Délmagyarország, 2003. február (93. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-15 / 39. szám
SZOMBAT, 2003. FEBRUÁR 15. • MEGYEI TÜKÖR« 19 Idegenben játszanak KOSARLABDA Mindkét NB I A csoportos szegedi kosárlabdacsapat idegenben lép pályára. A Sole-Szedeák ma este hat órakor Szombathelyen, a Szeviép-Szeged vasárnap a BEAC otthonában veszi fel a küzdelmet. Igazán érdekesnek ígérkezik a ma este hat órakor kezdődő Falco-Sole-Szedeák NB I A csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés. A két együttes a közelmúltban szó szerint vérre menő csatát vívott a Magyar Kupában. Abajnokságban a hajrá kezdődött el, minden egyes mérkőzés különös fontossággal bír. Földi Sándor vezetőedző is erre utalt az első mondataiban. - Minden meccsen úgy lépünk pályára, hogy nyerni akarunk, hiszen szeretnénk minél jobb pozícióba kerülni. Az Albacomp ellen is hajtottunk, küzdöttünk, még húszpontos hátránynál sem adtuk fel. Megnéztük videón a mérkőzést és a vezetőkkel közösen úgy döntöttünk, hogy benyújtjuk a szövetségbe az óvást. Térjünk rá a mai bajnokinkra! A Falco erős, jó csapat, kitűnő játékosokkal. Két kulcsjátékosok van, mindkettő center poszton szerepel. Heinle és Grant is jó formában van, előbbi talán a legveszélyesebb. A válogatott irányító Kálmán László az elmúlt meccseken nem remekel, azonban rá és a román Alexére nagyon is oda kell figyelnünk. Szerencsére a csapatból mindenki egészséges, Vilcinskas könyöke is szépen gyógyul, így a legerősebb összeállításban próbáljuk meg kiharcolni a győzelmet. A Szeviép-Szeged női együttese holnap hat órakor a BEAC ellen lép pályára. Az októberi szegedi mérkőzésen Fűrészek 86-7l-re nyertek a fővárosiak ellen. A győzelem a nők számára is nagyon fontos lenne, hiszen a hatodik hely megszerzéséért vívott csatában minden egyes sikerre nagy szükség van. Újhelyi Gábor vezetőedzővel két tréning között beszélgettünk az esélyekről. - Nem tagadom, megviselte játékosaimat az elmúlt hetek sikertelensége. Sokáig nem szabad búslakodnunk, hiszen számunkra létfontosságú mérkőzések következnek. A fővárosiak legjobbja Nagy Viktória, különösen rá kell majd odafigyelnünk. Kajdacsi Judit sérülése szépen gyógyul, igaz, a BEAC ellen még játszhat. Nagyon bízom benne, hogy a védekezésünk ismét a régi lesz, mert az elmúlt meccseken főként ez akadozott. Ne csak a negatívumokat említsem, hiszen a bedobóink remek formában vannak, az ő ponterősségük holnap is döntő lehet. SÜLI RÓBERT Ismét lesz egy amerikai álomcsapat ? Négy hely már elkelt NEW YORK (MTI) Tim Duncan, Jason Kidd, Ray Allén és Tracy McGrady biztosan tagja lesz nyáron a Puerto Ricó-i olimpiai selejtező tornán részt vevő amerikai kosárlabda-válogatottnak. A bejelentésben az a legváratlanabb, hogy az NBA-címvédő Los Angeles Lakers bombaformában lévő sztárja, Köbe Bryant nincs ott a fix jelöltek között: - Már felkértük őt is a csapattagságra, de még nem írta alá a szerződést. Reméljük, rövid időn belül erre is sor kerül - nyilatkozott az illetékes szóvivő. Mint emlékezetes, legelőször a barcelonai olimpián csodálhatta meg Európa a világ legerősebb bajnokságában szereplő kosarasok csodálatos játékát. Lenyűgözte a nézőket Bird, Jordán, Johnson, Stockton és a többiek. A címvédő