Délmagyarország, 2003. március (93. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-03 / 52. szám

HÉTFŐ, 2003. MÁRCIUS 3. KAPCSOLATOK" 7 CSOROG A PANNON GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasztalatalkat Fock Sarol­tával oszthatják meg, aki - hétfőtől péntekig - 9 és 12 óra között hívható a 06-20-9432-663-as mobiltelefonszámon, amelyen SMS-üzeneteiket is fogadjuk. E-mailt a kapcsolatok@delmagyar.hu címre küldhetnek. Elve­szett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó ol­vasóink hirdetésben tehetik közzé mondandójukat a 62/567-835-ös tele­fonszámon. VEZETŐK A 70/314-3186-os telefonról ér­kezett vélemény szerint felhábo­rító, hogy a vezetők többsége fe­lelőtlenül szórja a közpénzeket. Nekik kellene jó példát mutatni, takarékoskodni, nem pedig a kis-* embereket sarcolni. VONATON Nem csak a hitetlenség okoz gondot a vonatokon, hanem az is, hogy a nemdohányzó kocsik peronján sokan cigarettáznak. A füst pedig - egyelőre - nem tudja hol „illene" neki megállni. PANNON »TTTT az élvonal. GSM VILLAMOSOK A villamosok védelmében emelt szót olvasónk a 30/207-6996-os telefonról küldött SMS-ben. Véle­ménye szerint a villamosok tisz­tábbak, nem szennyezik a levegőt. SZOBROK Meg kellene gondolni, kiknek ál­lítunk szobrot. Azokkal ugyanis önmagunkat is minősítjük, véli olvasónk (20/949-4772|. LÉTSZÁMCSÖKKENTÉS Kovács A.-né szerint a nyugdíja­sok helyett fiatalokat, illetve ta­pasztalt középkorúakat kellene foglalkoztatni. A nyugdíjas vala­hogy meg tud élni. Mára kérdeztük: Örökbe fogadna-e kisgyermeket? Következő kérdésünk: Elviszi*e a MÉH*be a hulladékot? Küldje el válaszát a kérdés napján 17 óráig, SMS-ben! (IGEN vagy NEM)! Az SMS aárriázáia normát tarifa szemí történi 06*30/30-30-921 Szavazhat az interneten is: www.delraagyar.hu IGEN NEM MEGJÖTTÜNK SZEGED KOVÁCS KALIC KAROLY PÉTER Február 27., 7 óra 8 perc, 3910 g. Sz.: dr. Csórja Klaudia és Kovács Kalic Károly (Sze­ged). JELENOVITS ANITA Február 28., 20 óra 30 perc, 3100 g. Sz.: Horváth Katalin és Jelenovits András (Ma­kó). MÁGOCSI KINGA Március 1„ 6 óra 50 perc, 3500 g. Sz.: Ben­de Katalin és Mágocsi Gábor (Orosháza). ZILAHI TIBOR ZSOLT Március 1., 9 óra 15 perc, 2940 g. Sz.: Var­ga Erika és Zilahi Tibor (Szeged). FARKAS PANNA Március 2., 3 óra 50 perc, 3320 g. Sz.: Nick Andrea és Farkas Attila (Makó). NAGY LEVENTE LÁSZLÓ Február 28., 6 óra 30 perc, 3490 g. Sz.: Durszt Anikó és Nagy László (Szeged). ÁRGYELÁN DÓRA EDIT Március 1., 11 óra 25 perc, 3680 g. Sz.: Farkas Edit és Árgyelán Ferenc (Szeged). RABI MÁTÉ Március 1., 14 óra 20 perc, 3450 g. Sz.: Szabó Ágnes és Rabi Imre (Bordány). VÁSÁRHELY KOVÁCS KAMILLA ÉVA Február 28., 12 óra 10 perc, 3120 g. Sz.: Mónus Hajnalka és Kovács Máté (Hódme­zővásárhely). BJELIKMÁTÉ Február 28., 13 óra 20 perc, 2850 g. Sz.: Koncz Beáta és Bjellk János (Hódmezővá­sárhely). FARAGÓ RÉKA Március 2., 5 óra 5 perc, 4160 g. Sz.: Szabó Annamária és Faragó Miklós (Hódmezővá­sárhely). KOZMA PÉTER Március 2., 10 óra 0 perc, 3650 g. Sz.: Bu­dai Viktória és Kozma Zoltán (Hódmezővá­sárhely). MAKÓ KOZMA LÁSZLÓ Március 2., 7 óra 40 perc, 3050 g. Sz.: Szűcs Andrea és Kozma László (Makó). Gratulálunk! ORVOSI ÜGYELETEK BALESETI, SEBESZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) ve­szi fel, sebészeti (nem baleseti!!) felvételi ügyeletet a sebészeti klinika, Pécsi u. 4., urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház tart. A balesetet szenvedett gyerekeket a II. kór­ház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti kli­nikán látják el. FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig; szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Telefonszáma: 474-374 vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 13-tól másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti na­pokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Teleionszám: 474-374 vagy 104. SZEMÉSZETI ÜGYELET A szemklinikán kizárólag sürgős esetben, Pécsi u. 4. S. O. S. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT A telefonszám díjmentesen hívható a megye egész területéről: 06-80-820-111 és (nem díjmentes) 06-62-548-294. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT VÁSÁRHELYEN A telefonszám díjmentesen hívható 16-tól 02 óráig: 249-529. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT MAKÓN A telefonszám díjmentesen hívható 16-tól 02 óráig: 212-515. GYÓGYSZERTÁR Kígyó Gyógyszertár, Szeged, Klauzál tér 3., este 8-tól reggel 7 óráig. Tel.: 547-174. Csak sürgős esetben! • MEGKERDEZTUK AZ 0LVAS0T Örökbe fogadna gyermeket t 7 SZALAINE DOBAI TÍMEA pénztáros: - Ha nem lehetne saját gyerme­kem, akkor mindenképpen örök­be fogadnék egy vagy több kis­gyermeket. Ha lenne sajátom, akkor már nem biztos, de előfor­dulhat, hogy elgondolkoznék raj­ta a párommal. Nekünk még nincsen gyermekünk, de bízom benne, hogy nem azért lesz, mert örökbe fogadunk egyet. SZTRENYANSZKIEVA gimnazista: - Ha miattam vagy a majdani fér­jem miatt nem lehetne közös gyermekünk, akkor szerintem egy percig nem lenne kérdéses, hogy örökbe fogadnánk-e egy gyerme­ket vagy sem. Ha erre sor kerülne, akkor mindenképpen egy kisbabát próbálnánk meg adoptálni. A ne­me teljesen mindegy volna, csak egészséges legyen. P0STAB0NTAS Gounod kontra Alföldi Állítom, nem előzi meg ilyen ha­talmas felhajtás a Faust bemuta­tóját, amely ráadásul utolsó a sze­zonban, ha nem hangoztatja Al­földi Róbert fűnek-fának napon­ta, hogy „olyan abszurd dolgokat fognak látni, amit még soha". Ha nem nemzetközi együttműködés eredményeként, protokollvendé­gek jelenlétében, élő televíziós közvetítés során, kiváló francia énekesek fellépésével zajlik a be­mutató, akkor amikor Margit a porszívó csövébe énekel, de legké­sőbb az abortuszjelenet után, so­kan elhagyták volna a nézőteret, mint ez későbbi előadás során meg is történt, illetve az utóbbi idők „modernizált" opera-előadá­sai során tapasztaltuk. A Faust-előadás minden moz­zanata arról árulkodik, hogy Al­földi Róbert prózai színész (ren­dező?] nem ismeri fel, nem bízik abban, hogy a zenének érzelme­ket, szenvedélyeket, gondolato­kat kifejező ereje van - hiába hangoztatta zenei képzettségét, és azt, hogy ő „kottából rendez". Telerakta öncélú sallangokkal, értéktelen túlzásokkal a cselek­ményt, hatalmas erőfeszítéseket tett, hogy elnyomja a zenét, felülkerekedjen Gounod-n, csak róla szóljon az előadás. Lehet, hogy ez utóbbi motiválta akkor is, amikor megbocsáthatatlan bűnként nem jutott hely ma Sze­geden egy Faust felújításában a csúcson lévő Szegedi Kortárs Ba­lettnek, inkább elhagyta a wal­purgisi éjt. Amikor a színház operatagozata nagy erőfeszítése­ket tesz, hogy beavató opera-elő­adásokkal szerettesse meg e cso­dálatos műfajt általános iskolás gyerekekkel, amelyre például ki­váló lehetőséget kínált volna a tíz évvel ezelőtti modern, korsze­rű Faust-előadás felújítása Juro­nics Tamás új koreográfiájában. Helyette felnőtteknek szóló, pszichoszexuálisan zavaros su­gallató előadás született. A kiváló francia karmester fel­ismerte a veszélyt, átlátott Alföl­di szándékán, és zenei intelligen­ciája, sugárzó egyénisége segítsé­gével a szokottnál erőteljesebb, határozottabb zenei vezetéssel, ha hajszálnyira is, de győzelemre vitte Gounod-t Alföldivel szem­ben. Ezt jutalmazta nagy ováció­val a közönség. DR. SZOLNOKI JENŐ, SZEGED Csőd és egymásra mutogatás Bartha László volt