Délmagyarország, 2003. február (93. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-14 / 38. szám

14 «SPORT-MUSOR« PENTEK, 2003. FEBRUÁR 14. Döntés előtt Tóth Noémi A vizsgalat ingyenes, a pecséten mégis fizetnek Hamisított igazolások Harmincnégy tagsági igazolvány sportorvosi pecsétjét és aláírását hamisították meg Vásárhelyen. Dr. Mikulán Rita megyei sport­szakfőorvos értetlenül áll az esett előtt, ilyen nagyszámú ha­misításra még nem volt példa Csongrád megyében. Két évvel ezelőtt a kormány olyan határozatot hozott, amely a sport­orvoslás szabályozásáról és a sportegészségügy hálózatáról szólt. Eszerint a verseny- és sza­badidősportban az orvosi alkal­massági vizsgálat kötelező. Me­gyénkben több városban, így Sze­geden, Vásárhelyen, Csongrádon, Szentesen és Makón végzik ezeket a vizsgálatokat. A felnőtteknek minden évben egyszer, míg a 18 év alattiaknak kétszer kell megjelen­niük az ingyenes ellenőrzésen. Dr. Mikulán Rita megyei sport­szakfőorvos már többször nyilat­kozott lapunk hasábjain az egye­sületekkel kialakított jó kapcso­latról, a speciális terheléses vizs­gálatokról és arról, hogy sikerült megszüntetni a nagy tumultust, a sorban állást. A napokban azonban több meghamisított igazolással találkozott a doktor­nő. - Akadtak már eddig is olyan tagságik - magyarázta dr. Miku­lán Rita -, amelyeken hamis pe­csét és aláírás szerepelt. Azon­ban a pályafutásom alatt még nem fordult elő olyan nagy számban, mint most Vásárhe­lyen. A helyi amatőr kispályás labdarúgó-bajnokság 150 igazo­lásából 34 (!) hamisnak bizo­nyult. Háromfajta pecsét szere­pelt az okmányokon. Kettőt nagy valószínűséggel Hódmezővásár­helyen „gyártottak", míg a har­madikat Szegeden. Az utóbbiról érdekes történet kering. Egyelőre titkos telefonszámon lehet elin­tézni a sportorvosi pecsétet. A szegedi főiskola központi épüle­tének hirdetőújságjára egy borí­tékba kell beletenni az igazoláso­kat, mindegyikhez ötszáz forin­tot „csatolva"! Megdöbbentő számomra ez, hiszen az orvosi vizsgálat ingyenes. Az, aki vagy akik ezt csinálják, nincsenek tisztában azzal, hogy okirat-ha­misítást követnek el, amit a tör­vény büntet. A sportolóknak sa­ját érdekük is azt kívánná, hogy megjelenjenek az ellenőrzésen, hiszen az ő egészségükről van szó. És ez nemcsak az élsporto­lókra, hanem a szabadidősport­ban résztvevőkre is vonatkozik. SÜLI RÓBERT VÍZILABDA Tóth Noémi, a 27 éves klasszis vízilabdázó nagy dilemma előtt áll. A Hungerit-Szentesi VK egykori, az olasz Volturno je­lenlegi játékosa azon meditál, hogy pólózzon-e a talján válo­gatottban vagy ne. A magyar nemzeti együttesben közel 200-szor húzta fejére a HUN-feliratú sapkát, nyert vi­lág- és Európa-bajnokságot, a Szentessel nyolcszoros bajnok­nak vallhatja magát, de vitrénjé­ben BEK-aranyérmet is őriz. A lista is arról árulkodik, hogy Tóth Noémi nem akárki a női ví­zilabdázásban. A Szentes egykori 4-ese Olasz­országban