Délmagyarország, 2003. február (93. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-26 / 48. szám
SZERDA, 2003. FEBRUÁR 26. • SPORT" 15 Kabaréna A székek pedig párnázottak. Ám úgy tűnik, ezzel a rövidke mondattal el is mondtam minden jót arról a sportlétesítményről, ami Budapest Sportaréna névvel vonul he a honi sport-, de leginkább botránytörténetbe. A leégett Budapest Sportcsarnok (BS) helyén felépült (vagy fel sem épült teljesen, ki tudja, ebben a nagy vitatkozásban), kamionnal lapított NDK-s teáskannához rendkívül hasonlatos építmény sorsa ugyanis igencsak borzolja mostanság a kedélyeket. Kezdjük talán azzal, hogy nem sikerült határidőre befejezni a kivitelezést. Említsük meg azt is, hogy az egyik sportág képviselői azt kifogásolják, 1100 néző a futóversenyeket nem látja, más sportág szakértői az eredményjelzőt tennék jobb helyre, míg Jánosi sportminiszter úr szerint egyelőre azt se tudni, hányan is férnek be pontosan a szupercsarnokba, ha mondjuk kosárlabdameccset rendeznek a nagyérdeműnek. Mindez pedig került 24 milliárd forintba, s az összeg - mivel a beruházás finanszírozására jelentős hiteleket is felvettek - a törlesztés végére kitehet 40 milliárdot. A debreceni Főnix-csarnok (befogadóképessége: 8 ezer fő) 4,2 milliárdért épült, la, az is igaz, hogy ama létesítmény használható, s határidőre átadták. Vagyis mielőtt még asztal alá esnénk az önsajnálkozástól, hogy mifelénk semmi nem sikerül, gondoljunk inkább a hajdúsági sportközpontra. S bízzunk abban, hogy egyszer az is kiderül, mégis mi került 24 (40) milliárdba fővárosunk kabarénáján, s mivel töltötte idejét az építkezés felügyeletével megbízott kormánybiztos. BÁTYI ZOLTÁN Ma, 17 órakor: Pick Szeged-Cegléd KK Már Lemgóra gondolnak A Milan hátradőlhet LABDARUGAS MUNKATÁRSUNKTÓL Az AC Milán idegenben nyert a Lokomotív Moszkva ellen, ezzel az utolsó két forduló eredményétől függetlenül, elsőként jutott a labdarúgó Bajnokok Ligájának negyeddöntőjébe. A milánói együttes korábbi három találkozóját is 1-O-ra nyerte meg. A Reál az utolsó pillanatban egyenlített. Lehmann szó szerint sokáig kivédte Ronaldóék szemét, s a hosszabbításban Portillo egyenlített. A Manchester a csereként pályára lépő Giggs révén sziporkázott a Juventus ellen, s harcolta ki szintén a továbbjutást, míg a Depor „életmentő" győzelmet aratott a Bázel ellen. IV. forduló, C csoport: Lokomotív Moszkva (orosz)-AC Milán (olasz) 0-1 (0-1), gólszerző: Rivaldo (34., 1 l-esből). Dortmund (német)-Real Madrid (spanyol) l-l (1-0), gólszerző: Roller (23.), ill. Portillo (92.). A csoport állása: 1. Milán 12, 2. Real 5., 3. Dortmund 4, 4. Lokomotív 1. D csoport: Deportivo (spanyol)-Bazel (svájci) 1-0 (1-0), gólszerző: Tristan (4.). Juventus (olasz)-Manchester United (angol) 0-3 (0-2), gólszerzők: Giggs (15, 41.), Van Nistelrooy (63.) A csoport állása: 1. Manchester 12, 2. Deportivo 4, 3. Juventus 4, 4. Bázel 3. Sávolt bravúrja TENISZ A Hód TC teniszezője, Sávolt Attila hatalmas bravúrt hajtott végre Dubaiban, az egymillió dollár összdíjazású nemzetközi férfi tenisztorna első fordulójában. A magyar játékos legyőzte a torna harmadik számú kiemeltjét, a brit Timm Henmant. Végig Sávolt irányította a meccset, a döntő szettben is már 5:2-re is vezetett. Különösen a szervái „sültek" jól a jelenlegi legjobb honi teniszezőnek, illetve a fonákütései is hatékonynak bizonyult. A negyeddöntőben a horvát Ljubicsics lesz az ellenfele, aki idén remek formában van. A tornához kapcsolódó hír, hogy Ivanisevic sérülés miatt kénytelen volt visszalépni. Egyes, I. forduló: Sávolt Attila-Timm Henman 5:7, 7:6, 6:4. Még van remény TEKE Váratlan vereségekkel kezdte a kora