Délmagyarország, 2003. január (93. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-29 / 24. szám

SZOMBAT, 2003. JANUÁR 25. • SPORT« 15 Ayrton Senna -új eljárás FORMA-l A római Legfelsőbb Bíróság for­mai hibákra hivatkozva meg­semmisítette a korábbi felmen­tő ítéleteket, s új vizsgálatot indított Ayrton Senna közel 9 évvel ezelőtti halálos baleseté­nek ügyében. RÓMA (MTI) A háromszoros Forma-1 -es világ­bajnok 1994. május l-jén Imolá­ban a San Marinó-i Nagydíjon vesztette életét. A tragikus esetet követő perben 1999" novemberé­ben felmentették Patrick Head technikai igazgatót és az azóta már a McLaren-Mercedesnél dol­gozó Adrián Newey főtervezőt. A tíz hónapig tartó első tárgya­lás során 32 személy kihallgatá­sára került sor, de - konkrét bizo­nyítékok hiányában - 1997. de­cember 16-án Frank Williams csapatfőnökkel együtt ártatlan­nak találták Headet és Newey-t. Az eljárásban rajtuk kívül Federi­co Bendinelli, az imolai pályát működtető társaság képviselője, Giorgio Poggi, a pálya igazgatója, valamint a belga Roland Bruynse­reade, a Nemzetközi Automobil Szövetség helyszínhitelesítésért felelős alkalmazottja szintén vád­lott volt, de őket sem ítélték el. Másodfokon a bolognai bíróság mentette fel a perbe fogott hat személyt 1999. november 22-én. Az új procedúra egy éven belül kezdődik. Május végén Szegeden edzőtáborozik a válogatott Dobos, az amatőr profi RÖPLABDA A Szegedi DRE egyik alapem­bere, a feladó Dobos Ildikó meg­hívót kapott a válogatott ke­retbe. Az eset különlegessége, hogy „Dobi" már munka mel­lett sportol és utoljára nyolc esztendővel ezelőtt léphetett pályára a nemzeti együttesben. - Miskolcon történt a megkere­sés - elevenítette fel a nem min­dennapi sztorit Dobos Ildikó -, Ludvig Zsolt szövetségi kapitány megtekintette a mérkőzést és azt követően mondta el az ötletét. Rögtön azt kérdeztem tőle: Zsolt, tudod hány éves vagyok? Megnyugtatott, ismeri ezt az adatot, de tetszik neki a játékom és szüksége van rám. Nagyképű­ség nélkül állíthatom, amit vár tőlem azt teljesíteni tudom. Hősünk nem egy vándorma­dár típus: a Szegedi DRE-n kívül a Vasas, a francia Lille, a jugo­szláv Szpartak Szabadka együt­tesében lépett pályára. A váloga­tottban eddig hat alkalommal szerepelt - nyolc évvel ezelőtt. A mostani meghívás kuriózumát, a már említett életkoron túl (az érintett hozzájárulásával elárul­hatjuk június 26-án tölti a 36. életévét - tizet letagadhatna) az adja, hogy munka mellett, ama­tőrként röplabdázik és így akadt meg rajta Ludvig Zsolt szeme. Nem volt biztos, hogy igent utolérjem magam, mindent megteszek azért, hogy sikerüljön - rajtam nem múlhat. Az Európa-bajnoki selejtezőre (ellenfelek: Csehország idegen­ben és Ukrajna hazai környezet­ben) való közös felkészülés má­jus 19-én kezdődik Tatán, majd következik a hagyományos Sava­ria-kupa előkészületi torna, má­jus végét és június elejét viszont Szegeden töltik legjobbjaink, itt edzőtáboroznak. Hogy miért? Dobos Ildi dolgozik, „helybe jön" a válogatott. - Soha sem voltam még ekko­ra „király" - mondta nevetve. ­De ha' lúd, legyen kövér, arra gondoltunk, jó lenne az ukrá­nok elleni Eb-selejtezőt