kötött házasságot ­férje is szakmabéli, a Canottiéri Napoliban pólózik -, két éve egy tündéri ikerpár édesanyjaként más elfoglaltsága is van, mint hogy csak a Volturno csapatának sikereiért tegyen. Egyik helyen, helyzetben sem vall szégyent, a LABDARÚGÁS MUNKATÁRSUNKTÓL Egyetlen Eb-selejtező mellett számos felkészülési labdarú­gó-mérkőzést játszottak szerdán. Eredmények: Mexikó-Kolum­bia 0-0, Jamaica-Egyesült Álla­mok 1-2, Ecuador-Észtország 2-1, Spanyolország-Németor­szág3-l, Anglia-Ausztrália 1-3, Olaszország-Portugália 1-0, Franciaország-Csehország 0-2, Wales-Bosznia-Hercegovina 2-2, Marokkó-Szenegál 1-0, Hollan­gyerekek szépek, egészségesek, a gárdát pedig jószerével egyedül tartotta bent az olasz élvonalban. Teljesítményére felfigyelt l'ierlu­gi Formiconi szövetségi kapitány is, aki azt szeretné, ha a kettős állampolgársággal rendelkező magyar játékos a jövőben az olasz válogatottban szerepelne. Noémi még nem döntött, bár az is igaz, hogy február 10-12. kö­zött részt vett a taljánok edzőtá­borozásán. - Mint édesapa, azt mondtam a lányomnak, én biztosan nem tudnék a magyar válogatott ellen játszani, de nem nekem, hanem neki kell döntenie - közölte ér­deklődésünkre dr. Tóth Gyula mesteredző, egykori női szövet­ségi kapitány. - Ebbe nem kívá­nok beleszólni, mindössze egy kikötésem volt, döntsön, ahogy akar, de a válogatottsággal járó pluszterhek nem mehetnek az unokáim rovására. Az édesapától megtudtuk, lá­nya hatalmas lelki dilemma előtt áll. Összeszorul a gyomra, ha ar­ra gondol, hogy egykori barátnői ellen kell majd pólóznia. Ugyan­dia-Argentína 1-0, Szlové­nia-Svájc 1-5, Izrael-Örményor­szág 2-0, Egyiptom-Dánia 1-4, Görögország-Norvégia 1-0, Tö­rökország-Ukrajna 0-0, Mál­ta-Kazahsztán 2-2, Kína-Brazília 0-0, Horvátország-Lengyelország 0-0, Románia-Szlovákia 2-1, Oroszország-Ciprus 1-0, Algé­ria-Belgium 1-3, Líbia-Kanada 2-4, Lettország-Litvánia 2-1. Eb-selejtező, 9. csoport: Szer­bia és Montenegró-Azerbaj­dzsán 2-2 (1-0). Az állás: 1. Wales 9 pont/3 mérkőzés, 2. Szerbia és Montenegró 5/3, 3. Olaszország 4/3, 4. Finnország 3/3, 5. Azerbajdzsán 1/4. akkor az ügy megvilágításához tartozik az is, hogy míg az ola­szok szinte minden héten igye­kezték Noémit rávenni a váloga­tottság elfogadására, addig a ma­gyar nemzeti csapattól két és fél év alatt csak tavaly májusban ér­kezett meghívó a részére. - Utódom, dr. Faragó Tamás azt nyilatkozta, a lányom előtt is nyitva állt a válogatott kapuja, de ahhoz el kellett volna járni né­hány edzésre. Nem igazán értet­tem, hiszen nálam az volt a szo­kás, hogy akit látni akartam, an­nak meghívót küldtem. Szép is lett volna, ha hívó szó nélkül va­laki betoppan az edzésre... Már­pedig, amint a példa mutatja, Noémitől ezt várták. A korábbi szövetségi kapitány még elmondta: gondolataiban már megfordult az az extrém helyzet, hogy az athéni olimpiai bajnokság fináléjában, a magyar-olasz dön­tőben lánya