Délmagyarország, 2003. február (93. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-17 / 40. szám
I HETFO, 2003. FEBRUAR 17. • KAPCSOLATOK« MEGKERDEZTÜK OLVASOINKAT VALENTIN-NAP ALKALMABOL Köszöntötte-e kedvesét ? VI RAGHALMI VIKTOR szoftverfejlesztő: - Idén sem ünnepeltük meg a Valentin-napot. Évek óta mindig csodálkozom azon, hogy mi értelme van ennek az egésznek. Divattá, hóborttá vált, s mivel az emberek szeretnek ajándékozni, ezért a kereskedelem is meglovagolta. Ha van valami alkalom, akkor könnyebben jut eszünkbe a másik. BIALPETER főiskolai hallga tó: - Meg szoktuk ünnepelni a Valentin-napot, így volt ez most is, de nem vittük túlzásba az ajándékozást. Ez volt a második közös Valentin-napunk. Egy szál tulipánt vettem a kedvesemnek. Egyébként úgy gondolom, nemcsak ekkor kell egymásra figyelnünk, hanem az év többi napján is. PÁSZTOR MÓNIKA tanár: - Nem ünnepeltük meg a Valentin-napot. Eléggé kereskedelmi jellege van az egésznek, mindegy, hogy mit, csak vegyünk valamit a párunknak, lehetőleg minél drágábbat és ízléstelenebbet. A férjemnek megtiltottam, hogy bármilyen ajándékot is vegyen nekem. Ha szeret, akkor ne azért vegyen, mert ma kötelező. LEKA ZSUZSANNA szakközépiskolás: - Mesterkéltnek és egy kicsit giccsesnek találom ezt az „ünnepet". Ha meg akarjuk lepni valamilyen ajándékkal azt, akit szeretünk, nem kell Valentin-napnak lenni. Amúgy a suli egy kicsit felbolydult. Ideges, izguló srácok mászkáltak vörös rózsákkal a kezükben a szünetekben. Nagyon aranyosak voltak. P0STAB0NTAS Polgári együttműködés A Szeged Mindenek Előtt Polgári Összefogás képviseletében tájékoztatjuk a közvéleményt, hogy húsz szegedi közéleti és civil szervezet, valamint a Fidesz-Magyar Polgári Párt szegedi csoportja együttműködési megállapodást kötött abból a célból, hogy elősegítsék a három pilléren nyugvó egységes közképviselet, a politikum, a szakmaiság és a civil szféra egyensúlyának megteremtését. Ennek keretében az aláírók a politikai döntések előkészítése érdekében rendszeres konzultációkat tartanak, illetve egyeztető és együttműködési fórumot hoznak létre. Az együttműködésben résztvevő szervezetek: Fidesz-Magyar Polgári Párt szegedi csoportja |dr. Bartha László), Munkástanácsok Csongrád Megyei Szövetsége Nyugdíjas Klub (Galiba Ferenc), Hajrá Magyarok Polgári Szövetség (Gyimesi László, Szeged Mindenek Előtt Mozgalom (dr. Lázár István), Szeged Mindenek Előtt Mozgalom (Jancsák Csaba), Pro Patria Csongrád megyei szervezete (Futó Antal), Szent György Lovagrend (Kis János), Kiskundorozsmai Katolikus Kör (Varga István), Magyar Vidék '56-os Szövetség (Balázsfi Lajosné), '56-os Vitézi Lovagrend Dél-alföldi Régió Szervezete (vitéz Furák András), Szőregi Csodaszarvas Polgári Kör (Dobák Lászlóné), TIB Csongrád Megyei Szervezete (Borbély István), Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület (dr. Szögi Zoltán), Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (dr. Fejér Dénes), Munkástanácsok Csongrád Megyei Szövetsége (Fodor Imre), '56-os Szövetség (Balogh István),- Szegedi Polgári Együttműködés Egyesület (Prof. dr. Lázár György), Rendszerváltó Öntevékeny Csoport (Vincze József), Dél-alföldi Nemzetőrök Egyesülete (Aradi Antal), Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány (dr. Ádám Attila). DR. LÁZÁR ISTVÁN, SZEGED MINDENEK ELŐTT POLGÁRI ÖSSZEFOGÁS Előfizetőink és olvasóink számára ingyenesen hívható zöldszámot biztosítunk (06/80/821-821), melyen elmondhatják a Délmagyarország, a Délvilág és a Vasárnap Reggel című lapok terjesztésével, kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket. Ezen