Délmagyarország, 2003. február (93. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-12 / 36. szám

SZERDA, 2003. FEBRUAR 12. •SPORT» 15 REFLEKTOR RADNÓTIS ELSŐSÉG Befejeződtek a középiskolás ko­sárlabdás lányok VI. korcsopor­tos városi diákolimpiai küzdel­mei, amely a Radnóti gimnázi­um sikerét hozta. Végeredmény: 1. Radnóti Miklós Gimnázium (Molnár Zita, Rajnai Zsuzsa, Új­városi Zita, Komjáti Zsuzsa, László Márta, Domokos Márta, Kovács Nóra, Lipták Judit, Mo­nok Júlia, Szilágyi Petra, Keresz­tes Melinda, Kamenszky Petra, Molnár Judit, Tóth Bianka, test­nevelő: ifj. Láng Imre), 2. SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimná­zium (testnevelő: Rozgonyi-Bo­rus Ferenc), 3. Kőrössy József Közgazdasági és Külkereskedel­mi Szakközépiskola (testnevelő: Fodor Emese). Az első helyezett az országos elődöntőn, a máso­dik a selejtezőn szerepelhet. UTC-S SIKEREK MINDSZENTEN A közelmúltban országos meghí­vásos terempályás íjászversenyt rendeztek Mindszenten, melyen részt vettek és szép eredménye­ket értek el az Újszegedi TC spor­tolói is. A kilencvenhat induló között tizennyolc volt UTC-s, s ők a meghirdetett tíz kategóriá­ban öt arany-, három ezüst- és két bronzérmet nyertek. Aranyérmesek: Tóth Richárd (csigás irányzékos), Párkányi Ta­más (olimpiai reflex, serdülő kor­csoport), Banda Árpád (tradicio­nális, gyermek kcs.), Bauer Ta­más (tradicionális, ifjúsági kcs.), Fricska Tímea (tradicionális, fel­nőttek); ezüstérmesek: ifj. Varga Zoltán (olimpiai reflex, serdülő kcs.), Varga Dávid (tradicionális, gyermek kcs.), Becsei Éva (tradi­cionális, felnőttek); bronzérme­sek: Banda Tibor (tradicionális, felnőttek), Hódi Vilmos (vadász­reflex, felnőttek). Varga Zoltán szakosztályveze­tő a 06-30/490-3378-as mobilte­lefonszámon várja a sportág iránt érdeklődők jelentkezését. ZÁKÁNYSZÉKEN FOCIZTAK A zákányszéki sportcsarnokban két korosztály részére hagyomá­nyosan utánpótlás kispályás lab­darúgótornát rendeztek Zákány­szék-kupa néven. Az 1992-93-as gyerekeknél a Bordány, az 1990-9 l-eseknél a Zsombó nyert. Eredmények, 1992-93­asok: Bordány-Zákányszék 5-0, Makói UFC-Zákányszék 4-0, Ruzsa-Maroslele 2-1, Bordány­Makói UFC 3-1, Ruzsa-Zákány­szék 1-0, Bordány-Maroslele 6-1, Ruzsa-Makói UFC 2-0, Zá­kányszék-Maroslele 3-0, Bor­dány-Ruzsa 5-1, Makói UFC­Maroslele 7-1. A végeredmény: 1. Bordány, 2. Rúzsa, 3. Makói UFC, 4. Zákányszék, 5. Maros­lele. A gólkirály Kádár N. Viktor (Bordány), a legtechnikásabb já­tékos Kozma Zoltán (Bordány), a legjobb kapus pedig Széchenyi Norbert (Makó) lett. 1990-9 l-esek: Zákányszék­Bordány l-l, Sándorfalva­Zsombó l-l, Zákányszék-Sán­dorfalva 2-0, Zsombó-Bordány 4-0, Zsombó-Zákányszék 4-3, Bordány-Sándorfalva 3-0. A vég­eredmény: 1. Zsombó, 2. Zá­kányszék, 3. Bordány, 4. Sándor­falva. A gólkirály Túri Bálint (Zsombó) lett, a legtechnikásabb játékosnak Mészáros Norbertet (Bordány), a legjobb kapusnak Veress Mártont (Zákányszék) vá­lasztották. TÁRSASTÁNCTANFOLYAM A szegedi Flamenco Tánciskola társastánctanfolyamot indít kez­dők részére a Bartók Béla Műve­lődési Házban. Jelentkezni feb­ruár 13-án (csütörtökön) 19.30-kor lehet Borsos Nándor­nál. KISPÁLYÁS TORNA Február 15-én és I6-án kispályás labdarúgótornát bonyolítanak le a domaszéki sportcsarnokban. A