tavaszt a tekecsapat NB I-ben a HTE. Am még így is maradt esélye a felsőházba kerülésre. Az első helyről várhatta a bajnokság tavaszi folytatását a Hódmezővásárhelyi TE. Az NB I-ben éllovas csapat rögtön a nagy riváhs székesfehérvári Alba Regiával kezdett volna, ám az időjárási viszonyok miatt ezt a találkozót elhalasztották. A következő két mecscsen két váratlan vereség következett. Előbb Pécsett hiába haladt fej fej mellett a két gárda, az utolsó párban a vásárhelyiek nagy hátrányba kerültek, és 6:2-re (3296-3185, a vendégek pontszerzői: Berényi 557, Stér 561 fával) nyertek a hazaiak. Ujabb nagy utazás, újabb minimáhs kudarc: Kazincbarcikán a már szinte megszokott balszerencse kísérte a HTE-t, hiszen mindössze-22 fával (3094-3072, a HTE pontszerzői: Berényi 542, Stér 519, Deák 518 fával) kapott ki 5:3-ra. - Az Alba Regia elleni, március l-jén 11 órától rendezendő találkozót meg kell nyernünk, és akkor biztos a felsőházi tagságunk mondta Szabó Zoltán elnök. Ennek alátámasztására néhány adattal is szolgált. Az utolsó forduló előtt a bajnokságban az Alba Regia vezet 19 ponttal, a további sorrend: 2. Bp. Erőmű 16, 3. Pécs 16, 4. HTE 15, 5. Kazincbarcika 14 ponttal. Nagyon szoros tehát az élmezőny, és a záró játéknap is tartogat érdekes párharcokat. így például a Pécs Kazincbarcikára, a Bp. Erőmű Ózdra látogat, míg a HTE az Alba Regiát fogadja. Ami még a Vásárhely mellett szólhat: hazai pályán százszázalékos! A gárda keretében a téb szünetben annyi változás történt, hogy Kecskés Miklós eligazolt, helyére pedig két, az amatőr csapatbajnokságban szerepelt tekéssel gyarapodott a keret. Mladen István és Kratochwill József hozzáállásával és tehetségével nem lehet gond, ám egyelőre még szokniuk kell a légkört. MÁDI JÓZSEF Dragan Djukics (jobbról) edző Kővári Árpáddal, a klub elnökével kiértékelte a veszprémi tapasztalatokat. Fotó: Gyenes Kálmán KÉZILABDA A Pick Szeged kézilabdásainak nem sok idejük maradt a veszprémi siker ünneplésére, hiszen folytatódik a bajnokság - a Cegléd lesz ma, 17 órától a vendég s a hét végén már a KEK-negyeddöntő első mérkőzése következik a németországi Lemgóban. Dragan Djukics, a Pick Szeged edzője a sikert a belgrádi családlátogatással tette teljessé. A tréner, miután visszatért munkahelyére a veszprémi mérkőzésről, a következőket mondta: - A csapat erőssége az volt, hogy valamennyien, vezetők, játékosok, hittünk a győzelemben. Természetesen a siker eléréséhez hozzájárult a nagyon fegyelmezett védekezésünk. - Azért ne feledjük el, hogy Perez kiválásával a Fotex elveszítette legjobb muskétását. - Az tény, hogy a Veszprém megérezte góllövőjének kiállítását. Nem volt igazi átlövő, s miután visszaálltunk a hatos falas védekezésre, le tudtuk blokkolni a hazai támadókat. A szélsőik szerencsére eléggé gyenge napot fogtak ki. Kevés volt a kombinatív játékuk, mindössze a beállós Zsigmond játékba hozásában volt tudatosság. - A lelátóról úgy tűnt, hogy most a Szegednek sikerült meglepnie a Fotexet. - Én másként látom. A két csapat annyira ismeri egymást, hogy meglepetésről már szó sem lehet. Az tény, hogy mi a mérkőzésre való felkészülésünk közben minden variációt, s kombinációt begyakoroltunk, s ezeket a találkozón ki is próbáltuk, s bejött. - Mondhatjuk, hogy edzőként eddigi legnagyobb sikerét érte el! - Természetesen, hiszen nem kis dicsőség, hogy az eddigi Veszprém-Szeged bajnoki mérkőzések közül csak most sikerült győztesen hazatérni. Bízom azonban, hogy nem ez volt az utolsó sem... - Úgy tudom, hogy megtekintette a hétfő esti Cegléd-Dunaferr bajnoki mérkőzést. Milyen tapasztalatokat szerzett! - Azt hittem, hogy igazi csatának lehetünk a szemtanúi. Kíváncsi