fenn­tartható, akár lakottan, akár lakatlanul. Az űrrepülőgépek nélkül azonban jelen­tősen csökken a komplexum tudomá­nyos használhatósága. Szojuz űrhajókkal biztosítható a legénység cseréje, Prog­resszekkel pedig az űrállomáson élő és dolgozó űrhajósok élelemmel és ivóvízzel való ellátása. A NASA fel is kérte az orosz űrhivatalt, hogy amerikai költségen biz­tosítson további egy-egy Szojuz és Prog­ressz űrhajót. (Bár ez még nem hivatalos, mert kongresszusi jóváhagyás szükséges hozzá.) Amennyiben viszont nem lehet érdemi kutatómunkát végezni .az űrál­lomáson, és csak a fedélzeti rendszerek karbantartására kell szorítkozni, az nyil­vánvalóan két emberrel is végrehajtható. Ezt az oroszok javasolták is. Nem a nőknek. Oroszország a közeli jövőben nem vagy csak rövid expedí­ciókra küld nőket a világűrbe. A döntést Jurij Koptyev, az orosz űrügynökség ve­zetője jelentette be. Az ok a Columbia elvesztésével járó, jelentősen szűkítendő űrhajóslétszám. Szomorú adatok. A tengerentúlon a '60-as évek elején 10 amerikai nőt készí­tettek fel űrutazásra. Azonban miután a hölgyek fellövése terén az oroszok meg­előzték az Egyesült Államokat, az űrha­jósnőket mondhatni elfelejtették. Egyi­kük kora ellenére még ma is reményke­dik abban, hogy eljut a világűrbe. Orosz­ország eddig csupán három nőt küldött a világűrbe. Elsőként az ejtőernyős és sportrepülő Valentyina Tyereskovát 1963 júniusában. Ő három napig kerin­gett a Föld körül. A berepülőpilóta Szvetlána Szávickája 1982 augusztusá­ban és 1984 júliusában 8, illetve 12 na­pot töltött a világűrben. Ő űrsétára is Christa McAuliffe, a Challenger űrhajósa az első tanárként indult a világűrbe. vállalkozott. A műszaki főiskolai vég­zettségű Jelena Kondakova először 1994-ben járt a világűrben. Vállalkozá­sának teljes időtartama 170 nap volt. Második repülésére 1997 májusában ke­rült sor, az valamivel több mint 9 napig tartott. Ezzel ő lett az első orosz nő, aki amerikai űrrepülőgéppel repült. Űrre­pülés során eddig négy hölgy vesztette életét. Az 1986-os Challenger-katasztró­fában Christa McAuliffe (az első tanár a világűrben), illetve a rutinos Judie Res­nik, míg pár héttel ezelőtt a Columbia tragédiája során az indiai származású Kalpana Chawla és Laurel Clark. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: RIMÁNYI ZITA (VASA m Oktatási Minisztérium - PALYAZAT Az Oktatási Minisztérium pályázatot hirdet TANULMÁNYI KIRÁNDULÁSON való részvételre 1703. május 6-án kelt II. Rákóczi Ferenc brezáni kiáltványa, amelyben harcba szólítják a Habsburgok ellen Magyarorszag minden "nemes ós nemtelen" lakosát. A harc célja, hogy "a törvénytelen ós szen­vedhetetlen iga alól" felszabadítsák az országol. Ezzel megkezdődött a Rákóczi-szabadságharc. A háromszáz évvel ezelőtti történelmi események emlékére az Oktatási Minisztérium és a Történelem­tanárok Egylete 2003. május 5. és 12. között lovas történelmi kirándulást rendez a Sarospatak-Ónod­Szécsény-Romhany-Tokaj-Szerencs-Kassa útvona­lon diákok és tanárok számára. A kirándulás résztvevőinek személyére az Oktatási Minisztérium és a Történelemtanárok Egylete pályázatot hirdet. Pályázhatnak a Rákóczi-szabadságharc iránt érdek­lődő ás lovagolni tudó - legalább 13 éves diákok és -tanárok. A pályázatban közölni kell a pályázó - nevét, értesítési címét, telefonszámát, e-mail címét - iskolájának nevét, címét és telefonszámát. A pályázathoz mellekelni kell - igazolást arról, hogy a pályázó alapfokú lovagló gyakorlattal rendelkezik, alkalmas a ló szakszerű be­folyásolására és ura tud maradni mind a három jár­módban (lépés, ügetés, vágta) a társaslovaglás sza­bályainak betartása mellett - orvosi igazolást hogy egészségileg alkalmas lovag­lótúrán való részvételre; - szülőjének, gondviselőjének hozzájárulását a kirán­duláson való részvételhez (18 év alatti pályázó esetén); • egy darab igazolványképet • érvényes útlevelének fénymásolatát (mind tanuló, mind tanár esetén), mivel a lovastúra utolsó állomása Kassán, a Szlovák Köztársaságban van; - iskolája igazgatójának hozzájárulását ahhoz, hogy 2003. május 5. ós 12. között a tanítástól távol marad­jon (mind tanuló, mind tanár esetén); - legfeljebb