Délmagyarország, 2003. február (93. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-10 / 34. szám

•BELFÖLD -KÜLFÖLD HETFO, 2003. FEBRUAR 10. Amerikai-brit ultimátum Iraknak Vasárnapi brit sajtóértesülés szerint Nagy-Britannia és az Egyesült Államok igen feszes határidővel önkéntes távozásra fogja felszólíta­ni az iraki elnököt, ha az ENSZ vezető fegyverzetellenőre kedvezőt­len jelentést tesz le a következő héten a Biztonsági Tanács asztalára. LONDON (MTI) A konzervatív The Sunday Teleg­raph értesülése szerint Tony Blair brit kormányfő és George Bush amerikai elnök 48 órát ad majd Szaddám Huszeinnek Irak elhagyására abban az esetben, ha Hans Blix, az iraki fegyverzetel­lenőrzési tevékenység vezetője ­aki a hétvégén éppen Bagdadban tárgyalt - jövő pénteken esedékes új jelentésében továbbra is az ira­ki leszerelési hajlandóság hiá­nyáról számol be. A brit külügyminisztérium név nélkül nyilatkozó diplomatái szerint Szaúd-Arábia fel is aján­lotta, hogy befogadná Szaddám Huszeint, ha az a távozás mellett döntene. A BBC vasárnapi érte­sülése szerint ugyanakkor az ira­kiak a korábbinál nagyobb együttműködési készséget tanú­sítanak, és jelentős mennyiségű dokumentumot nyújtottak át a Bagdadban tárgyaló ENSZ-kül­döttségnek. Egy iraki biológiai szakértő a BBC-nek és a The Sunday Teleg­raphnak elmondta: csoportja ál­lított ugyan elő biológiaifegy­ver-alapanyagokat, például lépfe­netörzseket, de ezeket soha nem fejlesztették tovább tényleges fegyverré. A The Sunday Times értesülé­se szerint a brit kormány ugyan­akkor hazai földön készül fel bio­lógiai vagy vegyi fegyverekkel el­követett terrortámadásra. A ve­zető vasárnapi lap úgy tudja: szakértők országos hálózatot akarnak kiépíteni olyan mozgó állomásokból, amelyek harminc különféle baktérium- és vírustör­zset - például feketehimlőt és lépfenét -, valamint méreganya­gokat képesek kimutatni a leve­gőből. Ezeket főleg tömegrendez­vények helyszínén állítanák fel, attól tartva, hogy a terroristák ilyen eseményeket használná­nak ki a tömegpusztító anyagok bevetésére. George Bush szombati rádió­beszédében kijelentette: Irak ve­szélyt jelent Amerikára és a vi­lágra nézve, mivel tömegpusztító fegyvereket adhat a terroristák­nak, akik nem haboznának hasz­nálni ezeket. Az amerikai elnök szerint Szaddám Huszeint már régóta közvetlen kapcsolatok fű­zik terrorista hálózatokhoz, így az Al-Kaidához is. Irak kérdése kiemelt szerepet játszik az orosz elnök vasárnap kezdődött németországi, majd francia tárgyalásai során is. Moszkva, Berlin és párizs állás­pontja a hivatalos megnyilatko­zások alapján közel áll egymás­hoz: ellenzik az Egyesült Álla­mok háborús készülődését, és egy katonai csapást legfeljebb a politikai-diplomáciai eszközök teljes kimerülése esetén tartaná­nak indokoltnak. A békéért imádkoztak A világ békéjéért imádkoztak több százan szombat délután Budapesten, a Szent István-ba­zilikában rendezett ökumeni­kus istentiszteleten. BUDAPEST (MTI) Szabó Géza kanonok, a Szent István-bazilika plébánosa kö­szöntőjében utalt arra, hogy II. János Pál pápa január elsején megadta az idei esztendő jeligé­jét: békét a világnak! A kanonok szavai szerint a szentatya sejt­hette, hogy csakhamar súlyos szorongások nehezülnek majd az emberiségre. Harmati Béla evangélikus püs­pök szavai