voltam, hogy melyik arcát mutatja a Cegléd, amely nekünk már sokszor tört borsot az orrunk alá. A mérkőzés előtt derült ki, hogy a játékosok már hónapok óta nem kaptak fizetést, s az elmúlt hét végére ígért időpontot sem tartották be. így aztán még edzőmérkőzés jellege sem volt a találkozónak. így nem lettem okosabb a szerdai szegedi mérkőzést illetően. - Mindenesetre a szerdán 17 órakor kezdődő bajnoki a főpróbája lesz a szombaton Lemgóban játszandó KEK-negyeddöntőnek. Mit sikerült megtudni a sztárcsapatról, amelyben öt, a vb-n ezüstérmet nyert német Ramota, Zerbe, Baur, Schwarzer, Kehrmann - és két svájci 'válogatott - Baumgartner és Lima-szerepei1 - Ellenfelünkről csak annyit, hogy a 20. forduló után egyetlen vereséggel - a Magdeburgtól kaptak ki - rendelkezik, s magasan vezeti a bajnokságot. A Bundesliga történetében ők tartják a sorozatos veretlenségben a csúcsot, az ősszel 16 fordulón át csak győztes mérkőzéseik voltak. A játékukat igazán fel tudtuk térképezni, hiszen 12 kazettát sikerült begyűjtenünk róluk. Nem árulok el titkot, de nem lesz könnyű dolgunk, mert nagyon jó csapat, amely gyors és erőszakos kézilabdát játszik. A góllövésen van náluk a hangsúly, ugyanakkor keményen védekeznek. » Február 27-én, 17 órakor a Szeged étterem elől szurkolói busz indul a Lemgo-Pick Szeged KEK-mérkőzésre. Bielefeldben, Nürnbergben és Würzburgban tesznek sétát a szurkolók. Jelentkezni a 06-30- 555-098l-es mobilszámon lehet. « NB l-es ifjúsági mérkőzésen: Fotex KCV-Tisza Volán SC 26-28 (10-13). Veszprém, 200 néző. Vezette: Éliás, Fülöp. Tisza Volán: Kiss - VISY 4, KRASZNAi 4, HALÁSZ 6, SZÖGI 5, SUTKA 5, Virág 3. Csere: Kovács, Kollár (kapusok), Gálosi 1, Ulics, Kiszel, Valaczkai, Balázs. Edző: Gera Norbert. SÜLI JÓZSEF Kaposvárott a fináléért RÖPLABDA A DFRC-Szeged extraligás férfi röplabdacsapata megismételheti tavalyi teljesítményét: bejuthat a Magyar Kupában a négyes döntőbe. Ehhez ma (kezdés 18 órakor) idegenben a NAFA RC Kaposvárt kell legyőznie a Nyári-legénységnek. A DFRC-Szeged a bajnokságban úgy szerepelt, amint arra számítani lehetett. Az alapszakaszt nyeretlenül a 6. helyen zárta Nyári Sándor vezetőedző, illetve a segítő ¡urij Melnicsuk csapata. De a kupában az elmúlt szezonban is homorítottak a szegediek, részt vehettek a kazincbarcikai final four-on és a bronzcsatában alaposan megizzasztották a későbbi bajnok Dunaferr SE-t, amely végülcsak 3:2-re tudott nyerni. A kiugrásraAismét.a,serlegcsatában van Ibbctóriége* á2 svió-.ö; .5 együttesnek. Vajon milyen játékerőt képvisel az ellenfél, a NAFA RC Kaposvár? - Ha az abszolút tabellát, vagyis az Extraliga és az NB I összesített mezőnyét nézzük mondta Nyári Sándor -, akkor szerdai házigazdánk mindössze két-három hellyel áll mögöttünk. A NAFA gárdáját olyan játékosok is erősítik, akik az első számú együttesben, Piniben, majd Kométában is szóhoz jutottak, igaz, csereként. Az idősebbek és fiatalabbak jó egyveleget alkotnak és kulturált, tudatos röplabda jellemzi őket. A NAFA RC Kaposvár várhatóan markánsabb, képzettebb csapat lesz, mint a DFRC legutóbbi MK-ellenfele, a Sárbereki RK. Ráadásul a Magyar Kupa négyes döntőjének a somogyi megyeszékhely ad otthont, óriási népünnepély lenne, ha két helyi klub is ott lenne az utolsó körben. A Kométa:Kaposvár ugyanis a szintén ext'Váiigás PhoehácíMecano-KecskeJÉYnrmoiié méti FRC kiverésével (összesítésben 5:4) már az elődöntő résztvevője. A nagyobb tudású, tapasztaltabb röplabdások a Szegedben találhatók, elég ha csak Petheő Gábor, Szűcs Imre, Neizer Zoltán, vagy a tehetséges feladó Maksa Zoltán és az ütő Nacsa Gábor nevét említjük, s azt, hogy Besenyei Attila teljesen