két oldal leírást arról, hogy eddigi élete, tanulmányai, családjának múltja, története, lakóhe­lyének emlékei sorén miként találkozott a Rákóczi­szabadságharc emlékeivel, történetével, mi keltette fel érdeklődését ez iránt a történelmi időszak iránt, milyen művelődéstörténeti, hadtörténeti, viselettör­téneti emlékekkel találkozott, milyen forrásokat ta­nulmányozott az egyéni sorsokat, személyes emlé­keket illetően, milyen irodalmi művet, történelmi for­rásmunkát olvasott a kérdésről (tanuló esetén); illetve - legfeljebb két oldal leírást arról, hogy tanári munká­ja során milyen formában kerül szóba a Rákóczi-sza­badságharc, az európai hatalmi összefüggések és a magyar politika kapcsolata, milyen kulcskérdések merültek fel a diákok részéről, milyen tantárgype­dagógiai megoldásokat alkalmazott az anyag megis­mertetésére különösen az egyéni sorsokat, szemé­lyes és lakóhelyi emlékeket illetően (tanár esetén). A kirándulás költségét az Oktatási Minisztérium fedezi, beleértve a résztvevők számára a lovak felkészítését és biztosítását, valamint a lovastúra szempontjából felmerülő egyéb költségeket is (bale­setbiztosítás, speciális öltözet stb.). A résztvevők számára egy napos lovas szakmai felmérést és felkészítést is rendezünk 2003. április 26-27-én. A kirándulás során a résztvevők bejárják a Rákóczi­szabadságharc számos emlékhelyét, részt vesznek az ott szervezendő eseményeken, Szerencsen segí­tőikkel közösen kuructábort épitenek. Szállásuk kol­légiumban lesz. A pályázat beérkezésének határideje 2003. április 14. A pályázatot az alábbi címre kell küldeni: Oktatási Minisztérium Nemzeti Emlékezet Programiroda Rákóczi-lovastúra Budapest, Pf. 1. 1884 A pályázók közül szakmai bizottság választja ki a kirándulás résztvevőit, akik közül a nyertesek 2003. április 17-ig, a többiek április 25-ig értesítést kapnak. Oktatási Minisztérium Nemzeti Emlékezet Programiroda Történelemtanárok Egylete |t»\ emlekezet.hu , nemzeti f miíküet frooham www.om.hu Márciusi kedvezmény CSAK ELŐFIZETŐINKNEK! Hónapról hónapra szeretnénk hűséges előfizetőinknek kedvezményes vásárlási lehetőséggel kedveskedni. 1050 Ft — AJÁNDÉKBA! ENNI JÓ! ? TAHI Wt Kedvette receptjeim zsétott bitkétn apoki» ét mcgétéemctt hétvégékre Ebben a hónapban Stahl Judit Enni jó! című nagy sikerű szakácskönyvét vásárolhatják meg JJSODTT helyett 2450 Ft-élt. Az akció 2003. március 10-től március 22-lg tart! A könyvet keresse ügyfélszolgálati irodánkon! Szeged. Stefánia 10. Információ: 06-80-821-821 (ingyenesen hívható zöid szám) vagy 62-567-864 Ebben a hónapban Stahl Judit Enni jó! című nagy sikerű szakácskönyvét vásárolhatják meg JJSODTT helyett 2450 Ft-élt. Az akció 2003. március 10-től március 22-lg tart! A könyvet keresse ügyfélszolgálati irodánkon! Szeged. Stefánia 10. Információ: 06-80-821-821 (ingyenesen hívható zöid szám) vagy 62-567-864 • EXTRA MEGLEPETÉSÜNK • /rxyt./ ?*«* KÖKYVXTAÚÖ W mPi • EXTRA MEGLEPETÉSÜNK • /rxyt./ ?*«* KÖKYVXTAÚÖ Ír' ^^jjpW® FIGYELJÉK TOVÁBBRA IS MINDEN HÓNAPBAN HIRDETÉSEINKET. HOGY MEGISMERJÉK AKTUÁLIS AJÁNLATUNKAT! Ön még nem előfizetőnk? Itt a ragyogó alkalom, hogy megrendelte a Dólmagyarországol. Ha most előfizet napilapunkra, Ön Is azonnal élhet az előfizetőknek járó kedvezménnyel VAN MAR EGY JO ÖTLETE? NEKÜNK VAN! KÜLDJÖN NÉVNAPI KÖSZÖNTŐ ÜDVÖZLETET napilapunk oldalain! Hamarosan GÁBOR nevű olvasóinkat köszöntheti, az üdvözletét napilapunkba könnyen és egyszerűen feladhatja! Az üzenetet elküldheti lényképpel zagy egy kedvet ábrával, leiadhatja ügyfélszolgálati irodánkban vagy a mellékelt kuponon postai úton. Az üzenet mai. 10 szóból állhat, ára: ISOO Ft, fényképpel 1500 Ft Megjelenés időpontja: március 14-én hétfőn. Leadási határidő: március II., 9 óra Kérjük, hogy a megrendelőlapot olvashatóan, nyomtatott betűvel szíveskedjen kitölteni, minden négyzetbe egy uó kerülhet. iitt címünkre küldje be, vagy személyesen ügyfélszolgálati irodánkba hozza be. Címünk: Sajtóház, 6 740 Szeged, Stefánia 10. Kérjük, szíveskedjen kitölteni az alábbi részt is. ha egyeztetés céljából szeretnénk Önnel kapcsolatba lépni. Feladó neve: . Címe: . Telefonszáma: Á

Next

/
Thumbnails
Contents