polgármester, Szőllősi Béla fideszes képviselő és hoz­zájuk kapcsolódva már Pokorni Zoltán is azt állítja, hogy nem az előző ­fideszes - városvezetés a felelős a csődhöz közeli helyzetért, hanem a túlzott béremelés, amelynek nem volt meg a kellő fedezete. Könnyen el­lenőrizhető, hogy kinek van igaza. A lap hasábjain is megjelent az az összehasonlító táblázat, amelyből egyértelműen kiderült, hogy Szeged­nek sokkal nagyobb adóssága van, mint a hozzá hasonló nagyságú vá­rosoknak, és ez az adósság az előző négy év alatt halmozódott fel. A té­nyek és a számok önmagukért beszélnek... Továbbá hogyan lehetséges az, hogy sem Pécs, sem Miskolc, sem Debrecen nem került csődhöz kö­zeb állapotba, mint Szeged, pedig a fizetéseket ott is fel kellett emelni, és ott sem kaptak sem kisebb, sem nagyobb támogatást az önkormányzat­ok, mint Szegeden? A magánéletben is zavaróak az olyan emberek, akik nem vállalják a felelősséget a döntéseik következményeiért, s másokra mutogatnak, a politikában pedig egyenesen taszítóak. KOVÁCS ATTILA, SZEGED Kutyát fogtak a városőrök Több hete egy nagy testű kóbor kutya riogatta, illetve meg is tá­madta a Szeged Béketelep, Zsámbokréti sor és Vértói út kö­zött gyalogosan és kerékpárral közlekedőket, többéi; közt gyere­keket is. Az esetek során bejelen­tést tettünk az illetékesekhez. A közterület-felügyelet munkatár­sai mindent megtettek, nem úgy mint a kóbor kutyák befogására hívatott és fizetett emberek, akik a bejelentésekre nem, vagy késve reagáltak. Ezért történhetett meg az, hogy február 18-án a délutáni órákban a kutya ismételten meg­támadott egy járókelőt, aki a Me­dikémia Rt.-tői munkából haza­felé tartott. A fentiek miatt ta­nácstalanságunkban a városőr­ség ügyeletéhez fordultunk segít­ségért. Pár perc múlva a támadás hely­színén is voltak, s befogták a kó­bor ebet, majd a saját állatmen­helyükre szállították. Köztudott, hogy a városőrség tagjai feladatu­kat társadalmi munkában vég­zik, ezért többszörösen is köszö­net nekik, hogy a testi épségüket kockáztatva nyújtottak segítsé­get. Pozitívum még, hogy a járó­kelők nyugalma érdekében visz­szatérően járőröznek majd ezen területen is, s intézkednek, ha egy újabb kóbor eb felbukkan. TAKÁCS ISTVÁN, SZEGED CSIKOTA KRISZTIÁN főiskolai hallgató: - Ha valamilyen ok miatt nem lehetne saját gyermekem, akkor mindenképpen. Nem számíta­na, hogy fiú vagy lány, az volna a lényeg, hogy ne legyen beteg. Ha nekünk is lehetne, akkor nem hiszem, épp elég volna felnevelni a sajátjainkat. Bízom benne, hogy nem kell majd ehhez a módszerhez folyamodnunk. TOROK LASZLONE gyógyszertári asszisztens: - Én már szerintem öreg vagyok ahhoz, hogy örökbe fogadjak egy kisbabát. Egy gyermek ma már sajnos nagyon nagy anyagi áldo­zatvállalással jár, nem elég, ha nagyon akarjuk, és szeretnénk is. Csodálkozom ezen a baksi csalá­don. Nem akármilyen bátorság kell ahhoz, ha örökbe fogadják ezt a kisbabát. E-MAIL ÜZENETEK Phare-támogatás A közelmúltban rövid híradás jelent meg a Csongrád megyei Pha­re-támogatásokról. Szeretném hozzátenni, hogy a Phare egy másik alrendszerében, Phare-CBC ún. Közös Kisprojekt Alapból - Csongrád megyében egyedüliként - a Szegedi Tudományegyetem Növényéletta­ni Tanszéke nyert pályázatot. A projekt lényege, hogy határon átnyú­ló együttműködést valósít meg, ez esetben a temesvári „Bánát" Ag­rártudományi Egyetemmel. A pályázat címe: Nagy adaptációs képes­ségű növényi génforrások jellemzése: hozzájárulás a biodiverzitás fenntartásához, az alkalmazott K+F tevékenység és a felsőoktatás fej­lesztéséhez a magyarországi Dél-Alföld és a nyugat-romániai régió­ban. A projektindító megbeszélésre február 26-án az SZTE Növény­élettani Tanszéken kerül sor