a telefonszámon jelezhetik azt is, ha az aznapi lapszámot bármely ok miatt nem kapták kézhez. Szombati napokon délelőtt 10 óráig a 62/466-847-es telefonszámon fogadjuk reklamációikat. H0R0SZK0P jjl^ KOS: Kemény munkával elérheti 1 mindazt a sikert, amire igazán vágyik. Pozitív hozzáállással mindent megold. Egy új ruhadarab csinosíthatja küllemét, és önbizalmat adhat önnek nehéz helyzetekben. BIKA: Feltűnően fittnek érzi magát. • ¡Jó hírt kap, és végre megkapja, amire régóta vágyott. Némi romantika van napirenden. Nem árt egy kis változatosság életvitelében, ne hanyagolja el a testmozgást! fi^ IKREK: Ma egy kicsit elhagyatva lérzi magát. Talán ezért is rohan bele az első romantikus flörtbe, az első adandó alkalommal. A csillagok azt üzenik, hogy kerülje el a negatív következményeket! ^^ RÁK: A szerencse ön mellé áll a ^^¡kapcsolatai kiépítésében, a tanulmányokban és a kereskedelemben. Valaki, aki legalább olyan bohém, mint ön, eszményi partnere lehet: a szexről szól a kapcsolat. A2 OROSZLÁN: A csillagok hatására családjában vagy épp a családi állapotában kiszámíthatatlan változások következhetnek be. Érdemes folyamatosan fenntartani a jó kapcsolatot szeretteivel. SZŰZ: Farsang idején a saját bőrén ^kitapasztalhatja, milyen könnyen fakad szerelem egy régi barátságból. Azzal viszont legyen tisztában, hogy a barátság mindig önzetlen, nem váltható értékcikkekre. MÉRLEG: Munkahelyén szép sike•wi reket ér el a mai nap folyamán. Főnökei, munkatársai egyformán kedvelik, nem kizárt az előléptetés sem. Anyagilag is jól áll, vagyona szépen gyarapodik. ^g? SKORPIÓ: Nehezen érvényesíti ^>laz akaratát a munkahelyén vagy az üzlettársával szemben. Az újabb ötleteit egyelőre nem tudja azonnal megvalósítani. Jk . NYILAS: Pénzügyi szempontból az ¿^¿lúj megegyezéseknek kedveznek a csillagok. A jó szándék és a jó tanács ezúttal nem elég ahhoz, hogy más területen is sikereket érjen el. BAK: Ha Igazán sikeres akar lenni 3JM hivatásában, biztosan eléri célját. Bízzon tehetségében és megérzéseiben! Egy fontos megállapodásban segítségére lesz valaki, aki önt nagyon becsüli. ^ft VÍZÖNTŐ: Döntést kell hoznia egy olyan ügyben, amely a jövőjét érinti. A gyorsan felismert lehetőség megtermi gyümölcsét. Szerelme nagyon vonzódik önhöz, ne legyen vele, elutasító vagy közönyös! 9 HALAK: Munkájában örömöt és ^^Iszép anyagi hasznot talál. Összpontosítsa figyelmét feladatára, s kezdje a legfontosabbak a legsürgősebbel! Partnerkapcsolata Is szerencsésen alakulhat. Játsszunk fizikát! - II. forduló E-MAIL ÜZENETEK Útszórás és hatásai CSÖRÖG A PANNON GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasztalatalkat Fock Saroltával oszthatják meg - illetve elküldhetik SMS-ben Is - a 9 és 12 óra között hívható hétfőtől péntekig a 06-20-9432-663-as mobiltelefonszámon. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink hirdetésben tehetik közzé mondandójukat a 62/567-835-ös telefonszámon. TAVHO A Római krt. 13. számú ház lakói nevében A. S. elpanaszolta: közel két hónapja nincs meleg vizük. Básthy Gábor, a Szegedi Hőszolgáltató Kft. igazgatója elmondta: a használati meleg vizet szabályozó szelepek a Római krt. 13. és 15. számú házakban a garázsokban találhatóak. A kft. a melegvíz-szolgáltatás javítása érdekében az eddigi kézi szabályozás helyett automatikus szelepbeállítókat kíván felPANNON GSM »•»»»• Az élvonal . szerelni. Ezzel megoldódna, hogy minden lakásban megfelelően meleg legyen víz. Levélben kérték ezzel kapcsolatban az érintettek véleményét, ugyanis beleegyezésük nélkül a szakemberek