találatával szerzi meg az aranyérmet a déli gárda. - Öt másodpercig hihetetlen boldog lennék, de aztán mérhe­tetlen szomorúság töltene el. SZÉLPÁL LÁSZLÓ Halasztás MUNKATÁRSUNKTÓL Tolódik a megyei férfi felnőtt és ifjúsági focibajnokságok tavaszi rajtja. A Csongrád Megyei Labda­rúgó-szövetség versenybizottsága a kedvezőtlen időjárási és pálya­viszonyok miatt az első, másod­és harmadosztály március 1-jére­és 2-ára kiírt fordulóját május 1-jére (csütörtök) halasztotta. Mivel az átigazolási időszak utolsó napja, február 15. munka­szüneti napra esik, ezért a be­nyújtott klubcserék február 17-én éjfélig leadhatók a szövet­ségben, illetve igazoltan postán elküldhetők. TELEVÍZIÓMŰSOR MTV 5.3S Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 Napkelte 9.00 NÉVshowR Páratlan váratlanságok Bálint-nap ürügyén (ism.) 10.45 Nem történt sem­mi. . Összeállítás Ábrahám Pál operettjeiből (ism.) 11.10 Családban marad Venezuelai tévéfilmsoro­zat. 14.112112.00 Déli harangszé 12.01 Hír­adó délben 13.05 San Francisco utcáin Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat, 103. Kelepcében [161 13.55 Körzeti magazinok 14.50 Magyar ház Pa­lackposta - üzenet a határon túli televíziós műhelyek­től 15.20 Egy nap - egy szó (ism ! 15.25 Kérem a következét! Magyar raiztilmsorozat. Struccmánia (ism.) 16.40 Élesben Közéleti talkshow 1161 16.30 Szerelmek Salnt-Tropez-ban 17.30 Híradó, Idojaras-jelentes. körzeti híradók 17.50 Navigátor 18.10 A klinika 19.00 Frédi es Beni Amerikai rajzfilmsorozat 19.30 Híradó este 19.56 Sporthírek Idojaras-jelentes 20.05 Humor, kaland, szerelem: A jatekszer 21.40 EuroParty Valentin-napi kiadás 22.35 Pentek este (12] Közben: Híradó 23.15 Egy nap - egy szó (Ism.) 23.25 A szolgálolány meseje Amerikai film (Ism.) [18] 1.10 Kárpáti krónikám TV2 5.50 Faluvilág 6.00 Magellán Tudományos utazás a Föld körül 11216.35 Jo reggelt. Magyarország! Hír­magazin 7.15 Laza© Szórakoztató, vidám reggeli csevei 9.00 Latin szeretem Argentin filmsorozat, 18 9.55 Családjogi esetek Amenkai filmsorozat, 32 Visszhangok 112110.45 Teleshop 11.40 Vad angyal Spanyol-argentin filmsorozat 12.30 Sám­son és az inkák kincse Olasz kalandfilm 112114.30 Kapcsoltam Telefonos vetélkedő 14.55 Betty. a csú­nya lány Kolumbiai filmsorozat, 2 15.50 Melrose Place Amerikai filmsorozat, 220 A rossz választás 112! 16.45 Jakupcsek [12] 17.30 Claudla-show Pikáns, pimasz, provokatív [12] 18.30 Tények Hírműsor 19.05 Aktív A tv2 magazinja [12] 19.40 Elmondom, Brother [12] 19.45 Szeret, nem szeret Napi komédia [12] 20.00 Blg Brother [12] 21.20 Actlvity 22.05 Keményfejű Olasz akclóvígjáték. [12] 23.50 Blg Brother Élö [16] 0.20 Jó estét, Magyarországi 1.05 Perverz játék Amerikai thrlller [16] 2.35 Aktív A tv2 magazinja (ism.) 3.05 Vers éjfél után RTL Klub 6.00 ValóVilág A magyar valóságshow (ism.) [121 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 Terra Nostra Brazil filmsorozat. 6 10.00 Top-shop 11.00 Játékzóna Játék 11.38 Deleié Vidám show ebédidőben 13.10 Stella Moziklub (ism.) 1121 13.40 Játékzóna Játék 14.20 Disney-rajzfilm: Kacsamesék 14.45 Csak egy szavadba kerül! Tele­fonos villámiáték 14.50 Receptklub 15.00 Já­tékzóna 15.15 Doktorok Amerikai filmsorozat, 7. Elő­adásban 1121 16.10 Testpercek Fltnesz Norbival 16.15 Miami Vice Amerikai akciófilm-sorozat 17.10 Mónika A klbeszélöshow [12] 18.05 Találkozások Sztármagazin [12] 18.30 Híradó - Esti kiadas 18.55 Fókusz Közszolgálati magazin 19.35 ValóVilag A magyar valóságshow |12] 21.10 Barátok közt Magyar filmsorozat. 1897-1898 21.50 Szupermozi: A Thomas Crown­ügy Amerikai kalandfilm [12] 0.05 BeleValóVilág A magyar valoságshow [12] 0.30 Híradó - Kesó esti kiadás Duna TV 5.30 8.30 indul a nap Reggeli hírmagazin 8.30 Hungarorama 8.35 Műsorismertetés 8.40 Váltó 9.10 A szerelem eposzából 9.20 A legna^obb szé­kely " 10.00 Szívtipró gimi 10.45 Heuréka! Meg­találtam' 11-20 Apáról fiúra 11.50 Híradó 12.00 Déli harangszó, műsorismertetés, vers 12.10 Gaz­dakör 12.25 Miért' 12.55 A békére várva 13.35 „Tüzes seb vagyok " 13.50 , A jegyzők gyors és szel­lemes tollával... 14.35 Ausztrália természeti vilá­ga 15.30 A tudomány kincsesháza 16.00 Célke­resztben 16.30 Kalendárium 18.00 Híradó, sport, meteorológia 18.30 Kalendárium-ráadás 19.00 Mese 19.10 Ékszer volt. hol nem volt.. 19.35 Napló helyett 20.05 Tiltott szerelem Francia játék­film 112121.45 Híradó, sport, meteorológia 22.15 Kifulladásig Német játékfilm [3.6123.40 Millená­ris Teátrum 0.10 Összkép 0.25 Vers 0.30 Him­nusz, műsonsmertetés 0.35 Híradó, sport 1.00 Ma­gyar népmesék 1.10 Kalendárium 2.35 Elfeledett táiakon 3.05 Muzsika-szó 3.35 Mindentudás Egye­teme 4.45 Emlékképek - Régi híradók 5.00 Kalen­dánum M2 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 Napkelte9.00 Egy nap -'egy szó 9.05 Századunk Bokor Péter és Hanák Gábor fílmie. 159 112! 9.30 Érintő 1121 10.00 Fogadóóra Oktatási magazin 10.25 Raga Parameshwaree 112110.40 A köl­csönkapott Föld 11.05 2 ember... Vitray Tamás és Kőbán Rita, azaz Kőbán Rita és Vitray Tamás. Vámos Miklós műsora 12.00 Déli harangszó 12.00 A Guldenburgok öröksége NSZK-tévéfilmsorozat, 20 A szomorú búcsú [12112.50 Az élet voltaképpen szép... Turay Ida estje 13.50 Néprajzi értékeink Somhegyi palack 13.55 Kárpáti krónika 14.05 Au­tóbontó + Autósmagazin 14.35 Megveszem ezt a nőt Mexikói tévéfilmsorozat. 109 110 1121 15.25 Napnyugta 17.55 Telesport-magazin 19.00 Gounod: Faust Ötfelvonásos opera, francia nyelven, három részben. Közvetítés a Szegedi Nem­zeti Színházból. Az első szünetben 20.10 Híradó este 20.36 Sporthírek, időjárás-jelentés 23.15 Zár­óra 11210.20 A négy páncélos és a kutya Lengyel tévéfilmsorozat.20 Akapu(ff.)|12l 1.15Magyar Ház Palackposta - üzenet a határon tüll televíziós műhelyektől 1.45 Válogatás Máté Péter dalaiból 2.05 A fehér ruhás hölgy Szovjet film. IH-2. 