szerint Irak messze van Magyarországtól, de a világ globális egységet alkot, és a hábo­rú szele biztosan elér majd idáig is. Az evangélikus püspök megje­gyezte, hogy be kell vallani, egy­házi erők is részesei voltak az ed­digi háborúknak. Hozzátette: az egyháznak a konfliktusok megol­dásában is részt kell vállalnia. Spányi Antal katolikus püspök megfogalmazása szerint a béke a legértékesebb jó, amelyet „kérhe­tünk Istentől és létrehozhatunk erőnkkel". Szabó István reformá­tus püspök szerint kérdeznünk kell a háború igazságosságáról is, mert van igazságos háború - je­gyezte meg a református püspök. Ugyanakkor figyelmeztetett ar­ra, hogy a jó ügy mindig kevere­dik a rosszal, és ezt akkor sem szabad elfelejteni, ha az igazsá­gosságoldalán állunk. A Szent István-bazilika plébá­niája által kezdeményezett öku­menikus istentiszteleten jelen volt Orbán Viktor volt miniszter­elnök is. Kétszázötven beteget költöztettek Tűz a szolnoki kórházban Vasárnap hajnalban tűz kelet­kezett a szolnoki Hetényi kór­ház két épületszárnyát össze­kötő közműalagútban. A lángok annyira elharapództak, hogy a legmagasabb, ötös erősségű ri­asztást kellett elrendelni. A ve­szélyeztetett osztályokról két­százötven beteget kellett kiköl­töztetni. SZOLNOK (MTI) Személyi sérülés nélkül és gyor­san, a honvédség, a rendőrség és a mentőszolgálat segítségével si­került a terjengő füsttől veszé­lyeztetett betegeket átköltöztetni a szolnoki Hetényi kórházban vasárnap hajnalban keletkezett tűz és füst miatt az intézmény két épületéből egy átadás előtt ál­ló új szárnyba. Minderről Tokár István, a megyei védelmi bizott­ság elnöke számolt be tegnap dél­után, a kórházban tartott sajtó­tájékoztatón. Mint elmondta, minden beteg biztonságban van, és a kórház közműalagútjában a tűzoltók továbbra is nagy erőkkel dolgoznak a tűz teljes eloltásáért. Közlése szerint a kórház elné­mult telefonközpontját pótlandó két mobil- és egyvonalas telefon­számon lehet érdeklődni a hoz­zátartozóknak a betegek állapo­táról, új elhelyezéséről. A tele­fonszámok a következők: 20/9260-419, 20/5212-567, 56/ 422-122, továbbá 30/5393- 777, 30/5968-898 és 20/4471-123. Hoffmann Imre tűzoltó ezredes a megyei katasztrófavédelmi igaz­gatóság vezetője arról számolt be, hogy a tűzoltóság vasárnap 4 óra 37 perckor kapta a riasztást, és az első egységek már hét perc múlva a helyszínre értek az időközben A sűrű füst miatt a tűzoltók kiürítették a kórház régi szárnyát. MTI Telefotó: Barna Sándor 5-ös erősségűnek minősített tűz oltására. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a füsttől veszélyez­tetett részlegekből a betegek kite­lepítése, szükség esetén a tűzoltó­ság emelőkosaras darujával, illet­ve átkíséréssel. A szakember elmondta: a tűz az eddigi feltételezéseik szerint egy alagsori irattárban keletke­zett, és onnan terjedt át két épü­letet összekötő közműalagútba, izzásba hozva az ott futó vezeté­keket és egyéb berendezéseket. A kórház - ahol a tűz keletkezett ­egyébként hétemeletes, s a négy­emeletes épülettel közműfolyosó köti össze. Hoffmann Imre a tűz okáról egyelőre nem kívánt nyi­latkozni, mint jelezte, a tűzol­tóknak előbb el kell jutniuk a fel­tételezett góchoz, hogy kellő in­formációval rendelkezzenek. Baksai István, a kórház főigaz­gatója megerősítette, a betegek