Délmagyarország, 2003. március (93. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-19 / 65. szám

SZERDA, 2003. MÁRCIUS 19. «SPORT - MŰSOR" 17 Péntektől Szicíliában a LEN-kupában játszik a Carnex-Szentesi VK A négyes döntőbe juthatnak VÍZILABDA Varga Zita bravúros védéseivel megalapozhatja a szentesiek jó szereplését. Fotó: Tésik Attila Somossy lemondott! BUDAPEST (MTI) Lemondott Somossy József, a Va­sas férfi vízilabdacsapatának a ve­zetőedzője. Váratlan lépését a hi­vatalos egyesületi tájékoztatás szerint azzal indokolta, hogy nem tudta maradéktalanul megvalósí­tani szakmai elképzeléseit. A klub és a szakosztály tudomásul idény végéig Földi Lászlót bízta meg a ve­zetőedzői teendők ellátásával. Bertók SC Szentes: győztes tavaszi rajt Sűrű, mozgalmas, erőt és tudást igénylő napok elé néz a Car­nex-Szentesi VK női vízilabda­csapata. Szrcmkó Krisztináék ugyanis a hét végén a szicíliai Augustában kísérlik meg kihar­colni a LEN-kupában a négyes döntőbe jutást. A Carnex-Szentesi VK február második felében jól mutatkozott be a női együttesek számára első ízben kiírt LEN-kupában. A né­metországi Hagenben megrende­zett selejtezőcsoportból a hol­land Ravijn gárdájával karöltve a Csongrád megyeiek is kiharcol­ták a középdöntőbe jutást. Ahogy mondani szokás, evés közben jön meg az étvágy, így vannak ezzel a szentesiek is, akik megpróbálnak az olaszor­szági Augustában lebonyolítandó középdöntőben is valami mara­dandót alkotni. - Hétfőn elbuszoztunk Duna­újvárosba, ahol kétkapuztunk a BEK-középdöntőre készülő haza­iakkal - számolt be a felkészülés­ről Pengő László, a szentesiek szakvezetője. - A három BVSC-s kölcsönjátékossal - Györe Anet­tel, Kisteleki Dórával, Tóth And­reával - kiegészülve a 4x15 per­ces gyakorló találkozón kimon­dottan jól pólóztak a lányok, biz­tató formát mutattak. Tegnap Szentesen vezényelt edzést a tréner, majd ma reggel elutaztak Olaszországba. Haj­nali 3 órakor indultak Szentes­ről Ferihegyre, ahonnan két részletben folytatják az útjukat. A küldöttség egyik fele 7.15-kor Róma, a másik pedig 7.25-kor Milánó érintésével repül Cata­niába. Azon egyszerű oknál fog­va tették meg a jókora távolsá­got két gépmadáron a pólósok, mert eggyen nem volt annyi sza­bad hely, amennyi kellett volna. A program szerint Molnár Anet­tek 13 óra körül landolnak Ca­taniában, ahonnan 40 km-re ta­lálható a LEN-kupa-középdöntő C csoportjának helyet adó Au­gusta városa. - A sorsolás szeszélye foly­tán a pénteki nyitányon 18.30-kor a házigazda RN Au­gustával kezdünk - magyaráz­ta Pengő. - Soraikat két orosz, valamint egy kanadai váloga­tott is erősíti. A maradék tíz olaszból hatan 30 év fölöttiek, azaz elég idős csapat. Szomba­ton 17 órakor az orosz Kinef Kirishi következik a sorban, majd vasárnap 10.30-kor a gö­rög Vouliagmeni ellen zárjuk a középdöntőt. Az esélyekről kapcsolatban a következőket nyilatkozta: - Óva­tos duhajként visszafogottan csak annyit mondanék, hogy a tisztes helytállás a cél. Szicíliá­ban már nincs gyenge ellenfél, a legjobb nyolc között csak jó, vagy jobb csapat létezik. Akkor re­ménykedhetünk jó