Délmagyarország, 2003. január (93. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-25 / 21. szám

Szombat, 2003. január 25. SZIESZTA II. Vegyen fel színt! A divat minden évtizedben visszatér ahhoz az irányzathoz, amelyet a közelmúltban igyekezett megtagadni. Alapvetően két központi gondolatról van szó: egyszer a klasszikus szépség és finomság keresésérői, aztán a jól használható, leegyszerűsített formai megoldásokról. Vannak azonban olyan tevékenységhez kötött és alkalmi viseletek, melyeken kevésbé vehető észre ez a hullámzás. A sportruházat szempontjai egyszer sem rendelődtek alá a mintás anyagoknak, a fodroknak vagy csipkéknek, érthető okból következetesen megmaradnak a modern szempontoknál, a gyártók élénk színű, de nem mintás, jó nedvszívó képességű és kényelmes anyagokat használnak. A báli ruhákat ellenben mindig is a feltűnési kedv és a különlegesség Iránti vágy alakította, a tervezők kísérletezései alig hordható öltözékké változtatnak egyes darabokat. A kísérleti jelleg mindenhol megfigyelhető: eddig nem társított anyagokat kombinálnak, merész alakformáló trükköket vetnek be a szabásban, a csupaszon hagyott bőrt váratlanul és provokatívan felhasználják, olyan díszítő, figyelemfelkeltő részleteket készítenek, amelyek korlátozzák a ruhát viselő mozgását. Beszélhetünk finom eleganciáról és a visszafogottság szépségéről, de a nagyestélyik tervezői és megvásárlói nehezen elégednek meg a rejtett szépséggel. Álljon most Itt egy példa egyetlen ötlet és egy alapszín találkozásából létrejött különlegesen szép ruháról. Biztatnám olvasóimat, ha A Celine divatház modellje. Fotó: Lissák György könyvéből ezentúl alkalmi ruhát vásárolnak, ne minták és csillogó felületek alapján válasszanak, lássák meg a szabásvonalak és illesztések ötletességét, és hagyják, hogy mindez egy tiszta, díszítés nélküli anyaggal kibontakozhasson. TÖRÖCSIK KATALIN TERVEZŐ IPARMŰVÉSZ FÉLTÉL, FÉL KENYÉR, FARKASORDÍTÁS ÉS POGÁCSA Mit jósol A még hátralévő tél negyvenes rámutatónapja január 25. „Pál fordulásából" a népi csízió máig érdekes következtetéseket von le az időjárás további alakulásáról, s az esztendő hozadékáról. A tél közepének a népi vélekedés Pál napját (január 25.) tartja, a mondás szerint „Pál-fordulás fél tél, fél kenyér". A damaszkuszi úton a rosszról jó irányba forduló, megtérő Pál apostol névünnepének napját a magyar népi hitvilág idő-, termés- és haláljóslással kötötte egybe. A zord időjárás megelégelése, az élelemtartalékok fogyása („Szentpálkor fele kenyér, fele széna elfogyott") arra ösztönözte őseinket, hogy e napon nagyon kémleljék az időjárást, a természetet és téltávolító jeleket keressenek. Azt tartották, Pál-fordulókor (ami egyébként a „conversio sancti Pauli" fordítása) „inkább a farkas ordítson be, minthogy jó idő legyen". A farkasordító hideg ugyanis azt jelentené, hogy nem lesz már hosszú a tél. Nem mindegy azonban, hogy a hideg Pál-napon tiszta-e az idő. Ha szép idő van, a jóslások szerint bő termés várható - általában. De ismeretesek további „finomítások" is: például „ha fénylik Szent Pál, minden termés szépen áll", „ha havas avagy esős, mértéktelen esztendő lészen". Ha Pál napján fújt a szél, az háborúság közeledtét jelezte. Fotó: Gyenes Kálmán Pusztulás előjelének vélték, ha e napon köd volt, mondván: „ha Pál fordul köddel, hal az ember döggel" - vagyis betegség, járvány fenyeget. A nedves szélből pedig közelgő betegséget jósoltak. A borús, felhős Pál-fordulót a babonás családokban azért nem szerették, mert azt hitték, hirtelen halált hoz. A halált, az egészséget Pálkor tevőlegesen is próbálták régen kitudakolni, pálpogácsát, azaz tollaspogácsát sütöttek. A család minden tagjának készült egy-egy pogácsa, amibe libatollat tűztek. Akinek a pogácsáján sütés közben megégett a toll, annak halálát jósolták, akién csak megpörkölődött, annak betegséget jövendöltek. E napon termésvarázslással is próbálkoztak némely vidéke'ken: aki azt akarta, hogy a hagymája ne magozzék fel, az ilyenkor fordítva akasztotta fel a hagymadugványos tarisznyát. A jóra forduló Pálnak is nevezett jeles napon a népi tapasztalások szerint a tél általában ellenkezőjére fordul, ha ekkor szép az idő, már csak annyi hideg napra kell számítani, amennyi eddig eltelt az évből. E hiedelmemhez néhányvidéken „segítségül" hívták a medvét is, azt tartották, az a mérvadó, ha a mackó e napon jön ki a barlangjából, s ha visszabújik, még sokáig lesz hideg. „Időjós" szerepet