mintegy tíz temesvári oktató és kutató részvételével. DR. ERDEI LÁSZLÓ TANSZÉKVEZETŐ EGYETEMI TANÁR, A PHARE-CBC PROJEKT KOORDINÁTORA Segítünk vagy sem, fizetni kell! A múlt év utolsó napján 8 és 10 óra közötti időre faxon rendkívüli véradásra voltam berendelve. A klinikák Tisza Lajos krt. felőli kapu­jánál nem engedett be a portás, átküldött a Somogyi utca felőli kapu­hoz, ami viszont be volt zárva. Parkolójegy nem volt nálam, mivel egész évben nincs rá szükségem, így az idő rövidsége miatt, jegy nél­kül parkoltam. A Szepark dolgozója 9 óra 17 perckor büntetett. Tele­fonon beszéltem velük, közölték, hogy fellebbezhetek. Ezt még janu­ár 2-án meg is tettem, csatolva a berendelést bizonyító faxot, hogy nem saját érdekemben szegtem meg a rendeletet. Egy hónap múlva, február 2-án jött a válasz. Panaszomat kivizsgálták, de kérésemet el­utasítják, mert megszegtem a rendeletet, a pótdíj megfizetését fenn­tartják és még egy kis összeggel meg is toldják. Az összeget befizettem - mivel háromszorosára emelték volna -, de mások életének meg­mentésében segítettem. Azt hiszem, nincs még egy ilyen intézmény, ahol ha emberéletről van szó, ne lehetne az emberséget és méltányos­ságot alkalmazni. SISÁK LÁSZLÓ, SZEGED HOROSZKÓP KOS: A külvilág kedvező reakciói 7k 1 ösztönzőleg hatnak önre. Ne is áll­jon ellen, hagyja magát lelkesíteni, így sok­kal gördülékenyebben megy minden. Magá­ból merítsen erőt és nyugalmat! ¿H^ BIKA: Türelmes, elnéző hozzáállá­^ i sa ma is kimenekítheti egy kezdődő viszályból. De azért óvakodjon a másik ol­daltól! Ha túlságosan elnéző, erőre kaphat­nak a hibák, a tévedések, a gyengeségek. fV^ IKREK: Az önre jellemző talpra­esettséggel oldja meg a mai nap minden nyűgét és baját. Ha ezek a fejére nőnek, csak még nagyobb bajt okoznának. Ezért gyökerestől kell őket kigyomlálni. ^^ RÁK: Adjon kellő kifutási időt ter­^^Iveinek, nehogy akaratossága, tü­relmetlensége miatt kútba essenek! Amint rájött a megoldásra, végezze el, és utána menjen tovább! Ne rágódjon többet rajta. AJ OROSZLÁN: Ma tán még érzéke­**lnyebb a külvilágban történtekre, mint egyébként. Ne húzódjon vissza önmagá­ba védőbástyákat keresve. Alkalmazkodása segíti abban, hogy meglelje a helyes utat. Zjk SZŰZ: A kényes pontokat óvatosan, ^^í tartózkodóan közelítse meg! Ez nem sért másokat, de céljától sem téríti el, meg­tartja az eredeti irányt Túlpezsgő életerejére támaszkodva úrrá lesz minden akadályon. MÉRLEG: Tartózkodjon a féktelen­vnd ségtől. ne pazaroljon meggondolatla­nul! Vegye figyelembe, hogy ml vár még önre az elkövetkezendő napokban. A szokottnál Is jobban figyeljen kiegyensúlyozottságára! Sfer SKORPIÓ: Figyeljen meg minden I részletet abban, ami éppen foglal­koztatja! így tud csak előrelátóan tervezni, s így lesz képes megfontoltan dönteni. Néha viszont ugrani kell a mély vízbe. ¿v, NYILAS: Minden külső hatás F^Á í drasztikusan belegázolhat lelkivilá­gába. Ön az egyetlen, aki tehet ez ellen va­lamit. Bármi történhet önnel, s lehet, hogy nem lesz ott senki, akire támaszkodhatna. ' BAK: Igazán keménykötésű ember, ZMZ. I aki nem fél a változástól. E tulajdon­sága révén nap mint nap megújulhat. Ilyen új­jászületésre most is szüksége lehet. Ideje sor­ra venni, melyik vágyát bajszolja tovább. | VÍZÖNTŐ: Békéssé és nyugodttá te­%Mibeti az a tulajdonsága, hogy nem őrizgeti magában a megbántottságot, a má­sok iránt érzett haragot. Kitartását viszont mindvégig őrizze, hogy töretlenül érjen célhoz. í HALAK: Előfordul, hogy az ember ^^ I megsértődik, de ez ne tartson örökké! Minél kevesebb ideig van a szívében, annál kevesebb kárt okoz. Hűvös komolyságát szinte semmilyen külső erő nem kezdheti ki.

Next

/
Thumbnails
Contents