nem tudnak bejutni a garázsokba. így pedig a munkákat nem tudják elvégezni. VÁSÁRHELYI POSTA Hódmezővásárhelyen gondot okoz, hogy a Tescóban működő postán csak annak nyitva tartási idejében lehet levelet feladni, mert a láda a rácson belül van, jelezte olvasónk a 30/307-3629-es telefonról. ¡Mára kérdeztük: M Tartotta-e a Valentin-napot? Mint azt a február 8-i számunkban megírtuk, a Szegedi Tudományegyetem Kísérleti Fizikai Tanszéke és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Csongrád Megyei Csoportja 3 fordulós versenyt hirdet a Délmagyarországban és a Délvilágban fizikai kísérletekből, Wigner Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából, általános és középiskolás diákok számára. AII. forduló feladatait most olvashatjátok. Wigner Jenő többek között az atomreaktorok biztonságával is eredményesen foglalkozott. E területen végzett kutatásaihoz kapcsolódik a „wigneritisz" elnevezés, amely egy betegségre utal. Mi vagy ki betegedhet meg wigneritiszben, mi a betegség lényege? 1. Két egyforma üvegpoharat tölts meg azonos mennyiségű és hőmérsékletű vízzel és tegyél néhány (3-4 db) jégkockát is a poharakba. Az egyikre húzz egy átlátszó műanyag zacskót. Mindkét poharat tedd egy felkapcsolt lámpához (pl. asztali lámpa) egyforma távolságra. Várj egy kis időt (pl. fél órát), majd mérd meg a poharakban levő víz hőmérsékletét. Tapasztalsz-e különbséget? Mi a magyarázat? 2. Egy edénybe önts vizet, és az aljára fektess egy fekete kartonlapot. Cseppents egy nagyobb csepp színtelen körömlakkot (körömerősítőt) a vízbe (a víz felszínéhez nagyon közelről). Ez a csepp vékony, kör alakú bevonatot képez majd a víz felszínén, ami néhány perc várakozás után a szélekről kiindulva kezd megszáradni. Ekkor óvatosan emeld ki a kartonlapot, ügyelve arra, hogy a vékony körömlakkréteg a papírra ragadjon és rajta is maradjon. Hagyd megszáradni az átázott papírt (pl. tedd újságpapírra). Vizsgáld meg a lapon keletkezett réteg színét! Mit tapasztalsz és mi a látottak magyarázata? 3. Egy műanyag flakont vágj ketté függőleges tengelye mentén. így két csónakra hasonlító edényt kaptál, amiből az egyiket mint hajótestet használod fel. A hajótest első harmadába helyezz egy könnyű kis mécsest, ami majd a „motort" fogja melegíteni. A „motor" elkészítéséhez néhány mm átmérőjű, hajlítható rézcsőre lesz szükség, melynek hossza a hajótesttől függően 20-30 cm. A rézcső középső részénél készíts egy hurkot (pl. egy vastagabb ceruza segítségével) és a hurok két szárát hajlítsd meg úgy, hogy azok egymás mellett párhuzamosan fussanak. A hurkot helyezd a mécsesre (úgy, hogy a mécses lángja melegíthesse a hurkot), a cső két szárát pedig a hajótesttel párhuzamosan haladva vezesd be a vízbe a hajón kívül (a hajó végénél kissé lefelé görbítve, mint ahogy a motorcsónakokon a valódi propellerek a vízbe érnek). Gondoskodj arról, hogy víz kerüljön a cső teljes hosszába, például úgy, hogy a csövet az egyik végén megszívod. Ha ezek után meggyújtod a mécsest, és biztosítod, hogy a cső mindkét vége a vízbe érjen, a forró vízzel működő hajó elindul. Mi a jelenség magyarázata? Hogyan lehet tökéletesíteni a hajót? Ajánlott feladat: Tervezz füstérzékelőt! Milyen eszközök segítségével és milyen elven működne? Internetelérhetőség: http://www.jate.u-szeged.hu/expphys/hirek.htm II. forduló megoldásainak beküldési határideje: 2003. február 24. CÍM: DR. PAPP KATALIN, SZTE KÍSÉRLETI FIZIKAI TANSZÉK, SZEGED, DÓM TÉR 9. 