Szeged­re hozni. Fantasztikus lenne az új szegedi sportcsarnokban cí­meres mezben játszani. A csa­lád? Luca lányomra mindig jut időm. Tizennégy éves, termé­szetesen röplabdázik - nem cso­da, hiszen szinte a pálya mellett a bajnokikon, az edzéseken nőtt fel - és talán nem meglepő, hogy feladó szeretne lenni, jelenleg átlóban játszik. Már olyan ma­gas, mint az anyja, 170 centi és még nő. Amikor megtudta, hogy ismét válogatott leszek, „el­ájult" tőlem, büszke rám. Én is így érzek vele kapcsolatban, és hiszem, hogy egyszer a helyem­re lép, rendkívül komolyan ve­szi ezt a sportágat és utál veszí­teni. Magam sem szeretnék az Eb-selejtezőkön... IMRE PÉTER Dobos Ildikó lesz az Eb-selejtezőkön a válogatott „fazonszabá­sza". Fotó: Miskolczi Róbert mondhat a felkérésre, egyezte­tett munkahelyével, a Westellel, és a főnöke, Pfeff Dániel maxi­málisan mellé állt, mindenben támogatja. - Nem kértem kedvezménye­ket, mindent a szabadságom ter­hére oldok meg. Nem könnyű összeegyeztetni a napi teendők­kel, ráadásul erősödnöm is kell, ezért a heti öt tréning mellett még két kondi edzés is szerepel a programomban. Három hóna­pom van rá, hogy fizikálisan Ma 17 órakor: Kecskemét-DFRC-Szeged Bajnokságban a régi-újakkal MUNKATÁRSUNKTÓL A DFRC-Szeged extraligás férfi röplabdacsapata ma 17 órakor a Kecskemét otthonában lép pá­lyára. A szegediek megerősödött gárdájára (Szűcs Imre, Petheő Gábor, Neizer Zoltán) ezúttal a bajnokságban vár feladat, de az már a Sárbereki RK elleni Ma­gyar Kupa-nyolcaddöntőben ki­derült: ez a csapat izmosabb. Az MK-derbin Petheő remekül fo­gadta a nyitásokat, Szűcs a véde­kezésben és a támadásban is erőssége volt a Szegednek és Nei­zer jelenléte is sokat számított. A Phoenix Mecano-Kecskeméti FRC hazai pályán egyértelműen esélyesebb mint a sereghajtó, de a rutinos röplabdásokkal valószí­nűleg nagyobb ellenállást fejt majd ki, mint a korábbi találko­zókon. Maksa már teljesen fel­épült, Tatabányán az SRK ellen egy kis pihenőt leszámítva végig­játszotta a meccset; az egyetlen negatívum, hogy Melnicsnk ví­rusos megbetegedéssel kínlódik, de biztos, hogy vállalja a játékot. Nélküle (is) elképzelhetetlen a DFRC-Szeged kezdő hatosa. Oda a veretlenség TEREMLABDARUGAS Megszakadt az Első Beton veret­lenségi sorozata a futsal (terem­labdarúgó) NB I-ben. A szegedi­ek a bajnokesélyes Cső- Monta­ge-tól kaptak ki hazai pályán. ELSŐ BETON SZEGED-CSŐ-MONTAGE 3-4 (3-1) Újszegedi sportcsarnok, 500 néző. Vezet­te: Gyenge, Gyertyás. Első Beton: Kovács K. - Kis K., Koncz, Dimlcs, Mahler. Csere: Varga, Erdei, Tóth-Kovács, Tóth Cs„ Kazán, Geleta. Edző: Bódi Attila. A szegedi gólszerzők: Koncz (2), Geleta. Alomszerű hazai rajt: alig telt el egy perc, amikor Koncz révén a Béton vezetést szerzett. A szege­di gárda kontrából növelte az elő­nyét, és hiába szépített a Cső-Montage, Koncz kisbünte­tője a szünetben kétgólos előnyt jelentett, 3-1. A szünet után so­káig tartotta az eredményt a Be­ton, főleg Kovács kapus bravúrja­inak köszönhetően. Ám a végére, ha szerencsés gólokkal is, de megfordította a bajnok a mérkő­zést. Bódi Attila: - Győzelmi esé­lyünk volt. Ám a sok, hasonló iramú és hangulatú nemzetközi találkozó rutinja, tapasztalata a Cső-Montage sikerét jelentette. Tbvábbi eredmények: Kaná­rik-Szentendre 15-6, Harkány­Csömör 1-8, Pécs-Siófok 3-2, Trans-Am-Reálprint l-l, Vasas­Ercsi 5-8. Szabadnapos: Aramis, Miskolc. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Cső-Montage 2. Csömör 3. Kanárik 4. Aramis 5. Vasas 6. Első Beton I. Ercsi 8. Pécs 9. Reálprint 10. Siófok II. Tranj-Am 12. Miskolc 13. Harkány 14. Szentendre Az NB II-ben: Beton II. 1-3, Charlton-Gellért­T. Hús Domaszék 4-5, Szentes­Csillaghegy 4-9, Budaörs-Kecs­kemét 5-5, Csillaghegy-Charl­ton-Gellért 9-2, Kiskunfélegyhá­za-Kecskemét 12-11, Első Beton 11.-Abony 5-6, Gödöllő-Szentes 3-2. 1313 0 0 124-36 39 13 9 1 3 74-66 28 13 9 0 4 84­55 27 12 9 0 3 67­49 27 13 9 0 4 78-65 27 11 7 3 1 61-35 24 14 7 1 6 96-89 22 12 6 0 6 62-6218 13 3 1 9 34­7310 12 3 0 9 54­62 9 12 2 3 7 54-80 9 13 1 2 10 54­105 5 13 1 210 36-79 5 12 1 1 10 37­81 4 Szentes-Első Zsiga bajnoki bronza Zsiga Márton, a Hód TC játékosa bronzérmet szerzett az országos bajnokságon. Fotó: TésikAttila TENISZ Három napon keresztül csatáz­tak a fiatalok Vásárhelyen, a Hód TC teniszcentrumában, a fiú 16 évesek országos bajnok­ságán. A hazai versenyzők közül Zsiga Márton bronzérmet szer­zett. Az előzetes nevezés alapján erős mezőny jött össze Vásárhelyen, a Hód TC teniszcentrumában a 16 éves fiúk számára megrende­zett országos teniszbajnokságon. A hazai játékosok közül hárman vették volna fel a küzdelmet, azonban Nagyistók Marcell meg­betegedett, így kénytelen volt ki­hagyni az ob-t._ Rummel IvSióvés .Zfigci, fyjár­ton jól kezdte acxipdajV aítt&lyt: " ' túílÉVf egyben a Villeroy &. Boch-kupá­ért is zajlott, előbbi 6:0, 6:0-ra verte a budapesti Székelyit, míg az utóbbi a szombathelyi Szelét győzte le két sima játszmában, 6:0, 6:l-re. A második körben is hibátlan produkcióval ruk­koltak elő a vásárhelyi fiatalok, Rummel 6:0, 6:l-re nyert a za­lakarosi Fricskó ellen, Zsiga pe­dig a tálentumos Somogyit győzte le 6:1, 6:l-re. Ezzel a si­kerrel már a legjobb nyolc közé jutottak a Hód TC-s tenisze­zők. Rummel Ivánnak nem volt szerencséje, Lukács Dénes (IDOM Team) ellen döntő játsz­mában (6:7, 6:3, 6:4) kikapott, így búcsúzott a további küzdel­mektől. Zsiga Márton azonban remekelt, a negyedik kiemelt Ballók Márkát (Hungaro Casing) íekt£tce tót vállra, 6:1, 6:7, '¿rnoiie 6:l-re diadalmaskodott az után­pótlás-válogatott versenyző. A befejező napon számára követke­zett az elődöntő. A vásárhelyi re­ménység elkészült az erejével, hiszen a múlt héten betegeske­dett, így a Ballók elleni mérkőzés sokat kivett belőle. Hiába küz­dött, Nóvák Balázs két szettben (6:4, 6:4) megverte őt, így bronz­érmet szerzett az országos baj­nokságon. Zsiga László, a Hód TC vezető­edzője így értékelte tanítványai teljesítményét: - Elégedett voltam mindkettő­vel, jól küzdöttek, kisebb szeren­csével akár tovább is juthattak volna. Az idény elején járunk, egyre több versenyen indulnak majd játékosaink. Bízom benne, hogy az előző évihez hasonló szép sikereket érnek el. SÜLI RÓBERT REFLEKTOR TÉLI-KUPA EREDMÉNYEK A makói kispályás labdarúgótorná­nak, a Téh-kupának az