szereplésben, ha a védekezésben kimagaslót produkálunk. Nem nagyon hi­bázhatunk, ugyanis egyenlő erők küzdelmében minden rontás, fi­gyelmetlenség duplán számít majd. A másik kvartettben, a D cso­portban az orosz Skif Moszkva, a spanyol Mediterrani Barcelona, a holland Ravijn és a házigazda athéni Nireas harcol majd a né­gyes döntőt érő első két hely megszerzéséért. SZÉLPÁL LÁSZLÓ A férfi vízilabda OB I tavaszi rajtján a Bertók SC Szentes Pé­csett nyert, míg a sereghajtó Vásárhelyi Vakesz Pólósuli ki­ütéses vereséget szenvedett a magyar ifiválogatottól. PÉCS-BERTÓK SC SZENTES 9-10 (3-1,1-4, 3-1, 2-4) 0B l/B-s férfi vízilabda-mérkőzés. Pécs, 300 néző. Vezette: Pettyánszky, Genscher. Bertók SC: Orosz L. - ZENTAI, OROSZ R. 3, PITI 4, KAJTÁR 2, dr. Bertók Gy„ Bertók Zs. Csere: Bartha, Szabó Roland, Czirok, lu­dányi 1, Bíró, Tímár. Edző: Pásztor Antal. Gól - emberelőnyből: 8/4, ill. 9/4. Négyméteresből:-, ¡11.2/1. Kicsit álmosan kezdtek a vendé­gek, de a folytatásban összeállt a játékuk. Azonban elég volt egy-két figyelmetlenség, így a negyedik negyed közepén újra a házigaz­dáknál volt az előny, 8-6. A hajrá­ban aztán összekapták magukat a szentesiek, Rajtái és Orosz R. ve­zérletével végül a maguk javára fordították az eredményt. Pásztor Antal: - Nagy taktikai csatában sikerült megszerez­nünk a győzelmet. VAKESZ PÓLÓSULI—IFIVÁL0GAT0TT 7-23 (4-4,2-7,0-6,1-6) 0B l/B-s férfi vízilabda-mérkőzés. Buda­pest, Kőér utcai uszoda, 50 néző. Vezet­te: Mucskai, Petik. Vakesz: Szabó K. - Vékony 1, Herczeg 1, Göbölyös, Mérai 1, Fehér, Hegedűs 1. Csere: Nyári 1, Bugyi 1, Rácz T. 1, Köny­ves. Edző: Szabó László. Gól-emberelőnyből: 3/1, ¡11.8/4. Saját uszoda hiányában a Va­kesz - akárcsak az őszi szezon­ban - a tavaszi folytatásban is kénytelen volt feladni a pályavá­lasztó jogát. Óriási meglepetésre a pont nélkül álló vásárhelyiek kiválóan kezdtek, az első negyed­ben 2-O-ra, majd 4-2-re is vezet­tek. A második játékrésztől kezd­ve már az történt a medencében, amit a lényegesen jobban úszó fiatalok akartak, de a különbség növekedésében az is belejátszott, hogy a bírók sorozatban fújtak kontrafaultot a Csongrád megye­iek ellen. Szabó László: - Meglátszott a két csapat közötti erőnléti kü­lönbség. További eredmények: Nagyka­nizsa-Egri Vízmű 9-7, Békéscsa­ba-Tatabánya 9-11, KSI-Bánki Donát 18-1, Neptun-Ybl 5-5, MAFC-Tipo 9-5. A BAJNOKSÁG ALUSA 1. Ybl 14 12 1 1 147 - 68 25 2. Neptun 14 11 2 1 145 - 77 24 3. MAFC 1411 1 2 142- 74 23 4. LSI 1411 ­3 156- 79 22 5. Ifiválogatott 14 11 ­3 145- 76 22 6. Tatabánya 14 9 ­5 127-134 18 7. Bertók SC 14 8 ­6 1 00 - 97 16 8. Pécs 14 S ­9119-13510 9. Egri V 14 4 2 8 102-146 10 10. Bánki 14 4 1 9 75-131 9 11. Nagykanizsa 14 3 2 9 106- 134 8 12. Tipo 14 3 1 10 95-132 7 13. Békéscsaba 14 1 ­13 88-151 2 14. Vakesz 14 ­­14 94 - 221 0 SZ. L. úxiezető ló TELEVIZI0MUS0R MTV 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrártiíradó 5.50 Nap­kelte 9.00 Dallas Amenkai tévéfilmsorozat 23 A tit­kos akta ügye folytatódik 112! 9.50 Telenyerő 1121 10.05 Szeszélyes évszakok (ism.) 116! 