Délmagyarország, 2003. március (93. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-20 / 66. szám

CSÜTÖRTÖK, 2003, MÁRCIUS 20. •KAPCSOLATOK« 9 • MEGKERDEZTUK AZ OLVASOT AZ AGYHARTYAGYULLADASROL Tart a fertőzéstől \ NAGYMIHALY GÁBOR ügyvéd, Csongrád: - Hallottam a csongrádi fiatal­ember esetéről, aki agyhártya­gyulladás következtében hunyt el, de nem tartok attól, hogy a la­kosságot veszély fenyegetné. Ez egyedi eset volt, az ANTSZ jól felkészült szakemberei megtet­ték a szükséges intézkedéseket, ezért nincs félelemre ok. H0R0SZK0P KOS: Igaz ami igaz, néhány ember­l_ZMIrel könnyen meggyűlhet a baja. En­nek ellenére nem nagyon panaszkodhat, mert a kevés jót ígérő bolygóállások inkább támogatják, mint veszélyeztetik. Ha utazik, legyen nagyon óvatos. BIKA: A testiség önmagában nem elégíti ki. Mindig is többre áhítozott. Már maga mögött tudhat néhány komoly kapcsolatot, de ehhez a Bikához vagy Bak­hoz fogható lénnyel eddig még nem találko­zott. Új érzést ismerhet meg általa. #)(% IKREK: Miért van lelkiismeret-fur­dalása? Nem tett semmi rosszat, csak egy helyzet kapcsán elmondta a félel­meit és az nem talált megértésre. Ez nem bűn, csak az időzítés nem volt a legjobb. Nincs szüksége bocsánatkérésre. I RÁK: Töltsön minél több időt csa­ládtagjaival vagy közeli barátai tár­saságában, és szakítson időt a befelé for­dulásra is. Oda kell figyelnie lelki szükség­leteire is. OROSZIÁN: Egy kicsit túlhaj­szolja magát a munkában, de ezzel némi szabadság is jár. Ha most többet teljesít a szokásosnál, akkor sza­bad kezet kaphat egy fontos feladattal kapcsolatban. I SZŰZ: Egyik feladatát megoldja, mögötte ott sorakozik öt másik. Az egyik lyukat betömi, a másik oldalon azon­ban máris ott tátong egy újabb. Kedve volna elmenekülni a világból, de ne tegye. m MÉRLEG: Érzelmileg kiegyensúlyo­zott mostanában. Energiája magas szinten van, intenzív élmények érik. Magán­élete és hivatásbeli kötelezettségei is egyensúlyban kerülnek. Kellemes szerelmi élmények várják. | SKORPIÓ: Ha másoktól várja ál­llandóan a megoldást, könnyen csa­lódhat, ők nem tudnak az ön fejével gondol­kodni, így előfordulhat, hogy a saját mal­mukra hajtják a vizet. Azért az okosabb ta­nácsátfogadja meg. JjÁ-*. NYILAS: Zavartalanul lehet együtt családjával és megbeszélhetik dolga­ikat, amelyek már régóta távol tartották önöket egymástól. így közelebb kerülnek egymáshoz lelkileg is, ami nagy biztonságérzetet ad. a^ BAK: Szerelem: érdemes volna JJMl. most elvonulni a párjával, mert a bolygók segítik a kapcsolat elmélyítését. Hi­vatás: nem érdemes sürgetni az eseménye­ket! I VÍZÖNTŐ: Ha nomád szokásainak ¡megfelelően nem távozik magától a kihűlőben lévő kapcsolatból, akkor elegen­dő, ha egyszerűen elmerül a mindennapok rutinjaiban. Legyen egy kicsit konformista. HALAK: A hűtlenség lélekben kez­dődik, a fizikai része már csak a betetőzés. Ne vádolja magát azért, mert gyengéd érzéseket táplál egy másik ember iránt, aki viszont nem a párja. BALLA GÁBOR egyetemi hallgató, Tárnok: - Nem tartok a járványos agy­hártyagyulladástól, tanulmánya­im során foglalkoztam hasonló esetekkel. Szerintem előfordul­nak egyes megbetegedések, tra­gédiák is. Mivel vallásos vagyok, nem csupán a megelőzési intéz­kedések hatékonyságában bí­zom. OLAH LASZLO vállalkozó, Csongrád: - Tartok az agyhártyagyulladástól, hiszen veszélyes betegség. Meg­döbbentett a csongrádi tizennyolc éves fiú halála, csakúgy, mint ko­rábban a sorkatonák körében egy laktanyában elterjedt megbetege­dés híre. Elgondolkodtató, hogy a huszonegyedik században ez a kór halált okozhat. FULOPJANOSNE