eredményei, A csoport: AS Coma-Bartal Trans 2-2, Phoenix-HÖR Nagylak 2-2, VHK-Black Cat 3-2, VHK-Szetáp­Mix 3-4, Szetáp-Mix-AS Coma 2-0, Fimi FC-Phoenix 0-13, Black Cat-HÖR Nagylak 7-2, Black Cat­Baustudium 8-3; B csoport: Dyna­mo Ráday-VGM Magép 4-0, Fe­rencszállás-Posta 4-4, VB FC-Real Gimi 8-1, Vörös-feketék-Kiss és Fi­ai Kft. 1 l-l, Real Gimi-Leningrád Cowboy^ 3-4, VB FC-VGM Ma­gép 4-0, Real Gimi-Posta 2-13, Vö­rös-feketék-VGM Magép 3-0, Dynamo Ráday-Kiss és Fiai Kft. 4-4; C csoport: Dundi United­Sport-Mix 0-0, Ph. Csatalovak-Ti­sza Volán 4-2, Tisza Volán­Sport-Mix 0-11, Ph. Csatalovak­Dundi United 4-3. A következő for­dulót február 1 -jén és 2-án rendezik meg. VOLÁN-HÍREK A Tisza Volán SC labdarú­gó-szakosztálya február 15-én a szegedi Weöres Sándor iskolában rendezi meg a II. Weöres-kupa kispályás utánpótlás-focitornát az 1995. január 1. után született gyerekek részére. Jelentkezni Ta­nács Gábornál a 06-30-535-29­30-as, vagy a 06-20-369-10­01 -es számon lehet. Megkezdődtek a focisuli edzé­sei az óvodások számára. A gye­rekeket a szegedi makkosházi ál­talános iskolában hétfőn és szer­dán 16 órától várják a szakembe­rek. HAZAI DIADAL Első alkalommal volt házigazdá­ja a szegedi piarista gimnázium az általános iskolások megyei Zepter Piarista-kupa elnevezésű kispályás labdarúgótornájának. A győzelmet tíz együttes közül a hazai gárda szerezte meg. A vég­eredmény: 1. Piarista A, 2. Rú­zsa, 3. Napos úti iskola, Szeged. A különdíjasok, a gólkirály: Bata Zoltán és Veress Zsolt (mindket­tő Rúzsa), a legjobb mezőnyjáté­kos: Túri Bálint (Zsombó), a leg­jobb kapus: Németh Balázs (Na­pos úti iskola). DESZKI ELSŐSÉG Ötödször rendezték meg Desz­ken, a sportcsarnokban a Ti­sza-Maros-szög-kupa kispályás labdarúgótornát. A végered­mény: 1. Deszk, 2. Kiszombor (a döntőben: 6-1, gólszerzők: Tóth L. 4, Pataki, dr. Szőke, ill. Szent­mártoni), 3. Tiszasziget, 4. Fe­rencszállás, 5. Újszentiván, 6. Szőreg, 7. UTC, 8. Kübekháza. A különdíjasok, a gólkirály: Kócsó József (Ferencszállás), a legjobb kapus: Csehó Tibor (Kiszombor). HORGÁSZKÖZGYŰLÉS A Szegedi Fürdők HE január 31-én tartja az éves közgyűlését az egyesület székházában, a Bocs­kai utca 2. szám alatt. Az ese­mény 15 órakor kezdődik, ha nem lesz határozatképes, akkor ugyanazokkal a napirendi pon­tokkal 15.30-tól újra összehívják. FARSANG-KUPA Szegeden a Déri Miksa szakkö­zépiskola tornacsarnokában tíz együttes részvételével rendezték meg a Farsang-kupa öregfiúk te­remlabdarúgó-viadalt. A korábbi évekhez képest ezúttal nem 35, hanem 40 évesnél idősebb játé­kosok szerepelhettek a csapatok­ban. A tornán nem borult fel a papírforma, a végső sikerrel leg­nagyobb eséllyel pályázó Kevü­rak gárdája (Dedovics András, Bársony Jenő, Orosházi László, Kemenes Zoltán, Őze István, Ta­kács Zoltán, Azucki László, Tóth István, Horváth Antal, Ta­kó Ferenc) szerezte meg a Mol-Munkástanács és a Terve­zők csapata előtt. A viadal leg­jobb kapusának Pipicz Jánost (Mol-Munkástanács), a legjobb mezőnyjátékosnak pedig Oros­házi Lászlót (Kevürak) választot­ták. A gólkirályi címet Takács Zoltán (Kevürak) 11 találattal ér­demelte ki.

Next

/
Thumbnails
Contents