10.55 Tele nyerfl [12111.10 Családban marad 12.00 Déli ha­rangszó 12.01 Híradó délben 13.05 Baywatch 13.55 Hnratska krónika 1425 Ecranul nostro 14.55 Kormányváró [12] 15.25 Telenyerő 1121 15.40 Élesben Közélett talkshow 116116.30 Örömök kertje 16.50 Unitárius ifjúsági műsor 112! 16.55Aboldog herceg Batthyány-Strattmann László a jelenben [121 17.30 Híradó, időjárás-jelentés, körzeti híradók 17.45 Navigátor 18.10 Tövismadarak Amerikai-ausztrál té­véfilmsorozat, 10 116119.00 Hoztam egy milliót! 19.30 Híradó este 19.56 Sporthírek, időjárás-jelen­tés 20.05 Az Önök kérték 20.40 Tejeiport Bajnokok Ligája labdarúgó-mérkőzés 22.50 Szorda asto [12) 23.35 Tolosport Bajnokok ligája. A nwpl inéi kőzosolr összefoglalója 0.30 Kárpáti krónika [12] 5.50 Faluvilág 6.00 EuroGól Az olasz, angol, spanyol, német labdarúgó-bajnokság legszebb góljai (ism.) 6.35 Jó reggelt, Magyarország! 7.15 Laza© 8.40 Stahl konyhája 8.45 Latin szerelem 9.40 Erdei iskola 10.30 feleshopll80Vad angyal 12.20 Az utolsó csengetés 14.15 Kapcsoltam 14.45 Betty, a súnya lány. 15.40 Central Park West 16.40 Jakupcsek [121 17.30 Claudia-show Pikáns, pimasz, provokabv 1121 18.30 Tények Hírműsor. Skandinávlottó-sorsolás 19.05 Big Brother [12119.35 Aktív A tv2 magazinja 1121 20.10 Jó barátok 20.40 Mlcuko 21.15 Szulak Andrea-show 22.25 Big Brother-aló mával [12] 23.10 Clnematrtx Mozi magazin [12] 23.40. Jó estét, Magyarországi 0.35 Siska Német filmsorozat. 3. 1.25 Big Brother [15] 1.55 Aktív A tv2 magazinja (Ism.) 2.35 Ve RTL Klub Duna TV 9.10 Dobsinai körkép 9.20 Venezuela 9.50 Szívtip­ró gimi 10.35 Mozidélelótt 11.50 Híradó 12.00 Déli harangszó, műsonsmertetés, vers 12.10Gazdakör 12.25 Elő egyház 12.55 Szívekben éljen a láng! 13.40 Beavatás 13.55 Magyarország kincsei 14.00 Katedra nélkül 14.25 Szép magyar novella 14.55 Magyar történelmi arcképcsarnok Erkel Ferenc 15.25 Világvallások nyomában 15.50 Lelki egészségünk 16.50 Öt órai zene 16.55 Sherlock Holmes visszatér 17.45 Hej, bei, helyes beszéd' 17.50 Gondolatok az Európai Uniótól 18.00 Híradó, sport, meteorológia 18.30 Váltó 19.00 Mese 19.10 Szívtipró gimi 20.00 A nő hétszer 21.35 Gondolatok az Európai Unióról 21.40 EU-lexikon 21.45 Híradó, sport, mete­orológia 22.15 Vajúdó parasztvilág 22.55 Haláljog 23.55 Schubert: Két impromptu - c-moll, Esz-dúr 0.10 Összkép 0.25 Vers 9.05 Utón - Európa-magazin [1219.30 Néprajzi értéke­ink 9A0 Deita-pkjsz 1121UL10 Tudósklub [12] IW Főtér 12.00 Dékharar«szól2.01AGukienburgok örök­sége 12.45 Nem csak a 20 éveseké a világ Szenes Iván írta 1385 Magyar ház Kézfogás-a határon túli gazdasá­gi kapcsolatainkról és gazdaság viszonyokról 112114.00 Kárpáb krónika 112114.10 Ötcsillagos találkozások Vere­bes Istvánnal 112114.40 Megveszem ezt a nót 15.25 Napnyugta 1785 Határátkelő Közéleti szolgáltatémagazin határon innen és túl [1211880Hoppá, itt vagyunk! 1121 19.40 Esb mese Mária kalandjai. Mária játékai; Manci és a kapitány. Kedvezd szél 20.05 Híradó este20.30Sport­hírek. időjárás-jelentés 20.40 Ablak-temabkus Mohácsi Szilviával Benne: É\®űiűk 21.10 Századfurdító magya­rok Szabolcsi Bence (1899 1973) 112] 22.00 Kró­nika 23.05 Záróra [1210.10 T. I. R 1.05 Ablak-te­matikus Mohácsi Szilviával Benne: Évgyűrűk. 