nyugdíjas, Csongrád: - Igen, tartok az agyhártya­gyulladástól, ugyanis, ahogy én tudom, halálos betegség. A csongrádi fiú esete megdöbben­tett, hiszen ilyen fiatalon tra­gédia elveszíteni az életet. Sze­rencsére az én családomban még nem volt ilyen megbetege­dés. • POSTABONTAS Szabadtéri pánik „Miért késik annyit az idei Szabadtéri program meghirdetése?" - kérdezik az idegenforgalmi szak­emberek, a színház dolgozói és persze a nézők. A tavaly jól bevált decemberi sajtótájékoztató és a ja­nuár l-jén megkezdett jegyértékesítés lehetőségei korán szertefoszlottak, hiszen még 2002 novembe­rében be kellett látnia a kényszerlemondása előtt álló direktornak, hogy felelőtlenség lenne a 2003-as költségvetési sarokszámok ismerete nél­kül programot hirdetni, a szerződéskötéseket meg­kezdeni. Eközben a város kulturális vezetése, a „Pászti-Kormos" tengely a jól hangzó és a művé­szet területén amúgy is oly könnyen pufogtatható közhelyeken kívül egyetlen valós elképzeléssel ren­delkezett. Most azonban, hogy a „Nyírjuk ki Ko­rognak!" projektet, az egyedüli kézzelfogható kul­túrkoncepciót gyorsan és szakszerűen végrehajtot­ták, hirtelen cselekvési űr támadt. „- Mit kéne csinálni, Tibi?" - töpreng hangosan a kultúráért felelőtlen (bocsánat, felelős) alpolgár­mester (elnézést, tanácsnok) asszony. „-Miért? Unatkozol?" - „Aha! Tudod, mit? Dobjuk félre azt a szemetet, amit ez a lemondott dilettáns 2003-as szabadtéri programterv címen ideadott nekünk, aztán szer­vezzük le mi az egészet!" „- OK!" - húzódik a bajusz felfelé az oly ritkán látható mosoly nyomán. „- Milyen jó színházigazgató voltál nem is olyan régen, hát csak értesz ehhez is, nem?" „- Én? Mindenhez!" „- Meg aztán rólam se feledkezzünk meg! Nem hiába jártam éveken át Pestre, a Madáchba, ott az­tán minden rám ragadt, amit tudni kell a színház­ról és közben még azt a hibát se követtem el, hogy véletlenül egyszer betettem volna a lábam a Szegedi Nemzeti Színházba, mert esetleg romlott volna a... a... mim is?" „- Az a szakszerű, politikamentes, kérlelhetetle­nül éles és racionális képet adó színházi látcsöved, melynek optikáját csupán egyetlen dolog párásítja el időnként: a szüntelenül Szegedért érző-vérző szí­ved kelleténél hevesebb dobbanása." Elérzékenyült mosoly: „- Látod, ezért szeretek veled dolgozni." És ettől kezdve megállás nélkül égnek a színház telefonvonalai, szegény megbízott főigazgatónak naponta kétszer kell raportra járnia a Torony alá újabb és újabb ötletekért. Szerencse, hogy már ko­rábban megedződött, hiszen a lemondott főigazga­tó teljes likvidálásához szükséges instrukciókért ugyanígy kellett oda-vissza szaladgálnia át a Szé­chenyi téren. És eljön a nagy nap, sikerül kitűzni a hétfői sajtótájékoztatót. Am ekkor, az utolsó pilla­natban, beüt a ménykű. Kitör a pánik! Hirtelen ki­derül, hogy a teátrum év végéig várható hiánya 270 millió forint lesz. Sajtótájékoztató storno. A szí­vecske aggódva dobban, az optika csöpög a párától. „- Igaz ez, Tibikém?" „- Mit tudom én! Annyi szám röpköd a színház körül, hogy már én sem ismerem ki magam rajta, pedig, havalaki, akkor én aztán...." - Felcsillanó remény, a látcső gyorsan tisztulni látszik. „- Hagyjunk el néhány bemutatót!" - Csak egy mordulás a válasz. „- Már nincs mit elhagyni!" „- Ja, tényleg. Aldkor tudod mit? Fogjuk rá a nyu­szira!" „- Hülyeség! Régen kicsináltuk, ezt már tényleg nem venné be senki... A francba! Hogy az is, miért nem tudott várni egy kicsit a lemondásával? Meg aztán..." - töpreng elmerengve „- Túl sokat pofá­zik, még a végén levezeti valahol, hogy mitől