amerikaiaknak a tavalyi, óriási kudarcnak számító vb-hatodik hely miatt kell pályára lépniük az augusztus 20-31. között esedékes kvalifikációs tornán, amelynek első három helyezettje szerez részvételi jogot az athéni olimpiára. Tavasszal további négy-öt NBA-kosaras csatlakozik a kerethez, a fennmaradó helyekre egyetemisták kerülnek, Athénban azonban a tervek szerint már csak profik alkotják majd az . amerikai válogatottat. Nincs még helyszíne a világbajnoki párns mérkőzésnek Lékó a csillagok közt Kézlenyomatot vettek a szupersakkozóktól. MTI-fotó: Illyés Tibor BUDAPEST (MTI) A magyar sakkozás négy meghatározó alakja (képünkön balról): Lékó Péter, Polgár Judit, Almási Zoltán és Portisch Lajos örökítette meg kézlenyomatát a Magyar Sportcsillagok Falán. Négyük közül Portisch számít jelenleg a legeredményesebbnek. A 65 éves nagymester tagja volt az 1978-as Buenos Aires-i olimpián győztes csapatnak, és nyolcszoros világbajnokjelölt. Emellett világviszonylatban is egyedülálló múlttal büszkélkedhet: 20 olimpián játszott. A tavaly Bledben ezüstérmes válogatottban szerepelt Lékó, Almási és Polgár Judit közül utóbbi nevéhez fűződik a közelmúlt legnagyobb sikere: a Wijk aan Zeeben rendezett hagyományos szupertornán veretlenül lett második. A legnehezebb feladat most Lékó Péterre vár, aki idén az orosz Vlagyimir Kramnyik ellen ül asztalhoz a profi világbajnoki címért. - Továbbra is bizonytalan a helyszín és időpont, de nyár előtt már nem kerül sor a párharcra - mondta Lékó. - Ezért aztán pillanatnyilag a jövő szombaton Linaresben kezdődő tornára összpontosítok, amely az utóbbi idők legerősebb versenye lesz. Bravúr kell a sikerhez RÖPLABDA A Szegedi DRE extraligás női röplabdacsapata vasárnap 18 órakor hazai környezetben játssza az alapszakasz harmadik körének negyedik mérkőzését. Az ellenfél a Phoenix Mecano-Kecskeméti RC lesz. Nusser Elemér, az SZDRE vezetőedzője nem boldog. Annak sem örül, hogy egy teremfoci-rendezvény miatt szombaton már nem tarthat edzést az Etelka sori munkacsarnokban, vasárnap pedig - szintén emiatt az esemény miatt - a csapat számára teljesen szokatlan időpontban (18 óra| kell játszaniuk. Pedig a KRC elleni derbi nagyon fontos: - Mindenképpen nyernünk kellene, hogy ne a Miskolc elleni idegenbeli partira maradjon a 7-8. hely eldöntésének a kérdése, hanem már korábban behozhatatlan előnyre tegyünk szert a borsodiakkal szemben. Aggasztó viszont, hogy Kovács Tímea csak a héten kezdett el edzeni, Grózer Anna lába sem tökéletes még, a feladónk Dobos Ildikó is betegséggel küszködik, nem is tréningezett a héten; valamint Gödöllőn hasfalhúzódást szenvedett Vakulya Andrea. Természetesen utóbbi sem tudott komoly edzésmunkát végezni. Az áhított siker a bravúrt feltételezi. A szakember elárulta: az eredménykényszer miatt valószínűleg megkockáztatják Grózer szerepeltetését, de, hogy játszhat-e arról az dönt, hogy a lába a találkozó napján milyen állapotban lesz. - Nagyon kellene a győzelem, a két pont - de borzalmasan nehéz lesz elérni ezt a célt. A gödöllői produkciót biztatónak lehet nevezni, igaz, akkor Vakulya még egészséges volt... I.P. Megszűnik a „KK" LABDARUGAS PÁRIZS (MTI) Michel Piatini, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottságának tagja úgy nyilatkozott, hogy 2005-ben még megrendezik a sokat kritizált Konföderációs Kupát, de utána már nem. - Ennek a tornának se presztízse, se jövője, de az érvényben lévő szerződések miatt muszáj sort keríteni rá - mondta a franciák egykori világklasszisa. Piatini arról is beszámolt, hogy a „KK" helyett újraindul az utoljára 2000-ben Brazíliában megrendezett klubvilágbajnokság, amelyen hat vagy tizenkét együttes méri majd össze tudását. Három éve tart a szünet: 2001-ben anyagi okok miatt maradt el a spanyolországi vb. - A kontinensek legjobb egyesületeinek vetélkedésére 2005ben vagy 2007-ben kerülhet megint sor, ha így lesz, akkor az is elképzelhető, hogy megszűnik a Klub Világ Kupa - tájékoztatott a távlati tervekről a 47 esztendős sportvezető. Az idei Konföderációs Kupának június 18. és 29. között Franciaország ad otthont. SZNRC: folytatás ősszel? A Szegedi NRC vezetősége csütörtökön este úgy döntött, hogy anyagi nehézségek miatt a felnőtt és junior csapatát visszalépteti a bajnokságtól. Ősztől azonban elképzelhető, hogy az NB II-ben, vagyis a sportág harmadik vonalában találkozunk a csapattal. A Szegedi NRC 1998-ban alakult azzal a céllal, hogy játéklehetőséget biztosítson azoknak a röplabdásoknak, akik már nem fértek be a város elsőszámú együttesének, az SZDRE-nek a keretébe. Először az 1999/2000-es bajnokságban indult a klub, akkor az NB II-ben a 4. helyen végzett. A következő szezonban, 2001-ben aranyérmes lett és ezzel kiharcolta az NB I-ben való szereplés jogát. A második vonalban ez lett volna a második teljes esztendeje az SZNRC-nek, de az anyagiak hiánya közbeszólt. - Az alapszakaszt a nyolcadik, vagyis az utolsó helyen zártuk mondta Szalai Mátyás edző, elnökségi tag és „mindenes" - és a rájátszás előtt elkezdtünk számolgatni. Mivel a play offban dupla fordulót rendeznek, a költségek is kétszereződnek, vagyis még 250-300 ezer forintra lett volna szükségünk a bajnokság zárásáig. Arra viszont nem sok sanszunk volt - reálisan nézve az Az üres kassza „támadását" már nem tudták kivédeni a szemben lévő SZNRC-sek. Fotó: Miskolczi Róbert Tfevvn'S^'^'ITy^g'ieiü'xA' erőviszonyokat -, l)Ogy az utolsó bajnokságban az NB Il-t jelentethelyről elmozduljunk, az peciig a te volná, búcsút, vagyis a 2003/2004-es Ezt a visszalépéssel is elérte a klub. A szövetség ugyanis automatikusan visszasorolta az SZNRC-t. Érdekesség, hogy az egyesület „csupán" a felnőtt és a junior gárdájának a szerepeltetését szünetelteti, a gyermek korcsoport képviselői még versenyben vannak, jó helyezésre esélyesek - így ők befejezik az elkezdett sorozatot, a korosztályos bajnokságot. Ez a lépés nem jelenti az SZNRC megszűnését, amennyiben ugyanis sikerül előteremteni a működési feltételeket fedező összeget (idén a klub minden csapata 1,2 millió forintból edzett, utazott, versenyzett], ősszel ott lesznek az NB Il-es rajtnál. Ezt támasztotta alá Nagy Sándor elnök is, akit pozícióján kívül családi szálak is kötnek a klubhoz, hiszen lánya, Nagy Gabriella játékosként szerepelt hétről hétre. - Szalai Mátyással és a többi vezetőségi taggal egyeztetve hoztuk meg ezt a döntést. Nem volt könnyű, de mivel üres a kasszánk, nem tehettünk mást. Szerintem ez a gárda