186 Száza dunk Bokor Péter és Hanák Gábor filmje, 164. [1212.05 Maskarades 112] 280 Magyar ház Kézfogás - a határon túli gazdasági kapcsolatainkról és gazdasági viszonyokról [12] Szeged TV 6.00 Disney-rajzfilm. Kacsamesék 6.30 Reggeli Ben­ne: 8.38 Találkozások - reggel 9.00 Receptklub (ism.) 9.15 Terra Nostra 10.05 Top-shop 11.05 Játékzó­na Játék 11.35 Deleié 12.00 Híradó - Déli kiadás 13.10 Autómánia 13.40 Játékzóna Játék 14.30 Receptklub 14.40 Játékzóna 14.55 Disney-rajzfilm. 15.20 Csak egy szavadba kerül! Telefonos villámjáték 15.25 Az elveszett világ 1880 Testpercek Fitnesz Norbival 16.25 Miami Vice 17.25 Mónika A kibeszétdsbrm 11211880Híradó - Esb kiadás 1885 Fókusz 19.35 ValóVilág 21.10 Barátok közt 2145 Szupermozi: Vérbe« hajsza 23.30 BeleValóVllág 23.55 Találkozások 0.05 Híradó - Késő esti kiadás 0.15 Sportklub 0.20 Antenna Euroatlanti magazin perhinár. 19.30 Hírháló- egészség és környezet hírmaga­zin 20.00 Nyitott Világ: az atomoktól a naprendszerig. 20.30 TTialassa, természetfilm-sorozat 2100Jasper szelleme. Dán filmdráma. 23.00 Képújság. ESEESmi 16.00 Vásárhelyi magazin (a csütörtöki adás ismétlése). 1780Híradó. 17.45 Nap kérdése. 18.00 Vásárhelyi magazin (benne: Öreg-Kishomok Kerttulajdonosok Efyesii­lete. Olvasókörök) 20.00 Híradó. 20.15 Nap kérdése. 20.20 Északi fények. Amerikai film. 22.30 Híradó 23.00 Szeszélyes természet 0.00 Képújság 680 Híradó (ism.). 7jOO Esteid (ism.) 880 Képúpag 1380Zenevonal 1580Testszépflés-tomaB«ó Icával. 1580Tv shop 1680Hímiagazi'i 1680Szippancsok Rajzfilm. 17.00Dokumentum Műhely: fedezzükfetSzkwé­niátf 1780EUR-ÓRA - az európai csatlakozás magazinia. 18.00 Tv-shop. 1880 Príma torna. 19.00 Híradó. 1980Hibák).2060Estel5.2180 Jasperszefene. Dán filmdráma 2380 Híradó (ism.) 2380Képújsife Telin TV 22.00 18.30 Hangos képújság 1880 Ember-kör­nyezet-láplálkozás harmonizációja. 19.00 SzHiáz és szá­mok. 1980Nézze megaz ember-kábel tvifiánló. 20.00 Legyen a vendégem: dr. Bencsik Kriszbna. 2080 A sze­gedi kultúra. 2100 Szerszámosláda. VTV Makó 6.00 Sport hírmagazin. 6.30 Dokumentum Műhely: fe­dezzük fel Szlovéniát 7.00 A keddi adás ismétlése 8.00 Híradó (ism.). 8.10 Testszépdés - tornázzon Bíró Icával! 880Thalassa, természetfilm-sorozat 9.00 Képújság. 17.00 Dokumentum Műhely. 17.30 EUR-ÓRA -azeu­rópa csatlakozás magazinja - e heh témánk a múlt hetit foly­totása: a mezőgazdaság ma és a csatlakozás után. 18.00 EURÓRA - Eu toto 1880 Prima torna. 19.00 Híradó. 19.10 Szippancsok. Rajzfilmsorozat A progrómás szup­KOSSUTH 9.04 Napközben 10.00 Délelőtti krónika 1120 Be­szélni nehéz! 1135 Egressy Gábor törökországi naplója. 3. 12.00 Déli harangszó 12.02 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 1380 „Tebenned bíztunk eleitói lógva. . ." 