Délmagyarország, 2003. február (93. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-22 / 45. szám

V. SZIESZTA 2003. február 22., szombat RITMUSBAN Napfényország kincsei Génmanipulált növények Napjainkra természetessé vált, hogy genetikailag módosított élelmiszerekkel találkozunk, rendszeresen fogyasztjuk is azokat, ám különböző véleménnyel vagyunk róluk. A genetikai eljárással tökéletesített növények ellenállóbbak, tápértékük magasabb, gyakran külsejük is tetszetősebb és mégis a „kisördög" ott motoszkál az emberben: lehet, hogy fogyasztásuk káros a szervezetre. A kétségek elsősorban abból adódnak, hogy igen keveset tudunk ezekről az eljárásokról, nem értjük, miért van rájuk szükség, nem ismerjük a célokat, s az ezekhez elvezető munkafolyamatok lényegét sem. A holnap 19 órakor jelentkező Negyedik Dimenzió című magazinműsor vendégeként Dudits Dénes akadémikus, az MTA Szegedi Biológiai Központjának főigazgatója avatja be a Telin Televízió nézőit a géntechnológia titkaiba. A műsorból az ufók sem maradnak ki: újabb két résszel folytatódik az elmúlt hónapban megismert nagyecsedi család története. VÍZI KALANDOK ERDEI ATTILÁVAL Amikor csuka úszik a képbe Ha az a kérdés, miféle ember a horgász, a magyar televíziós reklámok nagyon hamar készen állnak a válasszal. Mostanában is láthatunk hosszú, méla lesben üldögélő, marcona férfiakat, akik mérgesen pislognak arra, aki eltüsszenti magát a parton. Van mit pakolni a másik serpenyőbe - jutott eszembe, amikor nézni kezdtem a Zöld Stílus című szegedi televízióműsor horgászattal foglalkozó epizódjainak gyűjteményét, mely nemrég videokazettán jelent meg. A műsor szakértője, az országos és világversenyeken is jelentős sikereket elért mesterhorgász, Erdei Attila megnyerően és érdekesen beszél arról a hét horgászmódszerről, amit bemutat. Nincsenek rejtélyes funkciójú kütyük, viszont kiderül, miért érdemesebb tavasszal sötétebb színű etetőanyagot keverni, és milyen partszakaszokon érdemes keresni nyár elején a balinokat. A szerkesztő-riporter, Márok Tamás sem akarja kérdéseivel pörgetni a tempót. Van idő arra, hogy ha február elején nem sikerül halat fogni a rezgőspicces fenekezővel, megpróbálják néhány héttel később, amikor már melegebb a víz. Nem vágják ki a műsorból azt a részt, amikor balinozás közben kecsege akad horogra, inkább elmagyarázzák: ennek azért kell örülni, mert ez a halfaj csak a tiszta vizet szereti, tehát tisztul a Maros. És élünk itt egypáran, akiknek ez fontos hír. Elhangzik a kutytyogatás bemutatása közben, hogy a nadály és a pióca a közhiedelemmel ellentétben nem ugyanaz a faj, s a különbséget úgy érzékelteti a mesterhorgász, hogy a kezébe veszi mindkettőt, bemutatván, melyik tapad azonnal. Láthatjuk azt, ahogyan Erdei a zsinórt kézben tartva mutatja be a tapogatást, és a süllő után - a forgatókönyvön kívül - egy termetes csuka is beúszik a képbe, amely szerencsére nem harapja el a zsinórt... A laikus néző számára - talán lesz ilyen - kiderül: a horgász nem megszállott ember, inkább nyugodt, megfontolt, derűs, emellett rengeteg halat fog, egyszerre ötven-hatvan darabot is, és ami fő: nem azért, mert szerencséje van. BAKOS ANDRÁS Amíg a Vaskapu útjukat nem állta, folyóinkba évről évre fölvándoroltak a Fekete-tengerből a tokfélék. Ma már szinte csak a kecsege fordul elő nálunk. Fotó: Schmidt Andrea A Napfényország című könyv a szerzőknek, a szerkesztőnek, a fotósoknak és a nyomdásznak is szívügye volt; számos apró jel utal erre. Nemcsak az igényes nyomdai kivitel miatt sikerültek jól a képek, hanem azért is, mert készítőik nem akartak távolságot tartani a tárgyuktól: munkájukból kiérzödik a szeretet. A kötet bemutatóján Rakonczai János szerkesztő elmesélte, a könyv létrehozásában közreműködő egyik egyetemi hallgató tanárának másfél milliós gépét kérte kölcsön, mert tudta, csak azzal tudja elkészíteni azt a képet, amelyet elképzelt. A sün fotója mely a könyv megjelenése óta szinte külön életet él - úgy készült, hogy a fotós majdnem rálépett a tüskés jószágra, miközben egy másik témát kerülgetett. A szerencse is a készítők mellé szegődött tehát. A Csongrád megye természeti értékeit bemutató kötet készítői külön gondot fordítottak a megfelelő képaláírásokra. S a gondosság megérte, hiszen aki csak átlapozza a művet, az is megtudhatja ezekből a rövid szövegekből, hogy selyemgém is van a megyében, ha nem is olyan sok, házi bivallyal - Bubalus domesticus - a baksi pusztán lehet találkozni, a megye őzállománya az egyik legnépesebb az országban, a szarvasbogárral - Lucanus cervus Csongrád megye Tisztántúlon ültetett tölgyeseiben találkozhatunk, a gímszarvas pedig az utóbbi évtizedekben terjedt el jobban mifelénk. A Napfényország kiadója FARKAS CSABA HORGÁSZROVATA Visszatérhetnek hozzánk a vándorok? A viza - e hatalmas, többmázsásra is megnövő, félig édesvízi, félig tengeri, a tokfélék családjába tartozó hal - valamikor egyaránt előfordult a Dunában, a Tiszában (erre utal például a Vizafogó helységnév is). E halnak és rokonainak újrahonosítását segíti elő a WWF Magyarország természetvédelmi szervezet, nemzetközi program keretében. A Viza 2020 program egyik célkitűzése: húsz év múlva ismét rendszeressé váljanak a Kárpát-medence folyóiban a tokfélék - tudtuk meg Bozsó Brigittától, a WWF Magyarország természetvédelmi programvezetőjétől. A kecsege az egyetlen tokféle hal, amely ma is viszonylag gyakran fordul elő folyóinkban, azoknak is sebes-sodró vizű részein. E gyakoriság azonban fokozható, így a természetvédelmi szervezet, partnereivel együtt, 13 ezer kecsegeivadékot telepített a Dunába tavaly, és folytatja majd az akciót. Az 5-8 centis halakat olyan helyeken eresztették szabadon, ahol a kecsege egyébként is ívik, vagy ívott valaha, tehát alkalmasak lehetnek az ivadékok fölnevelkedésére. A kecsege egyébként azért tudott fönnmaradni folyóinkban viszonylag nagy számban, mert élete nem függ a tengertől. Rajta kívül még talán a vágótokról és a sima tokról föltételezik kutatók, hogy helyenként édesvízi állományai is létezhetnek. A többi vértes-porcos hal jórészt csak ívási időben keresi föl a folyókat, máskülönben tengerben él. Hogy ezek szinte teljes mértékben eltűntek a hazai vizekből, íváskor sem jönnek ide, jórészt annak következménye, hogy az Al-Dunán működő Vaskapu erőmű elzárja útjukat, mikor fölfelé vonulnak a Fekete-tengerből. - Ezen technológiailag lehetne segíteni, a vándorlásukat elősegítő hallépcsőkkel, halliftekkel kiegészítve a létesítményt. Nyugat-európai folyókban már üzemelnek ilyenek, al-dunai bevezetésük javíthatja az ottani országok EU-s megítélését - mondja a természetvédelmi programvezető. Hozzátéve: a WWF Magyarország keresi a lehetőségeket a megoldásra, nemzetközi együttműködés keretében; az anyagiakat pályázati úton igyekszik beszerezni. A tokfajok nemcsak „önmagukért" fontosak vízminőség és egyéb tényezők iránt érzékeny halakról lévén szó, jelenlétük az ökológiai környezet kedvező mivoltát jelzi. nem vállalkozás, hanem a Csongrád megyei önkormányzat. Bár a könyvkiadás nem tartozik a kötelező önkormányzati feladatok közé, mégis szívesen vállalták, s mint Ott József alelnök elmondta, örömmel segítenek, ha a szerzők úgy döntenek, bővíteni szeretnék az első kiadást. Mely könyv alakban háromezer, CD-ként négyezer példányban látott napvilágot. A kötét megjelentetése elsősorban azért volt jelentős tett, mert mi, akik itt élünk, néha elnézően vagy gunyorosan mosolygunk, ha azt halljuk valakitől, nagyon értékes az a környezet, ami itt körülvesz bennünket. A kötet bebizonyítja, s nem tudálékosan, hanem türelmesen és szeretettel, hogy mennyire nincs igazunk. B. A. A sün, amire majdnem ráléptek... Barkóczi Csaba felvétele Fürge rókalábak Az észak-amerikai ragtime és one step utódjának tekintett tánc tipikus járótánc, ahol gyors és lassú lépések váltják egymást. Ne gondolják, hogy egy régi gyerekmesét szeretnék újra feleleveníteni. A foxtrottról, a bálok egyik legkedveltebb és legpraktikusabb táncáról van szó. A foxtrott, „Fuchsgang" szabad fordításban rókajárást jelent, amely e 4/4-es tánc karakterére utal. Az észak-amerikai ragtime és one step utódjának tekintett tánc tipikus járótánc, ahol gyors és lassú lépések váltják egymást. 1920-ban, Angliában kerül sor lépéseinek standardizálására, de egyben megindul a tánc folyamatos átalakulása is. Az akkori divattáncok erős hatást gyakorolnak rá, minek következtében az eleinte „Marsch-szerű", darabos tánc mozdulatai egyre inkább kisimulnak és harmonikus egésszé válnak. 1924-től már megkülönböztetik egymástól lassú és gyors variánsát. Beszélhetünk így a tánc tempójától függően quicktime-foxtrottról és slowfoxról. Az idő folyamán aztán alapjaiban is elhatárolódnak egymástól. A szvingkorszak fellazítja a quickstep ritmusvilágát, és könnyedebbé, egyszerűbben táncolhatóvá teszi. Míg a slowfox hosszú, folytonos lépésekre építve progresszív forgásokkal halad előre, a quickstep egy pezsgő ritmusú, könnyed standard tánc, amely lendületesen, helyenként szökellő lépésekkel dolgozik. Az előbbi magas fokú testkoordinációt igényel, így a tánciskolákban is csak a haladó szinteken oktatják. A quickstep ezzel ellentétben jóval könynyebben elsajátítható és már alacsonyabb szinteken is élvezhető tánc. Mindkét tánc 1923 óta része a standard versenytáncprogramnak, de csak az utóbbit vették fel 1963-ban az úgynevezett világtáncok sorába. EKKER BALÁZS TÁNCTANÁR