együtt marad, akadnak fiatal tehetségeink is, mindent megteszünk azért, hogy ősztől ismét játszhassanak. Szeretnénk versenyezni, elindulni az NB II-ben. IMRE PÉTER REFLEKTOR TEKEVASARNAP A Teke SE Szeged szuperligás női tekecsapata a sportműsorban megjelenttel ellentétben nem ma, hanem vasárnap mérkőzik meg a Belvárosi Tekeklubban a Pécs együttesével. Az összecsapás 10.30-kor kezdődik. RADNÓTIS SIKER A közelmúltban fejeződtek be a középiskolás kosaras fiúk VI. korcsoportos Szeged városi diákolimpiai küzdelmei. Végeredmény: 1. Radnóti Miklós Gimnázium (Molnár, Smohai, Bohus K., Bohus G., Vezsenyi, Pálfi, Török, Venter, Kardos, Koreck, Filus, Joó, edző: Wirth István és Vezsenyi Zoltán), 2. Deák Ferenc Gimnázium (Sprőber Péter), 3. Gábor Dénes Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola (Mészáros Zoltán). RÖSZKEI TEREMFOCI A röszkei terembajnokság XII. fordulójának az eredményei: Sördögök-Blues Kert 4-3, Food ExpressAC Mihály 1-6, MÁV LokomotívPick Team 3-3. Gőry Pince-Reál Madrid 2-5, FESZ '96-Röszke II. 3-3, Új Idők-Intern 4-3, Tá-ToDopping 3-10, T-Boy-Hydro Wet 5-5. MECCSEK MAKÓN A Makó KC NB I/B-s férfi kézilabdacsapata vásárnap 16 órakor edzőmérkőzést játszik a román Safilar Arad együttesével. Előtte, 14.30-tól az ifi a Sándorfalvával találkozik. POTYOGTAK A GÓLOK Vásárhelyen folytatódott a Soós Klímatechnika-kupa téli kispályás labdarúgótorna. A Hódtói Sportcsarnokban a következő eredmények születtek, Kék csoport: Silstar-Fém Vili 3-0, Keramitába-T-M Sport Center 6-2, Lánglovagok-Garbó 3-8, Piros presszó-Holdfény presszó 2-2, Toti Sport-Hangulat söröző 3-0, Hangulat Söröző-Silstar 1-5, Holdfény presszó-Toti Sport 5-1, Garbó-Piros presszó 2-2, T-M Sport Center-Lánglovagok 3-0, Fém Vill-Keramitába 1-2. Sárga csoport: Kék Tulipán-Les Vigas 3-2, Cirio-Székkutas 4-2, Viktória-Penna Club 1-0, Kutasi úti Tüzép-Boby Security 3-1, Susáni Ördögök-Balek SC 2-6, Penna Club-Susáni Ördögök 2-4, Székkutas-Viktória 0-1, Les Vigas-Cirio 3-4, Boby Sec.Kék Tulipán 0-0, Balek SC-Kutasi úti Tüzép 0-5, Viktória-Cirio 2-6, Székkutas-Boby Sec. 4-1, Balek SC-Les Vtgas 1-4, Penna Club-Kutasi úti Tüzép 1-4, Susáni Ördögök-Kék Tulipán 1-10. IDEGENBEN SZEREPELTEK A bowling NB I-ben a Höve-Szeged két idegenbeli mérkőzést játszott. Először Szolnokon nyert, aztán Nyíregyházán kikapott a csapat. Eredmények: Szolnoki Jubileum-Höve-Szeged 8:24 (2323-2509), Nyíregyháza-Höve-Szeged 22:10 (2719-2561). A szegedi gárdában Bolgár Tamás, Földvári Imre, Francz Renáta és Pocsai Zoltán szerepelt. A következő két mérkőzését is idegenben, Budapesten és Székesfehérváron vívja a Höve. ERDÉLYI HELYTÁLLÁSA A szlovákiai Kokován rendezték a sí-diákolimpia országos döntőjét. Közel háromszáz induló között, a negyedik korcsoport összesített versenyében a szegedi Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola tanulója, Erdélyi András Ede a tizenharmadik helyen végzett. TÁNCTANFOLYAM A szegedi Papíron SC VTK tánctanfolyamot indít kezdők és haladók számára. A húsz órából álló oktatáson külön csoportokban foglalkoznak az ötévesnél idősebb gyerekekkel és a felnőttekkel. Jelentkezni február 16-án, vasárnap és 18-án, kedden 18 órától lehet az újszegedi sportcsarnok húszas edzőtermében.