felépült hátsérüléséből. A hazaiak azonban várhatóan lelkesen küzdenek majd, s mindent megtesznek bravúrért, a DFRC búcsúztatásáért. - Komolyan vesszük az összecsapást, és legalább olyan lelkesen, maximálisan pozitív hozzáállással és önfeláldozóan kell játszunk, mint várhatóan a riválisunk fog. Amennyiben ezt megvalósítjuk, nyerünk, a nagyobb tudás és tapasztalat mellettünk szól. Ezzel pedig folytatnánk azt a szép hagyományt, hogy immár tizenkét esztendeje mindig ott vagyunk az MK legjobb négy csapata között mondta a vezetőedző. IMRE PÉTER REFLEKTOR PULZUS-FOGLALKOZÁS A szegedi Pulzus Életmód Klub soron következő foglalkozása március 1 -jén 11 órakor lesz az újszegedi sportcsarnok edzőtermében. A szervezők minden érdeklődőt, mozogni vágyót szeretettel várnak a sporiba. ORSZÁGÚTI FUTÁS A Pécsi VSK szervezésében immár 19. alkalommal rendezték meg a Pécs-Harkány közötti 25 kilométeres országúti futóversenyt. A viadalon a Szegedi VSE versenyzői egyéniben és váltóban is rajthoz álltak. Az egyéni női győztes mögött ezüstös helyen ért célba Kiss Ágnes, míg a váltóban az SZVSE aranyérmet szerzett. A szenior versenyzőket is dicséret illeti, Jeszenszky Erzsébet, a tájfutók edzője Gera Tibor, Molnár Mihály, a gyalogló Dudás Gyula és Csamangó Ferenc (ő volt a legidősebb) is teljesítette a távot. SZEGVÁRI SIKER Az NB III-as tekecsapat-bajnokságban szereplő két Csongrád megyei gárda összecsapása a Szegvárnak sikerült jobban, mivel 5:3-ra (az összesen ütött fa: 2322-2307) legyőzte a Szentesi TE-t. A szegváriak legközelebb a Kétegyházával játszanak. NYERT A SÁNDORFALVA Kiskundorozsmán, az Orczysportcsarnokban Farsang-kupa néven ifjúsági kispályás labdarúgótornát rendeztek. A helyosztók eredményei, az 5. helyért: Dorozsma B-Szeged Group 10-5, a 3. helyért: Gyálarét-Szőreg 3-3, büntetőkkel a Szőreg nyert, a döntőben: Sándorfalva-Doroz'sma A 2-1. A legjobb kapusnak Nagy Ferencet (Sándorfalva) választották, míg a gólkirály Szabó Tamás (Dorozsma A) lett. ROBOG A YAMAHA A Szeged városi amatőr tekecsapat-bajnokság legutóbbi fordulójában a következő eredmények születtek: Béke Tanszék-Szilléri Biztonságt. 6:2, Euroteke-Santé 3:5, Benitel-Tápé 7:1, Vízmű Club-Finister Kugli 4:4, Yamaha Motor-Phoenix6:2, szabadnapos: Pick. A hét legjobbjai: 1. Kratochwill József (Benitel) 438, 2. Kórász Anna (Yamaha) 426, 3. Maszlag István (Benitel) 425 fával. A bajnokság élcsoportjának állása: 1. Yamaha Motor 26 (89:39), 2. Benitel 26 (85:43), 3. Pick 25, 4. Béke Tanszék 22 ponttal. DESZKI VILLÁMSAKK Március 8-án Deszken három nonstop sakkvillámversenyt rendeznek. Mindegyik 11 30-kor kezdődik, és 6, 12, illetve 24 óráig tart. A viadaloknak a sportcsarnok melletti új iskola ad otthont. Jelentkezni március 3-áig lehet Gyorgyev Vojiszlávnál telefonon (06-62/271-218, lakás,06-62/271-220, iskola), e-mailen (faluhaz@deszk.hu), vagy írásban (6772 Deszk, Damjanich utca 19.). SZVSE-GYŐZELEM A szegedi Gellért Szabadidőközpontban dr. Reményik László emlékére utánpótlás focitornát rendeztek. A végeredmény: 1. SZVSE, 2. Sándorfalva, 3. Csanádpalota, 4. H. Astra. A legjobb kapus Maszlag István (Sándorfalva), a legjobb mezőnyjátékos Hevesi Tóth Imre (SZVSE) lett. ELŐNY A HONVÉDNÁL A férfi vízilabda Magyar Kupa tegnapi elődöntőjében - a másik párban Szeged-BVSC - az első mérkőzésen a Honvéd-Domino együttese 9-5-ös győzelmet aratott a Vasas-Plaket ellen. Az angyalföldiek kezdtek jobban, az első negyedben még náluk volt az előny. A két egykori szegedit, dr. Molnár Tamást és Fodor Rajmundot is a soraiban tudó Honvéd ezután rendezte a sorait, átvette a vezetést, a végén pedig magabiztos, négygólos előnyt szerzett a visszavágóra.