kapott itt-ott az ürge is, ha előjött a vackából, azzal jó időjárást jelentett. Az emberek saját árnyékukkal is jósoltak, ha a napsütésben e napon látták, ügy vélték, még sokáig tartani fog a tél. Némely tájegységeken pedig azt tartották, hogy a pálos napsütés azt jelenti, a tél hátralévő része zordabb lesz, mint az eleje volt. SZABÓ MAGDOLNA FARKAS CSABA HORGASZROVATA léid! 3 csuka? ^ táncok királya, avagy a királyok tánca A téli horgászatnak külön varázsa van, de nem csak varázsa. Én például gyerekkoromban több ízben ököllel törtem föl a jeget egy csatorna partján a határban, és kézzel szedtem ki a leapadt vízből a félig dermedt kárászokat, csalihalnak. Hogy fogtunk-e csukát, arra nem emlékszem - viszont kezemben azóta Is hasogatnak az ízületek, három nappal a küszöbönálló, bármiféle időjárás-változás előtt. Szóval, télen nemcsak a csuka szenved meg a táplálékért, hanem a horgász is a csukáért (meg a süllőért, meg a sügérért). Előttem azonban nem igazán világos, miért könnyebb télen ragadozó halat fogni, mint nyáron. Sokáig azt hitték az emberek: télidőben az úgynevezett békés halak bebújnak az iszapba, ezért nem találja meg őket a rabló - ám ma már tudjuk: a hal nem bújik iszapba, mert ott megfulladna. Viszont több békés hal, így a kárász, az ezüstkárász, a ponty „leül" a vízfenékre, csak kopoltyúfedője mozog, nagyon-nagyon lassan. Sem színe nem árulja el, sem mozgása, márpedig az említett ragadozók elsősorban szemükben, s oldalvonalszervükben bízhatnak. De a keszegek - amelyek még csak „le sem ülnek", ellenkezőleg, óriási, felhőszerűen hömpölygő csapatokba verődnek télen, és egy tömegben gomolyognak a vízben - hogyhogy nem biztosítanak a csuka számára táplálékot? Talán visszariad a rabló fettól, hogy megtámadja e haltömegeket? Nem valószínű. Talán érzékeit zavarja meg a haldömping, képtelen kiválasztani a több ezerből egyetlen példányt? Talán inkább az utóbbi a lehetséges. Ez lehet a magyarázata annak is, hogy a keszegek, ha csak lehet, korcsoportonként, fajonként igyekeznek rajokba tömörülni. Mire a számtalan, tökéletesen egyforma hal közül kinéz egyet a - télen egyébként is lelassult reflexekkel rendelkező csuka, az már arrébb úszott, helyette ott a másik, de nem pont ott, és nem pont olyan távolságra, mint az előbbi, ennek megint csak neki kell készülődni, ám mire ezzel meglenne a ragadozó, ismét új hal került a látókörébe... Szóval, talán ez a válasz. De - mert nem látunk a víz alá - ebben sem lehetünk biztosak. Lehet: egyszer e választ is megcáfolja az ichtyológia, éppúgy, mint a régebben föltételezett iszapban vermelést. Szóval, ne nagyon töprengjünk - menjünk inkább csukázni, süllőzni, sügérezni, amíg tart a tél! A tél a rablóhalak horgászatának szezonja. Fotó: Tésik Attila Maga a keringő név a német „waltzen" szóból származik, melynek lefordításával egyben a tánc lényegét is - erős körkörös forgás - megkapjuk. A keringők tipikus háromnegyedes ritmusvilága már évszázadokra visszanyúlik, hiszen az első keringőt 1786-ban a bécsi operaházban az „Una cosa rata" egy őselőadásán már élvezhette a közönség. Igazán népszerűvé azonban csak a XIX. század végére válik, mikor a rá jellemző zárt tánctartásnak köszönhetően a polgári osztály lázadásának egyfajta jelképe lesz. Technikailag az osztrák-bajor térségben meghonosodott német és „lándler" táncokra épül, majd később a polgárosodással a városokba bekerülve a konvenciókkal ellenszegülők szimbolikus tánca lesz. A zene tempója egy kicsit felgyorsul, és a szökellő lépéseket a még napjainkban is táncolt egyenletes háromlépéses formula váltja fel. Erre az időre már a balett és a komolyzene is felA XIX. századi Bécsben alakul ki a bécsi keringő klasszikus formája, amely később az egész világot meghódítja. fedezi magának a keringőt, de igazán a Lanner és Strauss dinasztiákkal éri el népszerűségének csúcsát. Mindezen tényezők hatására a XIX. századi Bécsben alakul ki a bécsi keringő klasszikus formája, amely később az egész világot meghódítja. Jelentős szerepet játszik Amerikában a boszton, és a '20-as évekbeli Nagy-Britanniában az angolkeringő kialakulásában. Emellett számos európai országban létrejönnek a bécsi keringő különböző verziói, mint a „valse française" és a magyar keringő. 1964 óta része a világtáncprogramnak, és napjainkban sincs egyetlen bél sem, ahol ne csendülne fel az ismert háromnegyedes Strauss-melódiák egyike. EKKER BALÁZS TÁNCTANÁR m— gp mp tpsw: ß W - :: \\ \\