1161 4.30 Telesport-magazin Telin TV 22.00 19.00 Hangos képújság. 19.00 Diag­nózis - egészségügyi magazin. 20.00 Nézze meg az ember - Kábel tv. ajánló. 20.30 Porsche Sze­ged. 21.00 Vitamin. TKTV E-mail: info@tkto.hu httpAvww.tkto.hu 15.00 18.00TKTV Képújság 18.00^39.00 TKTV Péntek este. VTV Makó 6.00 Hírháló - kulturális hírmagazin. 6.30 Doku­mentum Műhely: fotográfia több dimenzióban - a Szol­noki Városi Televízió filmje. 7.00 A csütörtöki adás ismétlése. 8.00 A csütörtöki híradó ismétlése. 8.10 Testszépítés - tornázzon Bíró Icával! 8.30 Az első figyelmeztető lelek. 9.00 Képújság. 17.00 Dokumentum Műhely (ism.). 17.30 Szippancsok. Rajzfilmsorozat, 92. rész: Szörp-party. 18.00 Zöld Stílus 19.00 Híradó 19.10 Szippancsok. Rajzfilmsorozat (ism.) 19.30 Hírháló - ifjúsági hírmagazin. 20.00 Nyitott Világ: érzékszerveink ­az ízlelés 20.30 Az első figyelmeztető jelek. 21.00 Az első éjszakám. Feliratos spanyol filmvíg­játék. 23.00 Képújság. 16.00 A szeszélyes természet. 17.30 Híradó. 17.45 A nap kérdése. 18.00 Képes Sport. 20.00 Híradó. 20.15 A nap kérdése. 20.20 Örökmosoly. Amerikai film 22.30 Híradó (ism.). 23.00 A szeszélyes természet. O.OO-tól Képújság 1 SZÍNHÁZMŰSOR SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 óra: Faust - opera. Nemzeti premier-bérlet, emelt helyár, jegyek válthatók. KAMARA-TANTUSZ SZÍNHÁZ Este 7 óra: Sógornők - színmű. Páger Antal-bérlet, emelt helyár, jegyek válthatók. MNCESZINHÁZ * MUVEMKAVEZO Este 8 óra: Kötélen a Niagara felett - dráma. ———————— MOZIMŰSOR A szegedi mozikban játszott filmekről részletesen a www.delmagyar.hu honlapon is olvashatnak. Du. fél 4, háromnegyed 6 és este 8 óra: Nemzetbizton­ság Bt Színes, m. b. amerikai film. BELVÁROSI MOS FILMTÉKA Du. negyed 4, fél 6 és este háromne&ed 8 óra: Kelj fel komám, ne aludjál. Színes magyar film. BELVÁROSI MOZI KAMARA Du. 3, negyed 6 és este fél 8 óra: A kísérlet. Színes né­met film. GRAND CAFE Este 7 óra: Moulin Rouge. Színes amenkai film. R.: Baz Luhrmann; este 9 óra: lautrec. Színes francia-spanyol film. R.: Roger Planchon. PLAZA CfNEMA CfTV Kincses bolygó: 13.45,15.45 óra. Harry Fótter és a tit­kok kamrája (14 éven aluliaknak nem ajánlott): 14,17 óra. A Gyűrűk Ura 2:14,17.15,20.30 óra. Én, a kém: 14.15,16.15,18.15,20.15,22.156ra. Atökös. a török, a2 őr és a nő: 18.20.15,22.30 óta. Halj meg máskor: 20.22.30 óra. Novocaim 14.30,16.30,18.30.20.30. 22.30 óra. Bazi na® görög lagzi: 13.30,15,30,17.45, 19.45,22 óra. Kémkölykök: 14,16 óra. Kap) el, ha tudsz: 14.17,19.45,22.30 óra. Nemzetbiztonság Bt.: 14,16, 18.20,22 óra. Mindenütt Nő: 17.45,20,22.30 óra. VÁSÁRHELY Du. háromnegyed 6 óra: Télapu 2 - veszélyben a kará­csony. Színes, m. b. amerikait film; este 8 óra: Szeretni bolondulásig Színes francia film. SZENTES Du. fél 2, fél 5 és este 8 óra: A Gyűrűk Ura 2- Akétto­rony. Színes, m. b. amenkai kalandfilm. RÁDIÓMŰSOR KOSSUTH 4.25 Rákóczi-induló 4.34 Határak nélkül 5.00 Kró­nika. Sport 5.00 Reggeli krónika 9.04 Napközben. Közérdekű magazin. Közben: 10.00 Délelőtti krónika 11.04 Cigányfélóra 11.35 Rádiószínház: A Rózsa énekei 12.00 Déli harangszó a pestszentlönnci unitá­rius templomból 12.02 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? Játék és muzsika b'z percben 12.50 Törvénykönyv 13.06 Méga háznál. Gyerekekről felnőtteknek 1X30 Halljad, Izrael114.00 Krónika 14.15 Péntek kávéház 15.05 Szóljon hozzá' 16.00 Délutáni krónika 16.15 „Ma®arországról jövök..." 17.05 Holnaprakész 17.45 Kék bolygó 18.00 Esti krónika 19.05 Határok nélkül az irodalomról 19J0 Sportolj 19^0 Jégszakát gye­rekek! 20.04 Aranyemberek 20.35 Rádiószínház Zazie a metrón 2X05 Tetten ért szavak 2X15 Detek­tív 2X55 Szóló22.00Késő esb krónika22.30Fó­rum 23.00 Hírek. Kenó 23.04Egy hazában 0.00 Hí­rek. Közlekedés. Időjárás 0.10 Himnusz PETŐFI 3.55 Rákóczi-induló 4.03 Fotkóra 5.03 Kívánság­reggel 8.45 ZökKsportlreggel 9.00 Délelőtt 9.01 Hírpercek 9.16 Stúdióbeszélgetés 9.52 Apró-cseprő 10.10 A vélemény .Szabad.. 10.45 Hangalbum 1X10 Gordiusz-plusz 1X15 ..Vadűzés és erdőzú­gás..." 1X38 Zöld jelzés 1X45 Korkérdés 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Verkli 14.00 Péntek­től péntekig 15.10 Bagatell 17.00 Csúcsforgalom 18.01 Kölyokrádió 18.30 Zöld válasz 19.04 Sport­percek 19.15 „Megperzselt szívek" 20.00 Labn klub 2X04 A Magyar Rádió Karinthy Színpada: Bagolvtü­dő és articsóka (ism.) 22.00Moziklub 22.30Guten­berg-galaxis 23.00 Hírpercek. Benne: Sporthíradó 23.15 Rockkoncertek a Magyar Rádió archívumából 0.00 Ép után... RÁD»SZEGED Szeged 93.1MH? 5.55 22.30, Szentes 66.29 MHz 5.55 9.00 5.55 Alföldi hírmondó. Zenés hírműsor. Szerkesztő: Zanab Zsófia. 5.30 Bejelentkezés regionális hírek, meteor 5.35 Zene. 5^7 Falurádió a Kossuthról - úön­form. 6.00 Reggeli Krónika (Kossuth). 6.18 Napin­dító jegyzet. 6.28 Zene. 6.30 Dél-alföldi krónika, útinform, meteor. 6.45 Az epilepszia világnapja. 7.00 Reggeli Krónika (Kossuth) 7.18 Beszélgetés Szanyi Ti­bor államtitkárral 7.30 Dél-atfökti krónika, útinform, meteor. 7.46 Faust bemutató Szegeden. 7.53 Kör­nyezetvédelmi percek 8.00 Kapcsolás a Kossuth adó­ra. 9.05 1X57 Hétfőtől péntekig: Kossuth-Nap­közben. 15.00 Délutáni magazin. Szerkesztő: Szlavkovits Rita. 15.05 Hírek, meteoi 15.10 16.00-ig Családi mabné 16.00 Délutá­ni Krónika - Kossuth. 16.20 MOJ - Kossuth. 17.00 Regionális hírek. 17.05 Riportok, hírháttér beszélge­tés - zenében. 17.45 Dél-alföldi krónika. 18.00 Es­ti Krónika. (Kossuth). 18.30 tol 22.30-ig0rszágos nemzetségi műsorok Kossuth URH adón és a Regioná­lis Stúdiók frekvenciáin. Regionális nemzetségi műso­rok: 9.00-12.00 ig Szentes 66 29 MHz, Korná­di 6614 MHz. 9.00 10.30 g szlovák nyelvű-. 10.30-12.00 román nyelvű nemzetségi műsor. RÁomas FM 95.4 Tel. 62444-088. www.radio88.hu Cí­münk: 6721 Szeged, Madách u. 6. 5.55-től 8.55-ig félóránként, 9.55 és 18.55-ig óránként hírek, időjárás. 6»40.7.40 8.40 1X40 és 15.40-kor sporthírek. 6.00 Café 88 (Szalma Emese és Sövény Tibor). 1000 Száraz Ferenc. 1400 Bende Gábor. 17.00 Kívánságműsor. 19.00 Szon­da (Patkós Attila) 20.00Fresh Jam (Tóth Géza és Joer). 0.00 Éjszakai zenemix. JUVENTUS RÁD» SZEGED FMlOOJtMHz Cím 6724 Szeged. Kossuth L. sgt. 48. Adástel.: 6244 22 44: kívánságműsor: 06 3030 30 244; E-mail: juventus@juventus.szeged.hu www.juventus.szeged.hu 6.00 Reggeti Juventus D. Tóth Júliával és Hegyesi Sán­dorral 10.00 Juventus Plus Tiszttartó Titusszal. 14.00 Vass Marian. 17.00 Kívánságműsor teleton: 06-3030 3G 244 19.00Csak Zene 20.00 Juventus házibuli Kovács Lászlóval. O.OO-tól 6 óráig Csak zene. RÁD» 7 VÁSÁRHELY Naponta S.OO-től 24 óráig szerkesztett műsorok a 97,6 MHz-en. Szerkesztőségi tel.: 533 677. tele­fax: 533 678. Az adás ideje alatt hívható telefonszám: 533 777és 533 778 SMS 30 267 7777 E-mail: radio7@deltav.hu Címünk: Hódmezővásár­hely, Szabadság tér 71 (piaccal szemben). 5.00 Jó reggelt! Zenés, információs műsor, félóránként hírekkel. 9.30 Napraforgó -közszolgálati magazinmű­sor. Téma: Valentin-napi üzenőműsor a Cronos Társke­reső Klub támogatásával 12.00 Hírösszefoglaló 13.30 Humorpercek. 14.00 Dél-alföldi Hírmondó 15.00 Valenbn-napi üzenőműsor a vásárhelyi Var­rógépkereskedés és Szerviz támogatásával. 18.00 Sportturmix. 20.15 Kaleidoszkóp 23.00 Dél-alföl­di hírmondó (ism.). KISTELEK FM 107 MHz-en ' 12.00 8.00 a Rádió 7 FM 97 6 műsora Jó reggelt -zenés információs műsör 9.30 Naprafor­gó: a Kisteleki Mentőállomás munkája. Vendég: dr. Bár­kányi Péter, a Kisteleki Mentőállomás vezetője. RÁD» SZENTES A Rádió Szentes műsora a nap 24 órájában hallható a 106.0 MHz-en. Interneten: www.szentes.huta­dioszentes.ram Az adás ideje alatt hívható telefon­számok: 63315-472 és 315-482 E-mail: radioszentes@mail.tiszanethu Állandó műsorok: he­lyi és térség hírek -minden óra 30. percében Tisza Men­ti Krónika hétköznap 17.15-től 17.45-ig. 6.00 Ébredjen ránk! Zenés ébresztő. Benne: naptár, év­fordulók, útinform, lapszemle. 9.00 Riportok - inter­júk 10.00 Zeneóra. 1X00 Programajánló. 12.00 Zene-őzön. 13.00Szerkesztik a hallgatók. 14.00Ze­neóra. 15.00 Délutáni Magazin. Interjúk, riportok.. Kompok - kikötők a Tiszán. 17.15 Tisza Menb Kró­nika. A nap hírei. 18.00 Zene- érdekességek. 19.00 Esb mese. 20.00Zenés éjszaka. OR1ENT RA04O SZENTES Adás naponta 04-07 és ÍO 13 óra között a 95 7 MHz-en. 4.30-kor és minden óra harmincadik per­cében hírek, sport, időjárás. 5.10 Színes esemé­nyek, érdekességek. 6.00 Gazdapercek. 6.10 Va­laki mondja meg... 6.15 Boldog névnapot! 6.40 Te­refere a stúdióban. 6.50 Sorsolás. 10.15 Lap­szemle. 10.40 Aktuális interjú 11.00 Játék. 12.00 Zene délidőben. Szombaton 11.35-től Fiatalok kívánságműsora egy órában, és minden hó­nap első és harmadik szombatján: „Az életvédelmé­ben" - külön program.

Next

/
Thumbnails
Contents