közül senki sem volt veszélyben, miután mindenkit el tudtak he­lyezni a hamarosan működő új szárnyépületben. Kitért arra, hogy több környező kórház is fel­ajánlotta segítségét a szolnoki betegek átvételére, ezt azonban csak azt követően veszik igény­be, ha szakemberek nem engedé­lyezik a visszaköltözést. A szülés előtt álló nőket a ceglédi kórház­ba irányították, ugyanakkor az intézmény a sürgősségi betegel­látás teendőit képes ellátni. Muhoray Árpád polgári védel­mi ezredes, az Országos Kataszt­rófavédelmi Főigazgatóság meg­bízott főigazgatója példásnak mi­nősítette az oltásban és az átköl­tözésben résztvevők együttmű­ködését. A munkában 13 településről 25 különböző tűzoltó gépjármű, 110 tűzoltó, 34 rendőr, 67 kato­na és 6 gépkocsival 18 mentős vett, illetve vesz részt. GLÓBUSZ ISMÉT VALASZTASI FIASKÓ MONTENEGRÓBAN? Csaknem biztos, hogy Monte­negróban az alacsony részvétel miatt fiaskót szenved a vasárnapi megismételt elnökválasztás is. A szavazást felügyelő két civil szer­vezet adatai szerint az 17.30-kor - a zárás előtt három és fél órával - a részvéteh arány 35,6 százalé­kos volt, közel egy százalékkal alacsonyabb, mint ugyanebben az időben a december 22-én tar­tott érvénytelen elnökválasztá­son. Akkoriban a választás végére 46 százalékos volt a részvétel. Amennyiben a megismételt sza­vazás is kudarcba fullad, akkor már az egész választási eljárást meg kell ismételni, beleértve az új jelöltek állítását is. NAGY-BRITANNIA KERÜLGETI AZ EURÓT A brit pénzügyminiszter már eldöntötte, hogy Nagy-Britan­nia nem fog csatlakozni az eu­róövezethez - írta az egyik ve­zető brit vasárnapi lap. Tegnapi tévényilatkozatában a minisz­ter ezt nem cáfolta érdemben, csak annyit mondott, hogy a csatlakozáshoz szükséges vizs­gálatok eredményeinek értéke­lése még nem is kezdődött el. Lapértesülések szerint Gordon Brown pénzügyminiszter „erős meggyőződése", hogy az euró­övezet gyenge gazdasági telje­sítménye és reformkészségé­nek hiánya csak rosszat tenne a brit gazdaságnak a belépés esetén. Lassan felszabadul az ország a hó fogságából Újabb torlaszokat emelt a viharos szél Miután minden települést felszabadítottak a hó fogsága alól az országban, a viharos erejű szél újabb hótorlaszokat emelt Bor­sodban. Fejér megyében feloldották a kamion-közlekedés tilalmát, az 5l-es főút Bács-Kiskun megyei szakaszán viszont továbbra is érvényes a korlátozás. BUDAPEST (MTI) A háború ellen tüntettek Taszáron Az iraki háború ellen tüntettek Tászáron a Magyar Érdek Párt­ja, a Magyar-Iraki Történelmi Társaság és a Lelkiismeret '88 Csoport tagjai. TASZÁR (MTI) A szombati demonstráción mintegy 60-an vettek részt, né­hányan gépkocsival, a csoport nagyobb hányada autóbusszal érkezett. A tüntetésen szóróla­pokat osztottak, amely szerint „a terrorizmushoz nyújtott bűn­segédlet miatt" feljelentik a Ma­gyar Köztársaság kormányzatá­nak felelőseit Polt Péter legfőbb ügyésznél. Bár a tüntetők közül többen is hangoztatták, hogy „Veled va­gyunk Taszár!", a helybeliek kö­zül senki nem csatlakozott hoz­zájuk. A tüntetők Állítsátok meg Busht!, A hazugság háborúja, Veled vagyunk Irak népe! feliratú transzpa­rensekkel vonultak fel Taszáron. MTI Telefotó: Kiss Béla Fejér megyében a 6l-es út Elő­szállás és Alap közötti szakaszá­ról rendőri kísérettel vezetik ki a napok