14.00 Krónika 14.15 Zene-szóval 15.05 Szóljon hozzá' 16.00 Dél­utáni krónika 1685 ..Magyarországról |ovok " 17.05 Di gitális 17.45 Kék bolygó 18.00 Esti krónika 19.05 Ha­tárok nélkül 1980 Sportvilág 1980 Jó éjszakát gyere­kek! Az obsitos katona megaz okos lány 20.04Aranyem­berek 2085 Rádiószínház A tulajdonságok nélküli ember 2100 Hírek. Közlekedés. Időjárás 2105 fossuth-ktob 2155 Szóló. Kósa Csaba olvassa fel írását 22.00 Késé esti krónika2280Mérleg Harmincegy éves a Béres-csepp 23.00 Hírek Közlekedés, töjárás. Kenő 23.04Nagymes­terek - világhírű előadóművészek 0.10 Himnusz PETŐFI 9.00 Délelőtt 9.01 Hírpercek 9.18 Stúdióbeszélgetés 9.52 Apró-csepró 10.10 A vélemény szabad... 10.45 Társalgósarok 1105 Sporthírek 1110 Gordiusz-plusz 1115 Hogy vagyok'1138 Zöld jelzés 1145 Korkér­dés 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Verkli 14.00 Zeneszetda 16.05 Könyvről könyvért 17.00 Csúcsforga­kim 1881 Kölyökrádió1880Leláto 2184 Gyöngyha­lász 22.00 Szalmaszál 23.00 Hírpercek 23.15 Café Montmartre 0.00 Éjfél után... 384 Metszetek MR KÖRZETI STÚDIÓJA 6.00 Reggeli Krónika. 6.15 Interjú 6.30 Dél-alföldi Krónika 6.45 Reggeli párbeszéd 780 Reggeli Krónika 7.30 Dél-alföldi Krőnika. 7.45 Riport, lapszemle. 8.00 Kapcsolás Kossuthra 15.00 Délutáni magazin. Szedi: V Horvát Péter 18802280« nemzetségi műsorok. RÁDiÓ 88 680Café 88 (Szalma Emese és Tóth Géza). 1080Szá­raz Ferenc. 1480Bende Gábor. 17.00 Kívánságműsor 19.00 Szonda. 20.00 A Mi Mozink - Száraz Ferenc műsora. 2100 Éjszakai zenemix. JUVENTUS RÁDIÓ 6.00 Regéli Juventos D. Tóth Júliával és Hegyesi Sándor­ral. ULOOJuventos Pta Tiszttartó Titusszal 1480Vass Marian. 17.00 Kívánságműsor Tel.: 06-3030-30­244). 20.00Csak zene. 22-00120perc Marosi An­tallal. 0.00 A zene rádiója. RÁDIÓ 7 VÁSÁRHELY 5.00 Jó reggelt! Zenés, információs műsor, félóránként hí­rekkel. 980Napraforgó - közszolgálati magazinműsor. Té­ma: sikeres minőségbiztosítás az Erzsébet-kórházban. Ven­dég* dr. Hamvas Ödön, az Erzsébet Kórház- és Rendelő­intézet főigazgatója. Bodrogi Sándomé minőségfejlesztési igazgató. 12.00 Húösszefoglakj. 1380 Humorpercek. 1480Dél-alföUi Hírmondó. 1880Sportturmix. 20.15 Dínomdánom, 2380 Dél-alföldi hírmondó (ism.). Cd Színház SZEGED SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 óra: Üvegcipő - színmű. Bajor Gizi-bérlet jegyek válthatók. KAMARA-TANTUSZ SZÍNHÁZ Du. 6 óra: Tizenkét dühös ember ­színmű. Tömörkény István-bérlet jegyek válthatók. PINCESZÍNHÁZ & MŰVÉSZKÁVÉZÓ Este 8 óra: HOBO Jim Morrison-est. BÁBSZÍNHÁZ De. 10 óra: Ámor nyilacskái. Vitéz László-bérlet. Mozi SZEGED BELVÁROSI MOZI NAGYTEREM Du. fél 4, háromnegyed 6 és este 8 óra: Chicago. Színes amerikai film. BELVÁROSI MOZI FILMTÉKA Du. negyed 4, fél 6 és este háromnegyed 8 óra: Kretének de extrémek. Színes francia film. BELVÁROSI MOZI KAMARA Du. 3 óra: Good Will Hunting. Színes amerikai film; du. negyed 6 és este fél 8 óra: Szép napok. Színes magyar film. GRAND CAFÉ Este 7 óra: Macerás ügyek. Színes magyar film; este 9 óra: Amélie csodálatos élete. Színes francia film. PLAZA CINEMA CITY Nemzetbiztonság Bt.: 20.30 óra. Gyűrűk Ura 2: 14.15 óra. A dzsungel könyve 2.: 13, 15, 17 óra. Bazi nagy görög lagzi: 18.30 óra. Kapj el, ha tudsz: 19.45 óra. Chihiro Szellemországban: 13.30, 16.15 óra. Taxi 3: 14, 16, 18, 20 óra. Órák: 17.30, 20 óra. A kör: 13.30, 15.45, 18, 20.15 óra. Álmomban már láttalak: 13.15, 15.30, 17.45, 20 óra. 8 mérföld: 13, 15.15, 17.30 óra. Még egy kis pánik: 14.15,16.15, 18.15, 20.15 óra. Solaris: 18.30, 20.30 óra. Chicago: 13.30, 15.45, 18, 20.15 óra. VÁSÁRHELY Du. háromnegyed 6 óra: A tökös, a török, az őr meg a nő. Színes francia film; este 8 óra: Kapj el, ha tudsz. Színes, m. b. amerikai film. MAKÓ Este 7 óra: Télapu 2 - veszélyben a karácsony. Színes, m. b. amerikai film. SZENTES Du. fél 6 óra: Kémkölykök 2-Az elveszett álmok szigete. Színes, m. b. amerikai film; este 8 óra: A tökös, a török, az őr meg a nó. Színes amerikai vígjáték. «J SZEGED Közélet A Szegedi Akadémiai Bizottság székházában (Somogyi u. 7.) de. 10 órakor: Esélyegyenlőtlenségek a mai magyar társadalomban címmel konferencia. A petófitelepi művelődési házban du. 5 órakor: beszámol a polgármester: Botba László lakossági tóiuma. A TIT klubjában (Kárász u. 11.) du. 5 órakor: Ügyvédi tevékenység az uniós csatlakozás után címmel dr. Milassin László és Scfiiffoer Imola tort előadást A Móra Ferenc Múzeum dísztermében du. fél 5 órakor: Az informatika Európája címmel, Csirik János egyetemi tanár tort előadást. Közéleti Kávéház du. 6 órakor az MTESZ Székházban: Kovács Balázs természetjáró a természetjárásról tort előadást. Beszélgetőtárs: Készé Jenő. Az Alsóvárosi Kultúrházban (Rákóczi u. 1.) du. 5 órakor: Pántlika gobelin tanfolyam indul; du. 6 órától: Égi és földi madár találkozása címmel Tóbiás Klára tort előadást: este 8 órától az Új Akropolisz előadásában, Richárd Bach: Jonathan Livinston, a Sirály című színmii kerül bemutatásra. A Nemzetiségek Házában (Osztróvszky u. 6.) du. 6 órakor: görög táncház. Vezeti: Szeltner László. A Sík Sándor Piarista Egyetemi Szakkollégium társalgójában (Lechner tér Zft.) este 7 órakor: Evangelizáció és Internet címmel Nobilis Márió tököli plébános tort előadást. A JATE-klubban este 8 órakor Európa-klub; magyaros szakest műsoros vetélkedővel, az tv Tanára választás eredményhirdetése. Házigazdák Dj. Alma és Oj. Egon. VÁSÁRHELY A városháza dísztermében du. 5 órakor: Hazánk biztonsága az Európai Unióban címmel, Tóth id, a Magyar Atlanti tanács titkára tort előadást. Kiállítás SZEGED A Somogyi-könyvtár aulájában 12 órakor nyílik Somogyi Károly halálának 115 éves évfordulója alkalmából rendezett emlékkiállítás. A torlatot tamási József püspöki tanácsos (Tiszaföldvári nyitja meg. Az SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar rajz-művészettörténeti tanszék galériáján (Brüsszeli krt. 37.) megnyílt Sándor Edit grafikusművész elektrográfiai kiállítása. A tárlat megtekinthető március 23-ig mindennap de. 10-tól du. 6 óráig. A Bálint Sándor Művelődési Házban (Temesvári krt. 42.) megnyílt Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész kiállítása. Megtekinthető naponta de. 10-tól du. 6 óráig. VÁSÁRHELY A kopáncsi tanyamúzeum állandó kiállítása - élet a tanyán. Nyitva: 13-tól 17 óráig. SZENTES A Péter Pál Pincében ifjabbik Kiss Bálint születésének 200. évfordulója alkalmából grafikáiból kiállítás nyílt. Megtekinthető: március 10-ig.

Next

/
Thumbnails
Contents