Farsangi-kupa elnevezésű ese­ményre nevezni a 06-62-271­966-os, illetve a 06-30-9123­200-as telefonszámon lehet. Edzőmeccs Cipruson LABDARÚGÁS MUNKATÁRSUNKTÓL Ma délután fél hatkor Cipruson előkészületi labdarúgó-mérkő­zést játszik a magyar labdarü­gó-válogatott. Gellei Imre szö­vetségi kapitány együttesének az ellenfele a bolgár gárda lesz. A két együttes közel harminc éve nem játszott egymással, az utol­só összecsapáson a bolgárok 4-0-ra nyertek. Gera sérülése nem jött rendbe, így a Fradi gólvágója biztos, hogy nem lép pályára. Ha nem jön közbe semmi, akkor ez lesz a kezdő tizenegy: Király - Urbán, Dragóner, Gyepes - Fehér Dár­dai, Lipcsei, Lisztes, Lőw - Kerte­sei, Tököli. Az utánpótlás válogatott tegnap Bosznia-Hercegovia ellen csatázott. A fiatalok a szegedi Szabics Imre góljával az 5. percben szereztek ve­zetést, majd ismét a Tisza Volán Fo­cisuli nevelése volt a főszereplő: a 33. percben Czvitkovcsnak adott gólpasszt. A II. félidőben egy űjabb egykori szegedi, a Vasas focistája Makra Zsolt állt be a csapatba. Ju­hász a 50. percben növelte az elő­nyünket, ez pedig a 3-0-ás győzel­münket jelentette. Domaszéki két győzelem MUNKATÁRSUNKTÓL Három mérkőzést játszott a hét végén a Domaszék NB Il-es fér­fi kosárlabdacsapata. Buzásék mindháromszor hazai környe­zetben léptek pályára, s kétszer nyerni tudtak, míg egyszer szoros csatában vereséget szenvedtek. DOMASZÉK-GYULA 86-78 (22-20, 28-27,17-12,19-19) NB ll-es férfi kosárlabda-mérkőzés. Do­maszék: Varga (12/6), Parády (11/3), Polányi (4), VITASZEK (12/3), SOÓS (12). Cserék: Búzás (7/3), JÁHNI (14), Ország (12/6), Czakó (2). Edző: Palicz András és Vezsenyi Zoltán. DOMASZEK-BÉKÉSCSABA II. 102-70 (23-12, 22-18, 33-13, 24-27) Domaszék: Varga (5), BÚZÁS (15), Polá­nyi (6), Bezdán (6), Vitaszek (8). Cserék: PARÁDY (26/6), Soós (-), Jáhni (7), CZA­KO (18/9), Ország (11). Edző: Polányi Géza. DOMASZÉK-BÉKÉSCSABA 1.100-105 (35-23,12-17, 31-31, 22-34) Domaszék: Varga (11), PARÁDY (17/3), Búzás (13/3), VITASZEK (16/6), JÁHNI (26/15). Cserék: Soós (10), Polányi (-), Ország (4/3), Czakó (3). Edző: Polányi Géza. A községi együttes legközelebb február 21 -én a Békést fogadja. Beton-centerek triplái TEREMLABDARUGAS Ha néha kapkodva is, de meg­győző játékkal nyert a főváros­ban az Első Beton NB l-es fut­salcsapata. SCOTCH REÁLPRI NT—ELSŐ BETON 1-8 (0-2) Budapest, lőrinci sportcsarnok, 100 néző. Első Beton: Kovács K. - Koncz, Varga, Mahler, Tóth Cs. Csere: Erdei, Tóth-Ko­vács, Maróti, Kazán, Geleta. Edző: Bódi Attila. A szegedi gólszerzők: Maróti (3), Varga (3), Kazán, Geleta. A jugoszláv légiós, Zorán Dimics sérülés, míg a válogatott Koncz­cal együtt Belgiumban járt Kis Krisztián főiskolai elfoglaltság miatt nem állhatott a csapat ren­delkezésére. A két meghatározó játékos hiánya sem lehetett ma­gyarázata annak, hogy az elején a Beton elsősorban a támadó har­madban kapkodva focizott. A második félidőben már javult a lehetőségek értékesítésének a százaléka, így alakult a magabiz­tos vendéggyőzelem. A Szeged­ből különösen a két center, Varga és Maróti vette ki részét a gól­gyártásból. Bódi Attila: - A helyzetkihasz­nálásunk lehetett volna jobb is. További eredmények: Ara­mis-Szentendre 16-1, Cső­Montage-Harkány 5-1, Pécs­Miskolc 3-4, Csömör-Vasas 2-2, Ercsi-Trans-Am 8-5, Sió­fok-Kanárik 3-5. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 6. Első Beton 7. Ercsi 8. Pécs 9. Miskolc 10. Trans-Am 11. Reálprint 12. Siófok 13. Harkányfürdő 14. Szentendre 1. Cső-Montage 2. Aramis 3. Kanárik 4. Csömör 3. Vasas 14 14 - - 129- 37 42 13 10 - 3 83 - 50 30 14 10 - 4 89- 58 30 14 9 2 3 76- 68 29 14 9 1 4 80 - 67 28 Az NB II-ben: RET Charl­ton- Gellért-Kiskunfélegyháza 3-2, Kecskemét-T. Hűs Doma­szék 7-7, Gödöllő-Abony 1-5, Budaörs-Csillaghegy 5-6, sza­badnapos: Szentes, Első Beton II. A bajnokság állása: 1. Abony 32 pont/15 meccs, 2. Csillaghegy 29/16, 3. Kiskunfélegyháza 29/16, 4. T. Hús Domaszék 26/15, 5. Első Beton II. 24/14, 6. Budaörs 22/15, 7. RET Charl­ton-Gellért 15/15, 8. Kecskemét 14/14, 9. Gödöllő 10/14, 10. Szentes 8/15. M.). H/YHŐJÍ ISÁHJYQRÉSERÖSA OVFCIÖÍ ÍÓDÉVOBMOITÁ Csonkás bronz MUNKATÁRSUNKTÓL A Magyar Diáksportszövetség Bu­dapesten rendezte meg harmadik alkalommal a teremlabdarúgó di­ákolimpia országos döntőjét. Az V-VI. korcsoportban a megyét a szegedi Csonka János Műszaki Szakközépiskola és Kollégium képviselte. A húsz együttest (a ti­zenkilenc megyei első mellett a fő­városból egy gárda jutott a finálé­ba) négy csoportba osztották. A Csonka a kvintett első helyén vég­zett három győzelemmel és egy döntetlennel úgy, hogy a favorit­nak tartott, címvédő győrieket 2-l-re legyőzte. A nyolc között a Siófok következett, amely nem okozott gondot a csapatnak, a vége 6-0. Az elődöntőben a szegediek a végső győztes Dunaújvárostól ki­kaptak, így a bronzmeccsen ismét összekerültek a Győrrel. A kisal­földiek már 4-1 -re vezettek, ám a Csonka 5-4-re fordított. A torna legjobb játékosának a szegedi isko­la labdarúgóját, Schreiber Lászlót választották, aki csak egyetlen ta­lálattal maradt le a gólkirályságról. A Csonkában a következők szerepeltek: Németh Tibor (ka­pus), Podonyi Norbert, Baranya István, Péter Sándor, Schreiber László, Gál Balázs, Händler Re­zső, Tóth Iván, Ferenc György, Fejes Balázs (kapus), csapatveze­tő: Konczos István. NAP-gála Budapesten Fontos bajnokik előtt a Szeviép-Szeged Újból összerázódni ATLÉTIKA MUNKATÁRSUNKTÓL A hét végén rendezték meg Bu­dapesten a gyermek korcsoportú (10-12 évesek) atléták számára az esztendő valószínűleg legní­vósabb versenyét. A viadalon egyetlen távon, 60 méteren kel­lett bizonyítani, hogy ki a leg­gyorsabb fiú, illetve lány. Az ese­mény, a NAP (Nemzeti atlétikai program)-gála rangját emelte, hogy vele egy időben felnőttver­seny is zajlott az Olimpiai Csar­nokban. Az idén ismét közel 300 ifjú at­léta mérte össze tudását, felké­szültségét, s a „táncból" nem hi­ányozhattak a szegediek sem, a város színeit az 199l-es születé­sű Miklós Judit és Szabó Brigitta, a '92-es Fóris Katalin, valamint a felnőttek között Béres Sándor (valamennyien SZVSE) képvisel­te. Közülük Miklós és Fóris a hu­szonnyolcadik futamba került, s ott vívott egymással nagy csatát, előbbi 8.80 mp-cel győzött, utób­bi 9.17-et futott. Szabó a har­minckettedik futamban állhatott rajthoz és 9.04-es ideje a máso­dik helyhez volt elegendő. Béres 7.09 mp-es időeredménnyel ért célba, sajnos, a fináléja elma­radt. Miklós Judit viszont a döntő­ben is rajthoz állhatott, bizonyít­hatta tehetségét - a negyedik leg­jobb