jön össze ez a baromi nagy hiány...." Le bizony! A következő levélkében. korognai károly Menetelés az ismeretlenbe Ahogy közeledik az Európai Unióhoz történő csatlakozásun­kat szentesítő népszavazás ideje, úgy fokozódik az átlagemberek­ben a nagyfokú bizonytalanság. Ki nyer? Az-e, aki a menetelésre szavaz, vagy az, aki a maradásra! Mézesmadzag-e, amit a vezető kormánypárt hirdet, vagy az a va­lós, amit az ellenzék „jó" szokása szerint cáfol, csakhogy az állam­polgárok nagy részét bizonytalan­ságban tartsa. Az a summás véle­mény van kialakulóban, hogy nem nekünk van szükségünk a Nyugatra, hanem annak ránk. Mivel a túltermelésből eredő többlettermelésüket nálunk, új belépőkön vezetnék le és a továb­biakban is mintegy hátsóudvar szerepet töltenénk be ott. Az is igaz, hogy nem a belépésre való hitünket erősíti a nap mint nap hallható gyárbezárások, munká­sok százainak elbocsátása, holott eddig is százezrek ették a munka­nélküliség nem éppen édes ke­nyerét. Nem a belépést erősíti az sem, hogy ismét alacsonyabb lett az élő sertés felvásárlói ára, noha ugyanez a hús feldolgozás után szinte megfizethetetlen. A ma­gyar mezőgazdaság által megter­melt áruknak már ma sem meg­felelő a piaca, mindig az a nehe­zen eladható, ami éppen megter­mett. Félő, hogy a belépés után a nyugati pénzemberek - saját gaz­dasági érdeküknek megfelelően ­olyan követelményeket támasz­tanak velünk szemben, amelyek ránk nézve előnytelenek. Véle­ményem szerint le kellene már végre szoknunk a mindig valaki­nek megfelelni akaró gyakorlat­ról. Helyette saját adottságainkat jól kihasználva, a hazai és a kül­földi piac követelményének meg­felelően irányítani gazdaságun­kat. Ez segítene állampolgáraink jelenlegi adóterhein, javítana ne­héz megélhetésünk napi gondja­in. SOÓS JÁNOS, SZENTES Játsszunk fizikát! - Eredmények Az SZTE Kísérleti Fizikai Tanszéke, az ELFT Csongrád Megyei Csoportja, a Délmagyarország és Délvilág közösen szervezett „Játsszunk fizikát!" Wigner Jenő emlékére rendezett fizika kísérletes verseny eredményei: I. helyezett lett Kocsis Vil­mos, Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium, 9. évf. II. helyezettek: Velez Dániel, Tabán Általános Is­kola, 7. évf., Szeles Annamária, Radnóti Miklós Gimnázium, 7. évf., Pabdi Bence, Ságvári Endre Gyakorlógimnázium, 10. évf. III. helyezettek: Lévai Roland, Tisza-parti Általá­nos Iskola, 8. évf., Nagy Anna, Csongrád, Batsányi gimnázium, 9. évf., Dömötör Péter, Hódmezővá­sárhely, Kertvárosi Általános Iskola, 7. évf. Kiemelt dicséretet kaptak: Süli Norbert, Vedres István Építőipari Szakközépiskola, 10. évf., Földes Dávid, Budapest, Radnóti Miklós Gimnázium, 9. évf., Bartha Éva Lili, Ságvári Endre Gyakorló Álta­lános Iskola, 6. évf., Zombori Gabriella, Tisza La­jos Könnyűipari Szakközépiskola, 12. évf., Vastag Jíatalin, Tisza Lajos Könnyűipari Szakközépiskola, 12. évf., Kis Roland, Tarjáni Általános Iskola, 8. évf., Berkesi Ádám, Hódmezővásárhely, Bethlen Gábor Református Gimnázium, 10. évf. CSOROG A PANNON GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat Fock Saroltával oszthatják meg, aki - hétfőtől péntekig - 9 és 12 óra között hívható a 06-20-9432-663-as mobiltelefonszámon, amelyen SMS-üzeneteiket is fo­gadjuk. E-mailt a kapcsolatok@delma gyar.hu címre küldhetnek. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink hirdetésben tehetik közzé mondandójukat a 62/567-835-ös telefonszámon. BERTALAN HID J. László szerint éjszaka veszé­lyes az új hídon közlekedni, job­ban ki kellene világítani. SINTÉREK S. L. Makóról telefonált. Az ő ku­tyáját 4 éve pusztították el a sinté­rek, a négynapos várakozási idő helyett két nappal a befogása után. Olvasónk már akkor javasolta, hogy alkalmasabb embert kellene ezzel a feladattal megbízni. SZEMETESLÁDA A Gólya utcai buszmegállót szé­PANNON Az élvonal. GSM pen feltakarították, de szemét­gyűjtőt elfelejtettek kihelyezni, jelezte olvasónk a 20/550­2416-os telefonról. AMATŐRÖK KLÁLLÍTÁSA O. J. véleménye szerint a megye amatőr művészeinek alkotása igazi élményt jelentenek a láto­gatóknak. A megyeházán gyak­rabban lehetne hasonló bemuta­tókat rendezni. PREMIER V. Z.-né kifogásolja, hogy a Premier-bérletesek nem láthat­nak premiereket. Ne mást ajánlgassanak nekik, mert ak­kor nem ilyen bérletet váltot­tak volna. Mára kérdeztüki Tart•e az agyhártya­gyulladástól? Következő kérdésünk: Politikai kérdés-e az útépítés? Küldje el válaszát jm a kérdés napján 17 óráig, *<!* I(jEN M NEM SMS-ben! (IGEN vagy NEM)! Az SMS számlázása normál tarifa uennt történik. 06-30/30-30-921 Szavazhat az interneten is: www.delmagyar.hu Előfizetőink és olvasóink számára ingyenesen hívható zöldszá­mot biztosítunk (06/80/821-821), melyen elmondhatják a Dél­magyarország, a Délvilág és a Vasárnap Reggel című lapok terjesz­tésével, kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket. Ezen a tele­fonszámon jelezhetik azt is, ha az aznapi lapszámot bármely ok miatt nem kapták kézhez. Szombati napokon délelőtt 10 óráig a 62/466-847-es telefonszámon fogadjuk reklamációikat. MEGJÖTTÜNK SZEGED PINTÉR ANTAL Március 19., 2 óra 20 perc, 3940 g. Sz.: Gordos Hajnalka és Pintér Antal (Szeged). FODOR ERLEI ALIZ Március 19., 4 óra 20 perc, 2900 g. Sz.: Er­iéi Krisztina és Fodor Barna (Szeged). ZSEBEHÁZY BÁLINT Március 19., 7 óra 35 perc, 2780 g. Sz.: Pásztor Gabriella és Zsebeházy Zoltán (Kis­kunhalas). CSÓTI BIANKA ANNA Március 18., 22 óra 55 perc, 2900 g, Sz.: Csöke Hajnalka és Csóti László (Szeged). SIMON BALÁZS Március 19., 8 óra 37 perc, 3220 g. Sz.: Vó­na Erzsébet és Simon Gábor (Szeged). VÁSÁRHELY ROZSOS AMETISZT ÁFRA Március 18., 14 óra 30 perc, 3330 g. Sz.: Mihály Aranka és Rozsos Zsolt (Hódmező­vásárhely). SZENTES MORVÁI ZSANETT Március 18., 11 óra 56 perc, 3110 g. Sz.: Hudacsek Mária Mónika és Morvái László Mihály (Szegvár). Gratulálunk! ORVOSI ÜGYELETEK BALESETI, SEBESZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az SZTE Traumatológiai Klinika (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 6. szám) veszi fel és látja el, sebészeti (nem baleseti!!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyer­meksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7.30 órától másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca fe­lől). Telefonszám: 62/474-374, vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 13-tól másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti na­pokon pedig reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Telefonszám: 62/474-374, vagy 104. SZEMÉSZETI ÜGYELET A szemészeti klinikán kizárólag sürgős esetben, Pécsi u. 4. s.o.s. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT A telefonszám díjmentesen hívható a megye egész területéről: 06-80-820-111 és (nem díjmentes) 06-62-548-294. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT VÁSÁRHELYEN A telefonszám díjmentesen hívható 16-tól 02 óráig: 249-529. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT MAKÓN A telefonszám díjmentesen hívható 16-tól 02 óráig: 212-515. GYÓGYSZERTÁR Kígyó Gyógyszertár, Klauzál tér 3., este 8-tól reggel 7 óráig. Tel.: 547-174. Csak sürgős esetben!

Next

/
Thumbnails
Contents