óta ott várakozó teherau­tókat. Változatlanul érvényben van azonban az 5l-es főút Bács-Kiskun megyei szakaszán az a korlátozás, hogy tehergép­járművek - kivéve az élelmiszer­szállítókat - nem hajthatnak az útra. Bácsban egyébként ötre csökkent a járhatatlan mellék­utak száma, a megye főútvonalai mindenütt járhatók. Kecskemé­ten, ahol 59 év óta a legnagyobb, átlagosan 43 centiméternyi hó hullott le az elmúlt napokban, nagy erőket összpontosítottak a tanyák kiszabadítására. A város környékén 8-12 ezer ember él külterületen, közülük több ezer szórványtanyán. Kecskemét északi részén 2-2,5 méter magas hófalak vannak a tanyabejárók környékén, a traktorosok több szakaszon a vetésen vagy a szán­táson kénytelenek ideiglenes utakat nyitni, mert már nincs hova tolni a havat. A nap folyamán a vonatok több vonalon, átlagosan 5-10 percet késtek, a szolnoki, a debreceni és a nyíregyházi térségben 15-20 perces késések is előfordultak. Hírek szóltak arról, hogy min­den település megközelíthető Magyarországon, miután a hó­marók elérték az utolsó elzárt te­lepülést, a Veszprém megyei Fel­sőperét. Korainak bizonyult azonban az öröm, mert a viha­ros, helyenként orkánszerű szél miatt újabb két település került a hó fogságába vasárnap Bor­sod-Abaúj-Zemplén megyében. A déli óráktól megközelíthetet­lenné vált ismét Hejce és Felső­regmec. Tovább gyarapodott a hótorlaszoktól járhatatlan utak száma, főleg a Bodrogközben, a Hegyközben és a Hernád völgyé­ben rosszabbodott a helyzet. To­vábbi 37 mellékút csak egy nyo­mon járható. Magyarok Alaszkában Négyfős magyar expedíció indult vasárnap Alaszkába, hogy meg­mássza a 6194 méter magas Mount McKinley-t. Klein Dávidnak, Fe­renci Miklósnak, Szabó Lénárdnak és Pataki Ákosnak március 15-ig lesz lehetősége, hogy téli körülmények között meghódítsa a világ leg­hidegebb hegyének tartott McKinley csúcsát. Ez magyar hegymá­szóknak még nem sikerült. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes ÖRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékleteki, MISKOLCZI RÓBERT (fotó), OLÁH ZOLTÁN (hír és információi, Sün JÓZSEF Isportl • Délvilág szerkesztóségvezetó: ÚJSZÁSZI ILONA • Kradó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. THefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.delmagyar hu • E-mail: szerkesztosegC« delmagyar.szeged hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. TtL/fax: 62/241-905. Hirdetési tel /fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tét I3./ATel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Széchenyi tér 10. Tel./fax: 62/213-198 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tél : 63/401 024 Tel /fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. |Városi Galériai Tel./fax: 63/481-010 • KIADIA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. • Kiadói titkársági fax: 62/442-958 Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. TElefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06/80/821-821. Előfizetési dii egy hónapra 1240 Ft (Délmagyarországl, i 130 Ft |Délvilág! • Árus terjesztés: Délhlr Rt • ISSN 0133-025X IDélmagyarország), ISSN 1416-0099 ¡Délvilág] • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kit. tagja Ügyvezető igazgató SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents