Délmagyarország, 2003. január (93. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-04 / 3. szám

4 •AKTUÁLIS» SZOMBAT, 2003. JANUÁR 4. A rendőrség titokban elfogta a szegedi, Kárász utcai, többmilliós értékű rablás tetteseit Gyilkossággal kezdődött a tavalyi év A domaszéki gyilkos fantomképe. Fotó: Miskolczi Róbert Csongrád megyében a 2002-es év bűn­ügyi szenzációja mindenképpen a ba­lástyai sorozatgyilkos elfogása volt. A súlyos bűncselekmények, az ember­ölések és a fegyveres rablások egész évben váltogatták egymást. Sok volt a családon belüli halálos konfliktus is. A tavalyi év már az első napon gyil­kossággal kezdődött, a bűncselekmény gyanúsítottját azonban néhány napon belül elfogták. A rablók többsége nem úszta meg, vagy azonnal, vagy néhány hónappal később lebuktak, a gyilkosok közül pedig eddig csak egyetlen, a do­maszéki ncni került rendőrkézre. Január 1.: Magyarcsanádon, egy kiégett ház­ban női holttestet találtak. A boncolás megállapította,. hogy az asszonyt meg­gyilkolták. A bűncselekmény elköveté­sével egy 19 éves sorkatonát vádolnak. 7.: Négy fegyveres férfi betört egy ba­lástyai házba. A rendőrség két nap múl­va elfogta a rablókat, valamint két fió­bcrtpisztolyt is lefoglalt. Február 2.: Halált okozó testi sértés alapos gyanúja miatt eljárás indult az 56 éves szegedi K. Zoltán ellen, aki sógorát né­hány nappal korábban olyan súlyosan bántalmazta, hogy meghalt. 19.: Mintegy 900 ezer forintot tulaj­donított el az OTP szegcdi, Klauzál téri fiókjából a bank biztonsági őre. A pénz hiánytalanul előkerült. Március 7.: A rendőrség őrizetbe vette Szabó Zoltán balástyai lakost, aki alaposan gyanúsítható a fél évvel korábban eltűnt Sz. Hajnalka megölésével. A férfi később további négy fiatal nő meggyilkolását is­merte be, és egy kivételével megmutat­ta, hogy hol rejtette el áldozatait. Április 10.: Fegyveres támadó kirabolta Sze­geden az Ortutay utcai játéktermet, ahonnan 90 ezer forintot rabolt. A tet­test, K. Róbertet júniusban elfogták. 12.: Fegyveres támadó kirabolta a Csanádi utcai totózót, zsákmánya 170 ezer forint. - A rendőrség K. Tibort és társát, K. Lajost őrizetbe vette, a két férfit négy személy megölésével gyanúsítják. Május I.: Holtan találtak egy fiatal nőt szegedi lakásán. Az áldozattal élettársa végzett. Június II.: Hajnalban kirabolták a szegedi, Zrínyi utcai nonstop élelmiszerboltot. A három tettes 60 ezer forinttal elmene­kült, ám néhány perccel később elfogták őket. 13.: Fegyveres támadó kirabolta a Szil­léri sugárúti nonstop élelmiszerboltot. A tettest, K. Róbertet elfogták. Őt gya­núsítják az április 10-én az Ortutay ut­cai játékterem kirablásával is. Július 6.: Természet elleni erőszakos fajta­lanság, kiskorú veszélyeztetése, lopás és visszaélés kábítószerrel bűncselekmé­nyek alapos gyanúja miatt indult bünte­tőeljárás R. Ferenc 20 éves szegvári la­kos ellen. A fiatalember azzal gyanúsít­ható, hogy több alkalommal 7-13 éves kisfiúkat fajtalanságra kényszerített. 10.: Holtan találtak egy idős asszonyt domaszéki tanyájának udvarán, az áldo­zatot megölték. A valószínűsíthető tet­tesről fantomkép készült, ám eddig nem sikerült megtalálni. 12.: Ismeretlen személy megtáma­dott egy nőt a szegedi Kárász utcán. Le­tépte táskáját, amelyben 2 millió forint és 10 ezer euró volt, majd motorral odaérkező társa mögé pattant és elme­nekültek. A szegedi rendőrök beazono­sították az elkövetéssel gyanúsítható támadókat, akiket később Budapesten el is fogtak. 18.: Ismeretlen személyek Dorozs­mán betörtek egy 90 éves idős asszony házába, a lakást feldúlták, majd felgyúj­tották. Az asszony ki tudott menekülni, de olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy két nappal később a kórházban meghalt. A rendőrök elfogták az ember­öléssel gyanúsítható V Istvánt és K. Lászlót. 23.: Fegyveres támadó kirabolta a sze­gedi, Csap utcai postahivatalt, 100 ezer forintot zsákmányolt. Augusztus 3.: Fegyveres férfi kirabolta Szegeden a Makkosházi körúti lottózót, 260 ezer fo­rintot zsákmányolt. Szeptember 1.: Több késszúrással megöltek egy 56 éves nőt Sziksóstón. Az emberöléssel az ál­dozat 58 éves volt élettársát gyanúsítják. 2.: Csongrádon egy ruházati diszkont­ba ismeretlen tettesek betörtek és több mint 2 millió forint értékben ruhane­műt vittek magukkal. A bűncselek­ménnyel az üzlet vezetőjét és két békés­csabai személyt gyanúsítanak. 30.: Csongrádon a 20 éves S. K. hátba szúrta 41 éves apját, aki meghalt. Október 26.: Mellkason szúrtak egy nőt Szege­den, az Alföldi utcában. A rendőrség az emberöléssel az áldozat élettársát gya­núsítja. November 7.: Emberölés kísérletével gyanúsít három 15-18 év közötti fiatalt a rendőr­ség, akik Dóc külterületén található ital­boltban az éjjeliőrt egy vascsővel leütöt­ték, és 40 ezer forintot, valamint ciga­rettát, bonbont vittek magukkal. December 13.: Szegeden, a Gáspár Zoltán utcai lakásban életveszélyes sérülést szenve­dett egy férfi. A rendőrség a volt élettár­sat gyanúsítja a bűncselekmény elköve­tésével, aki előzetes szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet. A veszeke­dés során az asszony is megsérült. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: OLÁH ZOLTÁN Ötszáz éves az alsóvárosi műemlék Zarándokhely lesz a ferences templom Felszentelésének ötszázadik év­fordulóját ünnepli holnap az al­sóvárosi templom. MUNKATÁRSUNKTÓL Szegeden immár fél évezrede szolgálja híveit a Szenthárom­ságnak szentelt, Havas Bol­dogasszonyról elnevezett alsó­városi ferences templom és ko­lostor. Felszentelésének ötszázadik évfordulóján, január 5-én, víz­kereszt napján kilenc órakor püspöki misével adnak hálát a plébánia és kolostor munka­társai, valamint a hívek az el­telt időszakért, valamint va­sárnappal kezdődik a jubileu­mi év. A fél évezredes forduló azon­ban nemcsak a méltó ünneplésre és különféle rendezvényekre, ha­nem más lelki programokra is okot ad. A ferences plébániát le­vélben értesítette az Apostoli Szentszék, hogy aki 2003-ban a templomba zarándokol, teljes búcsút nyerhet. A római katolikus egyház szerint búcsút, azaz elkövetett bűnei alól teljes feloldozást nyer az, aki a gyónás és áldo­zás, valamint a pápa szándéká­ra elmondott ima mellett elza­rándokol egy úgynevezett bú­csújáró helyre. FELVETELRE KERESÜNK I főmunkatársat' PÉNZ(JGYI SZW1 VITE I. I CSOPORTVEZETŐI munkaköri >e. Követelménj ek: • egyetemi, főiskolai végzettség • számítógépes felhasználói ismeretek (Hord és Excel használata) A felvételnél előnyt jelent a többéves szakmai gyakorlat, angol, vagy német középfokú nyelvvizsga. A munkurépezcs helye: Petrolszerviz Kii. algyői telephelye Jelentkezés levélben, részletes szakmai önéletrajzzal a következő címen: Peírolszeviz Kft., (>701 Szeeed, Pf. 788. Papi névsor és címtár a kiadványban Egyházi kalendárium MUNKATÁRSUNKTÓL A könyvesboltokban már kap­ható a szeged-csanádi egyház­megye 2003. évre készített ka­lendáriuma. A kiadványt a püspökség és az Alföldi Lapok Regionális Irodája közösen ad­ta ki, az 1993-ban területileg is újjáalakult egyházmegye történetében ez az első ilyen, összefoglaló jellegű kiadvány. A kiadó úgy véli: a kalendári­um a hívek és az egyházak iránt érdeklődők számára is közelebb hozza az egyházme­gye működését és az egyházi intézmények életétét. A kötet elején Gyulay Endre, szeged-csanádi megyés püspök újévi buzdításai olvashatóak, de található még a kiadvány­ban naptár, valamint egy rész­letes lista az egyházmegye in­tézményeinek, közösségeinek és szervezeteinek bemutatko­zásaiból. - Örülök, hogy felvállalták egy összegző jellegű kalendári­um kiadását - nyilatkozta la­punknak a püspök. - A kiad­vány összefoglalja mindazt a munkát, amit munkatársaim­mal az elmúlt évben, években végeztünk. Reméljük, hogy így minden olvasó közelebb kerül az egyházhoz. Már csak ezt is segíti, hogy minden plébánia és egyházi intézmény közvet­len elérhetősége is össze van foglalva a kötet végén. Különö­sen örülök, hogy részletes és pontos papi név- és címtár is került a kalendáriumba. SZEGED MEGYEI JOGÚ VAROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐINEK JÖVŐ HETI FOGADÓÓRÁI, FÓRUMAI Január 7-én, kedden: - Beck Zoltán tanácsnok, a 4-es választókerület (Tarján) képviselője fogadóórát tart 16.00 órától az Ágota Alapítvány játszóházában, Budapesti krt., barakk. Vendége Básthy Gábor. - Kenderesi-Szabó Mihály, a 20-as választókerület (Makkosház) képviselője fogadóórát tart 17.00-18.00 óráig a Makkosházi Általános Iskolában, Ortutay utca. P 1 Január 9-én, csütörtökön: - Dr. Pászti Ágnes, az l-es választókerület (Belváros, Felsőváros) képviselője fogadóórát tart 17.00-18.00 óráig a Tabán utcai Általános Iskolában. - Dr. Pászti Ágnes, az l-es választókerület (Belváros, Felsőváros) képviselője fogadóórát tart 18.00-19.00 óráig a Dózsa György Általános Iskolában, Szent György tér. - Nagy Sándor, a 3-as választókerület (Tarján, Felsőváros) képviselője fogadóórát tart 16.00-17.00 óráig a Kemes utcai Óvodában. Szegedi gyerekek Orfűn vakációztak Az Esélyt a jövőnek kormányzati program keretében országszerte több ezer hátrányos helyzetű csa­ládban, illetve nevelőotthonok­ban, nevelőszülőknél élő gyer­mekeket táboroztattak ingyene­sen a napokban. A 9 és 16 év kö­zöttiek Budapesten, Pécsett, Zánkán, illetve tíz más települé­sen tölthettek el majd egy hetet. Mintegy 200 településről üdül­tek hátrányos helyzetű gyerme­kek, akik tíz százaléka értelmi vagy testi fogyatékos. Szegedről is több száz gyermek vehetett részt a táborozásokon. Ie­lenleg negyvenen pihennek Or­fűn, Újhelyi István országgyűlési képviselő és Beck Zoltán önkor­mányzati tanácsnok szervezésé­ben. A szegedi csoport Baranya megyében, egy lovaspanzióban szállt meg. Felfedezték a megyét, megnézték Pécset és környékét. A szegediek holnap, vasárnap érkez­nek haza. A szervezők szeretnék, ha minden szegedi gyermek eljut­hatna hasonló programokra, még akkor is, ha ezt a család anyagi helyzete nem tenné lehetővé. Elviszik a konténert Az illemhely a karácsonyi vásár miatt került ide. Fotó: SchmiJt Andrea A Széchenyi téri karácsonyi vásár előtt konténerillemhelyet állított föl az ünnepi piac házigazdája, a Kamara Expo Kft. Megtudtuk, hogy a sokaságot vonzó rendezvény megnyitását csak a vevőket és vásáro­zókat kiszolgáló mellékhelyiség biztosításával engedélyezte a tisztior­vosi szolgálat. A dobozforma alkalmatosságot éppen a csúfsága miatt tavaly le­bontott kővécé helyére tették, így fölmerült a kérdés, hogy a műanyag házikó az ünnepek után is a ottmarad-e, vagy csupán szükségmegol­dásként szolgált. A Kamara Expo Kft.-túl kapott tájékoztatás szerint a konténerillemhely csupán átmeneti jelleggel működött, s napokon belül elviszik a térről.

Next

/
Thumbnails
Contents