idővel kvalifikálta magát -, neki szurkolt a helyszínen a sze­gedi születésű ötszörös Euró­pa-bajnok Szentgyörgyi Katahn is. A fináléban Judit azonnal az élre állt és sokaknak úgy tűnt, hogy a célig megtartotta ezt a po­zícióját. A helyi szpíker is az ő győzelmét hirdette ki, az óra 8.77 mp-et mutatott. A célfotó azonban csak harmadikként lát­ta beérkezni a két pesti, Kerekes Dalma és Széli Gyöngyi mögött. De a bronzérem is szép ered­mény, igaz, csak centikre volt az áhított arany... A SZVSE csapata (balról): Szabó Brigitta, Miklós Judit, vendég­ként Szentgyörgyi Katalin és Fóris Katalin. KOSÁRLABDA Három vereség, s mindhárom­szor a Diósgyőr győzte le a Sze­viép-Szeged NB I A csoportos női kosárlabdacsapatát. A sze­gediek a Magyar Kupa-mérkő­zések után fontos bajnokik előtt állnak. A Diósgyőr igazi mumusává vált a Szeviép-Szeged NB I A csopor­tos női kosárlabdacsapatának. A Borsod megyeiek a bajnokságban és a Magyar Kupában is kétszer győzték le a szegedieket. A búsla­kodásra nem szabad sok időt használniuk a szegedieknek, hi­szen az A csoportos pontvadá­szatban fontos összecsapások következnek a számukra. Vasár­nap a BEAC, majd utána a Zala Volán együttese lesz az ellenfele idegenben a Szeviépnek. Meny­nyire sikerült túltenniük magu­kat lelkileg a játékosoknak a ve­reségeken? - erre is válaszolt Új­helyi Gábor vezetőedző. - Bízom benne, hogy gyorsan. Nem szabad már ezzel foglalkoz­nunk. Reménykedem, hogy azo­kat a hibákat, amelyek jellemez­tek bennünket az elmúlt mecs­cseken, sikerül gyorsan kijavíta­nunk. Főként a védekezésünk esett szét, rengeteg labdát ad­tunk el, ami előtte nem volt jel­lemző ránk. Az igazsághoz tarto­zik, hogy Kajdacsi Judit kiválá­sát főként védekezésben éreztük meg, a válogatott játékos kulcs­fontosságú szerepet tölt be. Azért hogy ne csak a negatív dol­gokat említsem, biztató, hogy a bedobóink jó formában vannak. Igaz, velük is csak támadásban vagyok maradéktalanul elége­dett. Örömteli, hogy nemcsak távolról, hanem pozíciós játék­ból is eredményesek tudtak len­ni. A héten a fő feladat az lesz, hogy ismét összerázódjon a csa­pat, az az egység legyen ránk jel­lemző, amikor zsinórban nyer­tünk meccseket. Napi két tré­ninggel készülünk az előttünk álló bajnokikra, amelyeket fon­tos lenne megnyernünk. Kajda­Bulatova Annára komoly feladat vár az elkövetkező bajnoki mér­kőzéseken. Fotó: Miskolczi Róbert esi már úszik és biciklizik, azon­ban a BEAC és a Zala Volán el­len még nem tud pályára lépni. Nem lesz sétagalopp egyik meccsünk sem. Biztos, hogy nagy küzdelemre számíthatunk. Nagyon remélem, hogy minden játékosom átérzi a bajnoki fon­tosságát és kettőzött erővel küzd a győzelem megszerzéséért. • Egyelőre még nem adta be hi­vatalosan az óvást a Sole-Szede­ák NB I A csoportos férfi kosár­labdacsapata. A szegedi vezetők az Albacomp elleni bajnoki után jelentették be, hogy bírói műhiba miatt megóvják a találkozót. Nyolc napig lehet eljutatni a szö­vetséghez a beadványt, így nin­csenek még elkésve semmivel. A mérkőzésről készült videó felvé­telt alaposan tanulmányozzák majd, csak ezután hozzák meg a döntésüket. A csapat napi két tréninggel készül, szombaton idegenben, Szombathelyen lép majd pályára a Sole-Szedeák. SÜLI RÓBERT

Next

/
Thumbnails
Contents