6720 JELIGE: WIGNER JENŐ r¿ ti Következő kérdésünk: Jár-e külföldre tankolni? Küldje el válaszát _ x _ a kérdés napján 17 óráig, -LblMN ™ ™ SMS-ben! (IGEN vagy NEM)! Az SMS szirdizáa normál tarfa szerint törfMk 06-30/30-30-921 Vagy szavazhat az interneten is: www.delmagyar.hu MEGJÖTTÜNK SZEGED DEMETER DIANA Február 14., 10 óra 20 perc, 3220 g. Sz.: Alszheimer Andrea és Demeter Ferenc (Bácsbokod). KÁRMÁN BOTOND Február 14., 11 óra 25 perc, 4400 g. Sz.: Radnóti Katalin és Kármán László (Szeged). OLÁH MÁTÉ ATTILA Február 15., 4 óra 35 perc, 3080 g. Sz.: Mamlecz Anikó és Oláh Tamás (Szeged). JAKAB EVELIN Február 15., 17 óra 20 perc, 4300 g. Sz.: Ábrahám Andrea Éva és Jakab Gusztáv (Szeged). JUHÁSZ RÓBERT Február 16., 10 óra 34 perc, 4520 g. Sz.: Terhes Ildikó és Juhász Róbert (Szeged). MOGYORÓS JANKA LILLA Február 16., 13 óra 25 perc, 3360 g. Sz.: Molnár Mónika és Mogyorós Attila (Szeged). PUSZTAI PÉTER Február 14., 15 óra 59 perc, 3110 g Sz.: dr. Borbély Rita és dr. Pusztai Gábor (Szeged). PÉNTEK ERZSÉBET NOÉMI Február 15., 2 óra 0 perc, 3550 g. Sz.: Császár Erzsébet és Péntek József(Szeged). SZÉPLAKI BARNABÁS Február 15,14 óra 27 perc, 3590 g Sz.: Kontra Anikó és Széplaki Zoltán (Algyő-Nagyfa). CSIKÓS ROLAND Február 15., 14 óra 55 perc, 3060 g. Sz.: Csikós Ida (Szeged). Gratulálunk! ORVOSI ÜGYELETEK SZEGEDEN Tisztelt olvasóink! Leveleiket a jövőben a következő e-mail címen is fogadjuk: kapcsolatok@delmagyar.hu. Olvastam az újságban, hogy az útszórás rossz. Valóban a legolcsóbb a konyhasó, de meg kellene gondolni egyes helyeken, pl. a hidakon, hogy a „sózást" mással helyettesítsék. A repülőtereken a karbamidot használják. A hidakon az nem okozna korróziót. (Azok a hidak - de különösen az öreg - sokkal több gondozást, takarítást érdemelnének. Gusztustalan a guanó is a korláton végig.) Otthon, az utcán és a kertben hamut, fűrészport, és műtrágyát használok. A karbamid, a káliumszulfát, az ammóniumszulfát, de a szemcsés NPK műtrágya is jól megszünteti a síkosságot, és még táplálja is a növényeket. Igaz, jóval drágább, de előbb-utóbb úgyis kiszórnám. így egyenletesebben oszlik el, a hólé eloszlatja. B. S. BALESETI, SEBESZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) veszi fel, sebészeti (nem baleseti!!) felvételi ügyeletet a sebészeti klinika, Pécsi u. 4., urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház tart. A balesetet szenvedett gyerekeket a II. kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti klinikán látják el. FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig; szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Telefonszáma: 474-374 vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 13-tól másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Telefonszám: 474-374 vagy 104. SZEMÉSZETI ÜGYELET A szemklinikán kizárólag sürgős esetben, Pécsi u. 4. S. O. S. LELKISEGÉLY SZOLGÁLAT A telefonszám idíjmentesen hívható a megye egész területéről: 06-80-820-111 és (nem díjmentes) 06-62-548-294. LELKISEGÉLY SZOLGÁLAT VÁSÁRHELYEN A telefonszám díjmentesen hívható 16-tól 02 éráig: 249-529. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT MAKÓN A telefonszám díjmentesen hívható 16-tól 02 óráig: 212-515. GYÓGYSZERTÁR Kígyó Gyógyszertár, Szeged, Klauzál tér 3., este 8-tól reggel 7 óráig. Tel.: 547-174. Csak sürgős esetben! Vezessenek óvatosan! Csongrád megyében az idén 22 könnyű, 15 súlyos és 4 halálos baleset történt. Harmincnégyen könnyű, tizenhatan súlyos, négyen pedig halálos sérülést szenvedtek! Az elmúlt héten a megye útjain hat balesetben hatan könnyű, két balesetben ketten súlyos sérülést szenvedtek. Vezessenek óvatosan! CSONGRÁD MEGYEI BALESET-MEGELŐZÉSI BIZOTTSÁG